Értelmes ember Úgy tűnik, az egyetlen értelmes faj vagyunk a Föld bolygón a jó gazda teljes felelősségével. Képesek vagyunk a saját tömegünknél, táplálékigényünknél százszorta nagyobb anyagmennyiségeket megmozgatni. Képesek vagyunk olyan változokat kezdeményezni, amelyekhez nincsen meg a védőbiztosíték az élővilágban. De vajon mit kell tennünk, hogy rászolgáljunk a magunk gyártotta névre: Homo sapiens, értelmes ember. Nincs kitől ellesnünk a teendőinket, ezért, amennyire lehet, biztonságosan kell kiépítenünk a stratégiánkat. Figyelembe kell vennünk, hogy az Élet nélkülünk is folyt milliárd éveken keresztül. Tartós volt, jó volt. Az a minimum, hogy ezen ne rontsunk, ne terjedő fekélyként borítsuk be a Föld szárazulatait. Lássuk be, hogy a földi folyamatok nagy részét nem ismerjük elég mélyen ahhoz, hogy azokba - akár jószándékkal is - kedvezően beavatkozhassunk. Legfontosabb teendőnk: pusztító energiáink fékentartása. Egész életünket embertársaink és élőlénytársaink irányában a segítő hozzáállás kell, hogy jellemezze, mely mindenkor biztonságos gondolkodással párosul, olyan gondolkodással, amely sem magát, sem a természeti környezetét nem veszélyezteti. Gondolkodásunknak a valóságot kell utánoznia: a valóság törvényei tökéletes biztonsággal érvényesülnek mindig és mindenütt, kivételt nem ismerő módon. Csapongásaink, túllövéseink, vakon egyensúlyozásunk, kiszámíthatatlan húzásaink csak annak adják bizonyítékát, hogy nem felelünk meg a valóság mérlegén. Irracionális módon nem lehet környezetet védeni, és hosszabb távon élni sem. Kezdjük el tehát!: - A legkisebb helyet elfoglalni, a legkevesebbet változtatni; - Létszámunkat kedvező szinten állandósítani; - A természettől elkülönített anyagokat újra és újra felhasználni    (ld. még újrapapír, üvegbetét, hulladékválogatás, komposztálás,    megújuló energiaforrások, faültetés); - Megismerni a természet folyamatait és abban a saját szerepünket:    körfolyamatok, önszabályozás, energiahatékonyság,    veszteségcsökkentés, együttműködés, szimbiózis, tápláléklánc; - Biztonságos gondolatainkat, fenntartható erkölcsünket átörökíteni    - bármiféle erőszakosság nélkül. Mi a teendő? Először is meg kell ismernünk, hogy pontosan mikor, mivel, hogyan és mennyire szennyezzük el a környezetünket és az élő természetet. A XX. században erkölcsi kötelességünk megérteni cselekedeteink hatását, súlyát. A természet tönkretétele szempontjából tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az bűn volt-e részünkről vagy csak (tudatos) tudatlanság. Mit tehet az egyén? Logikailag az első helyre teendő: A legnagyobb terheléseinkből, szennyezéseinkből a lehető legtöbbet lefaragni (nem feltétlenül ezt tudjuk legelőször megvalósítani). Melyek ezek: Sok esetben a munkahely. Életünk nagyobb részét, a környezetre is nagyobb hatású részét a munkánkkal töltjük. Állapítsuk meg, hogy az egészséges környezet szempontjából mit teszünk többet: jót vagy rosszat - a munkánkkal. Azután mindezekkel a gondolatokkal szálljunk erősen magunkba. Máskor a fűtést kell megváltoztatnunk, ha lehetséges, valamilyen hatékonyabb formára. Minimalizálni kell a nehézipari termékek vásárlását; csökkenteni kell a kemizált mezőgazdaságból származó, vagy "magasan feldolgozott" élelmiszeripari termékek, húsfélék fogyasztását. Ha ezeket túl nehéznek érezzük elsőre, akkor nagyon komolyan lássunk hozzá néhány közepes tényező felszámolásához: Kevés család van abban a helyzetben, hogy valóban autóra legyen szüksége. A közlekedési károkat akkor lehet jelentősen csökkenteni, ha valakinek napi fél óránál több autóznivalója volt eddig. Ennek a személynek valószínűleg ez a legnagyobb szennyezése, amit a többi embernek okoz. Feltétlenül megszüntetendő. Sokszor az segít, ha a munkahelyet és a lakóhelyet hozzuk valamilyen áldozat árán közelebb egymáshoz. Ott kell laknunk, ahol élni, dolgozni és pihenni is lehet. Csökkentenünk kell lakásunk fűtési veszteségeit, elsősorban a nyílászárók szigetelésével. Ha a falakat, padlót nem hagyjuk csupaszon, és otthon is felöltözködünk kevesebb fűtési energia is elegendő. A mosással küldjük a legtöbb veszélyes anyagot a csatornába (ahol emésztőgödörbe megy, az egyenesen tragédia). Optimális mennyiséget, jó programmal mossunk, és csak nagyon kevés mosószert használjunk. Ha a leeresztett mosóvíz még jól láthatóan habzik, az túladagolást jelent. Veszélyes hulladékot ne dobjunk a szemétbe. Gyűjtsük össze biztonságos edényben; tíz éven belül Magyarországon is megoldódik ezek elszállítása, addig meg talán nem halmozódik fel olyan sok. Építkezésnél vigyázzunk a veszélyes anyagokra, és hogy általában semmi ne szóródjék szét, vagy menjen a talajvízbe. Csak minimális mértékben permetezzünk, vagy inkább egyáltalán ne. Ha van kertünk, használjunk szerves trágyát, komposztot törődjünk sokat a növényeinkkel, és igyekezzünk ezáltal jó terméseredményeket elérni. A kisebb, de gyakran ismétlődő fogyasztásokra is érdemes még odafigyelni. Kevesen tudják, hogy a melegvízben milyen hatalmas energia tárolódik. Ezzel a fürdéskor tudunk spórolni, meg azzal, hogy kézöblítéshez nem a melegvízcsapot nyitjuk meg, mert akkor csak a csövek melegszenek. A hidegvízzel is lehet takarékoskodni, ha például a folytonos veszteségeket, pl. a WC csöpögését megszüntetjük. Általában ne engedjük meg, hogy bármi is cél nélkül pazarlódjék a környezetünkben. A mosogatásnak is van környezetvédő technikája. Csak kevés, de forró vízzel és nagyon kevés mosószerrel mosogassunk egy mosogatótálban, a helyes sorrendet betartva. Használjunk kefét, kesztyűt. Kevés hideg vízzel, de alaposan öblítsünk. Az ennél kisebb és ritkább szennyezések miatt nem kell sok lelkiismeretfurdalást okoznunk magunknak. Nemes dolog, ha valaki az olvasólámpáját sem felejti égve, vagy az erdőben sem dobja el az almacsutkát, de ezeket nevezzük mindig jelképes cselekedeteknek, ugyanis környezetvédelmi szempontból nincs különösebb jelentősége, különösen akkor, ha a fentebb említett nagyobb dolgok még megoldatlanok az adott háztartásban. Még a szorosan együttélő családok életében is a környezetszennyezés szinte magánügy; a takarékos nagymama piciny spórolásait semmivé teheti egy költekező unoka, vagy nagyon-nagyon szorgalmasan dolgozó családapa. Amit közösen tehetünk, hogy erősítjük, biztatjuk, neveljük egymást - közösségben és családban egyaránt. Magyarázzuk el gyermekeinknek, hogy itt minden előbb volt, mint mi; mi csak vendégségbe jöttünk rókakomáékhoz. Vegyünk részt környezetvédő szervezetek munkájában, mert ezzel is érzelmi megerősítést nyújthatunk egymásnak. Végül, ami szintén leginkább idetartozik: Amit tehetünk, hogy például nyomkövető játékot játszunk. Főként vásárláskor ajánlatos. Próbáljuk meg lehetőleg valósághűen elképzelni, hogy egy bizonyos tárgy, amit megfogunk vagy megvennénk, milyen alapanyagokból, hol, milyen technológiával készült. Vajon mennyi energia kellett hozzá, és ez mennyi füstgáz, hulladék kibocsátással egyenértékű? Ezeket is képzeljük mellé egy nagy zsákban. Azután gondoljuk meg, hogy ténylegesen mi a haszna az adott dolognak. Nagyobb-e a haszna az okozott kárnál? És végül kövessük nyomon, hogy mi lesz a sorsa. Ki fog gondoskodni az elhelyezéséről, hol, mikor, mivé fog elbomlani? Örülni fognak-e a gyerekeim a végeredménynek? Ezután általában gazdagabban jövünk ki a boltból, mint ahogy bementünk. Csak a fenntartható marad meg Mindazt, amit olvastunk, el lehet utasítani. Meg lehet tagadni. Ki lehet gúnyolni. Mint bármely más gondolatot, igazságot vagy akár tényt is. De nem lehet nem megérteni azt, hogy csak a fenntartható marad fenn. Bárhogy döntünk, csak fenntartható gazdaság létezhet, csak fenntartható gondolatok, fenntartható erkölcstan maradhatnak meg. Csak fenntartható életmódot fognak élni - korszakok múltán - a megmaradásra képes, élhető életet élő emberek... vagy mások. Dőry István ===================================================================== Keretes: Megdicsérne-e minket Jézus látván, hogy mindazt a sok élőt, halat és szárnyas állatokat, csúszó-mászó állatokat és lombos növényeket, melyről a Teremtő ötszörösen állította, hogy az jó, a hatodik nap teremtménye módszeresen letiporja huszadik századi tobzódásában? =====================================================================