Nem enged el a föld
magába rejt a szeméthalom
a beteg tenger
az emberi nyomor
és ébredése szégyenében
tudattá emel
György Ottília



Részletek Kiszely Károly: Zöld meditációk (1986) c. könyvéből.
(Megvilágosodás)
..
A boldogság
a szegfűgomba illatában van,
a kakukkfűvirágban,
a madárhangokban,
a rigók félénk barátságában,
a méhzümmögésben,
a tücsökcirpelésben,
a csöndes, langyos eső kopogásában,
az eső utáni tiszta, nedves levegő illatában,
az ázott föld szagában,
a sürgetés nélkül végzett munkánk fáradságában,
a folyóhömpölygésben,
a folyóparti köveken napozó gyíkok látványában,
a gyerekrigók röpülni tanulásában,
egy friss vizű tó színében, illatában május elején,
a frissen kaszált fű illatában,
a sündisznó látványában,
a "csúnya" béka ékkő-szerű szemében,
a zengőlégy falánk, maszatoló virágporevésében,
Bach zenéjében,
szenvedéllyel énekelt spirituálékban,
polinéz dalokban.

A boldogság abban van
ha egy dűnére fölsietve meglátjuk a tengert;
ha önfeledten szaladunk (ami nem is olyan "önfeledt", hiszen ilyenkor éljük át     igazán önmagunkat);
ha futunk a tengerpart nedves homokján;
ha langyos nyári estén, hársfavirágzáskor mélyeket lélegezve kóstolgatjuk a levegőt;
ha tudunk örülni az esőnek is, mert ráérünk;
ha mindíg kialudhatjuk magunkat;
ha élvezettel tudjuk tenni azt, ami szükséges;
ha a madarak ébresztenek reggel;
ha kézenfogva sétálunk a kedvesünkkel a tóparton, víz szélén gázolva nyári napsütésben;
ha kézenfogva sétálunk kisgyermekünkkel a virágzó dombtetőn, válaszolunk kérdéseire és együtt bogarászunk;
ha ködös októberi napok után még langyosan-fényesen kisüt a nap, és fölsétálunk a hegyre azzal akit szeretünk;
ha ünnep előestéjén fölnézünk az alkonyodó, de még világos nyári égre, és meglátjuk a holdat;
ha nyáron úszástól lehülve a forró homokba ülünk;
ha legalább ketten örülünk annak, ami szép...