Környezet-barátság        Lelkigyakorlatos elmélkedés      1991. nyár Jn 6, 1-15 0.) Bevezetés: Ez a gondolatsor, amibe most belevágunk, mindössze két fö gondolatból fog állni.  Az elsö: Miért nem megy úgy az emberiség dolga a környezettel, ahogy mehetne? Erre a kérdésre keressük a választ.  A második: Mit tehet az egyén, a csoport a környezetért? Erre a kérdésre olyan gondolatokkal kell válaszolnunk, melyekböl cselekedetek, hatékony és a megoldáshoz elvezetö cselekedetek fognak származni.  Néhány szó az elöbbi két ponthoz:  ad 1. Miért nem megy úgy az emberiség dolga a környezettel, ahogy mehetne? Miért, mehetne másképp is?! Bizony mehetne! Az egész emberiség tulajdonképpen kicsi pont csupán a Földgolyón. Mint faj, nagyobb lélekszámú ugyan, mint biológiai adottságai, testméretei alapján várható lenne, de ez csak annak tudható be, hogy nagy alkalmazkodóképességével minden égövön sikeresen elterjedt és saját magán kívül ellenségei nincsenek. Viszont megdöbbentöen kicsi pont a Föld golyóbisán. 1 km3-be belefér az egész emberiség, szemben a Föld ezermilliárd köbkilométernyi térfogatával, s még az élök rendszerében is csak egy vagyunk a sok közül, s nem is a leghatalmasabb. Ugyanakkor az emberiség valami olyasmit csinál, ami semmi másra nem jellemzö, és feltünö, veszélyes: Saját tömegénél, táplálékigényénél százszorta nagyobb anyagmennyiségeket mozgat meg, szór szét, rendezkedik, szemetel. Olyan változásokat kezdeményez, amelyekhez nincsen meg a védöbiztosíték az élövilágban. Az eredmény, vagy legalábbis a pillanatnyi állás: Vészes mértékben felhalmozódott hö, széndioxid, kénes gázok, nehézfémsók, olaj, vegyszerek, szemét, zaj, rendezetlenség földön, vizen, levegöben.  ad 2. Mit tehet az egyén, a csoport a környezetért? Vagyis nem a hivatal, önkormányzat, üzem, az ország vagy az ENSz. Mindezekröl ugyanis nagyon jól el lehet vitatkozni, föként olyanoknak, akik messze vannak az említett döntéshozói testületektöl, és így világsorsrendezö tanácsaikat sem az illetékeseknek, hanem egymásnak adják. Természetesen mindenkinek megfordul a fejében, hogy mit tenne, ha miniszter vagy polgármester lenne. A fair dolog az, ha az ilyen gondolatainkból születik legalább egy olvasói levél valamelyik országos napilapba, vagy egy beadvány a polgármesterhez. Egyébként csak agytorna, esetleg pótcselekvés azok helyett a dolgok helyett, amit magunk is megtehetnénk, eldönthetnénk. Ezért nagyon örülnék, hogy ha a megvitatásban koncentrálnánk a saját magunk, családunk, közösségünk hatáskörében is ténylegesen és hatékonyan megoldható lényegi cselekvésekre a környezetünk érdekében. 1.) Miért nem megy úgy az emberiség dolga a környezettel, ahogy mehetne? Sejtésem, hogy a bajok gyökere nem az ideológiai alapoknál van. Csak nagyon kevés embertársunk vallja magáénak azt az önzö szlogent, hogy "utánam a vízözön". A legtöbben elismerik, hogy a saját gyermekeinkre nem volna helyes egy végletekig kifosztott, egészségtelenségig elszennyezett világot hagyni. S ha valaki mégsem ismerné el, vagy nincsen gyermeke, az is mindenesetre folytonosan megszenvedi a már kialakult kellemetlen környezeti állapotot, s ez alapot adhat valamiféle cselekvésre. Tehát nem ott kell kezdenünk a fejtegetéseinket, mint pl. a katonaság esetében, ahol tudvalevö, hogy az emberek jószándékú többsége is abban a téves meggyözödésben él, hogy a béke okozója a hadsereg. Ha tehát ideológiailag tiszta, hogy jobb környezeti helyzetre volna szüksége a mának és a holnapnak, akkor a megvalósulás akadályai, úgy tünik csak gyakorlatiak lehetnek, úgy mint lustaság, tudatlanság, és még néhány egyéb tényezö, amelyekröl majd szót ejtünk.  A lustaság témakörét egyelöre lépjük át nagyvonalúan, különben ez a gondolatsor is pillanatokon belül olyan huszonvalahánypontos zöld parancsolatgyüjteménnyé válna, melyben a sokadik pont már úgy szól, hogy nadrágunkra kizárólag csontból faragott gombokat szabad varrnunk, csalánteánk alapanyagát hány méterre gyüjtsük az olyan utaktól, ahol még ólmozott benzinnel etetett autók járnak, vagy hogy a szorgos ember nemcsak a mosáshoz, de még a mosogatáshoz is szorgalmasan gyüjtött esövizet használ. Az ilyen eklektikusan összehordott biotanácsokkal - megfelelö indoklás hiányában - az értelmes ember nem tud mit kezdeni; az embert ilyenkor leginkább az "ez képtelenség, úgyis minden hiába" érzése keríti hatalmába, még akkor is, ha tudja, hogy valahol élnek azok a zöld brigádok, akik efféle jótanácsok gyártásával és megvalósításával hivatásszerüen foglalkoznak. Mindazonáltal jó ötleteket lehet meríteni ezekböl a zöld-ségekböl, tehát illö, hogy ha némi kritikával bár, de alaposan olvassuk át és szívleljük meg azokat.  Tudatlanság: Talán ezen a legkönnyebb segíteni: oktatással, ismeretterjesztö elödásokkal, önképzéssel. Tudatlanság: Nem tudjuk, hogy megy az emberiség dolga a környezetével; ha rosszul megy, miért megy rosszul. Nem tudjuk, hogyan mehetne, mi az ami megvalósítható, mi fog megvalósulni, amit szeretnénk nem utópia-e. Nem ismerjük - még kevésbé szakszerüen sem - környezetünk állapotát. Nem tudjuk, hogy magunk mennyire veszünk részt ezen állapot létrehozásában. Nem tudjuk, hogy tevékenységeink közül melyek befolyásolják lényegesen a környezetet, s melyek másodlagosak. Vajon mit jelent az pl., hogy Budapest villamos energia fogyasztása 6,3 millió MWh (1988-ban); sok ez, vagy kevés? lényeges-e? mennyinek szabadna lennie? elöállítható-e ez az energiamennyiség ártalmatlanul is? Saját háztartásunk ehhez hogyan viszonylik: többet markol-e a közös kalapból az átlagnál, vagy kevesebbet? Fontos-e ez? Az energiaárak megfelelöen befolyásolnak-e minket? Drága-e a villany vagy olcsó? Lássunk hozzá a tanuláshoz! Hogy egészen tananyagszerüek legyünk, állapítsuk meg azt a tényt, hogy környezetszennyezésünk legnagyobb része valamilyen az életünkhöz szükséges, vagy kevésbé szükséges anyaggal, annak elöállításával, felhasználásával kapcsolatos. Az ember és környezete kapcsolatában a kulcstényezö a mammon, az anyag. Kövessük végig ennek az útját, és vegyük sorra az okozott károkat. Minden anyagot 1.) ki kell termelni - nem, ez így rosszul hangzik, nem kell kitermelni, csak az igaz, hogy környezetromboló útja mindennek a kitermeléssel kezdödik. 2.) feldolgozás, mozgatás és maga a felhasználás 3.) és minden anyaggal végül lesz valami. Elsö pont: Kitermelés: Ezen a területen viszonylag könnyü áttekinteni az összefüggéseket, környezeti helyzetet. Az anyagok jó darabig elrejtve helyezkednek el valahol a Földön, olyan helyen, ahol érezhetöen semmi bajt nem okoznak, és a kitermeléssel elindítjuk öket, egy hosszú ívü nehezen kiszámítható pályán, azonkívül pedig elöbb vagy utóbb kifogynak. Ha pedig valami kifogy, akkor késöbb nem lesz, és kész. Az egyszerüsítö tényezö az, hogy a készletcsökkenést a piac is visszatükrözi. Ha valami kifogy, annak elöbb fölmegy az ára, ami egész gyakorlatias Bokor-nyelven azt jelenti, hogy mi már nem tudjuk megvenni. A baj csak az, hogy a piac ezeket a folyamatokat rosszul szabályozza. Egyik bányavállalkozó sem érzi különös gondjának azt, hogy egy mondjuk 30 év múlva bekövetkezö kifogyással törödjön; érzi magát és gyermekeit elég rugalmasnak ahhoz, hogy majd a kellö idöben módosítson a vállakozás irányán, és esetleg valamely más anyag végkitermelésére nyergeljen át. A kifogyás elött öt-tíz évvel azonban már jelentkezik az árfelhajtó tényezö, akkor már minden bánya egyszerre megemeli az árakat, csakhogy akkor már késö. A készleteknek csak a legnehezebben kiaknázható 1-2 %-a marad a helyén. Ilyen áremelkedés észlelhetö már ma is sok nyersanyagnál, pl. réz, ólom, néhány kulcsfontosságú vasötvözö anyagnál, pl. króm, nikkel, azonkívül a fánál, tiszta ivóvíznél és még számos más, korábban megújulónak nevezett eröforrásnál, létforrásunknál is. A helyes az lenne, ha a természet kincseit nem egy generáció (mi) vagy kettö (mi és apáink) tüntetné el a Földröl, hanem hagynánk másoknak is. Ha a kitermelést jóval elöbb mérsékelnénk, amikor még a készleteknek legalább fele-harmada a helyén van, akkor a kifogyást 4-5 generációra lehetne széthúzni, ami emberi számítás szerint elegendö lehet ahhoz, hogy az adott anyag pótlását, vagy összegyüjtését és újrafeldolgozását az utódaink megoldják. Abba azonban végképp bele kell törödnünk, hogy a Föld véges, tehát mindennek ki kell fogynia, és ha valamire szükségünk, azt újra és újra körbe kell járatnunk. Még ilyenkor is van persze veszteség, fogyás, amit szintén csak kitermeléssel lehet pótolni, de csak ha van miböl. Az anyagok ciklikus megújítását jó lett volna, ha már mi megtudtuk volna oldani, de ilyenfokú fegyelemhez és technológiához, úgy látszik, még túl primitívek vagyunk. Gondoljunk csak arra, hogy a végképp irracionális világháború cipöjéböl is még csak nemrég léptünk ki, ha egyáltalán... Azután vannak olyan nyersanyagok is, és talán ezek vannak a legtöbben, amelyeknek a kifogyása 20-30-50-60 év múlva várható. Ha most megemelkedne drasztikusan az áruk, úgy mint ahogy majd az utolsó években fog, akkor éppen elég maradna belölük az utódainknak. Az egyetlen, amit magunk tehetünk, hogy felemeljük az árat legalább önmagunk számára. Atgondoljuk, hogy akkor is ennyi olajat vagy gázt fogyasztanánk-e például, ha éppen tízszeresébe kerülne. Akkor mennyit fogyasztanánk? És akkor fogyasszunk is csak annyit! Igen kemény akarati eröproba, különösen, ha belegondolunk, hogy nagyon sok azoknak a dolgoknak a száma, amelyek 1-2 generáción belül kifogynának, ha a fogyasztás nem mérséklödne. Ide sorolhatjuk a köolajat és a földgázt, az urániumot (a legkényelmesebb energiahordozóinkat) a legtöbb színesfémet, a foszfort és a héliumot például. Ezekkel tehát nagyon takarékoskodnunk kell, különösen a köolajjal, amely értékes vegyi anyag, mégis leginkább energiahordozóként használjuk. Egy harmadik kategóriába tartozik például egy olyan nyersanyag, mint a szén, amelyböl kb. 1000 évre való készletek vannak a Földön. Könnyen belátható, és érdemes is utánaszámolni, hogy ha ezt a teljes szénmennyiséget elégetnénk, vagyis széndioxid gázzá alakítanánk, akkor ahhoz éppen a Föld légkörének teljes oxigénkészletére lenne szükség. Tudniillik ez a szén éppen úgy keletkezett, hogy a növények a saját testük építésére megkötötték a széndioxidtartalmú légkörböl a szenet, és mintegy mellékesen elöállították azt az oxigén- atmoszférát, mely nélkül nem élhetnénk. A megkötött szén ma a föld alatt van, az oxigén a levegöben. Ha a kettöt kémiailag egyesítjük, akkor visszajutunk ahhoz a légkörhöz, amelyböl még nem lélegezhettek állati élölények. Természetesen eddig az állapotig soha nem juthatunk el, hiszen már a 6% széndioxid tartalmú levegö sem lélegezhetö, és már 0,05% széndioxid tartalom mellett is biztosan felforrósodna a légkör az üvegházhatás miatt. Tehát szénböl is csak a készletek néhány százalékának elégetésével számolhatunk, ami gyakorlatilag megint igencsak közeli kifogyásra való felkészülést jelent. Talán itt az energiahordozóknál érdemes megjegyezni, hogy azoknál az anyagoknál, amelyeknek az árát még nem a ritkaságuk határozza meg, az ár valójában a kitermelésbe, elöállításba belefektetett energia árát tükrözi vissza. Az alumínium árában például benne van a bauxit mozgatásához, a lúgozó anyag elöállításához, a timföld elektrolíziséhez szükséges energia ára. Az energia elöállítása és felhasználása pedig mindenképpen környezeti károkat okoz, szinte független az energia konkrét fajtájától - egy adott országra jellemzö mértékben. Igy az ár az energiával, az pedig a kártékonysággal arányos. Drágább dolog = több meló = több kár. Ez legalább egyszerüen áttekinthetö! Második pont: A helyükröl elmozdított anyagokat azután hosszadalmas fizikai és kémiai folyamatokban alakítgatjuk, mozgatjuk, raktározzuk, csomagoljuk, míg végül egyszercsak elfogyasztjuk, és hipp-hopp máris hulladék lesz belöle. Érdemes megfigyelni, hogy maga a fogyasztás ebben az egész folyamatban egy viszonylag csekély, jelentéktelen változást okozó lépés. Mennyi minden történik például egy derék fával, míg papír, majd füzet lesz belöle, aztán ráfirkantunk valamit, és megy a szemétbe. Mindezek a feldolgozási lépések persze mind energiát igényelnek, és mindig - a technológiától függöen több-kevesebb - veszteséggel is járnak. Ügyes technológiai változtatásokkal ezeket a folyamatokat persze lehet észszerübbé, takarékosabbá, környezetkímélövé alakítgatni, de ez most nem a mi asztalunk. Amire oda kell figyelnünk az három dolog: a) mindezek a folyamatok és szennyezések értünk vannak, azokért a dolgokért, amelyekre szükségünk van(?), hogy éljünk. A mi országunk szinte már semmit nem tud eladni külföldre, tehát mindaz a szennyezés, amit a Dunában, a talajvízben vagy a városi levegöben találunk, annak a mellékterméke, amit az utóbbi 10-20 éven megettünk, magunkra húztunk vagy közlekedtünk. b) Persze ugyanazt az eredményt kisebb szemeteléssel is elö lehetett volna állítani, de annyi bizonyos, hogy minden mozgatás, átalakítás legalábbis hövel, porral, zajjal jár, és a hozzá szükséges energiát is csak hövel, porral, zajjal és a vele együttjáró szennyezésekkel (korom, széndioxid, szénmonoxid, kéndioxid, nitrogén-oxidok, radioaktív hulladékok) tudjuk megtermelni. c) Fontos ismernünk az arányokat, hogy életünkben, mely dolgok képviselik a nagy környezetszennyezést (ezekböl lehet sokat lefaragni), és melyek kicsik, jelentéktelenek (ezekkel csak akkor érdemes foglalkoznunk, ha rendkívül egyszerüen lefaraghatók, különben felesleges erölködés, esetleg pótcselekvés). Szerencsére itt is megvan az a jó dolgunk, hogy hasonlóan mint a nyersanyagoknál, a feldolgozás esetében is nagyjából minden ár és szennyezés energiafüggö, tehát az ár vagy az energia ismeretében jól tudjuk modellezni, hogy mivel okozunk nagy bajt, és mivel kicsit. Nagyjából igaz az az állítás, hogy az energiafogyasztásnak és környezetszennyezésnek nagyjából 3 egyenrangú forrása van: egyharmad rész az ipar, egyharmad rész a mezögazdaság, és egyharmad a lakossági közvetlen. Ezt azonban át kell fogalmazni a tisztább látás kedvéért: egyharmad rész a tárgyaink, egyharmad rész az élelmünk, egyharmad rész az életünk. Diákjaim esetében kiszámoltuk, hogy milyen az életünk energiatérképe, és a következö arányok jöttek ki: 100 W elektromos energia (fütés nélkül; ez azt jelenti, hogy ha a háztartási gépeink (mosógép, hütö, vasaló stb.) ill. villanyunk fogyasztását egész napra egyenletesen eloszlatnánk, akkor 100 W folyamatos teljesít mény felvétel jönne ki.) 200 W közlekedési energia (persze csak akkor, ha valaki úgy utazik mint a diákok, villamossal, vonattal. Rendszeres autózás esetén az a 200 W-os érték a 10-szeresére is felmehet, akár a legnagyobb tétel is lehet; 1 l benzin/nap megfelel kb. 600 W átlagos teljesítmény felhasználásnak.) 700-900 W fütési energia (ez szintén egy egész évre eloszlatott átlagos érték, és egy före, nem pedig az egész családra van vonatkoztatva.) Erösen függ a fütés módjától és a höszigeteltségtöl. kb. 1000 W élelem kb. 1000 W egyéb tárgy (föként a lakásunkban lévö tégla; de sok drága ipar cikket birtokló emberek esetében ez az érték jóval nagyobb is lehet.) Nagyjából látjuk, hogy melyek a legnagyobb tételek, és gondolom sokan meg vannak lepödve az arányokon, vagy éppen elkeserednek, hogy ennyire a mindennapjainkba van beleépülve mindaz a fogyasztás, szennyezés, amelynek következményei megbetegítenek minket illetöleg gyermekeinket. Mi a teendönk ezekkel a számokkal? - elöször is megérteni mit jelentenek (Nem legyinthetünk, mondván mi humán és etikai érdeklödésüek vagyunk: a 20. században erkölcsi kötelességünk megérteni cselekedeteink hatását, súlyát. A természet tönkretétele szem pontjából tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az bün volt-e részünkröl vagy csak (tudatos) tudatlanság. - másodszor: kiszámolni a saját életünkre ezeket a számokat, vagy hasonló tájékoztató arányokat. Ez a gyakorlatias környezettudomány, valójában középiskolás ismereteket igényel. A szükséges számadatok a függvény táblában megtalálhatók, és csak szorozni-osztani kell olykor. Elegendö 1-2 jegy pontossággal számolni, mert nem a tizedszázalékokból van nekünk lefaragnivalónk, azzal nem mennénk sokra, hanem a 30 meg a 80 százalékokkal kell törödnünk. Ha valaki csak egyszer is utánaszámol annak, mit tesz, és a váratlan értékek a különbözö ellenörzések hatására sem akarnak csökkeni, akkor talán elgondolkozik, és talán rászánja magát valamilyen helyes csele kedetre... - harmadik teendönk: A legnagyobb tényezökböl nagy, döntö mennyiségeket lefaragni. Eljutottunk a mammon útjának utolsó kérdéséhez: Harmadik pont: Mi lesz a tárgyakkal, anyagokkal? Ma Magyarországon egyértelmüen szemét lesz belölük, és szétszóródás, lassú lebomlás lesz a sorsuk. Mindenböl és mindig keletkeznek hulladékok, de sajnos eléggé különbözö a veszélyességi fokuk. Ezek a szennyezések még nincsenek beleépítve az árakba, tehát lehet egy egészen kicsi és olcsó dolog is, mint hulladék nagyon veszélyes. Az emberre közvetlenül talán a városi füstgázok a legveszélyesebbek, amelyek szénmonoxidot, ólmot, ózont, aldehideket, rákkeltö anyagokat tartalmaznak. Ezek hatását, aki mostanában pesti buszon utazott, már ismeri. Az erömüvek, kohók füstgázai messzire eljutnak, és savas esövel, korommal károsítják a környezetet. Igen nagy baj, hogy nálunk sok helyütt rendezetlenül tárolják a hulladékokat, vagy egyéltalán nem gyüjtik, és így a legkülönfélébb háztartási szemetek szóródnak szét úton-útfélen. A háztartási szemétbe sok veszélyes hulladék is kerül (festékdobozok, higítók, elemek, akkumulátorok, permetlémaradékok), amelyek a közönséges szeméttelepekröl bemosódhatnak az élö vizekbe. A talajvíz készletet már több, mint ezer településen károsította a túlzott nitrogénmütrágya-felhasználás. A folyóvizeknél a fokozódó szervesanyagtartalom és az olajszennyezés a legveszélyesebb. Szintén pusztító hatásúak az élö vizekre a fenolok, mosószerek és növényvédöszer-maradványok. Más jellegü problémát jelentenek a tudományos alapossággal kezelt izotóp- és veszélyeshulladékok. Ha több ezer év a bomlási idejük, nem tudjuk, mitöl és meddig kell majd megvédenünk öket. Amit tehetünk, hogy például nyomkövetö játékot játszunk. Föként vásárláskor ajánlatos. Próbáljuk meg lehetöleg valósághüen elképzelni, hogy egy bizonyos tárgy, amit megfogunk vagy megvennénk, milyen alapanyagokból, hol, milyen technológiával készült. Vajon mennyi energia kellett hozzá, és ez mennyi füstgáz, hulladék kibocsátással egyenértékü. Ezeket is képzeljük mellé egy nagy zsákban. A számításokhoz szükséges adatokkal a szünetben tudok szolgálni. Azután gondoljuk meg, hogy ténylegesen mi a haszna az adott dolognak. Nagyobb-e a haszna az okozott kárnál? És végül kövessük nyomon, hogy mi lesz a sorsa. Ki fog gondoskodni az elhelyezéséröl, hol, mikor, mivé fog elbomlani? Örülni fognak-e a gyerekeim a végeredménynek? Ezután általában gazdagabban jövünk ki a boltból, mint ahogy bementünk. A hulladékügy ABC-je: rendezett lerakás, hatástalanítás, újrafeldolgozás. Nézzünk körül a házunk táján, mit tehetünk annak érdekében, hogy ezen a skálán egy-egy lépéssel elörejussunk. Végül, ami szintén leginkább idetartozik: nézzük meg, hogy mit dolgozunk. Különösen férfiakra vonatkozik, hogy életünk legnagyobb részét, hatékonyabb, és így a környezetre is nagyobb hatású részét a munkánkkal töltjük. Allapítsuk meg, hogy az egészséges környezet szempontjából mit teszünk többet: jót vagy rosszat - a munkánkkal. Azután mindezekkel a gondolatokkal szálljunk erösen magunkba. Természetesen a nöknek otthon a háztartási üzemben is megvannak a maguk fegyvereik, amelyekkel a természet ellen küzdenek. Ezek különféle mosó és maró anyagok, energiafogyasztások, ételmaradékok stb. formájában ölthetnek testet. A munkahely és az otthon távolsága pedig mindenkinél nagyon fontos környezeti tényezö, aki valamilyen okból rendszeres utazgatásra kényszerülni látszik. Nagyjából áttekintettük, melyek azok a föbb területek, ahol az embereknek a természettel, a saját létforrásaikkal kapcsolatban rosszul áll a szénájuk. Kérdés: Fog-e javulni a helyzet? Milyen akadályai vannak az elörejutásnak. Le lehet-e gyözni ezeket az akadályokat? Az egyik legnagyobb akadály, amit itt ezen a lelkigyakorlaton le tudunk gyözni, az "egy fecske érzés". Miért pont én legyek az elsö fecske, aki mindezt elkezdi? Mindig épp nekem kell olyan baleknak lennem, aki mindent megreformál, miközben az emberek zöme a markába röhög és nyugodtan szemetel tovább? Mondjuk meg ma egymásnak, hogy ebben a teremben nem te vagy és nem én vagyok az elsö fecske, mert mi legalábbis, akik itt vagyunk, együtt szeretnénk repülni, mindnyájan együtt ekerjuk meggyógyítani beteg környezetünket, amely nélkül nem élhetünk. Tudatosítsuk, hogy itt, ebben a teremben senki sem lehet az elsö fecske, mert mások ezt már réges-rég elkezdték, és egész életüket rááldozták arra, hogy környezetvédö áramlatokat, divatokat létrehozzanak a Föld megmentése érdekében. Itt az a kérdés, hogy akarunk-e beállni a csapatba, biztatjuk-e magunkat és társainkat, hogy elinduljunk együtt a meleg Afrikából. No, persze repülni nehéz... De gondoljunk csak arra, hogy Afrikában hideg tél várható... Szintén lelkigyakorlatra való téma: a vallási eligazítás hiánya. Szinte már beletörödtünk abba, hogy környezetvédelemröl nem szól a Szentírás, hiszen abban az idöben ez még nem volt probléma. De bizony szól: csak ezzel a szemmel is újra kell olvasnunk a textusokat. Talán senkinek nem tünt föl, hogy a félórával ezelött olvasott evangéliumi mondatokban Jézus parancsot ad tanítványainak arra, hogy gyüjtsék össze a maradékokat. Az ételmaradékok puritán összeszedegetése, amit Jézus megparancsol, egyrészt takarékosság, másrészt környezetmegóvás, rendezett hulladékgyüjtés és vélhetöleg újrafelhasználás is. Az éhínségek korában ez a tevékenység természetes volt, bár Jézus jelentlétében éppenséggel nem lett volna szükséges. Ma szükséges, de már nem természetes. Szaporodjatok, sokasodjatok és népesítsétek be ill. hajtsátok uralmatok alá a Földet - olvashatjuk a Genezis könyvének fordításaiban. Azonban az újabb szövegelemzések azt mutatják, hogy az eredetiben használt ige valószínüleg csak ennyit jelentett: Járjatok rajta! Micsoda különbség! Csak járnunk kell a Földön az isteni parancs szerint, nem pedig igába hajtani a természetet, és az utolsó szegig kizsákmányolni. Hasonlóan érdemes lenne újraértelmezni a kollektív bünösségröl szóló ószövetségi fejezeteket (pl. Nábot szöleje), ugyanis ma igencsak aktuális, hogy az egyén büne maga után vonhat kollektív, söt hetedíziglen tartó bünhödést. A 8., 23., 148. zsoltárban természeti képek formájában az élövilágot, mint megbonthatatlan egységet szemlélhetjük, Dániel próféta énekéhez, vagy Szent Ferenc Naphimnuszához hasonlóan. Mondta az Ur a vakonszületett testvérünknek: Eredj, és mosd meg magad a Siloám tavában, melynek neve azt jelenti küldött. Ma vajon azt mondaná-e nékünk: Menj a Dunához megmosni a szemedet, hogy láss!, vagy épp ellenkezöleg: Vak farizeusok, világ megrontói tisztítsátok meg vizeiteket, hogy magatok is tiszták legyetek és lássatok. Esetleg ezt: Lélekben tisztuljatok, meg, és lássatok hozzá a takarításhoz! Mert nem az szennyezi be az embert, amit felvesz, hanem amit eldob. Azon testvéreinknek pedig, akik nem ismerik a Szentírást, nem ebben nöttek fel, másfajta érzelmi motivációra is szükségük lenne. Hiányzanak, meg kell írnunk, ill. össze kell gyüjtenünk a környezetvédelemre inspiráló verseket, dalokat, közmondásokat, szállóigéket, mindazt, aminek emócionális hatása lehet embertársainkra, gyermekeinkre. Amennyire csak lehetséges, vegyünk részt környezetvédö szervezetek munkájában, mert ezzel is érzelmi megerösítést nyújthatunk egymásnak. Magyarázzuk el gyermekeinknek, hogy itt minden elöbb volt, mint mi; mi csak vendégségbe jöttünk rókakomáékhoz, és udvarias ember nem festi sárgára vendéglátói hálószobáját, pláne, ha tulajdonképpen meg sem hívták. Kérem, hogy három percig maradjunk csendben, és gondoljuk át, hogy milyen szentírási idézetekkel, hatásos mondatokkal, gondolatokkal tudnánk egymást, vagy magunkat a környezet megóvására motiválni. Jegyezzük is fel az idevágó ötleteinket! 2.) Második rész: Mit tehetünk? Ez a rész nagyon rövid lesz. Kevés dolog is elég, ha az hatásos. Kevés dolog is lehet fárasztó, életreszóló feladat. Mit tehet az egyén, a közösség, a család a környezetünk megóvása érdekében? A közösség és a család esetében egy mondat a válasz: Tulajdonképpen alig valamit, alig valamivel többet, mint amit az egyénnek meg kell tennie. Közösségeink nincsenek olyan sokat együtt, hogy jelentösen szennyezhessék a környezetet, ugyanakkor környezetvédö közös cselekedeteink sem lehetnek túlságosan hatásosak, ha nem kapcsolódnak szervesen a mindennapok, percek életéhez. Még az együttélö családok életében is a környezetszennyezés szinte magánügy; a takarékos nagymama piciny spórolásait semmivé teheti egy költekezö unoka, vagy nagyon-nagyon szorgalmasan dolgozó családapa. Amit közösen tehetünk, hogy erösítjük, biztatjuk, neveljük egymást - közösségben és családban egyaránt. Kérem, hogy akinek ezen túlmenö tapasztalatai vannak, a megvitatáskor szíveskedjék közreadni. Hát akkor az egyén mit tehet? Szinte mindent, ha eléggé elszánt. Tizedére csökkentheti a környezetre ható terhelését; elérheti, söt a többségnek el is kell érnie, különben meghalunk, hogy tevékenységével több kárt tesz jóvá, mint amennyit okoz. Nagyjából mi szükséges ehhez? Logikailag az elsö helyre teendö (nem feltételenül ezt tudjuk legelöször megvalósítani): A legnagyobb terheléseinkböl, szennyezéseinkböl a lehetö legtöbbet lefaragni. Melyek ezek: Sok esetben a munkahely. Máskor a fütést kell megváltoztatnunk, ha lehetséges, valamilyen hatékonyabb formára. Minimalizálni kell a nehézipari termékek vásárlását; csökkenteni kell a kemizált mezögazdaságból származó, vagy "magasan feldolgozott" élemiszeripari termékek fogyasztását. Ha ezeket túl meredeknek érezzük elsöre, akkor nagyon komolyan lássunk hozzá néhány közepes tényezö felszámolásához: Kevés család van abban a helyzetben, hogy valóban autóra legyen szüksége. A közlekedési költségeket akkor lehet jelentösen csökkenteni, ha valakinek napi fél óránál több autóznivalója volt eddig. Ez a korábban használt Watt skálán 1500 W-os fogyasztásnak felel meg, mégpedig a legjobban szennyezö, legveszélyesebb energiafajtából. Feltétlenül megszüntetendö. Sokszor az segít, ha a munkahelyet és a lakóhelyet hozzuk valamilyen áldozat árán közelebb egymáshoz. Ott kell laknunk, ahol élni és dolgozni is lehet. Csökkentenünk kell lakásunk fütési veszteségeit, elsösorban a nyílászárók szigetelésével. Ha a falakat, padlót nem hagyjuk csupaszon, és otthon is felöltözködünk kevesebb fütési energia is elegendö. A mosással küldjük a legtöbb veszélyes anyagot, detergenst a csatornába (ahol pöcegödörbe megy az egyenesen tragédia). Optimális mennyiséget, jó programmal mossunk, és csak nagyon kevés mosószert használjunk. Ha a leeresztett mosóvíz még jól láthatóan habzik, az túladagolást jelent. Veszélyes hulladékot, ne dobjunk a szemétbe. Gyüjtsük össze biztonságos edényben, talán tíz éven belül Magyarországon is megoldódik ezek elszállítása, addig meg talán nem halmozódik fel olyan sok. Építkezésnél vigyázzunk a veszélyes anyagokra, és hogy általában semmi ne szóródjon szét, vagy menjen a talajvízbe. Csak minimális mértékben permetezzünk, vagy inkább egyáltalán ne. Ha van kertünk, használjunk szerves trágyát, törödjünk sokat a növényeinkkel, és igyekezzünk ezáltal jó terméseredményeket elérni. A kisebb, de gyakran ismétlödö fogyasztásokra is érdemes még odafigyelni. Kevesen tudják, hogy a melegvízben milyen hatalmas energia tárolódik. Ezzel a fürdéskor tudunk spórolni, meg azzal, hogy kézöblítéshez nem a melegvízcsapot nyitjuk meg, mert akkor csak a csövek melegszenek. A hidegvízzel nincs különösebb értelme takarékoskodni, de a haszontalan folytonos veszteségeket, pl. a WC csöpögését meg kell szüntetnünk. Altalában ne engedjük meg, hogy bármi is cél nélkül pazarlódjék a környezetünkben. A mosogatásnak is van környezetvédö technikája. Csak kevés, de nagyon forró vízzel, és nagyon kevés mosószerrel mosogassunk, a helyes sorrendet betartva. Használjunk kefét, kesztyüt. Kevés hideg vízzel, de alaposan öblítsünk. Az ennél kisebb és ritkább szennyezések miatt nem kell sok lelkiismeretfurdalást okoznunk magunknak. Nemes dolog, ha valaki az olvasólámpáját sem felejti égve, vagy az erdöben sem dobja el az almacsutkát, de ezeket nevezzük mindig jelképes cselekedeteknek, ugyanis környezetvédelmi szempontból nincs különösebb jelentösége, különösen akkor, ha a fentebb említett nagyobb dolgok még megoldatlanok az adott háztartásban. Egy vizitúrán persze mindenki szeretné megcsillogtatni összes zöld ismeretét például a mosogatással kapcsolatban. Ilyenkor azonban jobb, ha csak arra koncentrálunk, hogy senki ne legyen beteg, és jó alaposan elmosogatunk, olyan szerrel, amilyen éppen van. Ezt tíz napig megengedhetjük magunknak. Inkább azzal törödjünk, ami egész életünkben mindennap ismétlödik, és amely életmódunk szennyezési színvonalát egy adott szintre beállítja. Egyelöre ennyit. Szünet. Van egy kérdésem is a szünetre: sokba fog-e kerülni nekünk ez a környezetvédelem?