DITIRAMBUS A NŐKHÖZ 1 Nem a kövek és nem a fémek.    Nem amik állják az időt! Hanem a gyékény, a nád, a kéreg.    Nem az örök-élet-igéret         cinkosai. Nem a kimértek. Hanem a törékenyek s engedők:            a fű, a lősz, a sás              lett tiltakozás. A tettük után nyomban eltünők. 2    Nem a kövek és nem a fémek.   Nem az asszir, a szumir pillérek,   a talpukkal évezret gyűrüztetők. Nem a bazaltból faragott gúla-tetők. Hanem a haraszt, az avar, meg a fa:      a messziről igent integetők.              Nem a kemények,     hanem a fonhatók, a szőhetők,             a dolgozó kezekre         kutya szemével figyelők, -           Még messze, messze            valamennyi isten előtt - 3 Nem a kövek és nem a fémek.    Az első szót, a gügyögőt,    az első tanácsot a létnek,    ők kezdték szájba rágni, a gyapjú, a gyanta, a szösz, a raffia.    A közlékenyek, a serények.        Ők, nem az égnek, hanem a sári világnak védangyal-kara,   ők, az örökre többrekészek. Mert aki meg akarja tartani az életet, elveszti azt: aki pedig kész elveszteni is, megtartja. 4   A romlandók. A hínár, a moha.  A múlók. A hártya, a len fonala. Nem az eleve valakik, hanem a törők,       de nyomban fölnevetők,  hogy megint csak összeilleszthetők,  az így szívósak, így nem engedők.  Az ág héja, a kecskeszőr, a háncs                  lett utitárs - Befogadván valami messze - hogy mondjuk? - eszme?    rendeléséből a jövőt. 5 Messze a kövek és a fémek      hatalomátvétele előtt. A hajlíthatók és görbíthetők,    a szívósan gyengédek, az ujjnyomásra már válasz-puha      anyagok, ők, a soha        vissza nem ütők. adtak halk jelet - kéz a kéznek -          velünk a Föld! 6       Fú a szél, kopik a talaj,         fölkúszik, óriási hal,   az évszázadok mélyvizéből a templom, - íze, húsa nélkül.   Száll a por, vékonyul a föld,       emelődik ünnepi tálca     diszében a dög: a ledőlt       fejedelmi palota váza.       Hányingerelten köpdösi       vissza a tisztára szopott         bordát, ivet, oszlopot       az idő. Nem ez kell neki. 7     Nem a kövek és nem a fémek. Nem a bronzpajzsok, a porfiredények,     a hivalgók, a haszonélvezők.    Hanem a pálmalomb kötények,   a kókuszcsészék, a zsuppháztetők. Nem a katakombák, nem a tornyok.    Mert mit tudnak a csontok,    ha kifolyt közülük az élet? 8 Ki mondta az első szót a jövőről,    a derüset, a szemen át  meggyőzőt, szívmelengetőt:           lehet remény,        mást is rejt a világ,    mint amit mutatott először.     Az első füszoknya övén     az első ráhímzett virág. 9    Nem sziklakockából rakott erőd,  mit egybe csak a súly maltera köt.               Nem a gőg kapui. Hanem a pelyva, a patics, a pihe,        a vessző, a viasz, a toll ereje             hozott ide -         Igen, ők, az épp mert lágyan       megnyilók lettek a legerősebbek.            Mint ágyék s keblek     a csont- és izom-védte várban: donzsonjaitokban, asszonyi testek.      Mint akik lebirhatják az időt. 10  Nem a szögletek, nem az élek, nem a fegyverek, a szúrók s lövők,    nem a királyok s hadvezérek,     hanem az ebnél hamarabb      megokosult vályog-iszap,          a szőrme, az irha  lett vezető, - nem is a férfiak,              hanem ők a minden tagukban szem-viselők,       a nők kezeit idomitva. 11 Rejti a márvány a szobrot. A Szépet!           De mitől éledt?   Kik voltak a nemzők s szülők?       És kik tették tisztába őt? De a legelső, kisdedi mosolyt,     amivel szinte odaszólt,     ami a lélek válasza volt         a teremtésnek,     kik csalták oda, tétova     elsőt-mozduló vonásaira       a kőnek is, a fémnek?    Hallgat a sok apa s anya. Nem, itt a sírok sem beszélnek. 12 Szobrok, ti, már a méhben készek,   harsány-némák, lét-tömlöcök,   épp azáltal holtak, hogy épek,     temetkezőket temetők! 13  Nem a kövek és nem a fémek. Mig a fű újra fönt mindent beföd,   tisztítja máris lent a mélyet     szorgos népeivel a föld.  Munkálnak a türelmes férgek,  a hullamosók, bűz-szürők, hír-fertőtlenitők, dicsvágy-virus-ölők,   a mord erények, zord erélyek    bacillusgazdáit lemeszelők,  mind-mind az iszonyú pöcegödört át-, hasznosan úgy-szétdögönyözők,   hogy kidugja, egyre merészebb     kedvvel fejét, az öröm keresőt,           egy hóvirágnyi élet. 14 A szöllő-bakhátak-fésülte dombok  s nem a rom-fedte, a történelem-          lerondította bércek, a felhő-kavarók, nem a látni is undok  mellvédek agyaros vigyora, hanem         a csibesövények,    nem a várárkok: a zsiba-borítók,      a kisajtó, a kalantyús kapu,        a csak fakilincs-záratú verőcék, gally- és léc-cserények,             nem a lőrések, hanem a kandikálásra szabott zsalú,  nem a torlaszolók, hanem a nyílók,     nem a tengeringerlő szirtfok,    hanem az öblök, a kikötők,      a borjú- és birka-nyalta mezők,  nem a keselyük, a denevérek, a solymok, hanem a selymek, a fürj-fészkek, a méhek,       nem a dörgések, hanem az ének,   nem a kardok, a kardhüvelyek, a vértek, hanem az ingek, a kendők, a harisnyakötők,    nem a villámok, nem a vulkánok, a rőt      ablakon át fény-bőgve beizzók,     a mélység düheit mennybeköpők,       hanem a hős mellbimbók,        a tövükhöz menekülők             megóvásában                bátran          meredők, tüzelők. Ajánlás   Nem a zablák, nem a csengések,          hanem a kosáron a fül;     nem az ostromok, a bekerítések;      hanem a korall-sor a nyak körül,        meg a tüzhely körüli székek; nem a viharok, a mének, a diadalzengések,       hanem a szitaszél-veregetések,           ha a liszt megtömörül,     hanem a néma kitekintések      a téli ablak függönye mögül; nem a havasok, a jeges meredélyek,   hanem a kézimunkázó vetések,      a vasárnap is orsópörgetők,  hanem a csecsemő-lebegtetések,  hanem a csermelyek, a csevegők, nem a vezényszó: Rohamra! s Imához!     Hanem a megforditott vánkos. Felmondtuk a barátságot a környezettel, mert olyan mennyiségben termelünk, olyan átalakításokat végzünk a Természeten, amit az már nem bír el. Átbillentünk egy kritikus ponton: több a károsítás, mint amennyit a Természet fel tud dolgozni. Mi, magyarok a világ nagy fogyasztói között vagyunk. Ha ilyen módon élne az emberiség egésze, akkor csak 3 milliárdan lehetnénk bolygónkon, Svéd életszínvonalon élve ennél is kevesebben, 800 millióan. GANDHINAK a jelenre nézve is igaza van abban, hogy A FÖLD JAVAI ELEGEK AHHOZ, HOGY ELTARTSÁK AZ EMBERISÉGET, DE NEM ELEGEK AHHOZ, HOGY MÉRTÉKTELEN IGÉNYEIT KIELÉGÍTSÉK. Ezt és még sok egyebet átgondolva ráébredhetünk, hogy óriási a felelősségünk. Ebből következik, hogy az áru nem a boltban, még csak nem is a gyárban kezdődik, ha úgy tetszik, amikor kitermelik a nyersanyagot a bányában, ha úgy tetszik, évmilliókkal ezelőtt, amikor képződni kezdett. És nem is a kukában ér véget, nem is a szeméthegyeken, hanem a talajvízben feloldódva, légkörbe bekerülve, élővizekbe bemosódva. EZ MIND... pedig csak magát az árut néztük; hol van a sok egyéb anyag, az energia, ami a gyártáshoz kell, a melléktermékek, a csomagolás, a szállítás. Amikor a kezünkben tartunk egy árut, amikor megpillantjuk valahol, vagy a reklámban a képét látjuk, hallunk róla, mindez jusson eszünkbe: miből lett és mivé lesz. Gyűjtsünk ismereteket a különféle anyagokról, molekulákról, amik fölépítik; nézzük meg a csomagoláson, hogy miből van, mivé fog válni, ha a kezünkből kikerül. 3. Milyen tendenciák érvényesülnek a családomban anyagi és lelki téren?  Anyagi téren: Milyen anyagi javaink vannak, mire vágyunk, mire van szükségünk? Rendszeresen adunk-e a rászorulóknak vagy csak néha? Mennyit adunk ilyenkor? Mi alapján válogatjuk ki, hogy kinek adunk? Mindezeket (az anyagi dolgokat) hogyan beszéljük meg gyermekeinkkel? Tiszteletben tartjuk-e gyermekeink, párunk és saját magunk jogát az egészséges élethez, az egészséges levegö, táplálkozás és mozgás bizto- sítása által?  Lelki téren: Szolgálatkészség és szelídlelkűség jellemző-e ránk? Bántjuk-e azt, aki bánt minket? Segítőkészek vagyunk-e vagy diszkréten megpróbálunk odébbállni? Becsületesség, őszinteség jellemző-e ránk? Amikor együtt van a család, mire pazaroljuk a legtöbb energiát és a legtöbb idöt? Egy marslakó tanít Ez itt a Föld nevű bolygó csak időnként és általában lakják civilizációikat koronként - még nem tudjuk mi okból - felszámolják ... és látható itt - néhány tipikus földlakó már próbáltuk megszólítani őket ( ők is szólongatják egymást ) de még nem értek el a kapcsolatteremtés fokára György Ottilia A hegy A hegy lassan lélegzett. Ahol beszívta a levegőt, megnyúlt, kidomborodott, ahol kiengedte, kissé behorpadt. Akik a hegytetőt akarták elérni, mindebből semmit sem vettek észre. A domborulatokat, bemélyedéseket, tisztásokat a hegy változatosságának tulajdonították. A remete tudta csak az igazat, aki földi évei szerint 80 éves volt, egyébként ki tudja mennyi. A hegy öregapámnak szólította. György Ottilia Őrizni - Örökül hagyok Rád egy kérdést, Kiui. Én is kaptam egykor, és te is bízd majd a tanítványodra. - Nem hagyhatnád rám inkább a választ, Ki mester? - Nincs rá válasz, Kiui. György Ottilia Hallgatni Erdei sétáján Suit egy sündisznó szólította meg: - Mondd, hogy barátkozunk meg elmenőben? - Talán elmondhatnánk egymásnak a gondolatainkat - állt meg Sui is. - A kimondott gondolat téged emberré tesz, engem pedig sündisznóvá. - Akkor csak üljünk egy kicsit egymás mellett. György Ottilia Különös hegyoldal - 60 éve kapaszkodunk fölfelé ezen a hegyoldalon Sumo, és még nem látjuk a tetőt. Nemsokára elfogy a hegymászásra kapott időnk. - Biztos vagy benne Kiui, hogy ezt az időt hegymászásra kaptuk? György Ottilia A tükör Hua és Sui veszekedtek; a harag eltorzította arcukat. Kyudo mester nem szabott rájuk más büntetést, mint, hogy nézzék egymást. Mikor másnap megjelentek, arcuk oldott volt a békétől. Kyudo mester megjutalmazta őket: nézzétek egymást. György Ottilia "Ami összeköt bennünket az sokkal fontosabb annál, ami elválaszt." (H. Skolimowski) A jelek Ki mester tussal és ecsettel gondosan rajzolta az "ég", "föld", "ember" jeleit, a hármas egység talányában elmerülve. Kiui kopogott be hozzá, és tisztelettel érdeklődött munkája felől. Ki mester barátságosan hellyel kínálta, majd így szólt: - Hatvanhárom éve gondolkodom rajta, és napról-napra mindig egy kicsit távolabb vagyok a megoldástól. - így nem remélheted, hogy valaha is eredményt érsz el, miért foglalkozol vele mégis? - A megoldástól lehet, hogy távolodom, de a kérdéshez egyre közelebb jutok - válaszolta Ki mester. Gy. O. A föld Mit jelenthet az a szó, hogy sötétség? Ezen gondolkodott el a kis vakond, miközben napi útját rótta, élelem után kutatva. Gy. O. A Paraszt és az erszény Volt egyszer egy paraszt, aki keményen dolgozott a mezőn. Egy napon Istenhez imádkozva kérte, hogy könnyítsen terhein egy kis kinccsel. Észrevett egy kicsiny erszényt a lábainál, és egy hang így szólott: "Vedd ezt az erszényt, mint Isten ajándékát. Egy aranypénzt találsz abban. Ha kiveszed, helyette másik lesz benne. Azonban semmire nem fogod tudni kiadnia a pénzt, amíg az erszényt bele nem dobod a folyóba, ahol az gyönyörű hallá változik." A paraszt egész éjjel az aranyakat szedegette ki az erszényből, reggelre már volt neki egy zsákkal. A szomszédjától kért élelmet, mert még egy zsákkal akart gyüjteni az erszényből. Az is meglett, de ő csak folytatta a koldulást. Így ment ez éveken át, néha majdnem bedobta az erszényt a folyóba, de végül mégsem tette meg. Amikor meghalt, a háza tele volt pénzzel és egy kanálnyi élelem sem volt benne. (Zsidó mese). Burjánzás A Mester figyelmesen hallgatta a híres közgazdászt, amint fejlesztési tervét magyarázta. ¦ A növekedés az egyetlen tényező, amire a közgazdaságtanban gondolnunk kell? ¦ kérdezte végül. ¦ Igen. Mindenfajta növekedés természeténél fogva jó. ¦ Nem ezt gondolja a rákos daganat is? Áprily Lajos: Fegyvertelen vadász dala Völgyek felett hangos torokkal üzenhet a vadásztülök. Békét kötök az állatokkal, az erdővel kibékülök. Rejtőzve már többé nem állok zsákmánnyal csábító lesen. Márciusi szalonka-párok suhanjanak szerelmesen. Jöhet a bükkös karcsu vadja, a lenge-lányos őz-alak, nem puska-dörrenés fogadja, csak egy szelíd "nem bántalak". Völgyben, vadonban, rónaságon a békesség bolyong velem. Csak egy öröm van a világon s ez az öröm fegyvertelen. S a régi őz, ki annyi vérrel pirosított havat, mohát, s reám nézett rémült szemével, a régi őz is megbocsát. A hal A hal értelmesen megszólította Kiuit. Kiui meglepődve nézett rá: - Csodálkozom rajtad, eddig olyan hallgatagnak ismertelek. - Úgy döntöttem, hogy ezután én is beszélni fogok. - És gondolkodni is? - Nálatok bevált? - érdeklődött a hal. Gy.O. A folytatás Még annak idején, a dús növényzetű, élettel teli tájon az ősember egyszer csak figyelmeztetően körülnézett és így szólt környezetéhez: - elkezdtem gondolkodni, védekezzetek! A fák megtorpantak, az állatok elbújtak, és az ember büszkén gondolkozott tovább. * * * Idők múltával - egyszer ismét körülnézett: kinek is mondta ő akkoriban, hogy védekezzenek? Gy.O. ÉLET ÉS TUDOMÁNY, 1992.I.24. XLVII:4:117 (TeVédd!) Pavics Lázár: Döcögve száguldás Ivan Illich nyomán P.L. kiszámította, hogy mekkora egy magyar "átlagautós" átlagsebessége, a tényleges távolság megtételéhez és az autózás költségeinek (átlagkeresettel történő) előteremtéséhez szükséges időből együttesen számolva. 1991. 2. félévében ez 3.2 km/óra, nyugati típusú kocsival kb. 2.5 óra, szerinte. (Nagyobb kerestűek esetén persze több). Ebben nem vette figyelembe a kocsifenntartás sok időrabló teendőjét, és a környezet- és egészségrombolás költségeit. Az ÉT szerkesztője arra hívja fel a figyelmet, hogy az útépítés és más járulékos kiadások se hanyagolhatók el, ugyanakkor a kocsizás javára írható hasznok sem. A számolgatásnál fontosabbnk tartja, hogy bármely számunkra fontos dolognak mérlegeljük a hátrányait is, és egyetért azzal, hogy a gépkocsizás a közlekedés zsákutcája. (P.L. cikke a Lélegzetben és a Kék Bolygóban is megjelent). ÉRTED VAGYOK III.1. 1992.II. p.11-14. Lev Tolsztoj: A pokol szétrombolása és visszaállítása (Eredeti címe: Legenda - Tolsztoj 1902 novemberében írta. Magyarul először 1965.-ben jelent meg a Helikonnál) A történet arról szól, hogy Krisztus keresztrefeszítése után Belzebub megértette: minden elveszett. A bűnösök kijöttek a pokolból, a pokol falai szétdőltek, minden ördög szétszaladt. - Évszázadok telnek el, s ő magányosan mereng elveszett hatalmán, nem hisz már abban, hogy Krisztus győzelme után a poklot vissza lehetne állítani, hiszen győzött a Jó. - Egyszer aztán megl togatja az ördögsereg, s elmondják: az van ami régen, annyi bűnös van, mint azelőtt. Az emberek már az ördög tanításában hisznek, de Krisztus nevével jelölik. Az ördögök találták ki az egyházat, a hamis esküt, a tanok félremagyar zását, a másként gondolkodók üldözését, elégetését. Megmondatott: ne ölj, de az ördögök arra tanítják az embereket, hogy lehet és kell is ölni háborúban vagy bírói itélet alapján. Több a parázna, mint régen, a mostani rablók gonoszabbak a régieknél. Az ördögök gyilkosokká teszik az embereket, felkeltve bennük a haszonhajhászást, az izgágaságot, a győlöletet, a bosszúszomjat, a büszkeséget. - Elégették azokat, akik kezdték megérteni Krisztus tanítását, azt mondva r juk, hogy az ördög szolgái - holott valójában az ördög szolgái égették el Krisztus igazi híveit. Így számolnak be az ördögök Belzebubnak tevékenységükről, eredményeikről. Végül előlép még több, mint egy tucat ördög s egyikük így szól: "Én a technikai fejlődés ördöge vagyok. Elhitetem az emberekkel, hogy minél több használati tárgyat gyártanak és minél gyorsabban gyártják őket, annál jobb lesz nekik. És az emberek, életüket tárgyak termelésére fecsérelve, egyre többet és többet gyártanak, noha azoknak, akik gyártják nincs szükségük rá, akik meg nem gyártják, azok számára hozzáférhetetlenek." A következő: "Én a munkamegosztás ördöge vagyok. Elhitettem az emberekkel, hogy sokkal gyorsabban lehet a tárgyakat gépekkel gyártani, mint kézzel, gépekké kell v ltoztatni az embereket, és ők ezt meg is teszik, a gépekké változtatott emberek pedig gyűlölik azokat, akik ezt tették velük." A következő: "Én a közlekedés ördöge vagyok. Én azt hitetem el az emberekkel, hogy igen üdvös és szükséges is számukra, hogy hogy minél gyorsabban tudjanak egyik helyről a másikra utazni. És az emberek, ahelyett, hogy kiki a maga helyén igyekeznék az életén javítani, az élet nagy részét az egyik helyről a másikra utazgatással töltik el, s nagyon büszkék arra, hogy egy óra alatt 50 kilométert, vagy még többet is meg tudnak tenni." Sorra jött a könyvnyomtatás, a művészet, az orvostudomány, a kultúra, a nevelés, az emberek megjavításának, a kábításnak, a jótékonyságnak, a szocializmusnak, a feminizmusnak az ördöge. (S 90 évvel ezelőtt írta ezeket Tolsztoj!) Érdemes az egészet elolvasni. Henryk Skolimowski: Kulcs a boldogsághoz Ne küzdjél a boldogságért. Csak akkor érheted el a boldogságot, ha más dolgokra törekszel. A boldogság nem a létezés állandó állapota; az az örökké valamivé válás állapota. A boldogságot nem lehet megtervezni. Ha eljön a boldogság, már nem vagy többé annak tudatában, hogy küzdöttél érte. Mire törekedjél? Az élet értelmére, céljára, a megvalósulásra, amely túlmegy egyéni, önző éneden. Te magad akkora vagy, mint amekkorák a célok, amelyeket el akarsz érni. A nagy célok fölemelnek téged és lehetővé teszik, hogy túllépd kicsiny énedet. A nagy célok tisztelettel töltenek meg és méltós got adnak, amely egy értékes élet szükséges összetevője. Erőltesd magad mások legnagyobb szolgálatára, az önzetlenséged érdekében. Olvadj össze a dolgok nagy távlataival, megértve, hogy az ember sorsát a csillagok szabják meg és nem a közönséges anyag. És akkor fog életed kiteljesedni, kibontakozni. És akkor, tal n, mint melléktermékhez - eljutsz a boldogsághoz is. Mi a boldogság? Léted egyensúlya, amelyet mások sugalmazó, fölemelő derüként, nyugalomként észlelnek; amit te magad belső nyugalomnak érzel, amely erőt és elhatározást ad; nem érzéki (szenzuális) elégedettség vagy fizikai jólét állapota, hanem egy belső sugárzás. Ezt egyre inkább tudatosítani fogod, amint közelebb és közelebb kerülsz hozzá. A boldogság - önmagaddal békében élni, mialatt az ész egyesül a dolgok nagyobb rendszerével. A valóban szent emberek, az emberi gondolkodás és lét óriásai, a Gandhik és Schweitzerek nem keresték a boldogságot, de mi sugárzónak és sugalmazónak találjuk életüket, amely tele volt csordulásig a nagy célok szolgálatával, s az ember rendeltetését megmutató nagy eszmék szolgálatával. A boldogság fogalmát el kell vetni, mivel az rendszerint az ÉN botlásait elrejtő csapda. A boldogság kulcsa: elveszíteni ÉN-edet és becsvágyadat s elnyerni egy látást és egy küldetést. Pi. ÚJHARTYÁNI HARANGSZÓ, 1991, 3/1 Katolikus családok szövetsége a jövőért - Életszabályok (Részletek) 1. Családunkkal tudatosítjuk, hogy egyéni életünkben, de főleg a munkahelyünkön nem az anyagi ellenszolgáltatás a minden. Felsőbb hivatásunk van. A becsületesen végzett munkánkkal Istennek tartozunk, de tartozunk vele önmagunknak is, társainknak is és hazánknak is. (Lk.12,15). 10. A tévének építő és nem romboló használatát óhajtjuk. Ezért mindig előre megegyezünk, hogy a heti tévéműsorokból mit nézünk meg... Gyermekeink nem lehetnek a tévé rabjai... Minden durva hangvételű vagy agresszív tartalmú műsort, továbbá a horror vagy pornó tévé- és videom1űsort kizárunk otthonunkból. 12. Szeressük, óvjuk, ápoljuk a növényeket, fákat, a természetet. Takarékosan használjuk a vizet. Ne pazaroljuk az áramot. Mosószerek és mosogatószerek túlzó használatával sem szennyezzük környezetünket. 13. A durva szavakat, sértő hangnemet kerüljük. ... Más családok, más nemzetiségek, és más nézetű emberek gyűlölő és lebecsülő emlegetésétől is tartózkodjunk. A tisztelet és megbocsátás szellemében éljünk. Az emberszeretetet a társadalomban is bátran képviseljük. 14. Költséges anyagiak (műszaki cikkek, autó, hétvégi ház) szerzése nem lehet életcélunk. Ezek megszerzéséért és megtartásáért nem áldozhatjuk fel sem egészségünket (másodállások, túlfeszített munkaidő); sem családi összetartoz sunk buzgó ápolását. A telhetetlen vágyak, és igények hajszája elidegeníti egymástól a családtagokat, és kemény szívű, érzéketlen önzésbe viszi őket. "Minden emberi teremtmény kapzsi, de a nyugati kisebbség fölmagasztalta azt és törekszik is arra. Most spirituális forradalomra van szükségünk. Ez nem teljesen új dolog. Ez volt Assisi Szent Ferenc látomása, Jézus látomása, Buddha látomása. Lao Ce látomása. Ők mindannyian egyetértettek abban, hogy az anyagi gazdagság keresése hibás cél." (Sir Arnold J. Toynbee, brit történész) Az Nyugat kultúrája terjed a televízió, a kereskedelem közvetítésével, az olyan mintázatot ad mindenkinek, amelyik megmérgezi az embert és ökológiai katasztrófához vezet. Észrevétlenül kialakul az "ökonoteizmus" vallása, ami annyit jelent, hogy a bevásárlás lett az élet útja. Ennek gyökerei a 19. sz zadban erednek, amikor az elfoglalta a kereszténység által hagyott űrt s egységre lépet a romantikus egyén-központúsággal. Ez a vallás azt tanítja, hogy az emberek alapvetően önző lények, hajtóerejük az önérdek és kapzsiság. Arra bíztatnak bennünket, hogy fogyasszunk többet a demokrácia és a munkanélküliség csökkentése érdekében. A hirdetések könnyen elérhető pótszereket ajánlanak a számunkra a megvásárolhatatlan dolgok, mint a szeretet, barátság, együttérzés helyett. Ezek a pótszerek már nem elégítenek ki bennünket, s azok rabjaivá válunk. Ilyen körülmények között a legtöbb, leghatározottabb dolog, amit tehetünk, hogy kevesebbet fogyasztunk, ülünk a szobánkban és végiggondoljuk a teendőinket. Új Ember, 1994 február vége, Krómer István: A bálványimádás kísértésében... (Két világszemléletről...) "...Az anyagi világot nem vehetjük semmibe, felelősek vagyunk-leszünk gyermekeink testi-lelki fejlődéséért. Ám ezzel kitesszük magunkat, s csemetéinket is annak, hogy az elkerülhetetlen fogyasztásból a szerzés őrülete felé csúszunk el S az igazi kísértés sokszor éppen a gyerektől érkezik, aki nehezen veszi tudomásul, hogy óvodás- vagy osztálytársainak egy sereg olyan játéka, később ruhája, s ki tudja mije van, ami neki éppenséggel nincs.... A fogyasztás azonban nem célja életünknek, hanem eszköz arra, hogy Isten akarata szerint mindannyian békében, felesleges gondok nélkül, testvérként éljünk. A csalóka reklámvilág csodái éppen attól válnak bálvánnyá, hogy célként kínálják magukat, amikor már azért élünk, hogy megvegyük azt az autót, hogy részt vegyünk azon a távolkeleti vagy afrikai társasutazáson. E világ Istentől elrugaszkodott voltára ¦ mint láz a betegségre ¦ számos nyugtalanító jel figyelmeztet. A riasztó méretű környezetszennyezés, az esztelen fegyverkezési verseny, az éhhalál szélén tengődő embermilliók, sőt lassan milliárdok.... mind-mind arra utal, hogy hiába a szédületes technikai haladás, az emberiség változatlanul nem Isten tervei szerint alakítja sorsát. ... Ha saját élethelyzetünkben őt (Jézust) akarjuk követni, a létminimum-számításkor inkább lebegjen szemünk előtt a bengáliai árvíz miatt munkáját veszített 11 (!) éves szövőgyári gyermekmunkás nyomora, mint a nyugatnémet középosztály életszínvonala. Nem a nyomor a példa, de figyelmeztet, hogy a mi szegénységünk más milliók számára az álmok netovábbja, s ha netán a lelkiismeretünk ezt nehezen tűri, inkább ajándékozzunk a nálunknál több szükséget szenvedőknek, mint utánozzuk a felesleges javak unalmába fulladókat..." Ollózta: Pi. Nyelvőrség Szilágyi Ferenc: Bökversek Idegen a fővárosban Tessék mondani mán: ez a föld itt még Magyarország? káprádzik a szemem: annyi a snack meg a drink; hot dog mordul rám s topless-ben vetkezik a nyelv ősi mívoltából; mily fura Bábel ez itt? Véletlen sincs már üzlet, csak shop s mini market ahol nemzeti nyelv áron alul eladó. (Édes Anyanyelvünk 1994. június) Eper télen? Mostanra eléggé hozzászoktunk, hogy nyári gyümölcsöt, zöldséget eszünk egész évben. Megvan a déligyümölcs választékunk éppúgy, mint a távoli országokból érkezett zöldségeké - mangó, avokadó, padlizsán, bors és még sok egyéb. Gondolj csak arra a nagy energiára, amibe a melegházak fűtése kerül (például az uborkánál és a salátánál), vagy a nagytávolságú szállítás hajóval vagy kamionnal. Ha nem ragaszkodsz a téli eperhez, ezzel az energia-megtakarítást pártolod. Hús Nem mindenki eszik húst. A brit felnőttek három százaléka vegetáriánus, de minden tizedik gyermek is az a szülők bevallása szerint. Vannak, akik csak tiszta húst esznek. Mindenkinek, aki húsevő, tudnia kéne, hogy lehet kapni olyan húst, ami kevésbé kegyetlen körülmények közt nevelt állatokból származik. Ez a módszer a szennyezés terén is fontos (lásd a 23 oldalt). Ezen kívül fontos, hogy a hús ne tartalmazzon festéket, tartósító és kémiai vegyületeket. Ezt a húst gyakran "valódi húsnak" nevezik. Hány különböző dolgot iszol meg egy nap? Egy pohár vizet? Egy csésze teát? Egy doboz narancslevet vagy egy doboz szénsavas üdítőt? Sokkal nagyobb a választék az innivalók körében, mint régebben és sokkal többet is veszünk belőlük. Ez azt is jelenti, hogy többet is dobunk el - pl. üres dobozokat, elhasznált teafiltert. Van itt pár dolog, amit tudnod kellene arról, amit iszol: Szénsavas üdítőitalok és gyümölcslevek Egy átlag angol 60 liter szénsavas üdítőt fogyaszt el egy évben. Egy amerikai 163 litert! A csomagolás okozta hulladék mennyisége őrületes bár függ attól is függ, milyen fajtáról van szó: - Különálló papírdobozok nagyon célszerűek de egy kis italért elhasználsz kartont, műanyag szívószálat és műanyag csomagolást. - Dobozos üdítők legtöbbször alumíniumból készülnek. Keresd az "alu" jelzést (alu felirat egy két nyílból álló körben) a doboz oldalán, vagy nézd meg egy mágnessel a doboz oldalát (ha nem tapad hozzá, akkor alumínium). Lapozz a 78. oldalhoz, hogy nézd meg, hogyan váltható vissza és hasznosítható újra az ilyen doboz. Emlékezz arra, hogy a nyitóját ne dobd ki, vagy el az utcán, mert azt is visszaváltják. - Üvegeket össze lehet gyűjteni és egy üveggyűjtőbe dobni. Ne felejtsd el a kupakokat a fémgyűjtő részbe dobni, ha van olyan is. - Műanyag üvegeket a leggyakrabban a szénsavas üdítőitaloknál és a szörpöknél használnak. Sokat a PET rövidítésű polietilénből készítenek ami alkalmas a visszaváltásra. Sajnos még kevés hely van ahova elvihetnéd ezeket az üres PET flakonokat. (Magyarországon már létezik visszaváltható üdítőspalack többféle méretben.) Nem árt tudni milyen műanyagok alkalmasak a visszaváltásra és ha eljön az ideje váltsd vissza őket. Legközelebb, amikor vásárolni mész, nézd meg melyik palack van PET-ből. Egy környezetbarát fogyasztónak tehát melyik csomagolást kell választani? Ezt nehéz megmondani de amíg visszaváltod azt, amiből fogyasztasz, addig az a legjobb amit tehetsz. A britek évente mintegy egymilliárd liter gyümölcslevet isznak meg. Ez napi három millió liter! A rostos gyümölcslé nagyon egészséges, de nem mindig jó a környezetednek. A gyümölcstermelők csak néhány fajta gyümölcsöt termelnek, és meg is védik a terményt, többnyire permetező és egyéb vegyszerekkel. Az esőerdők irtói között vannak gyümölcstermelő cégek, akik földet akarnak a gyümölcs megtermeléséhez. Ugyanúgy, mint az üdítőitaloknál gondold csak végig, mibe csomagolják azt a gyümölcslevet. Visszaváltható vagy újra hasznosítható? Talán megteheted, hogy nem fogyasztasz olyan terméket, ami nem visszaváltható. Üveges víz Nagyon megnőtt az ásványvizek népszerűsége. Számold csak meg, hányféle sorakozik a bevásárlóközpontok polcain. Néha az emberek nem szeretik a csapvíz izét, vagy úgy gondolják, hogy nem egészséges. Most még általában a csapvíz fogyasztása teljesen veszélymentes, és nincs szükség műanyagpalackokra és üvegekre ahhoz, hogy hazavidd. Nem árt, ha tudod, hogy a palackozott víz körülbelül 600-szor olyan drága, mint a csapvíz! Néhányan úgy gondolják, hogy sokkal inkább környezetbarátok, ha vízszűrőt használnak, de valójában akkor igazán azok, ha részt vesznek a tiszta vízért folytatott kampányokban. Ha a családodnak van egy vízszűrő kancsója, bizonyosodj meg róla, hogy a használati utasításnak megfelelően használjátok. Az emberiség Lorenz szerinti nyolc halálos bűne közt a második: "A természetes életteret elpusztítjuk, mely által nemcsak azt a külső környezetet romboljuk le, amelyben élünk, hanem az ember önmagát is megfosztja a felette álló teremtés szépségének és nagyságának a tiszteletétől." (Lorenz, 1988, 96. old.) A könyv irodalomjegyzékében ott szerepel a Néma tavasz, amely figyelmeztet, hogy madárdal nélküli jövő felé haladunk. "Ha kivágtad az utolsó fát, ha kifogtad az utolsó halat, ha megmérgezted az utolsó folyót, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető!ö A mi halottaink sohasem felejtik el ezt a szép földet. Anyjuk a föld. Örökké szeretik és megőrzik emlékezetükben folyóit, nagy hegyeit, völgyeit. Szeretik és emlékeznek azokra, akiket itt hagytak, az élők pedig vágyakoznak a holtak után. És a halottak mint szellemek gyakran visszatérnek, hogy meglátogassanak és vígasztaljanak minket... Nem sokat számít, hol töltjük el hátralevő napjainkat. Nincs már sok belőlük. Sötét lesz az indiánok éjszakája. Csillag nem ragyog az égbolton. Búsan zúg a szél. Halál vadászik a vörös bőrű emberre. Bárhová megy, mindenütt hallja pusztítójának közeledő lépteit, és kész meghalni, mint a megsebzett szarvas, mely hallja a vadász lépteit... Az emberek jönnek és mennek, mint a tenger hullámai. Egy könnycsepp, egy imádság a Nagy Szellemhez, és örökre eltűntek vágyakozó szemünk elől. A közös végzet elől nem menekülhet a sápadt arcú ember sem... E föld minden darabkája szent az én népemnek. Népem emlékezetében és szívében szent minden hegyoldal, minden völgy, minden tisztás és erdő. A kövek nem tudnak beszélni, mégis emlékeket és eseményeket őriznek népem életéből, és ezért szeretjük őket..." (Seattle törzsfőnök beszédéből) - A bushman bocsánatot kér az állat szellemétől, amiért megöli, és megértését kéri, hiszen táplálkoznia kell. Ez a lelkület mértéktartáshoz vezet. Ilyen lelkülettel és mértékben szabad résztvenni a világban folyó létharcban. Csak ez a lelkület óv meg attól, hogy a megélhetés kényszere fölmentést adjon bármire. - A pénzzel vagy a pénzkeresettől megmentett idővel lehet több jót tenni a világ gyógyulásáért? A szegény halász a több napra elég jó fogás után pihen a gyönyörű tengerparton. Az idillt lefényképező nyugati turista rá akarja venni, hogy naponta többször is menjen ki a tengerre. "- El tudja képzelni, hogy akkor mi lesz? Legfeljebb egy év múlva motort vásárolhat, két év múlva bárkája lesz, egy szép napon pedig motorhajója, és... - a lelkesedéstől egy pillanatra elakad a turista hangja - kis hűtőházat épít, aztán meg konzervgyárat, saját helikopterről figyeli a halvonulást és rádión utasítja a hajóit. Aztán halvendéglőt nyit és saját maga exportálja a homárjait egyenesen Párizsba... és akkor... - a lelkesedéstől megint elszorul a turista lélegzete: a fejét rázza, szinte megfeledkezik nyaralásának örömeiről, lelke mélyén szomorkodva nézi a békésen gördülő hullámokat, melyek között a ki nem fogott hal bukfencezik. A halász megveregeti a vállát, mint ahogy a gyermeket szokás, akinek a torkán akad valami. - Akkor mi lesz? - kérdezi halkan. - Akkor - mondja halk elragadtatással az idegen -, akkor leülhet ide a partra, szunyókálni a verőfényben, és nézheti ezt a gyönyörű tengert. - De én most is ezt teszem - válaszol a halász. A turista töprengve távozik a parttól. A munkára gondol, amelyet mindig eszköznek tartott arra, hogy egy szép napon megszerzi magának azt a lehetőséget, hogy többé ne kelljen dolgoznia. Arcán most nyoma sincs az együttérzésnek a szegényesen öltözött halász iránt - csak egy kis irigység látszik rajta." (Heinrich Böll: Beszélgetés a tengerparton) A szánkó  Kegyetlen hideg tél volt, azóta se tudok hozzáfoghatót. Fenékig befagyott a patak, a verebek megdermedve hullottak le a fákról, a háztetőről olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kővel is alig bírtuk őket lehajigálni. Először a báránybőr sapkánkat vagdostuk hozzájuk, de evvel nem sokra mentünk. A fülünk megfázott, a sapka a tetőn maradt, s ami a legnagyobb baj volt: a jégcsap se esett le.  Még jobban szerettünk a hóban játszani. Akkora hó volt, hogy alig látszottunk ki belőle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a medvék királya ellakhatott volna bennük. Persze a medvének több esze volt, mint hogy hópalotában lakott volna. Nem is fogyott el se keze, se lába, mint nekünk.  Legkülönb mulatság mégiscsak a szánkázás volt. Szomszédunkban lakott a bíró. A bíró csináltatott a fiainak olyan szánkót, hogy annál szebb még nem volt a világon. Még most is sokszor álmodom vele így tél idején. Kőrisfából volt a talpa, diófából a karja, az ülése lószőr vánkos, beterítve bársonyposztóval, a lábtakaróján bolyhos szőnyeg. Be volt festve az egész szép pirosra, tán a kötele is selyemből volt.  Megvolt a mesés szép szánkó, de nem volt, aki húzza. Nagy úr volt akkor Bíró Pali is, Bíró Gyuri is, mind a kettő csak húzatni akarta magát. Engem fogtak be, meg egy másik szegény gyereket, a Favágó Jánoskát.  - Egyszer ti húzzátok, máskor mi ülünk benne - biztattak a bíró fiai.  Bántuk is mi a csúfolódást, csakhogy hozzáférhettünk a szánkóhoz. Gyuri, Pali elnyújtózkodtak nagyurasan a puha ülésben, mi ketten nyakunkba akasztottuk a cifra istrángot, szél se érhetett nyomunkba aztán. Meg se álltunk az ötödik fordulóig, ott is csak lélegzetet venni.  Így tartott ez egy hétig, hanem Favágó Jánoska már akkor olyan búsan lógatta a fejét, mint egy igazi ló. Meg is kérdezte tőle a kisebb gazdánk, a Bíró Pali, hogy tán kevesli az abrakot?  - Szeretnék már egyszer én is beleülni a szánkóba - motyogta félősen Jánoska -, csak egyetlenegyszer, csak egyik saroktól a másikig!  Bíró Gyuri nevetve csördítette meg fejünk fölött a pántlikás ostorát:  - Mást nem kívánnál, te kis rongyos? Nem olyan gúnyához csinálták ezt a szánkót, mint a tied.  Pali még jobban rákiáltott:  - Örülj, hogy húzhatod. Gyí, Szellőm, gyí Bogár!  Összenéztünk Jánoskával s akkorát rántottunk a szánkón, hogy mind a két gazdánk kigurult a hóra. Olyat hemperedtek, hogy öröm volt nézni, ámbátor igyekeztünk elhordani az irhát.  Hanem aztán megbántuk, amit tettünk. Másnap majd meghasadt a szívünk, mikor a bíró fiai elszánkáztak a ház előtt. Most már a Szabó Gergőék húzták őket.  Ekkor énnekem egy gondolatom támadt:  - Jánoska, van egy hatosod?  - Volt tavaly, de labdát vettem rajta.  - Tudod mit, Jánoska? Ha neked is volna hatosod, nekem is, vennénk rajta szánkót.  Másnapra kerítettünk pénzt. Én a Csacsadér vargától kaptam, mert segítettem neki kivinni a csizmákat a piacra. Jánoska meg eladta a labdáját, meg a márványgolyóit, meg a bicskáját a molnárinasnak.  Délután lementünk a szenesboltba, vettünk a pénzünkön egy szenesládát. A ládát félig megraktuk szalmával, a fenekére szögeztünk két gyalult deszkát, kerítettünk egy ruhaszárító kötelet, s azt erősít a láda két oldalára. Megvolt a szánkó.  Biz az nem egészen olyan volt, mint a bíró fiaié, de épp úgy csúszott.  Az udvaron próbáltuk ki, mert az utcára szégyelltünk kimenni a másik szánkó miatt.  Hanem az udvar kicsi volt.  Megegyeztünk. hogy kimegyünk a falu végér, ahol senki se lát. Közökön, zigzug utcákon bujkáltunk kifelé, hogy ne találkozzunk a bíró fiaival. Fújt a szél kegyetlen, sodorta a tetőkről az arcunkba a havat, de nem törődtünk vele. Csak arra gondoltunk, hogy milyen jó lesz szánkóba ülni. Először Jánoska ül bele, én elhúzom a kis erdőig, ő meg engem vissza. Jaj, Istenem, de jó lesz!  Kiértünk a falu végére. Az utolsó ház a Kati nénié volt, az öreg koldusasszonyé. Rogyott kis szalmás kunyhó, se udvara, se kerítése. Most csupa hó és jégcsap az egész kunyhó, csupa dér még az ajtókilincs is. A Kati néni kutyája, a szegény Morzsa, ott nyöszörgött a küszöbön.  - Megállj, Ferkó - mondta Jánoska -, eresszük be ezt a szegény kutyát, mert megveszi idekint az Isten hidege. Az öregasszony biztosan alszik.  Belöktük az ajtót, a Morzsa csaholva szaladt előre.  Kati néni ott gubbasztott a vackán, elkékült orcával, dideregve vékony kendőjében. Olyan hideg volt odabent, hogy még a tűzhely sarkait is kivirágozta a dér.  - Nem égett ebben a tűz, lelkeim, már három nap óta. Sem egy marék szalmám, sem egy gyújtat fám. Majd megfagyok, lelkeim - sóhajtozott az öregasszony.  Jánoska rám nézett, én meg őrá. Előhúzta a sarokból a baltát, kiment, csattogott, pattogott odakint; fölvágta tűzrevalónak a szánkót.  Kisvártatva hatalmas tűz lobogott a kunyhóban. Égett a szánkó. A mi szánkónk, amelyibe egyszer sem ültünk bele.  A szánkódarabok piros lángja hosszú csíkokban táncolt a falon, amely mintha sírt volna örömében, ahogy a dér elolvadt róla. Az öregasszony orcája is színesedni kezdett. Ahogy ránk vetette háládatos tekintetét, a mi szívünkben is valami melegség támadt. És egyszerre megsajnáltuk a gazdag bíró fiait, akik érzik, hogy milyen jólesik repülni a szánkón, de nem tudják, milyen jólesik jót tenni a szegényekkel. Három fej kukorica  Mostanában már én is azt mondanám: hogy három cső kukorica, de leírni nem írom így, mert amikor ez az eset megtörtént, a kukoricának még feje volt, és nem csöve, ami nincs ma sem, mert a cső belül többnyire üres, nem is beszélve arról, hogy fej mindenesetre előbb volt a világon, mint cső. Az hogy, van cső, amelyik nem üres, és van fej, amelyik...  Szóval ezt hagyjuk...! Végeredményben, ha a csőben van valami, már alig cső, és ha a fejben nincs semmi, már egyáltalán nem fej.  Maradjunk tehát a fejnél, és térjünk a tárgyra.  Térjünk a három fej kukoricára, mely mostanában jutott eszembe egy szem piros paradicsommal kapcsolatban. A paradicsom vidáman piroslott egymagában egy kis elhagyatott mezei kertben, és amikor leakartam szakítani - mert nagyon szomjas voltam -, szinte megégette a kezem, és nem szakítottam le. Nem bizony, mert abban a pillanatban már három fej kukoricát láttam a helyén, érdesen és leszakíthatatlanul.  - Mért nem veszed le? - kérdezte barátom.  - Meleg - mondtam fanyarul -, úgy megmelegedett ebben a forróságban, hogy még szomjasabb leszek tőle.  Barátom ezek után leszakította és megette, de neki nem volt három fej kukoricája. Lehet, hogy mása volt, de kukoricája nem volt, s ezért a paradicsomot megette. Ez a barátom - egyébként jeles madarász - akinek fele életét a madarak töltik ki, ezért könnyű szívű és jó ember. Ilyenkor bújja a rétet, a nádast, meggyűrűzi a madárfiókákat, hogy tudni lehessen: merre és meddig vándorol a gólya, a kócsag vagy - mondjuk - a barázdabillegető. És mindezt "hivatalból" teszi, még meg is fizetik érte. Megfizetik örömét, tudományos kalandozását. Ebből látszik, hogy barátom nemcsak jó ember, de okos ember is, ami együtt ritkaság.  Mellesleg - az a paradicsom valóban meleg volt, mert tikkadt aszály aszalta zörgősre a mezőket, és mi a szomjúságtól fuldokolva kerestünk vizet, de hiába. Lehet, hogy ez a lázas állapot is hozzájárult, de amikor kinyújtottam a kezem, hogy leszakítsam az árva paradicsomot, egy hang megszólalt mellettem:  - Te dolgoztál érte?  És elkaptam a kezem, mintha megégettem volna.  *  A madarakat - különben - már apám is szerette. Neki galambjai voltak, s amikor városba kerültünk, jöttek a galambok is új lakásunk padlására. Egyelőre még fogságba, hogy szokják a helyet, és fiaik legyenek; mert a madár - nagyon okosan - a fiaihoz és környezetéhez ragaszkodik elsősorban, és csak azután a barátaihoz.  Élelmüket azonban venni kellett, és apám sokszor panaszkodott ezért, mert gyerek és galamb szépen akad a ház körül, pénz azonban csak úgy futólag. Ez adta a gondolatot egyszer, amikor az erdőből hazafelé mentem madarászásból, hogy három fej kukoricát "magamhoz emeljek". Csendes, magányos nyári alkony volt. A lágyan lengő kukoricalevelek árnyékában a tücskök már hangolni kezdték hegedűjüket, amikor egyszerűen letörtem a három fej kukoricát, s este hazaérkezve diadalmasan a család asztalára tettem.  - A galamboknak - mondtam, és vártam a dicséretet.  - Hol kaptad? - kérdezte apám és rám nézett.  - A mezőn - mondtam bizonytalanul, és a dicséretvárás biztonságos tornya ijedten megingott.  - Kitől?  - Ott volt a... ott sok volt... az a...  - Loptad?  - Elhoztam... a galamboknak!  - Te dolgoztál érte?  Az asztal felett hideg csend lett.  - Visszaviszed oda, ahonnét hoztad!  - Igen... majd... - és kinéztem az ablakon, mert akkor fekete este volt már.  - Nem majd. Most! Azonnal!!  És én visszavittem a három fej, pedig az a kukoricaföld messze volt. Félelmetesen messze, túl a szőlőkön, túl a világosságon, túl mindenen.  Az út porában tompán puffant minden lépésem, és minden lépés azt mondta:  - Lop - tad... lop - tad...  Kukorica, krumpli, tarló, megint krumpli, megint répa, és én nem találtam azt a kukoricást, hát most hova tegyem ezt a három fejet? Ha megálltam árnyékok mozdultak a homályban, s a kukoricalevelek hidegen susogtak. A derengő homályban ismeretlen és titokzatos lett minden.  - Hova tegyem? Hova tegyem? Otthon már megették a vacsorát, és én itt egyedül. Otthon az asztalon meleg, békés világosság, én meg itt, mert...  - Mit keres itt?!! - zörrent rám a kukorica közül a csősz, és én megrogytam, és úgy éreztem, leszakad alattam a föld. Ellöktem magamtól a három fej kukoricát, és mint aki eszét vesztette, nekilódultam az útnak.  - Fogd meg!!  A többire már alig emlékszem. Valami kutya nyiff-nyaffolt mögöttem, minden pillanatban vártam a harapást, ezért oldalt ugrottam, be egy kukoricásba, és törve-zúzva vakon rohantam, amíg csak egy termetes tökre nem léptem. A tök és a világ kicsúszott alólam, s én elhasalva megadtam magam.  Jöjjön a csősz, jöhet a kutya, vigyenek börtönbe, haljak meg - nem bánom...  De nem jött senki és semmi. Csak a szívem dobogott fuldokló vágtában, s a kis tücskök húzogatták bánatos vonójukat üveghegedűjükön, és melegen fölém hajlottak a nyári csillagok.  *  Hát ezért nem szakítottam le azt a paradicsomot, pedig majd meghaltam érte - és ezért hazudtam a barátomnak, hogy nem kell, mert meleg.  Remélem, nem olvassa ezt a kis írást, mert barátom csak a madarakkal foglalkozik, akik nem tűnődnek azon, hogy a kukorica cső-e vagy fej, és - főleg!! - soha nem hazudnak. Fekete István Jak 3,2b-6a (balra): Testvéreim! Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes férfi, az képes egész testét is megfékezni. Ha ugyanis a lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket irányíthatjuk. Lám, a hajókat is, bármilyen nagyok, bármilyen erős szelek hajtják is őket, a kis kormány oda irányítja, ahova a kormányos akarja. Ugyanígy parányi testrész a nyelv is, mégis nagy dolgokat vallhat magáénak. Nézd, milyen kicsi a tűz és milyen nagy erdőt felgyújt. A nyelv is tűz... Ef 4,25.26.29.31 (jobbra): Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak. Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljatok hallgatóitoknak. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Amikor beszélünk: Mindig az igazat, szépet, jót és fontosat mondjuk - és természetesen annak, akit illet. A kulturált ember érzelmei kifejezésére sem használ csúnya szavakat; választékosan beszél, érthetően fogalmaz, követi a magyar nyelvhelyesség szabályait is. Feladat: Miért különösen veszélyes a pletyka (valakiről hallott rossz dolgot továbbmondani) ? Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja. Hiszen a parancs: Ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, a másét ne kívánd, s ami egyéb parancs még van, mind ebben az egyben tetőződik: Szeresd embertársadat, mint saját magadat. A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak. A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet. (Szent Pál levele a Rómaiaknak, 13. fejezet, 8-10. vers) A keleti világ egyik nagy tanítója Sziddhartha Gautama, a Buddha. Buddha tízparancsolatát így foglalhatjuk össze: ================================================================= 1. Ne ölj, óvd minden élőlény életét. 2. Ne lopj, ne rabolj, ne vedd el másoktól munkájuk gyümölcsét. 3. Legyen tiszta mind a gondolkodásod, mind az életed. 4. Ne hazudj, rettenthetetlenül, de szeretettel mondd meg az igazságost, amikor kell. 5. Ne mondj rosszat az emberekről, és ne ismételd azt a rosszat, amit az emberekről mondanak. 6. Ne esküdözz. 7. Ne fecséreld az időt üres fecsegésre; vagy beszélj velősen vagy hallgass. 8. Ne légy önző és irigy, hanem örülj, ha embertársad boldogul 9. Vesd ki szívedből a haragot, ne gyűlölj senkit se, hanem szeress mindenkit. 10. Igyekezz megérteni az igazságot.  Lev Tolsztoj nyomán ================================================================= Mohamed próféta az iszlám vallás alapítója. Az ő egyik tanítása így hangzik: ================================================================ Az ember igazi gazdagsága az a jó, amit a világban véghezvitt. ================================================================ Ma is találhatunk megszívlelendő, igaz tanításokat, főként a nagy írók, költők műveiben. Feladat: Olvassátok el és beszéljétek meg ezeket az idézeteket:  1.) Szép volna az élet, ha minden ember csak félolyan jó volna, mint amilyennek felebarátját szeretné. (Móra Ferenc)  2.) Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét. (Gandhi)  3.) Cselekedj a természet rendje szerint, lásd meg a nagyot a kicsinyben, a rosszat is jóval viszonozd (Lao-ce) Sok évi munka után a feltaláló felfedezte a tűzgyújtás titkát. Szerszámait elvitte a hóval borított északi területekre, s megtanított egy ottani törzset a tűzgyújtásra, és annak előnyeire. Azok aztán annyira megörültek ennek az újdonságnak, hogy még csak eszükbe sem jutott, hogy köszönetet mondjanak a feltalálónak, aki egy nap szép csendesen továbbállt. Azok közül a nagy jellemek közül való volt, aki nem vágyott tiszteletre vagy hírnévre; elég volt neki az az öröm, hogy tudta, valaki hasznát vette találmányának. A következő törzs lakói, akikhez ment, éppoly lelkesedéssel tanultak, mint az előzőé. De a helyi papok, féltékenységükben az idegen népszerűségére, megölették őt. Hogy a bűnténynek még a gyanúját is eloszlassák, a Nagy Felfedezőnek a képét a templom főoltárára helyezték, valamint külön liturgiát terveztek nevének tiszteletére és emlékének életben tartására. A lehető legnagyobb gonddal ügyeltek arra, hogy a szertartás legkisebb része se változzon, vagy maradjon el. A tűzgyújtó szerszámokat ereklyeként egy ékszeres ládikába helyezték, és azt tartották, hogy gyógyulást hoznak annak, aki hittel teszi rájuk kezét. A főpap maga vállalta, hogy összeszedje és megírja A Felfedező életét. Ez aztán szent könyvvé vált, amiben a Felfedező szerető kedvességét követendő példaként ajánlották, csodálatos tetteit dicsőítették, emberfeletti természetét pedig hittétellé emelték. A papok gondoskodtak arról, hogy a Könyvet a jövő nemzedékei is megismerjék, miközben tekintéllyel magyarázták szavait, szentséges életének és halálának jelentőségét. És könyörtelenül halállal büntették, vagy kiközösítették azokat, akik eltértek tanításuktól. S minthogy ezzel a vallásos tevékenységgel voltak elfoglalva, a nép közben teljesen elfelejtette a tűzgyújtás módját. Naszreddín mullah egy nap megpillantotta a tanítót, amint az éppen egy csoport gyereket vezetett a mecsethez. - Minek viszed őket oda? - kérdezte. - Nagy szárazság van a földeken - magyarázta a tanító -, és bízunk abban, hogy az ártatlanok kiáltása megindítja a Mindenható szívét. - Akár ártatlan, akár nem, a kiáltás nem számít - mondta a mullah -, hanem a bölcsesség és a tudatosság. - Hogy merészelsz ilyen istenkáromlást mondani a gyerekek előtt! - kiáltotta a tanító. - Bizonyítsd be, amit mondtál, vagy különben eretnekké nyilvánítunk. - Ez igazán egyszerű - mondta Naszreddín.- Ha a gyerekek imája egy icipicit is számítana, már rég nem lennének tanítók a földön, mert nincs semmi, amit jobban gyűlölnek mint iskolába járni. Hogy mégis túléltétek azokat az imákat, annak az az oka, hogy mi, akik jobban tudjuk, mint a gyerekek, megtartottunk benneteket a helyeteken. Volt egyszer egy vallásos, jámbor asszony, akit eltöltött az Isten iránti szeretet. Minden reggel templomba ment. Az úton a gyermekek köszöntötték, koldusok csatlakoztak hozzá, de annyira elmerült áhítatosságában, hogy még csak észre sem vette őket. Egy nap hasonlóképp haladt az utcán, és éppen ez istentisztelet idejében ért a templomhoz. Lenyomta a kilincset, de az ajtó nem nyílt ki. Ismét erősebben nyomta, de az ajtó be volt zárva. Elkeseredve a gondolattól, hogy évek óta először elmulasztja az istentiszteletet, és nem tudván, hol mit csináljon, felnézett. És akkor ott, pontosan az orra előtt, megpillantott egy kis cédulát az ajtóra szegezve. Ez állt rajta: - Itt vagyok kint. A fogoly már évek óta magánzárkában volt. Senkit sem látott, senkivel sem beszélt, és ételét is a fal egy kis nyílásán keresztül kapta. Egy nap egy hangya jött a cellájába. A férfi elragadtatva szemlélte, ahogy az körbe-körbe járt. A tenyerébe vette, hogy jobban láthassa, még egy-két szem morzsát is adott neki, és éjjel a bádogpohara alatt tartotta. Egy nap hirtelen ráébredt, hogy tíz év magánzárka kellett neki ahhoz, hogy rányíljon a szeme egy hangya csodálatosságára. Az öreg rabbi megvakult, olvasni sem tudott, és a látogatóinak az arcát sem látta. Egy kézrátétellel gyógyító férfi ezt mondta neki: - Bízd magadat rám, és én meggyógyítom a vakságodat! - Arra nem lesz semmi szültség sem - mondta a rabbi. - Látok mindent, amire szükségem van. Nem alszik mindenki, akinek csukva a szeme. És nem lát minden nyitott szemű ember. Egy hideg téli éjszakán egy vándorló aszkéta kopogtatott be szállásért egy templomba. A szegény ember reszketve állt a hóesésben, ezért aztán az templom papja, kelletlenül ugyan, de beengedte az embert: - Jól van, itt maradhatsz, de csak erre az éjszakára. Ez templom, és nem menedékhely. Reggel tovább kell menned. Az éjszaka kellős közepén a pap valami furcsa, pattogó hangot hallott. A templomba szaladt, ahol megdöbbentő látvány fogadta. Az idegen a templomban tüzet rakott, s annál melengette magát. Egy fa Buddha-szobor hiányzott. - Hol van a szobor? - kérdezte a pap. A vándor a tűzre mutatott, és azt mondta: - Úgy éreztem, hogy megfagyok ebben a hidegben. - Megőrültél? - kiáltotta a pap. - Tudod, hogy mit csináltál? Az egy Buddha-szobor volt. Elégetted a Buddhát! A tűz kialvófélben volt. Az aszkéta belebámult, és elkezdte a botjával piszkálni. - Most meg mit csinálsz? - kiáltott rá a pap. - Keresem a Buddha csontjait, akiről te azt állítod, hogy elégettem. A pap később elmesélte az esetet egy Zen-mesternek, aki ezt mondta: - Nagyon rossz pap vagy, hisz többre értékeltél egy halott Buddhát, mint egy élő embert. Két testvér - egy házas és egy agglegény - termékeny közös földje gazdag termést hozott. A termény fele az egyik testvéré lett, a másik fele a másiké. Egy darabig minden rendben is ment. De aztán néha a házas ember éjjelenként felébredt álmából, és azt gondolta: - Ez nem igazságos. Testvéremnek nincs családja, teljesen egyedül van, és a föld termésének csak a felét kapja. Nekem viszont itt van a feleségem és öt gyermekem, öregkoromra minden biztosítva van. De ki fog törődni szegény testvéremmel, ha megöregszik? Sokkal többre lesz szüksége a jövőben, mint amilye most van; az ő szükséglete hát természetesen nagyobb, mint az enyém. Azzal felkelt az ágyából, átlopódzott testvéréhez, és egy zsák gabonát öntött annak magtárába. Az agglegénynek is kezdtek hasonló gondjai lenni. Néha ő is felébredt álmából, s azt mondta magában: - Ez egyszerűen nincs rendjén. Testvéremnek felesége és öt gyermeke van, és a föld termésének a felét kapja. Nekem viszont csak magamról kell gondoskodnom. Hát igazságos az, hogy szegény testvérem, akinek a szükséglete nyilvánvalóan nagyobb, mint az enyém, csak ugyanannyit kapjon, mint én? Azzal ő is fölkelt, és egy zsák gabonát öntött testvérének magtárába. Egyik éjjel egyszerre keltek fel, és egymásba futottak, hátukon egy-egy zsák gabonával. Sok-sok évvel később, amikor a testvérek már halottak voltak, a történet valahogy kitudódott. Ezért aztán, amikor a környékbeliek templomot akartak építeni, azt a helyet választották, ahol a két testvér találkozott. Nem tudtak ugyanis annál szentebb helyet találni az egész városban. A fontos vallási megkülönböztetés nem azok között van, akik imádkoznak, és akik nem, hanem azok közt, akik szeretnek, és akik nem. Awhadi, a kermáni költő, egy este a teraszán ült egy edény fölé hajolva. Shams-e-Tabrizi, a szúfi jött arra, és megkérdezte a költőt: - Mit csinálsz? - Szemlélem a holdat egy csésze vízben - hangzott a válasz. - Hacsak nem törted el a nyakadat, miért nem nézed közvetlenül az égen a holdat? A szavak a valóság elégtelen tükröződései. Egy ember azt gondolta, hogy tudja, mi a Tádzs Mahal, mert egyszer mutattak neki egy darab márványt, és azt mondták, hogy a Tádzs csak egy kupac ilyen kocka. Egy másik pedig meg volt győződve arról, hogy tudja, milyen a Niagara-vizesés, mert egyszer látott egy csupor vizet, amit onnan hoztak. - De aranyos kisbabád van! - Az semmi. Látnátok a fényképeit! Egy püspök panasza: - Jézus akárhová ment, forradalom tört ki. Én meg akárhová megyek, az emberek teával kínálnak. Ha már millióan követnek, kérdezd meg magadtól, hogy hol hibáztál! Az összes filozófus, hittudós és törvénytudó összegyűlt a bíróságon Naszreddín mullah tárgyalására. A vád igen komoly volt: városról városra járt, s azt hirdette, hogy az úgynevezett vallási vezetők tudatlanok és zavarodottak. Ezért aztán eretnekséggel vádolták, amiért halálbüntetés jár. - Te szólhatsz először - mondta neki a kalifa. A mullah nyugodt volt. - Hozzatok papírt és tollat - mondta -, és adjátok e magasztos gyülekezet tíz legbölcsebb emberének! Nasszredín mulatságára nagy perpatvar tört ki az emberek között, hogy ki is a bölcsebb köztük. Amikor a vita elült, és a tíz választott kezében ott volt a toll és papír, a mullah így szólt: - Írja le mindegyikük a választ a következő kérdésre: Miből van az anyag? A válaszokat leírták átadták a kalifának, aki sorjában felolvasta. Az egyik azt mondta, "az anyag semmiből áll", egy másik azt, hogy "molekulákból". Egy másik szerint "energiából", megint mások szerint "fényből", "nem tudom", "metafizikai létezésből", és így tovább. Erre így szólt Naszreddín a kalifához: - Ha majd megegyeznek abban, hogy miből is van az anyag akkor alkalmasak lesznek arra is, hogy a lélekkel kapcsolatos kérdésekről döntsenek. Nem furcsa az, hogy bár nem tudnak egységes véleményre jutni arról, amiből pedig saját testük is felépült, mégis egyöntetű az ítéletük abban, hogy én eretnek vagyok? Nem a dogmák sokfélesége, hanem a mi dogmatista szemléletünk okozza a károkat. Ha mindegyikünk azt tenné, ami szilárd meggyőződése szerint az Isten akarata, az eredmény tökéletes káosz lenne. A bizonyosságot kell hibáztatni. A lelki ember ismeri a bizonytalanságot - olyan állapot, ami ismeretlen a vallási fanatikus előtt. Önéletrajzában Mahatma Gandhi elmondja, hogy diákkorában Dél-Afrikában milyen mélyen érdeklődött a Biblia, főleg a hegyi beszéd iránt. Meg volt győződve arról, hogy az Indiát évszázadok óta sújtó kasztrendszerre a kereszténység a megoldás. Komolyan foglalkozott azzal, hogy keresztény lesz. Egy nap elment a templomhoz, hogy további ismereteket szerezzen, s hogy misén vegyen részt. Az ajtónál azonban megállították, és kedvesen mondták neki, hogy ha misére kíván menni, szívesen látják, de csak a feketéknek fenntartott templomban. Otthagyta a templomot, és sosem tért vissza. A nyilvános bűnöst kiközösítették, s megtiltották neki, hogy a templomba menjen. Mérgét Istennek kiáltotta el: - Nem engednek be, Uram, mert bűnös vagyok! - Mit panaszkodsz? - válaszolta Isten. - Engem sem engednek be. Nasszredín mullah egy gyémántot talált az út mentén, de a törvény szerint a megtalálók csak akkor válnak tulajdonossá, ha három alkalommal kihirdetik a piactér közepén, hogy mit találtak. Naszreddín túlságosan vallásos volt ahhoz, hogy megszegje a törvényt, és túlságosan kapzsi ahhoz hogy visszaadja a kincset. Ezért aztán három egymást követő éjszaka, amikor teljesen megbizonyosodott arról, hogy mindenki mélyen alszik, kiment a piactérre, és halk hangon kihirdette: - Egy gyémántot találtam a városba vezető úton. Aki tudja, hogy ki a tulajdonos, azonnal jelentkezzék nálam. Természetesen senki sem lett okosabb a mullah szavaitól, kivéve egy embert a harmadik éjjel, aki történetesen az ablakánál állt, s hallotta, hogy a mullah valamit dünnyög. De amikor meg akarta tudni, hogy mit is mondott Naszreddín, az így felelt: - Nem vagyok köteles megmondani neked. Annyit azonban elmondok, hogy vallásos ember lévén, a törvény előírása szerint eljöttem ide éjjel bizonyos szavakat elmondani. Hogy tökéletesen gonosz legyél, nem kell a törvényt áthágnod. Elég, ha az utolsó betűig betartod. Egy asszony azt álmodta, hogy a piacon betért egy teljesen új üzletbe, és legnagyobb meglepetésére Istent találta a pult mögött. - Mit árulsz itt? - kérdezte. - Mindent, amit a szíved kíván - válaszolta Isten. Alig mervén hinni a saját fülének, az asszony elhatározta, hogy a lehető legjobb dolgot fogja kérni, amit emberi lény csak kívánhat. - Lelki békét, szeretetet és boldogságot, bölcsességet és félelemtől való szabadságot akarok- mondta, majd kis idő múlva még hozzátette - nemcsak magamnak, hanem minden embernek a földön. Isten mosolygott: - Kedvesem, azt hiszem félreértettél - mondta. - Mi nem gyümölcsöt árulunk itt. Csak magokat. Bizonyos dolgokat legjobb úgy hagynunk, ahogy vannak: Egy lelkes fiatalembert, aki éppen befejezte a vízvezeték-szerelői iskolát, elvittek a Niagara-vízeséshez. Egy percig nézegette, aztán így szólt: - Azt hiszem, meg tudom javítani. Két ír munkás a bordélyház melletti úton dolgozott. Egyszer csak a helybéli protestáns lelkész jött arra, kalapját szemére húzva, és bement a házba. Pat azt mondta Mike-nah: - Láttad ezt? Persze mit is várhatnánk? Elvégre protestáns! Kisvártatva a zsidó rabbi érkezett oda. Felhajtotta a gallérját, és ő is belépett a házba. Pat akkor azt mondta: - Na, szép kis példát mutat ez a vallási vezető az ő népének! Végül, ki más, mint a katolikus pap jött arra. Köpenyegét a feje köré húzva surrant be az épületbe. Pat erre azt mondta: - Még elgondolni is borzasztó, Mike, hogy a lányok közül valamelyik megbetegedett. Egy ember az északi hegyekbe ment halászni. Egy nap az idegenvezetője anekdotákat kezdett mesélni arról a püspökről, akinek az elmúlt nyáron volt a vezetője. - Bizony - mondta az idegenvezető -, a beszédjét leszámítva, az egy rendes ember. - Azt akarja mondani, hogy a püspök káromkodik? - kérdezte az ember. - Persze, hogy azt, uram - válaszolta az idegenvezető. - Egyszer egy szép lazacot fogott. Már éppen ki akarta venni, amikor a hal leszakadt a horogról. Azt mondtam a püspöknek: "Micsoda istenverte balszerencse!", mire ő egyenesen a szemembe nézett, és azt mondta: "Bizony az." De ez volt az egyetlen alkalom, hogy így hallottam a püspököt beszélni. Meghalt egy öregasszony, és az angyalok a bírói szék elé vitték. Az életét tanulmányozva azonban a bíró egyetlen jótékony cselekedetet sem talált, kivéve azt a répát, amit egyszer egy éhező koldusnak adott. A szeretet egyetlen cselekedetének azonban akkora hatalma van, hogy azt határozták, abba a répába kapaszkodva vigyék az asszonyt az égbe. Be is hozták a répát, és odaadták neki. Abban a pillanatban, hogy az asszony kézbe vette, a répa emelkedni kezdett, mintha egy láthatatlan szál húzta volna, és az asszonyt is az ég felé emelte. Hanem ekkor megjelent egy koldus. Megragadta az asszony köpenyének a szegélyét, és ő is az asszonnyal együtt emelkedett. Egy harmadik személy elkapta a koldus lábát, és ő is emelkedni kezdett. Hamarosan már az emberek hosszú sora emelkedett az ég felé a répa által. És bármennyire hihetetlennek tűnt, az asszony semmit sem érzett a belé kapaszkodó embereknek a súlyából, valójában nem is látta őket, hisz az égre nézett. Egyre magasabbra emelkedtek, és már majdnem a mennyei kapuknál voltak. Ekkor az asszony letekintett, hogy még egyszer lássa a földet, és meglátta az emberek hosszú sorát maga mögött. Az asszony méltatlankodni kezdett. Kezével erélyesen suhintott egyet, miközben azt kiáltotta: - Le! Le veletek! Ez az én répám! Erélyes mozdulatához azonban elengedte egy pillanatra a répát, és mindannyian visszazuhantak. A földön minden gonoszságnak csak egyetlen oka van: "Ez az enyém!" Egy kislány haldoklott egy olyan betegségben, amiből nyolcéves bátyja valamivel korábban felgyógyult. A doktor így szólt a fiúhoz: - Csak a véred transzfúziója mentheti meg kishúgod életét. Kész vagy-e vért adni neki? A kisfiú szeme tágra nyílt a félelemtől. Habozott egy darabig, aztán azt mondta: - Rendben van, doktor bácsi, kész vagyok. Egy órával a transzfúzió végeztével a kisfiú tétovázva megkérdezte: - Mondja, doktor bácsi, mikor halok meg? A doktor csak ekkor értette meg azt a pillanatnyi félelmet, ami elfogta a fiút: azt gondolta, hogy ha a vérét adja, az életét adja kishúgáért. Sok év után két barátnő ismét találkozott. - Mondd - kezdte az egyik -, mi történt a fiaddal? - A fiammal? Szegény, szegény fiam! - sóhajtott a másik. - Szerencsétlenül összeházasodott egy lánnyal, aki egy szalmaszálat nem tesz odébb a házban. Nem főz, nem varr, nem mos, és nem takarít. Egész nap csak alszik, henyél, és az ágyban olvas. Ha hiszed, ha nem, szegény fiamnak még a reggelijét is az ágyba kell vinnie. - Borzasztó, és mi van a lányoddal? - Ő aztán szerencsés. Feleségül ment egy angyalhoz. A fiú nem engedi, hogy a lányom valamit is tegyen a házban. Szolgákat fogadott, akik főznek, varrnak, mosnak és takarítanak. És minden reggel ágyba hozza a lányom reggelijét. Hát hallottál már ilyet? A lányom meg addig alszik, ameddig akar, egész nap csak pihenget, és az ágyban olvas. ezért aztán kiléptem az üzletből, és hazajöttem. Egy férfi felajánlott egy bizonyos összeget a kislányának, ha szépen lenyírja a füvet. Az nagy buzgalommal neki is látott a munkának, és estére már szépen le is volt vágva a fű, pontosabban egy nagy folt kivételével a sarokban. Amikor a papája azt mondta, hogy így nem tudja kifizetni az egész összeget, hisz nincs az egész gyep lenyírva, a kislány azt mondta, hogy inkább hagyja a pénzt, de ő nem vágja le ott a füvet. A kíváncsiságtól hajtva, a férfi odament az érintetlen területre. Pontosan a közepén ott ült egy nagy béka. A kislány túl érző szívű volt ahhoz, hogy keresztül menjen rajta a fűnyíróval. Ahol szeretet van, rendetlenség is van. A tökéletes rend temetővé változtatná a világot. Kisebb tömeg verődött össze az utcasarki szónok körül. - Jön a forradalom - mondta az -, és mindenki fekete limuzinnal fog járni. Jön a forradalom, és mindenkinek lesz telefonja a konyhában. Jön a forradalom, és mindenkinek lesz saját földje. Erre egy hang a tömegből tiltakozni kezdett. - Én nem akarok sem fekete limuzint, sem földet, sem telefont a konyhában. - Jön a forradalom - válaszolta a szónok -, és azt teszed majd, amit mondanak, te pimasz! Ha tökéletes világot szeretnél, szabadulj meg az emberektől! Bagdad kalifájának, akit Al-Mamunnak neveztek, volt egy csodaszép arab telivérje. Egy Omah nevű nomád mindenáron meg akarta venni a lovat. Rengeteg tevét ajánlott érte, de Al-Mamun nem kívánt megválni a lótól. Ez annyira felmérgesítette Omáht, hogy elhatározta, csellel szerzi meg a lovat. Tudván, hogy Al-Mamun melyik úton szokott lovagolni, koldusnak öltözve elnyúlt az út mentén, és úgy tett, mintha nagyon beteg lenne. Al-Mamunnak jó szíve volt, ezért amikor meglátta a koldust, megsajnálta, leszállt a lováról, és azt ajánlotta, hogy besegíti egy közeli fogadóba. - Sajnos - jajgatott a koldus -, már napok óta nem ettem, és arra sincs erőm, hogy felkeljek. Erre Al-Mamun gyengéden felemelte az embert a lovára, és utána akart szállni. De ahogy a koldusnak álcázott ember a nyeregben volt, elügetett, miközben Al-Mamun megálljt kiáltozva futott utána. Miután már kellő távolság volt Omah és üldözője között, Omah megállt és visszafordult. - Elloptad a lovamat - kiáltotta Al-Mamun. - Csak egy kérésem van hozzád. - Mi az? - kiáltott Omah Vissza. - Senkinek se mondd el, hogyan szerezted meg a lovat. - Miért ne? - Mert lehet, hogy egyszer egy valóban beteg ember fekszik majd az út mentén, de ha ismerik a trükködet, akkor az emberek faképnél hagyják, és senki sem segít majd rajta. Diogenész egy nap az utcasarkon állt, és nevetett mint egy őrült. - Min nevetsz? - kérdezték a járókelők. - Látjátok azt a követ középen? Reggel óta, mióta itt vagyok, már tíz ember botlott meg benne, és átkozta meg. De egy sem vette a fáradságot, hogy elvegye onnan, hogy mások ne bukjanak fel benne. Egy guru azt kérdezte a tanítványaitól, miből tudja megmondani, hogy véget ért az éjszaka, és elkezdődött a nappal. Az egyik azt mondta: - Ha a távolban látsz egy állatot, és meg tudod mondani, hogy az tehén vagy ló. - Nem - mondta a guru. - Ha ránézel egy távolban lévő fára, és meg tudod mondani, hogy az körtefa vagy mangófa. - Ez sem jó - mondta a guru. - Hát akkor mi a helyes válasz? - kérdezték tanítványai. - Ha egy férfinak az arcába nézel, és felismered benne testvéredet, vagy ha egy nőnek az arcába nézel és felismered benne a nővéredet. Ha még erre képtelen vagy, mindegy, hogy hol áll a nap, továbbra is éjszaka van. Amikor Earl Mountbatten, India utolsó alkirálya, kihirdette, hogy unokaöccsére, Fülöp herceg eljegyezte Erzsébet hercegnőt, Mahatma Gandhi ezt mondta neki: - Örülök, hogy unokatestvéred a leendő királynőt fogja feleségül venni. Illenék nekik valami ajándékot adnom, de hát mit adhatnék nekik? Semmim sincs. - Itt van a szövőszéked - mondta az alkirály. - Láss munkához, és szőj nekik valamit! Gandhi egy asztalterítőt készített számukra, amit Mountbatten a következő üzenettel küldött Erzsébet hercegnőnek: "Tegye ezt a koronázási ékszerek mellé!" ... mert ezt olyan ember szőtte, aki ezt mondta: "Az angoloknak barátként kell távozniuk." Volt egyszer egy öreg szúfi, aki abból élt, hogy mindenféle limlommal kereskedett. Úgy tűnt, hogy nincs józan ítélőképessége, mert az emberek gyakran hamis pénzzel fizettek neki, és ő minden tiltakozás nélkül elfogadta; vagy sokszor azt állították, hogy már fizettek, pedig valójában még nem, de ő mégis elfogadta állításukat. Amikor halálát érezte közeledni, égre emelte szemét, és így szólt: - Ó, Allah, sok-sok rossz érmét elfogadtam az emberektől, és sosem ítéltem el őket a szívemben. Úgy véltem, hogy egyszerűen nem tudták, hogy mit cselekedtek. Én is csak egy rossz érme vagyok. Kérlek ne ítélj el engem! És egy hang hallatszott, amely ezt mondta: - Hogyan is lehetne elítélni valakit, aki senkit sem ítélt el? Sokan tudnak szeretetre méltó dolgokat cselekedni. De kevesen vannak azok, akik szeretetteljesen tudnak gondolkodni. Száz favágó dolgozott az erdőben hat hónapig, miközben két nő mosott és főzött rájuk. A munka végeztével két férfi feleségül vette a két nőt. A helyi újság azt írta, hogy a férfiak két százaléka feleségül vette a nők száz százalékát. Egy hatalmas férfi kifelé indult a kocsmából. - Miért ilyen korán? - kérdezte a kocsmáros. - Az asszony miatt. - Szóval te is félsz a feleségedtől? Hát ember vagy te, vagy egér? - Egy dologban teljesen biztos vagyok. Egér nem vagyok, mert azoktól fél a feleségem. Környezetvédő-(KV)-tanácsok: - A kamatról: A kamat folytonos - és ezért hosszútávon tarthatatlan - növekedést gerjeszt, s ezenkívül igazságtalanságot, inflációt is okoz. Kerüljük el a bankokat! Ha mégis kamathoz jutunk, legalább az igazságosság kedvéért oda juttassuk vissza, ahonnan többnyire származik, t.i. a Harmadik Világba. - A bevásárló központokról: Bármilyen előnyösnek tűnjenek is, kerüljük őket! Az autó lehetősége és az ügyesen kitalált árak ésszerűtlen bevásárlótúrákra csábítanak. A nemzetközi üzletláncok tönkreteszik a kisboltokat. Inkább az árut kell tonnánként szállítani, mint az autós vásárlót környezetszennyező módon utaztatni. Ha mindenki a város határában szerzi be az élelmiszereket, hogy fog tudni megélni az autótlan, nyugdíjas özvegy néni. - A fenntartható életmódról: De hát hogyan élhetünk így, Uram? Jézustól hiába kérdeznénk, mert Ő és kortársai egyszerűen így éltek. A Föld állapotának mai gyors romlását az okozza, hogy pillanatnyilag kb. háromszorosát fogyasztja az emberiség a fenntartható mennyiségnek. Ha tehát a világfogyaszás harmadát igazságosan osztanánk el minden Földlakó között, akkor éppen akkora mennyiségű tej, kenyér, zöldség, gyümölcs, (hús), könyv, lakás, víz, (villany) jutna minden egyes amerikaira, minden indiaira és nekünk is, amennyit ma Magyarországon kb. 20-25.000 Ft-ból lehet megvenni havonta. - A csomagolásról: Ne vegyünk tetszetős, de ésszerűtlen, eldobó csomagolásokat! Használjunk évekig egy-egy szatyrot, és csak annyi csomagolást vegyünk igénybe, hogy az élelmünk hazáig ép és tiszta maradjon. Környezetvédő-(KV)-tanácsok: Az energiáról Ebben a hónapban is olyan megtakarításokra hívjuk fel a figyelmet, amely minden lakásban megvalósítható. A tél beálltával magasra szökik az energiaszámlánk (gáz, villany, tüzelő), ha nem vigyázunk jobban a FÖLDRE, meg hogy mire költjük a jobb célra érdemes keresetünket. - Fűtés: A legtöbb energiát télen, de éves átlagban is a fűtés fogyasztja. Itt lehet a legtöbbet tenni. A fűtés módját megváltoztatni volna a legfontosabb cél (pl. olajról, szénről, villanyról áttérni gáz-, fa-, ill. távfűtésre), de sokszor ez kivihetetlen. A hőszigetelést javítani azonban mindenkinek kötelessége: elsősorban az ablakoknál, bejárati ajtónál, majd fontossági sorrendben falak, mennyezet, padló belülről, külső hőszigetelés. Az ablakokat addig kell igazítani, gyalulni, szivacsozni, amíg a huzat meg nem szűnik. Teljesen reménytelen esetben télire néhány ablak leragasztható széles szalaggal, az ajtók, ablakok alul szoknyát vagy párnacsíkot kaphatnak. (-15 %) - Hőszabályozás: Ahol nincs szabályzó gomb a szobákban vagy a fűtőtesteken, ott is lehet csökkenteni a fölös hőmennyiséget. A lakótelepek magasabb emeletein sokszor kinyitják az ablakokat, hogy meg ne főjenek. Helyesebb a radiátorokat nem gyúlékony tárgyakkal elbástyázni, így kevesebb hőt sugároznak ki. A fűtőtestek mögötti felületre mindenképpen ragasszunk hővisszaverő fóliát, hogy a falakat ne fűtsük értelmetlenül. Ha van hőszabályzó azt használjuk is: Egy pulóver fel, két fok le = -12 % - Melegvíz: A tartály helyes hőmérséklete 55 °C, nem több. Tusolással, a melegvíz gyűjtésével, a pancsolás visszafogásával rengeteg energiát menthetünk meg. Kézmosáshoz, fogmosáshoz az állott hidegvíz alkalmasabb. Kevesen tudják, hogy a melegcsap százszor nagyobb energiaáramot kapcsol ki-be, mint a villanykapcsoló. (-5%) - Mosás: Barátkozzunk meg az energiatakarékos programokkal. Nyugtassuk meg ismerőseinket, hogy a ruhánk nem pihe-puha patyolat, de elmehetünk benne kirándulni egy olyan erdőbe, amit mi mentettünk meg. (-5%) - Főzés: Lefedett edényekben, és a megfelelő méretű tűzhelyen főzzünk; lehetőleg egymás után több féle dolgot is egy menetben. Időben kapcsoljuk ki a tűzhelyet. A lábosokat egymásra téve többféle étel melegen tartható. Nincs szükségünk mikrósütőre, ha az időben elővett ételt radiátoron, kihűlő tűzhelyen melegítjük fel, mint szüleink idejében. A hűtő megfelelő hőmérséklete 7 °C. (-5%) - Feliratok: A villanykapcsolókon kevés energia áramlik át, emiatt nem érdemes családi veszekedéseket indítani. Viszont béketeremtő és energiatakarékos, ha a kapcsolókat feliratokkal látjuk el, amelyek hang nélkül is figyelmeztetnek a lekapcsolgatásra. (-2%) - Leolvasás: Nem csak az energiatakarékos feliratokat érdemes leolvasni, hanem a villany és gázmérőket is. Elejét vehetjük a téves számlázásnak, meg célul is tűzhetünk ki bizonyos értékeket. Legalkalmasabb a fizetésnapokon leolvasni a mérőket, valamint a díjbeszedéskor, esetleg vasárnaponként a mise után. - Ismeretterjesztés: Egyéni takarékossági megoldásainkat, megfelelő magyarázattal ismerőseink körében is terjeszthetjük. Fontos megjegyzés!!: A gépkocsi nem tartozik a háztartáshoz, de ha valaki napi fél óránál többet autózott eddig, akkor az összes fentebb felsorolt energiatételnél több energiát fogyaszt el a legfinomabb benzin formájában, miközben a legócskább füstöt állítja elő belőle. Vanitatum vanitas! Az egyik legnagyobb akadály, amit itt ezen a lelkigyakorlaton le tudunk gyözni, az "egy fecske érzés". Miért pont én legyek az elsö fecske, aki mindezt elkezdi? Mindig épp nekem kell olyan baleknak lennem, aki mindent megreformál, miközben az emberek zöme a markába röhög és nyugodtan szemetel tovább? Mondjuk meg ma egymásnak, hogy ebben a teremben nem te vagy és nem én vagyok az elsö fecske, mert mi legalábbis, akik itt vagyunk, együtt szeretnénk repülni, mindnyájan együtt ekerjuk meggyógyítani beteg környezetünket, amely nélkül nem élhetünk. Tudatosítsuk, hogy itt, ebben a teremben senki sem lehet az elsö fecske, mert mások ezt már réges-rég elkezdték, és egész életüket rááldozták arra, hogy környezetvédö áramlatokat, divatokat létrehozzanak a Föld megmentése érdekében. Itt az a kérdés, hogy akarunk-e beállni a csapatba, biztatjuk-e magunkat és társainkat, hogy elinduljunk együtt a meleg Afrikából. No, persze repülni nehéz... De gondoljunk csak arra, hogy Afrikában hideg tél várható... Mi lenne... Mi lenne, ha fedőt raknék a fazékra, hátha tényleg hamarabb melegszik így a víz? Mi lenne, ha több szobanövénnyel hűsíteném a levegőt? Ha vinnék kosarat a boltba, ne ott kelljen műanyag szatyrot vásárolni? Ha beállnék a sorba, és nem a habtálcára kimért árut vásárolnám meg? Mi lenne, ha nem savaznám a WC-t, hanem spaklival, kefével tisztítanám meg? Persze, ez nem is olyan könnyű, de hát nem is mondta senki, hogy könnyűnek kell lennie. Mi lenne, ha könyvtári könyvet olvasnék, nem ponyvaregényt? Ha nem dobnám ki az elemet, hanem beküldeném egy olyan iskolába, ahol gyűjtik? Ha újrahasznosított papírt, füzetet, borítékot vásárolnék? Ha feltakarítanám a ház környékét, esetleg távolabb is, és minden ősszel fákat ültetnék? Ha leszigetelném az ablakokat ajtókat, és kipróbálnék egy kisfogyasztású kompakt fénycsövet? Ugye, nem lennék sem rosszabb, sem butább ember? Nem esne le a karikagyűrű az ujjamról. Csak egy kicsit szebb és tisztább lenne a világ. (Dőry István) "Senki sem követhet el nagyobb hibát, mint az, aki azért nem tesz semmit, mert amit megtehet, az kicsiny" (Edmund Bukke)    Beszámoló az indiai ESP iskolákban tett látogatásról  Két hetet töltöttem Indiában. Ezalatt megismerhettem egy kis részét annak  a munkának, amelyet Cedric Prakash és munkatársai (papok, apácák és  civilek, férfiak és nők, hinduk, muzulmánok és keresztények) Ahmedabad  nyomornegyedeiben végeznek. Ahmedabad lakosságának 41 %-a él  nyomornegyedekben (ez az arány nagyvárosokban, pl. a tizenhatmilliós  Bombayben kb. 50 %). Vezetékes vizük, amely csak a kora reggeli órákban  áll rendelkezésükre, annyira szennyezett, hogy még Cedric és a munkatársak  sem merik meginni. Rendelőt, közvécét szerelnek fel a nyomornegyedekben,  foglalkoznak, játszanak a gyerekekkel, külön gondot fordítanak a  gyermekmunkásokra, a vezető egyéniségeket képzésekben részesítik. A  napenergiát hasznosító pajzsokat állítanak fel (az iskolahálózat épületei  is ilyeneket használnak). Mindez komoly, átfogó tevékenységgé szélesedett  már az elmúlt másfél évtizedben. Jó kapcsolatuk van az ahmedabadi Teréz  anya házat működtető nővérekkel, akik elhagyott, kitett csecsemőket  (esetenként hozzájuk menekülő várandós anyákat) vesznek gondozásukba. A  kicsiknek azután szülőket keresnek, szerencsére az örökbe fogadás  két-három héten belül elintézhető. Teréz anya és Cedric Prakash jó barátok  és kölcsönös tisztelettel adóznak egymás munkájának.  Cedric nemrégen kapta meg a rangos Kabir Puraskar díjat India kormányától,  a vallási (hindu-muzulmán) ellentétek kibékítéséért végzett munkája miatt.  Nagyon örül ennek a fordulatnak, mert így újabb figyelmet és támogatást  harcolhat ki a szegényei számára.  90 iskolájában jelenleg 15000 gyerek részesül általános és középiskolai  oktatásban az Education Sponsorship Programme (ESP) keretében. Ezeket az  intézményeket a hozzájuk tartozó kollégiumokkal külföldi támogatások,  belföldi pályázatokon és szponzoroktól nyert pénz, a részt vevő szerzetes-  és apácarendek, az iskolákhoz tartozó föld megműveléséből származó  jövedelem tartja fenn. Bár az állami oktatás kötelező, a falvak szintjén  nem vagy csak nagyon kis hatékonysággal valósul meg. A rászánt pénz  elsikkad, a falusi családok maguktól nem küldik a gyerekeket iskolába:  komoly elkötelezettség kell ahhoz, hogy egy tanár ezt a tehetetlenségi  nyomatékot legyőzze. Az állami iskola pedig nem érdekelt abban, hogy  tanulói száma növekedjen. Vannak falvak, ahol innen kerülnek gyerekek az  ESP-iskolába, és az írást-olvasást is újra kell nekik tanítani.  A két hét alatt három ESP-iskolát látogattam meg. Nagyon egyszerű minden,  az épületek, a berendezés. A gyerekek maguk mosnak, főznek, takarítanak. A  szülők elvileg évi 250 rúpiát fizetnek, amely jelképes összeg, még naponta  egy bögre teára sem elég, ám a szegénységük miatt gyakran még ennyit sem  tudnak adni. Szívesebben taníttatják a fiúkat; a lányok tanulásának  ellentmond a hagyomány és a falvak közvéleménye. Komoly küzdelmet  folytatnak a lánykollégiumokat vezető apácák azért, hogy a lányokat is  elengedjék tanulni. A kollégiummal kapcsolatos munkákon kívül a környező  falvakba is eljárnak ezek a munkatársak, ahol az évek során fokozatos  minőségi változást eredményez a tevékenységük, az iskola jelenléte és nem  utolsósorban azok a gyerekek, akik a tanulás befejezése után visszatérnek:  leküzdik az éhezést, visszaszorulnak a betegségek, oldódik lassan a  kasztrendszer, a nőket háttérbe szorító hagyomány.  Bár nem végeznek kifejezett térítő munkát, az elkötelezettséget próbálják  átadni a gyerekeknek, hogy azok saját környezetükben gyümölcsöztessék a  tanultakat. A gyerekek további életútját is figyelemmel kísérik.  Simonyi Katalin Észak Az északi félteke legtöbb országában katasztrófális méreteket öltött az éhség hiánya, a ruhátlanság hiánya, a szellemi szükség hiánya, a lehetetlen elérhetetlenségének hiánya, a bármilyen téren való kielégítetlenség hiánya, a létezés vágyának hiánya. György O. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a Föld egyetlen értelmes fajának, az emberiségnek megmaradási kilátásai az utóbbi száz évben jelentősen csökkentek. Ennek oka nem a feltételek romlásában, vagy a versenytársak erősödésében van. Az emberfaj egyetlen lehetséges és tényleges ellensége önmaga. Két nagyobb területen is megtépázta a saját életlehetőségeit. A) Erőszak (atomfegyver, Észak-Dél ellentét) B) Környezet (lokális: ott csináljuk a legnagyobb zajt, füstöt, ahol vagyunk, globális: végtelen szemétládának nézzük a véges Földet, és általában véve olyan szervezetlenül élünk és szaporodunk, mint egy baktériumtenyészet, jóllehet saját belső szervezettségünk ehhez képest példamutatóan magasrendű.) Mit tegyünk tehát a magunkkal és élőlénytársainkkal szükségesen kialakítandó konstruktív szimbiózis érdekében? Válaszom: gyomlálni, gyomlálni, gyomlálni: a fejünkből azokat az ötleteket, hajlamokat, amelyek a dőzsölve pusztulás felé sodornak minket. Minden esetben az energiahatékonyabb és ökológikusabb megoldást választani. Lemondani az autóról, a hatékonyabb tömegközlekedés és bicikli javára, kímélő vegyszerekkel és csak higéniaszintig mosni, kézzel gyomlálni és automatával szabályozni a fűtést; Kevesebb gépezetet és egyszerűbb élelmiszereket vásárolni. Kerülni a pazarlást a meleg vízzel, csomagolóanyagokkal, aszfalt- és betonfelületekkel. Felszólítani az illetékeseket teendőikre. S mindezeket azonfelül tanítani, tanítani, tanítani. Meddig? Jó kérdés. Ha van egy kis szerencsénk, akkor sokáig. Nem tenni semmit szégyen. Tenni valamit viszont nagy öröm, bár ez is, mint minden vesződséggel jár. Hogy még nagyobb öröm legyen, hadd bocsássak közre néhány immanens jóhírt: - Kezdd el, és megváltozol! Senki sem tud felugrani a Nemzeti Múzeum lépcsőjének a tetejére, de bárki fel tud menni vagy szaladni egyesével vagy kettesével. A sokadik lépcsőt az előzőkről kell meglépni. Még az életünk legnagyobb változása is elkezdődik valahol, egyetlen döntéssel, s a végére új ember válhat (születhet) belőlünk. - Tedd a jót, és csupa jó üggyel, jó ügyért élő, kedves emberekkel leszel körülvéve. Mk 10, 28-31     28 Péter megszólalt, és ezt mondta neki:     "Íme, mi elhagytunk mindent, és követőid     lettünk." 29 Jézus így szólt: "Bizony mondom     néktek, senki nincs, aki elhagyja házát, vagy     testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit     vagy   szántóföldjeit   énértem   és   az     evangéliumért, 30 és ne kapna százannyit:     most ebben a világban házakat és testvéreket,     anyát  és  gyermeket,  és  szántóföldeket     üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban     pedig örök életet. 31 Ellenben sok elsőből     lesz utolsó, és sok utolsóból első." - "Kezdd el" nyugodtan, mert mások már csinálják. - Minden fecske a nyár előtt jön, még tavasszal, s köztük legkorábban az első fecskék. A legbiztosabban tehát ők tudják, hol és mikor lesz nyár, ezért jönnek. A nyarat szerencsére nem csinálni kell, hanem elébe menni és felkészülni rá. - Szigorú pszichológiai törvény: 4-5 barát pótolja az egész világot. Egyedül megtenni nehéz. Ha a három legjobb barátom úgy csinálja, ahogy kell: már nem megtenni volna nehéz. - Örömhír: A gyermekeink meg tudják tanulni. Ez az élet élhető, a fenntartható életforma átadható gyermekeinknek. Számukra ez a természetes, amiben felnőttek, és később megerősítenek minket is. - A hatalom gyakorlása: Minden politikai ügyeskedés nélkül is egy szavazópolgárt meg lehet nyerni a környezetvédelemnek. Van hatalmunk magunkon. - Ahogy lesz, úgy lesz. Tehát rosszabb nem lesz. Ahogy lesz, jó lesz. Megszoktuk, hogy minden ügyünket a legrosszabb tényezők legkedvezőtlenebb együttállása esetére tervezzük. Ha csak egy is kiesik a lehetséges gátló tényezőkből, óriási siker! - A jó példa ragadós. Tégy valamit, vonj be egy-két embert, jóbarátot. Aztán írj egy cikket erről, és dobd be a környéken lakók, passzív szemlélők postaládájába. Másnapra az emberek versengeni fognak a teendőkért, és elkezdenek köszönni egymásnak. - A jó ügyek általában érdekes kihívások. Az intelligens ember nem mosópor eladásokból fog megélni. Valami magasabbra vágyik. - Ne legyen időd a rosszra. A jó, megnyugtató, fizikai munka "elrabolja" a rosszra fordítható időt. A biciklizés, például, egybekapcsolja a jócélú közlekedést és a napi szükséges testmozgást; viszont időt von el sok rossz elől. Kerekezés közben például nem lehet veszekedni. Autózás közben, előtt és után lehet, sőt szokás. - Könnyebb jóbaráttá tenni a szomszédot, mint kerítést építeni. 100 méter kerítés 70000 Ft. Ennyi pénzből, meg a betonozásra fordított időből legalább 100-szor lehet meghívni, megajándékozni a szomszédot, elhívni kirándulni, és közösen sövényt ültetni a madaraink nagy örömére. Mutassatok egy szomszédot, aki ennek ellenáll! - Amikor a jövő generáció számára véded a környezetet, támaszkodj anyai/apai ösztönödre. Csak tennél valamit, ha egy ember, mondjuk, fojtogatná, bemocskolná, betegre verné a gyerekeidet. Például mit tennél, ha Te magad vagy ez az ember? - A földi civilizációs rendszerek köztudottan nagyon erősek, és köztudottan nagyon rosszul működnek. Örvendj: Egyetlen porszem is megállíthatja a rossz gépezetet. - Beérnek a dolgok. A fát locsolhatod, a virágait számolgathatod, a legszebb gyümölcsöket dörzsölgetheted,lehelgetheted, mégis az egész egyszerre fog beérni, amikor kell. Ha most valamire gondolsz, a Földön több tízezer ember gondol egyazon pillanatban ugyanarra. - Tégy jót ingyen - nem adózol. - A rosszat tenni ugyanúgy energiaigényes, mint a jót. Még a legrosszabb emberek is el szoktak fáradni estére. Ez az út nem távlatos. Akkor már inkább valami jóban fáradjunk el naponta. Folyománya: Ha a munkád rossz, és csak a szabadidődben erőlteted a jót, az haszontalan túlterheléshez vezet. Gondoskodj, hogy a hivatásoddá legyen a jó, s a többi mind csak ráadás.                          ÖNKÉNT VÁLLALAT EGYSZERŰSÉG                         AZ ÖKOLOGIKUS ÉLETMÓD KÖZÖS TÉNYEZŐI - A földdel való bensőséges kapcsolódást és egy tiszteletteljes törődést kezdenek érezni a természet iránt. Tudva azt, hogy a föld ökológiája egy része a mi kiterjesztett testünknek, az emberek kezdenek olyan módokon cselekedni, ami nagyobb törődést fejez ki annak jóllétével kapcsolatban. - A világ szegényei iránt együttérző aggodalommal kezdenek viseltetni; az egyszerűbb élet elősegíti a világon élő emberekkel való rokonság érzetének kifejlődését és ezáltal a társadalmi igazságosság és egyenlőség figyelembe vételét a világ erőforrásainak használatában. - Csökkentik személyes fogyasztásuk össz-szintjét: kevesebb ruhát vásárolnak (nagyobb figyelmet fordítva arra, hogy mi az, ami funkcionális, tartós, esztétikus és kevesebbet a múló hóbortokra, divatokra, szezonális stílusokra), kevesebb ékszert vásárolnak, kevesebbet költenek személyes díszítésükre, kevesebb kozmetikai szert vesznek, valamint a szünidőket és szabadságokat kevésbé kereskedelmi módon szemlélik. - Megváltoztatják fogyasztásuk szerkezetét a tartós, könnyen javítható, gyártásuk és használatuk közben nem környezetszennyező, hatékony energiafelhasználású, funkcionális és esztétikus termékek javára. - A magas feldolgozottsági szintű élelmiszerek, a húsok és a cukor fogyasztásáról átváltanak a természetesebb, egészséges, egyszerű táplálkozásra. - Személyes életük indokolatlan zavarát és bonyolultságát csökkenteni igyekeznek azzal, hogy odaadják, vagy eladják másoknak azokat a javaikat, amiket ritkán használnak és mások által felhasználhatók lennének (ruhák, könyvek, bútorok, felszerelések, szerszámok stb...). - Politikus fogyasztásukkal igyekeznek bojkottálni olyan vállalatok termékeit, melyek cselekedeteit és politikáját etikátlannak tartják. - Gyűjtik a fém-, üveg-, és papírhulladékot, visszafogják az olyan cikkek fogyasztását, melyek meg-nem-újuló energiaforrások pazarlását jelentik. - Olyan megélhetést keresnek, amivel közvetlenül hozzájárulnak a világ jóllétéhez, s ami lehetővé teszi a személy számára, hogy kreatív kapacitásait kielégítő módokon használja. - Igyekeznek megszerezni olyan személyes készségeket, melyek növelik az önállóságot és csökkentik a szakemberektől való függést az élet mindennapi igényeinek kielégítésében(pl. alapvető asztalosmunkák, vízvezetékszerelés, kisgépek javítása, kertészkedés, kézművesség stb...). - Kezdik jobban becsülni a kommunikáció nem-verbális formáinak egyszerűségét; a beszédes csendet, az ölelést, az érintést, a szemek beszédét. - Olyan ügyekben vállalnak szerepet, mint például az esőerdők megóvása, állatok védelme a kipusztulástól, és erőfeszítéseikben erőszakot mellőző eszközöket használnak. - Megváltoztatják közlekedési módjukat a tömegközlekedés, az autókölcsönzés, a kisebb és üzemanyagtakarékos autók, a munkához közeli lakóhely, kerékpározás, gyaloglás javára.                                       ÖNKÉNT VÁLLALT MÓDON ÉLNI  Hogy teljesen tisztán lássuk, mit jelent önként vállalt módon cselekedni, be kell vallani önmagunknak, hogy milyen nagy mértékben hajlunk arra, hogy nem önként vállalt módon cselekedjünk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy "automatikusan" működjünk - szokás-jellegűen és előre programozott módokon cselekedjünk- , jóval nagyobb mértékben, mint amennyire azt általánosan felismerjük.  Vegyük például azt, ahogyan gyerekként járni tanultunk. Az első séta egy óriási küzdelem volt, mely minden energiánkat és figyelmünket igénybe vette. Néhány hónapon belül a megfeszített küzdelem elmúlt. Ahogyan egyre automatikusabbá vált a járás képessége, úgy kezdtük figyelmünk fókuszát áthelyezni más dolgokra.  A folyamatban elveszítjük az önkéntes, akaratlagos, szándékos cselekvés velünk született képességét. Pedig a gondolkodási folyamatainkba és viselkedésünkbe beépülő tudatosabb figyelemnek mélyreható társadalmi és személyes vonatkozásai vannak.  Tudatosabban élni annyit jelent, hogy percről percre tudatosabban megéljük azt a bizonyosságot, hogy mindenben jelen vagyunk, amit teszünk. Amikor ülünk és eszünk, akkor tudatában vagyunk, hogy ülünk és eszünk. Amikor azt a számtalan dolgot tesszük, ami mindennapi életünket alkotja, emlékezünk arra, hogy a létezés ezekben a tevékenységekben valósul meg. Tudatosan élni annyit jelent, hogy tudatos ön-emlékeztetéssel haladunk az életben.  Amikor tudatosan figyeljük magunkat az élet folyamatában, akkor nem kötődünk az érzékelés és reagálás szokás-jellegű, előre programozott módjaihoz.  Egy régi mondás szerint 'ritka az a hal, amelyik tudja, hogy vízben úszik'. Az analógia alapján, az önként vállalt módon való élet kihívása nem abban van, hogy közel férkőzzünk önmagunk tudatos tapasztalásához, hanem inkább, hogy tudatosan felismerjük a "tanúként való jelenlét" tapasztalatát és ezután készségeket tanuljunk arra, hogy fenntartsuk nyitottságunkat ezzel a tapasztalással szemben.  A tudatosabb életnek mind egyéni létünkre nézve, mind a stresszel terhes változás szakaszát átélő civilizációban való létünket tekintve közvetlen és gyakorlati jelentősége van. Ahogyan kifejlesztjük készségeinket arra, hogy ne csupán személyesen konstruált valóságunk lábazatait vizsgáljuk (mint a viselkedés és gondolkodás szokás-jellegű mintázatait) úgy emellett vegyük észre társadalmilag létrehozott valóságunkat is (melyben hasonlóképpen a gondolkodás és a viselkedés egy teljes kultúrát jellemző mintái szerepelnek).Társadalmi szempontból képesek leszünk jobban átlátni a politikai pózolásokon, a talmi reklámokon és kultúrális mítoszokon, melyek fenntartják a status quo-t.  Egy olyan korban, melyben a globális dimenziójú, összetett problémák kiemelkedően meghatározóak, a képesség arra, hogy tisztábban lássuk a világot létfontosságú az emberiség túléléséhez és jóllétéhez. Az ön-visszatükröző tudatosság kapacitásának fejlesztése arra is képessé tesz bennünket, hogy gyorsabban reagáljunk a még enyhe visszajelzésekre arra vonatkozóan, hogy valami nincs rendben. Ha társadalmi szempontból jobban odafigyelünk helyzetünkre, nem kell, hogy megrázó, letaglózó események-például tömeges éhínség, vagy katasztrófális környezeti balesetek juttassanak el a helyreállító cselekedetekhez. Ehelyett apróbb jelzések elegendőek ahhoz, hogy jelezzék számunkra; korrekciós intézkedések indokoltak. Az az ökológiai krízis, mellyel ma szembenézünk nem kis részben amiatt az óriási szakadék miatt alakult ki, ami a mi viszonylag fejletlen belső képességeink és a jelenleg rendelkezésünkre álló rendkívül erőteljes külső technológiák között fennáll.  A kultúrában és tudatosságban lezajlott evolúciónk sebessége és roppant mértéke ellenére messze vagyunk a teljes fejlettségtől. Azt gondolom, hogy fajunk serdülőkorában vagyunk és még nem kezdtük el kollektívan elképzelni, hová vezet utunk a jövőben.  A történelem folyamán kevés embernek volt meg a lehetősége arra, hogy belső képességeit tudatosan fejlessze, mert az emberiség evolúciós utjának jórészét a túlélésért folytatott küzdelem kötötte le. A relatív bőség jelen kora - különösen az ipari nemzeteknél - éles kontrasztot mutat a múlt anyagi nyomorúságához, szegénységéhez viszonyítva. Egyszerűséggel, egyenlőséggel és együttérzéssel megszabadulhatunk vágyainktól és szabadságot nyerhetünk arra, hogy képességeinket az emberiség családjának más tagjaival együttműködve fejlesszük. Az ipari forradalmat tekinthetjük egy alapvető áttörésnek, ami anyagi alapot tudott biztosítani az egyéni és szocio-kultúrális tudatosság széleskörű evolúciójához. A szerző a hetvenes években látogatta meg először Ladakhot, ahol egy önzetlen, fenntartható társadalmat talált, amelynek alapja a megosztás és kölcsönös függés volt. A nyugati kultúra miatt mára minden megváltozott. Ladakh India ÉNy.-i részén van, Srinagarból lehet oda eljutni. Lakossága főleg önellátó gazdálkodó. A települések nagyságát az határozza meg, hogy mennyi - olvadó hóból származó - vízet kapnak a hegyekből. A szerző ottartózkodása elején egyszer ruhát mosott egy patakban, amikor egy hétéves kislány figyelmeztette, hogy ezt ne tegye, mert alább isznak a patak vizéből. Megmutatta, hogy milyen - öntöző - vizet használhat mosásra. Ladakhban semmit sem dobnak "el". Amit nem eszik meg az ember, megeszi az llat; amit nem eszik meg az állat, az trágyázza a földet. A pöcegödrök tartalmával is trágyáznak, miután hozzárakták a konyhai tűzhely hamuját. Hagyományosan mindent újra-hasznosítanak, hulladék nincs. A gazdaságukra a kölcsönös segítség (volt) jellemző, és nem a vetélkedés, mindenen megosztozott a közösség vagy a kisebb al-csoportok. Mielőtt Ladakhban jártam, magam is úgy gondoltam, hogy az ember eredendő módon önző, vetélkednie kell a fentmaradásáért és az együttműködő társadalmak nemlétező utópiák. Itt tanultam meg, hogy ez másként is lehet. A tartományt az indiai kormány 1974.-ben nyitotta meg a turizmus előtt. Az embereket senki sem figyelmeztette. Egy turista naponta annyit pénzt költött, mint amennyit egy ladakhi család az egész évben - Ladakhban nem volt igazi pénzgazdálkodás. A ladakhiak ekkor kezdték magukat szegénynek érezni, addig nem. Bejöttek Ladakhba a nyugati és indiai filmek, majd később a tévé. Képeket láttak a fényűző életről, s azok sokakat vonzottak. A saját életüket kezdetlegesnek és kevéssé hatékonynak itélték meg. Butának tartották magukat és szégyenkeztek. Nem fogták fel, hogy az a másfajta, gazdag élet mi mindennel jár, nem ismerték a magányt, az öregségtől való félelmet, a környezetrombolást, az inflációt, a munkanélküliséget. Saját kultúrájukat teljes egészében elvetették. A modern élet jelképeire törekedtek: napszemüvegre, szűk farmernadrágra. A hagyományos kultúra korábban pénz nélkül működött, s most egyszerre a nemzetközi piacgazdaság részeivé váltak, függővé a nemzetközi pénzügyektől. Olcsóbb lett a Pundzsábból behozott liszt, mint a szomszéd faluban kapható. A hagyományos pamutot a műanyag váltotta föl. 2000 éven át 1 kg árpa 1 kg árpa volt, de most nem tudják az értékét. Ma ennyi rúpia, de mennyi lesz holnap? Ladakhi barátaim azt mondják: "Szörnyű. Mindenki kapzsi lett. Korábban a pénz nem volt fontos, de ma mindenkit csak az érdekel." Az új Ladakban nincs többé újrahasznosítás. Halmozódik a hulladék, élelem, műanyag, üveg, papír, fém, csomagolóanyagok stb. Megváltozik a múlt megítélése. Korábban elmondták nekem, hogy L.-ban nem volt sosem éhség. Most már arról beszélnek, hogy "a fejlődés szükségszerű, régen nem boldogultunk, hiányt szenvedtünk." Eleinte a turisták zavarba jöttek, amikor az emberek visszautasították, hogy eladjanak nekik valamit, bármennyi pénzt kínáljanak azért a holmiért. Ma ez már nem így van. A nők elvesztették önbizalmukat és erejüket. Megjelent a munkanélküliség, az infláció és hatalmas mértékben nőtt a bűnözés, szétestek a családok és a közösségek, az emberek elválasztattak a földtől, az önellátást felváltotta a külső világtól való gazdasági függés, a saját kultúra elutasítása, a környezet pusztulása. A Földet nem őseinktől örököljük-gyermekeinktől kölcsönözzük.     Ez a népszerű mondat nagy felelősséggel terheli meg a mai generációkat; nem csupán működő rendjében meghagyni a Földet, de belenevelni gyerekeikbe, hogy biztosítsák: a Föld, ahogyan mi ismerjük, az eljövendő generációk számára csodálatos hely legyen. Nem csupán egy szépséges Földért küzdünk, de olyanért is, mely fenntart bennünket tiszta levegővel, földdel és vízzel. Ez a jövő generációk miatt érzett aggodalom részben az oka annak, hogy magunk és mások környezeti kérdésekről való oktatása nagyon szükségszerűvé vált. Osztályukban környezeti kérdésekről tanuló gyerekeket bemutató média-tudósítások elég általánossá váltak mára. Felnőttek A környezeti erkölcs meghatározása     A Föld állapotának javításához, vagy legalább a status quo megtartásához változásnak kell bekövetkezni. Ez a változás értékrendszerünkben kell elkezdődjön. Döntéshozatalunkat környezeti etika és a természet iránti tisztelet kell, hogy áthassa és ennek tükröződnie kell napi tevékenységünkben. Talán nehéz dolog, de kevésbé fenyegető, mint az előre jelzett környezeti válság, mellyel a jövő generációk szembesülhetnek. A környezeti erkölcsöt egy a természet iránt tanúsított tisztelettel határozhatjuk meg, mely áthatja egy ember jellemét, személyiségét és életét. A megalapozott környezeti erkölcsű egyéneket ez az erkölcs vezérelné személyes választásaikban, melyeket minden nap meg kell tenniük - honnan vásároljanak élelmiszert, mibe fektessék be pénzüket. Döntéseik hozatalában ők "megfontoltak lennének, pontosan tudva, mit kellene tenni és...végre is hajtanák az ebből a megfontoltságból származó döntést" (Taylor,1986,88.o.). Zöld fogyasztó vagy? Egy környezetbarát fogyasztóhoz híven meg kellene próbálnod elkerülni néhány dolgot, pl.: - Az egészségedet, vagy mások egészségét károsítani. - Jelentősen károsítani a környezetet miközben csinálsz, használsz vagy eldobsz valamit. - Szükségtelen hulladékot felhalmozni csak azért, mert túl sok csomagolóanyagot használnak, vagy mert gyorsan eldobható a termék. - Olyan anyagokat használni, amelyek veszélyeztetett állatokból, növényekből vagy helyekről származnak. - Az állatok felesleges használását kísérletekben, különösen, ha azok kegyetlenek. - Más országokban emberek szenvedését okozni, különösen a "harmadik világban". Meg fogsz lepődni, hogy mint környezetbarát fogyasztó, mennyi hatalmad van. Elkezded lassan a dolgokat szét-válogatni aszerint, hogy pusztítja a környeztet vagy csak kismértékben káros, és a környezetromboló gyártókat ezzel arra kényszeríted, hogy más módszereket alkalmazzanak. Ha nem változtatnak, és ha te továbbra sem választod a termékeiket, veszélyeztetik saját fennmaradásukat az üzleti életben. Hatásosos mód az is, ha emberekkel beszélgetsz. A szülők sokkal jobban hallgatnak gyermekeikre mint hinnéd. Úgy is segíthetsz, hogy tanáraidat, osztálytársaidat és más embereket próbálsz olyan äzölddéö tenni, mint te magad! Az egyik legjobb módja annak, hogy változás történjen ha kérdezel, és ez a könyv telis tele van javaslatokkal. Még több dolgon fogsz elgondolkodni Ú az ételről, amit eszel, a termékekről, amit megveszel, a ruhákról, amiket hordasz, az épületről, amiben laksz és a közlekedési eszközről, amit használsz. Először sokan nem fogják a választ a kérdéseidre. Talán tudniuk kellene válaszolni. Talán némelyek még nem gondolkoztak ezekről a témáról és a te kérdésed az, ami megindítja majd bennük a gondolatokat - és talán a tetteket is.  Ne hagyd, hogy elkeserítsenek azok, akik lebecsülik a tevékenységedet. Minél többet tudsz arról, mi zajlik körülötted, annál többet tehetsz a változtatásért. A Föld problémái nem fognak elmúlni a segítséged nélkül, amit teszel, az igenis változtat a dolgon. Ha a világon az összes kocsi egymás mögé állna, 36-szor körbeérnék az Egyenlítőt, nem számolva a teherautókat, furgonokat, buszokat vagy motorokat! Mindenki megfullad és nincs menekvés Sokkal többet utazunk - és sokkal távolabbra -, mint ezt nagyszüleink valaha is tették, és míg ők busszal, vonattal, hajóval vagy akár lovon és szekéren utaztak, mi főleg autóval és repülőgéppel. A legtöbb ember jobban kedveli az autót Ú ez legtöbbször a legalkalmasabb és ráadásul ajtótól ajtóig szállít. Néha talán nincs is sok választásuk, mert a tömegközlekedés gyakran szegényes, drága és megbízhatatlan. A helyzet egyre rosszabb, mivel hozzá vagyunk szokva az autó használatához, a városok is ebben a szellemben alakulnak, épülnek; nem is lehet lassan máshogy közlekedni. Angliában évente mintegy kétmillió új autó gurul az utakon és másfél millió régi kerül az ócskavastelepre. Ez azt jelenti, hogy az autók száma évente félmillióval több. Több autó ezt jelenti: - Több fémet kell bányászni és feldolgozni. - Több energia szükséges a gyárak és bányák működtetéséhez. - Még több ronda, felesleges roncstelep. - Több szennyezés a kipufogókból. A benzinmotorok nitrogénoxidokat termelnek ami savas esőt okoz, szénmo-noxidot (ami mérgező, ha belélegezzük a kipufogógázt) és széndioxidot (az üvegházhatás fő okozója). Régi dízelmotorok másfelől gyakran csinálnak kormos füstfelhőket és micsoda zajjal! Buszok, taxik és teherautók gyakran járnak dízelmotorral és nem túl mókás utánuk menni , amikor biciklivel vagy. - Több baleset. Talán már láttál kisebb koccanásokat a saját szemeddel és nagy katasztrófákat a tévében, ahol sokan vesztették életüket. De talán még nem gondoltál bele, hányan halnak meg az utakon évente. 1988-ban például Angliában 99587 sofőr sérült és halt meg, 71118 utas és 25849 kerékpáros. Ugyanebben az évben 41050 gyermek vesztette életét és sérült meg az utakon! - Több dugó. Angliában 1989-ben egy 130 kilóméter hosszú dugót regisztráltak. Nagyvárosok, mint Róma, úgy próbálják elkerülni a dugót, hogy egyik nap a páros rendszámú másik nap a páratlan rendszámú kocsik közlekedhetnek. - Több földet használnak el. Minden kilóméter autópálya 6.5 hektárnyi területet borít be aszfalttal és betonnal. Angliában a nyolcvanas években 430 kilóméternyi autópályát építettek, ami azt jelenti, hogy kb. 2800 hektár földet betonoztak be. - Több üzemanyagot fogyasztanak. Az összmennyiséből amit benzinből és más üzemanyagokból évente fogyasztunk, 30 milliárd liter benzin és 11 milliárd liter gázolaj megy el csak a közlekedésre. Bár az északi- tengeri olajkészletek fedezni tudták az olajszükségletünk nagy részét, a jelek azt mutatják, hogy a készletek kimerülőben vannak. Kerékpár A legjobb gép a természetnek a bicikli. 1600 kilómétert tesz meg egy gyűszűnyi olajjal, zaj nélkül, anélkül, hogy sztrádák szeletelnék fel a vidéket. Ráadásul a kerékpáros egészségének a javára. Sajnos a kerékpár nem mindig praktikus, főleg mostanában, hogy gyakran nagy távolságra kell utaznunk. Más közlekedési eszközök is csak rontják a helyzetét. De sokszor csak a szokás, ami ráveszi az embert, hogy autóval menjen bicikli helyett. Bizonyosodj meg afelől, hogy biztonságosan mész vele és mikor átruccansz a haverokhoz, menj bringával! Akár hiszed akár nem Egy autó évente a saját súlya négyszeresének megfelelő széndioxidot termel. 30 évvel ezelőtt 50 millió autó volt világszerte. Most 400 millió van és ez a szám 1999-re több, mint 1.5 milliárd lesz. Csináld magad Menj vonattal, busszal, sétálj vagy biciklizz, amikor csak lehetséges. Amikor kocsival mész, ellenőrizd, hogy ólommentes üzemanyag van-e benne. Győzz meg mindenkit, aki új kocsit vesz, hogy takarékos és katalizátoros modellt válaszon. Ha édesszájú vagy, örülhetsz, ha megtudod, hogy az édességek nem az elsőszámú fenyegetői a környezetnek. Azért van egy pár dolog, amire gondolhatsz, amikor legközelebb felbontasz egy finom rágót vagy csokiszeletet. A legtöbb édesség cukortartalmú, ami, mint te is tudod, káros a fogaidra és a fogínyedre. És a környezetre? A cukor vagy cukorrépából, vagy cukornádból jön. A nád trópusi országokból érkezik, a répa Európából. Mindkettőt különféle vegyi anyagokkal kezelhetik, és még van más is. Ausztráliában például a cukornádültetvények növelték a talajeróziót, ami iszappal és sárral mossa tele az egyik hatalmas alföldet. Ennek következményeképpen az ottani állatok szenvednek. Lehet látni egy kocsireklámot az angol tévében, amiben cukornádföldeket égetnek. A betakarítás után szokták felégetni őket, úgy mint a tarlót más országokban. Hatalmas mennyiségű füst és széndioxid keletkezik és a vadvilág elpusztul. Egy másik probléma, hogy a cégek, akik feldolgozzák a nádat vagy a répát, komoly szennyezést okozhatnak. Az egyik angol cég véletlen balesetből beleengedett nagy mennyiségű cukorszirupot az egyik közeli folyóba és így elpusztított többezer halat. Az egyik legfontosabb dolog az édességeknél, hogy túl vannak-e csomagolva. Édességek millióit adják el naponta, és ez azt jelenti, hogy csomagolóanyagok millióit dobják ki. Csak gondolj ebbe bele: ha a világon egy óra alatt összesen eladott Kit-Kat szeletet egy halomban egymásra raknák, az 2 kilóméter magas oszlopot alkotna. Ez az Empire State Building ötszöröse lenne! És minden csomagolás két réteget jelent, egy papírt és egy ezüstfóliát. Ebből mennyi kerül az utakra? Ne feledd, sose dobj el csokipapírt, miközben sétálsz. Az ország néhány szegletében a járdák és csatorna lefolyók ki sem látszanak alóluk. Itt van néhány útmutató az édesszájúaknak: - Kerüld a túlcsomagolt édességeket, különösen az óriási miniszeletes zacskót, és kérd meg a pénztárost, hogy ne rakja zacskóba azt ami már úgyis be van csomagolva. - Ha már úgyis vásárolsz édességet, nézd meg a címkéjüket, hátha az egyik fajtának az árával támogatsz egy vadvédelmi szervezetet. - Egyél kevesebb édességet, és az egészséged is jobb lesz. - Döntsd el, mely édességek nélkül bírnád ki.         Így intézd, amit rád bíztak! Mi a véleményetek erről? Egy embernek volt három fia, és az elsőhöz fordulva ezt modta: "Fiam, menj, és kapáld meg a szőlőt!" Ő így felelt: "Nem megyek." De azután elszégyellvén magát megbánta amit mondott, kiment a szőlőbe és megkapálta. A második fiút hasonlóan kérte meg az apja: "Menj, fiam, a szőlőt meg kell kapálni!" Ez előbb szintén úgy gondolta, hogy nem vállalja el, de azután mégiscsak így felelt: "Igen, meglesz." Elvállalta, megtervezte, naptárazta, megszervezte, bevonta, ellenőrizte, segítette, jelentette, és végül ő is megtette. A szőlő meg lett kapálva, még tán szebben, mint az előző alkalommal. A harmadik fiát is megkérte az apa: "Fiam, menj a szőlőbe és kapáld meg!" A harmadik azonban nem vállalhatta el, mert telis-tele volt már a naptára, és neki nagy családja volt. Ő így felelt: "Nem lehetséges. Most nem." Hallván ezt a fiatalabb testvérei eképpen tanakodtak: "Talán elvállalhatnánk helyette, ha ketten dolgozunk még az eredmény is több lehet." Elvállalták, megtervezték, naptárazták, megszervezték, jelentették, és a szőlő ismét meg lett kapálva, egy órácskát még a harmadik testvérük is segített napnyugta előtt. Mit gondoltok, e három közül melyik teljesítette azt, amit rábíztak? "Tulajdonképpen egyik sem" - felelték az ott tartózkodó farizeusok. "A legfiatalabb sem, mert nem vállalta el rendesen a munkát, a második sem, mert másokat dolgoztatott maga helyett, a legidősebb pedig végképp nem, mert csak egy órácskát dolgozott a szőlőben és azt is a nap végén." Bizony mondom néktek, mindhárom testvér az igazság útján járt, mert a szőlő csak megkapálódott, és mindhárman emberien cselekedtek, meg is érdemelték már a jutalmukat. De jaj nektek szőrszálhasogató farizeusok, kik egyik testvérben sem akartok magatokra ismerni, még a vámosok és a bűnösök is megelőznek benneteket a szüreteléskor.    Az utazásnak csak egy kellemesebb módját tudom elképzelni a lóháton  utazásnál:a gyalog utazást.Az ember akkor indul,amikor kedve tartja,  kedve szerint állapodik meg,oly sokat vagy oly keveset mozog,amennyit  éppen akar.Megfigyeli az egész vidéket,kitérhet hol jobbra,hol balra,  megvizsgálhat mindent ami jólesik neki,megállapodhatik minden  kilátópontnál.Folyót fedezek fel: a partja mentén megyek tovább,árnyas erdőt,  az árnyékában megyek;barlangot:megnézem;kőbányát:megvizsgálom az ásványait.  Ahol kedvem kerekedik,bárhol megállok.Amint elunom magamat,azonnal megyek  odább.Nem függök sem a lovaktól,sem a postakocsitól.Nincs szükségem a  csinált utakat,a kényelmes útirányokat keresni:mehetek mindenütt,ahol csak  ember mehet;látok mindent,amit csak ember láthat,és csak önmagamtól függve,  oly teljes szabadságot élvezek,amilyet csak ember élvezhet......    Azokat akik jó és puha kocsikban utaztak,mindig álmatagoknak,  szomorúaknak,zsémbeseknek és szenvedőknek láttam;a gyaloglókat mindig  vidámaknak,könnyűvérűeknek és mindennel megelégedetteknek.Hogy nevet az  ember szíve,amikor az éjjeli szálláshoz közeleledik!Mily jóízűnek tetszik a  legegyszerűbb ebéd!Milyen jókedvvel telepedik le az ember az asztalhoz!  Milyen jókat alszik a rossz ágyban!Ha az ember nem akar mást,mint  megérkezni,akkor vágtathat postakocsiban,de ha utazni akar,akkor járjon  gyalog. Weöres Sándor: Vásári képmutogató regős A tájrongáló Ez pedig itt senki más: fasorok irtója, mesebeli fanyüvő késői utóda, csillog-villog keziben a hatalmas balta, s hol jegenyesort talál: uccu neki rajta! Nem kell nékünk bükk, se tölgy, legyen az út széles, modern világforgalom roppant terebélyes, vágtasson a gépkocsi fátlan sivatagba, úgyse néz a bent-ülő se jobbra, se balra. (bepötyögte: D.I.)                    Mit tudunk a csontvelő-átadásról?     A vér sejtes elemeit a csontvelő termeli: míg a vörösvérsejtek szerepe a test oxigénnel való ellátása, addig a fehérvérsejtek a szervezet fertő- zésekkel szembeni védekezését biztosítják. A csontvelő különböző betegségei megakadályozzák ezeknek a sejteknek termelését: a beteg vérszegény, gyenge, a fertőző betegségekkel szemben védtelen, életképtelen. Ellentmondásnak látszik, hogy a "fehérvérűség" (leukaemia) különböző betegségformáinál na- gyon sok fehérvérsejt termelődik, és a normális mennyiség sokszorosa talál- ható a keringő vérben, de ezek a fehérvérsejtek betegek, eredeti funkciójuk ellátására képtelenek - tulajdonképpen a daganatsejt különleges változatai.     A csontvelő elégtelenség kezelésére különböző módszerek ismeretesek, de sok esetben a halálosan beteg személy számára csak friss, egészséges, a beteg szöveti típusával teljesen megegyező csontvelő beültetése jelent se- gítséget, ma már az esetek 90 %-ában teljes gyógyulást. Csontvelő betegség- ben szenvedő gyermekek számára csontvelő-adók jelentkezésére vár jelenleg az egészségügy. Évente Magyarországon kb. 10-15 gyermek szorul erre a be- avatkozásra, amely számukra élet vagy halál kérdését jelenti. A vércsoport egyezések alapján (úgy, mint a veseátültetéseknél) több ezer kivizsgált csontvelő-donor közül lehet kiválasztani azt, akinek az átültetett szövete a betegben megtapad, funkcióját folytatja, és a beteg gyógyulását bizto- sítja. A lehetséges donorok előzetes kivizsgálása 40 ml vérből történik; az így nyert szövetcsoport-adatokat számítógépben, titkosítva tárolják, és csak a megfelelő donor kiválasztására használhatják fel.     Hogyan történik a csontvelő-adás? Számos csontban van működő csont- velő, de a legjobban elérhető és a legtöbb csontvelő-szövet a csípőlapát- csontból nyerhető. Mindenki kitapogathatja magán, hogy a derék alatt, hátul, felületesen helyezkedik el a csípőlapát a bőr, a bőr alatti zsír- szövet alatt, és a csonton itt kevés izom tapad. A csont lemeze vékony, így vastagabb tűvel át lehet hatolni rajta, és az egyébként folyékony csontvelő állomány egy része kiszívható. A csontvelő-nyerés, a tűszúrások általános érzéstelenítésben történnek, de az utólag jelentkező sajgás miatt egy éjszakát a kórházban kell eltölteni. Az eddigi tapasztalatok szerint a beavatkozás, a megelőző részletesebb kivizsgálással együtt 2-3 napot vesz igénybe. A munkából való kiesés miatt a donor anyagi hátrányt nem szenvedhet. Egészséges ember csontjaiban olyan nagy mennyiségű csont- velő található, hogy ez a veszteség semmiféle tünetet, zavart nem okoz.     A csontvelő-donor erkölcsi elismerésének módja még nem végleges. Az "Életmentő-érem", vagy ennek valamilyen formája volna a legmegfelelőbb társadalmi elismerés, mert a csontvelő-adás éppen olyan mértékű áldozat, mint ha a fuldoklót segíti a partra a bátor életmentő.     Ki lehet csontvelő-donor? Minden egészséges, 18-50 közötti felnőtt, ha az életében nem fordult elő sárgaság, fertőző májgyulladás, szívbeteg- ség, rák, AIDS. A világon mindenütt a beteg hozzátartozói és a véradók közül kerülnek ki a csontvelő-donorok. A közeli rokonok körében gyakori a szöveti csoportjellemzők teljes megegyezése, de mivel a rokonok száma behatárolt, így csak az esetek legfeljebb 25 %-ában lehet megfelelő donort találni. A legtöbb beteg csak a kellő időben jelentkezett nem- rokon donorok segítségének köszönheti gyógyulását. A fejlett országokban már sok ilyen önkéntes jelentkező adatait tartják nyilván, így például Amerikában már minden beteg számára lehet egy éppen megfelelő donort ta- lálni. Európában még nem teljes az adatbázis, de már így is megtörtént, hogy magyar gyermek külföldi, francia vagy holland donor csontvelősejt- jeivel nyerte vissza az egészségét. Ha valaki csontvelő-donornak jelent- kezik, csak egészen kicsi az esélye arra, hogy egyszer ténylegesen is csontvelő-donorrá válik, mert szerencsére ritkák ezek a betegségek a szö- veti típusok nagy számához képest, de már azzal, hogy jelentkezett, bizo- nyította, hogy azok közé tartozik, akikben az átlagnál több az emberség, segítőkészség, együttérzés, áldozatkészség. A csontvelőbetegek és csa- ládtagjaik várják az együttérző emberek segítségét.     Ha Önt közelebbről érdekli ez a kérdés, kérjük, jelentkezzen a köz- ponti véradóállomáson:     O.H.V.I Csontvelő Iroda, 1502 Budapest, Pf. 44.     1502 Budapest, XI. ker., Daróczi u. 24.     Tel.: 1-666-838, 1-666-016, 1-665-822/257 , illetve bármely véradóban vagy véradáson. A véradó állomás orvosai kész- séggel állnak rendelkezésére és további felvilágosításokkal szolgálnak. Miért védjük a környezetet? Természetesen azért, hogy meg ne haljon az Élet a Földön, és ne kelljen kipusztulnia az Embernek. Hogy ne kelljen unokáinknak egy végképp kizsarolt, kiürített, ámde alaposan elszennyezett bolygón sanyarú körülmények között tengődniük olyan lefelé ívelő kényszerpályán, ahonnan nincs semmilyen fórumhoz fellebbezés. Mert ha nem hagyjuk abba ezt a játékstílust - amibe beleszülettünk - akkor kiállítanak minket a pályáról. Piros lappal - végleg. Nagyon negatívan hangzik, pedig kivédhetetlen, kérlelhetetlen érvek. Az érvek pedig senkit sem lelkesítenek. Mondani pedig azt mondom: Gyertek, tegyük rendbe a házunk táját! Gyűjtsük össze a használt zsírt, olajat, ne menjen már a (le)folyóba! Etessük télen a madarakat, hogy aztán élvezhessük tavasszal a madárdalt, vagy éppen nyári éjjel az erdő csöndjét! Szervezzük meg a szomszédokkal az őszi lombtakarítást, és ha közben eldobott elemet találunk, azt is juttassuk a megfelelő gyűjtőbe. Vigyázzunk környezetünk tisztaságára, épségére, hiszen a bokorsor az utcán, a parkerdő valamennyi fája, rétje, a Duna vize mind magában való érték, nem szükséges bármi mással összehasonlítani - hacsak nem korábbi állapotával - ahhoz, hogy nyilvánvaló váljék: óvnunk, védenünk kell őket! Ezt mondom, pedig tudom: ha csupán annyi lelkesedést sikerül összegyűjtenünk, hogy kertészetileg rendbehozzuk a környezetünket, és szétválogatunk egy tonna hulladékot évente, még nem kerülhetjük el a fent említett negatív kényszerpályát, ahová a bolygói méretekben felhalmozodó környezeti adósságaink visznek. Sajnos, ez a Nyugat végzetes, nagy tévedése. Hogyan védjük a környezetünket? Alapvetően úgy, hogy nem fogyasztunk.... Szükségleteinket enyhítjük, éhségünket csillapítjuk. Létszámban és létfeltételekben azonosulunk a körülöttünk élő lényekkel. Nem vásárolunk reklámozott árut, sokkal kevesebbet fűtünk, egyre kevesebb szemetet termelünk, és nem akarunk zajos, bűzös robogót birtokolni, még ha négy kereke van akkor sem. De elég a negatívumokból. A tettek is lehetnek pozitívak: Ültess egy fát! Ments meg egy forrást! Mérd fel a zuzmók gyakoriságát! Olvasd le a mérőóra állását! Olvass Fekete Istvánt, vagy éppen írj egy cikket a helyi lapba! Szervezd meg a környezetvédő munkacsoportot! Valahol el kell kezdeni. És aztán folytatni. Kívánok minden környezetvédő Kollégának boldog új évet! Az új évben igaz, tehát lelkesítő pedagógiával, és igaz környezetvédelemmel, olyannal, mely valóban segít megmenteni a Földet! D.I.     1.) Mit tehetnek a kis emberek a nagy erőkkel szemben? Véleményem szerint sok mindent, már azzal is hogy összefognak. Kevesen érzik át, hogy egy-egy képviselő megválasztásánál néha 10 ember szavazatán múlik a parlamentbe jutás. Ha tehát 10-nél többen össze tudunk fogni, már egy képviselői helyről is dönthetünk. Ha ezer ember egy akarattal áll egy ügy mellé, már megváltoztatja egy város sorsát. Az országos szavazások is gyakran néhány képviselőn múlnak, akik mögött néhány ezer szavazó áll csupán, ezért nem kilátástalan az összefogástól tényleges változásokat remélni. Csak egyetlen dolog kilátástalan: karba tett kézzel várni a jószerencsét. Vagy ahogy Edmund Bukke mondja: "Senki sem követhet el nagyobb hibát, mint az, aki azért nem tesz semmit, mert csak keveset tudna tenni."     3.) Örülhetünk, ha munkánk van - Diákjaimnak sokat magyarázom, hogy többek között azért tanulunk, hogy ez a mondat sohase hagyja el a szánkat. A képzett és rugalmas fiatalember válogathat a neki felkínált munkalehetőségek közül. Nemes erkölcsi döntés, ha ilyen választási helyzetben a környezetvédőbb munkahelyen jelentkezik az ember napszámosnak.     4.) Azt vesszük, amit a boltokban kapni lehet - Ezzel a mondattal tulajdonképpen meg is békélnék. Ha nem vágyódunk mindenféle nehezen elérhető dologra, és a legközelebbi boltban megvesszük abból, amit ott kapni lehet, azt amire a fennmaradásunkhoz ténylegesen szükségünk van, akkor a környezetbarát vásárlás fogalmát nagyon jól megközelítettük. Lebontva: Ne vásároljunk luxuscikkeket távoli üzletközpontokban, ne autózzunk 25 km-t korpáskenyérért meg vízszűrőért sem, ne vegyünk a közeli boltban sem felesleges árut. Ellenben lelkiismeretfurdalás nélkül vegyük meg a - többé-kevésbé környezetromboló módon előállított - kenyeret és hasonlókat. Tegnap egy nagy autószerviz mellett elbiciklizve a szokásos autós szolgáltatások hirdetőtáblája alatt új szalagfelirat vonta magára figyelmemet: "Környezetvédelmi tanúsítvány benzin- és dízelüzemű járművekre". Ha autóban utaztam volna, talán le sem veszem a lábamat a gázról emiatt, de minthogy volt időm elgondolkodni a felirat értelmén, elgondolkodtam. Vesztemre. Nocsak, egy új környezetvédelmi lehetőség - gondoltam - egy zöld kártya, mely azt igazolja, hogy az autó boldog tulajdonosa igazi környezetvédő, hiszen járműve le tudta tenni az újfajta motorműszaki vizsgát is. Boldog lehet az autó is igazán, hiszen olyan kipufogógázt bocsát ki, amelyet a lehetőségek figyelembevételével számára előírtak, s így forgalomban maradhat. Boldogok tehát mindketten, csak azt nem értem - gondoltam vesztemre, én mindig vesztemre szoktam gondolkodni -, hogy most melyikük is a környezetvédő: az autó, amely mindenféleképpen környezetszennyező, kipufogógázain kívül a zajjal, útigényével, baleseti statisztikákkal, gumiporral és roncstelepekkel, bányákkal és meddőhányókkal, olthatatlan benzinszomjával továbbra is rombolja a környezetet, vagy a tulajdonos, aki eleget tett egy kötelező vizsgálatnak? Aztán megvilágosodtam: a kártya a környezetvédő, s egyben a legboldogabb is hogy ilyen szép nevet viselhet: Környezetvédelmi Tanúsítvány. Egy-két sikeres év és előléphet akár "Környezetmegmentési Érdemérem"-mé is. Ha én ülnék ott, ahol az új dolgokat kitalálják, én biztos csak ilyen szerény nevet adtam volna a gyereknek, hogy motorlap vagy gázlap, esetleg hivataloskodón "környezetszennyezési szintbemérés", tárgyilagosan "üzemeltetési engedély", vagy rövidítve ÁJER (Általános Jármű-Ellenőrzési Rendszer). De sajnos az új dolgokat sosem én találom ki, vagy legalábbis nem ülök ott. Szinte már beletörődtünk abba, hogy környezetvédelemről nem szól a Szentírás, hiszen abban az időben ez még nem volt probléma. De bizony szól: csak ezzel a szemmel is újra kell olvasnunk a textusokat. Talán senkinek nem tűnik föl, hogy épp a kenyérszaporítás órájában Jézus parancsot ad tanítványainak arra, hogy gyűjtsék össze a maradékokat (Jn 6, 1-15). Az ételmaradékok puritán összeszedegetése, amit Jézus megparancsol, egyrészt takarékosság, másrészt környezetmegóvás, rendezett hulladékgyűjtés és vélhetőleg újrafelhasználás is. Az éhínségek korában ez a tevékenység természetes volt, bár Jézus jelentlétében éppenséggel nem lett volna szükséges. Ma szükséges, de már nem természetes. Szaporodjatok, sokasodjatok és népesítsétek be, ill. hajtsátok uralmatok alá a Földet - olvashatjuk a Genezis könyvének fordításaiban. Azonban az újabb szövegelemzések azt mutatják, hogy az eredetiben használt ige valószínűleg csak ennyit jelentett: Járjatok rajta! Micsoda különbség! Csak járnunk kell a Földön az isteni parancs szerint, nem pedig igába hajtani a természetet, és az utolsó szegig kizsákmányolni. Megdicsérne-e minket Jézus látván, hogy mindazt a sok élőt, halat és szárnyas állatokat, csúszó-mászó állatokat és lombos növényeket, melyről a Teremtő ötszörösen állította, hogy az jó, a hatodik nap teremtménye módszeresen letiporja huszadik századi tobzódásában? Mondta az Úr a vakonszületett testvérünknek: Eredj, és mosd meg magad a Siloám tavában, melynek neve azt jelenti "küldött". Ma vajon azt mondaná-e nékünk: Menj a Dunához megmosni a szemedet, hogy láss!, vagy épp ellenkezőleg: Vak farizeusok, világ megrontói tisztítsátok meg vizeiteket, hogy magatok is tiszták legyetek és lássatok. Esetleg ezt: Lélekben tisztuljatok meg, és lássatok hozzá a takarításhoz! Mert nem az szennyezi be az embert, amit felvesz, hanem amit eldob. Először is meg kell ismernünk, hogy pontosan mikor, mivel, hogyan és mennyire szennyezzük el a környezetünket és az élő természetet. Nem legyinthetünk mondván, mi humán és etikai érdeklődésűek vagyunk: a 20. században erkölcsi kötelességünk megérteni cselekedeteink hatását, súlyát. A természet tönkretétele szempontjából tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az bűn volt-e részünkről vagy csak (tudatos) tudatlanság. Mit tehet az egyén? Szinte mindent, ha eléggé elszánt. Tizedére csökkentheti a környezetre ható terhelését; elérheti, sőt a többségnek el is kell érnie - különben meghalunk -, hogy tevékenységével több kárt tesz jóvá, mint amennyit okoz. Nagyjából mi szükséges ehhez? Logikailag az első helyre teendő (nem feltétlenül ezt tudjuk legelőször megvalósítani): A legnagyobb terheléseinkből, szennyezéseinkből a lehető legtöbbet lefaragni. Melyek ezek: Sok esetben a munkahely. Nézzük meg, hogy mit dolgozunk. Különösen férfiakra vonatkozik, hogy életünk legnagyobb részét, hatékonyabb, és így a környezetre is nagyobb hatású részét a munkánkkal töltjük. Állapítsuk meg, hogy az egészséges környezet szempontjából mit teszünk többet: jót vagy rosszat - a munkánkkal. Azután mindezekkel a gondolatokkal szálljunk erősen magunkba. Máskor a fűtést kell megváltoztatnunk, ha lehetséges, valamilyen hatékonyabb formára. Minimalizálni kell a nehézipari termékek vásárlását; csökkenteni kell a kemizált mezőgazdaságból származó, vagy "magasan feldolgozott" élelmiszeripari termékek, húsfélék fogyasztását. Ha ezeket túl meredeknek érezzük elsőre, akkor nagyon komolyan lássunk hozzá néhány közepes tényező felszámolásához: Kevés család van abban a helyzetben, hogy valóban autóra legyen szüksége. A közlekedési károkat akkor lehet jelentősen csökkenteni, ha valakinek napi fél óránál több autóznivalója volt eddig. Ennek a személynek valószínűleg ez a legnagyobb szennyezése, amit a többi embernek okoz. Feltétlenül megszüntetendő. Sokszor az segít, ha a munkahelyet és a lakóhelyet hozzuk valamilyen áldozat árán közelebb egymáshoz. Ott kell laknunk, ahol élni és dolgozni is lehet. Csökkentenünk kell lakásunk fűtési veszteségeit, elsősorban a nyílászárók szigetelésével. Ha a falakat, padlót nem hagyjuk csupaszon, és otthon is felöltözködünk kevesebb fűtési energia is elegendő. A mosással küldjük a legtöbb veszélyes anyagot a csatornába (ahol emésztőgödörbe megy, az egyenesen tragédia). Optimális mennyiséget, jó programmal mossunk, és csak nagyon kevés mosószert használjunk. Ha a leeresztett mosóvíz még jól láthatóan habzik, az túladagolást jelent. Veszélyes hulladékot ne dobjunk a szemétbe. Gyűjtsük össze biztonságos edényben; tíz éven belül Magyarországon is megoldódik ezek elszállítása, addig meg talán nem halmozódik fel olyan sok. Építkezésnél vigyázzunk a veszélyes anyagokra, és hogy általában semmi ne szóródjék szét, vagy menjen a talajvízbe. Csak minimális mértékben permetezzünk, vagy inkább egyáltalán ne. Ha van kertünk, használjunk szerves trágyát, komposztot törődjünk sokat a növényeinkkel, és igyekezzünk ezáltal jó terméseredményeket elérni. A kisebb, de gyakran ismétlődő fogyasztásokra is érdemes még odafigyelni. Kevesen tudják, hogy a melegvízben milyen hatalmas energia tárolódik. Ezzel a fürdéskor tudunk spórolni, meg azzal, hogy kézöblítéshez nem a melegvízcsapot nyitjuk meg, mert akkor csak a csövek melegszenek. A hidegvízzel is lehet takarékoskodni, ha például a folytonos veszteségeket, pl. a WC csöpögését megszüntetjük. Általában ne engedjük meg, hogy bármi is cél nélkül pazarlódjék a környezetünkben. A mosogatásnak is van környezetvédő technikája. Csak kevés, de forró vízzel és nagyon kevés mosószerrel mosogassunk egy mosogatótálban, a helyes sorrendet betartva. Használjunk kefét, kesztyűt. Kevés hideg vízzel, de alaposan öblítsünk. Az ennél kisebb és ritkább szennyezések miatt nem kell sok lelkiismeretfurdalást okoznunk magunknak. Nemes dolog, ha valaki az olvasólámpáját sem felejti égve, vagy az erdőben sem dobja el az almacsutkát, de ezeket nevezzük mindig jelképes cselekedeteknek, ugyanis környezetvédelmi szempontból nincs különösebb jelentősége, különösen akkor, ha a fentebb említett nagyobb dolgok még megoldatlanok az adott háztartásban. Találkoztam valakivel, aki életmentő lett. Úgy, hogy előre elhatározta, hogy életmentő lesz... jelentkezett csontvelődonornak. Majd két év múlva véletlenül szükség lett az ő csontvelőszövetére. Kérte, hogy ne írjanak róla cikket. Másvalaki beteg lett. Nem határozta el... csak élt a sokféle vegyszerrel és környezeti ártalmakkal terhes világunkban, melyben egyre szaporodnak a leukaemia-diagnózisok. Az egyik diagnózis őróla szólt. Néhány nap múlva megtudta, hogy senki sincs a rokonai közt, aki alkalmas csontvelőt adhatna át neki... Ma már számos csontvelő- és vérsejtbetegség csontvelőszövet-átültetéssel meggyógyítható. Meg kell azonban találni a szövettanilag teljesen megegyező donort, amire kisebb az esély, mint egy a tízezerhez, s még rokonok között is ritka a teljes egyezés. Sok kis esély azonban - sok önkéntes jelentkező, aki szükség esetén kész a csontvelő-adásra - védőhálót tart a betegeknek a halálos mélységbe zuhanás előtt. A csontvelő-átültetés nem annyira közismert és publikus, mint a szívátültetési kísérletek, mégis azt lehet mondani, hogy technikailag és életmentő jelentőségében hasonló, sőt egyenértékű beavatkozásról van itt szó. Talán nem is az átültetés körülményei hasonlóak a szívműtétekhez, hacsak azt a hasonlóságot nem tekintjük, hogy a gyógyulóban levő páciensnek itt is heteket-hónapokat kell eltölteni az ún. sterilszobában, hiszen a védekezőképességet éppen az egészséges csontvelő adja. A hasonlóság sokkal inkább orvos-szakmai jellegű. Akárcsak a szívátültetésnél itt sem egyetlen betegség gyógyítására használható eljárásról van szó. A fehérvérűség és a kóros vérszegénység számos fajtája esetén csak ez a beavatkozás lehet életmentő. Azután itt is sorbanállás van, akárcsak a szívtranszplantációknál. Szerencsére csontvelőt minden egészséges ember adhat, így az önkéntes donorok segítségével azok élete is megmenthető, akiknek a rokonságában nem találtunk olyan személyt, aki a megfelelő csontvelőtípussal rendelkezne. És végül, ez is egy olyan utolsó lehetőség, amikor már más nincs. Olyan betegeknek adhatja vissza az egészségét a csontvelő-átültetés, akiken már minden előzetes gyógymód, kezelés hatástalannak bizonyult, akiknek a betegsége halálos. Ezen kívül és ezután már nincs más módszer. Minden egészséges, jóérzésű embernek üzenem. hogy ami ma a betegek biztonságérzete, azaz hogy van áldozatos, segítőkész embertársa, az voltaképpen a saját biztonsága is: az összefogás mindannyiunké, és ezek a betegségek mindenkit érhetnek, egyik percről a másikra, bármely életkorban.   2. Nem vagyunk tökéletesek         Cáfolhatatlan állítás. De ennek a közhelynek sem az a cél-   ja, hogy valamilyen "semleges" igazságot vagy köztudott tényt   közöljön. Pártos állásfoglalás, mondhatni, érdekvédelem akar   lenni. Mindig olyan helyzetben hangzik el, amelyben valaki vá-   dolva érzi magát, akár kifejezetten, akár csak áttételesen, akár   mások részéről, akár "jobbik énje", vagy mondjuk egyszerűbben:   "másik énje" részéről, szóval egy belső hang részéről. A "vád":   többet, jobbat kellett volna valamiben teljesítened, vagy: több   is telik tőled. Erre jön aztán a közhely válasz: Hja, nem va-   gyunk tökéletesek!         Egyrészt védekezés ez: Ne bántsatok, a látszat ellenére   nem tettem rosszat! Másrészt önigazolás: Ha akartam volna, sem   cselekedhettem volna másképp, mint ahogy cselekedtem! Harmad-   részt és mindenekfölött: ideológizálás, mely visszafelé (a múl-   tat tekintve) jónak igazolja a rosszat, előrefelé (a jövőt te-   kintve) pedig eleve megadja a felmentést, hogy a "nem vagyunk   tökéletesek" alapján az ember eleve tehesse a rosszat, ne is   kelljen erőlködnie. Ezért negyedrészt ideológiai alapja annak a   tételnek, hogy "az embernek nem is kell törekednie arra, hogy   tökéletes legyen".         Végső soron tehát az ember jobbá levése alól húzza ki a   szőnyeget ez a közhely, tudomásul veszi, sőt: meg akarja mere-   víteni a "valóságot" - leborul a Tények előtt.         Ezzel szemben a vonatkozó jézusi "közhely" igy szól: "Le-   gyetek tökéletesek, mint a ti Mennyei Atyátok" (Mt 5,48)! Elte-   kintve ennek a felszólításnak minden megváltástani jelentőségé-   től, azt kell mondanunk, hogy ez az egyetlen olyan szemlélet,   amely valóban távlatot nyit az ember mint ember előtt. Hiszen   embernek lenni annyit jelent, mint (egyre több, egyre jobb) em-   berré válni, ha viszont "erre nincs szükség" vagy "ez nem lehet-   séges", akkor nincs morális talaj az ember lába alatt: egyszerű-   en céltalan és értelmetlen minden morális törekvés. Ahogy csak   az Egész a Résznek, úgy csak az Abszolut adhat értelmet a Rela-   tivnak.   9. Nem vagyok szent         A közhelyekben megszólaló mentalitás egyik legelvibb, kö-   vetkezésképp egyik legátfogóbb megfogalmazása is ez.         Első hallásra nagyon becsületes és szerény beismerésként   hat. Valójában nem az, hiszen nem is egyszerű ténymegállapítás   akar lenni, hanem egyetemes önigazolás, felmentés a múltra, a   jelenre és a jövőre vonatkozóan: "Senki ne rója fel nekem a 'bű-   neimet', hiszen azok 'természetesek', minthogy nem vagyok szent;   tehát én sem csodálkozom és más se csodálkozzék azon, hogy nem   mindig viselkedem úgy, ahogy elvárható lenne. Olyan vagyok, ami-   lyen, és mivel nem vagyok szent, senki se várja tőlem a jövőben   sem, hogy valami 'tökéleteset' fogok produkálni!"         Nyilvánvaló ebben a mentalitásban az, amit J. Benda nyomán   Babits így mond: a Szellem leborulása a Tények előtt, a legna-   gyobb árulás, amit az ember elkövethet, mondjuk egyszerűen így:   a tényimádás. "Istenítsük azt, ami Van, s ne törődjünk azzal,   aminek lennie Kellene!"         Nyilvánvaló tehát a jobbá-lenni-nem-akarás, ami megmérgezi   az egyén és környezete életét, s aminek számos rossz következmé-   nye közül a legrosszabb az, hogy az illető egyre rosszabbá vá-   lik, mivel középút nincs, az egész Mindenség, benne az ember is   szüntelen mozgás, változás, testi-lelki-szellemi-morális és min-   denfajta értelemben, csupán a mozgás iránya kérdéses, s ha nem   pozitiv, akkor szükségszerűen negativ. Nem szól ez ellen az,   hogy ez a folyamat nem mindig, sőt többnyire nem látványos.         Nyilvánvaló ebben a mentalitásban a felelősség teljes el-   hárítása: "Ilyen vagyok; nem vagyok szent; nem tehetek róla!",   ill. a felelősségnek végső soron a Sorsra, Végzetre történő át-   hárítása, egyértelmű tehát a fatalizmus, a teljes determinizmus,   melynek következményei közül a legrosszabb a morális passzivi-   tás.         Sajátos szent-fogalom, ill. ember-fogalom húzódik meg e   mentalitás mögött: Szent az, aki hibátlan. ("Ilyen persze   nincs.") Ember pedig kétféle van: szent, aki hibátlan ("?"), és   nem-szent, aki úgy viselkedhetik, ahogy kénye-kedve diktálja,   hiszen ő nem szent, tőle ne várjon el senki semmit, mert neki   "megvan a maga törvénye": értsd: vágyai, ösztönei, hangulatai,   indulatai. Ebben a felfogásban tehát az ember merő ösztönlény...         Ezzel szemben áll az ószövetségi mérce (ha nem is ószövet-   ségi értelemben): "Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Iste-   netek szent vagyok!" (Lev 19,1), és az újszövetségi mérce: "Le-   gyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes!"   (Mt 5,48)   11. Egy fecske nem csinál nyarat         A legcinikusabb közhelyek egyike. A benne rejlő mentalitás   az egyik legfőbb oka annak, hogy nem megy előre a világ, vagy   csak úgy, ahogy.   Valójában nem arról az egy fecskéről van szó, hanem   X-ről (és rólam, és mindannyiunkról...), és ennek X. is teljes   mértékig "tudatában van" (azért az idézőjel, mert lehet, hogy   csak ösztönösen - de akkor is nagyon határozottan), viszont e-   sze ágában sincs "fecskévé" válni, hiszen ő is tudja, amit mind-   annyian tudunk, hogy "fecskének" lenni bizony annyit jelent,   mint áldozattá lenni (vagy ennek veszélyét vállalni), de lega-   lábbis valami nagy és nehéz munkát elvégezni, ehhez pedig semmi   kedve - ám nem azt mondja, amit gondol, hogy: "Bolond lennék   fecskévé válni!", hanem azt, hogy egy fecske nem a nyár hírnöke,   holott "közhely", hogy igenis az, hisz nem volt még olyan tava-   szi egy-első fecske, amelyet ne követett volna a többi, és őket   a nyár. Hogy nem azonnal? Ezt nem is állította senki.         Hazugságról és ideológiáról van tehát szó. Hazugságról,   mely tagadja a fekete-fehér tényeket, és ideológiáról, amely a   szárnyalás értelmetlenségének "racionális" igazolásával akarja   `eleve_ fölmenteni a szükséges és helyes cselekvés alól az ideo-   lógia gyártóját, aki, hogy neki ne kelljen szárnyalnia (mert   semmit sem érez ennél idegenebbnek magától), lehúzza a sárba azt   is, aki már fölrepült, ráadásul azt a látszatot kelti, mintha   neki kellene annak a bizonyos egy(első) fecskének lennie, noha ő   már a második (vagy éppen sokadik) lenne, hiszen ez a közhely   mindíg olyankor hangzik el, amikor az első fecske már csivitel.   Mert egyszerűbb a kiemelkedőt lerántani a sárba, mint saját ma-   gunknak a sárból kiemelkedni, könnyebb a világosságot kioltani,   mint saját magunknak világossággá válni. Erről van szó: "A vi-   lágosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötét-   séget, mint a világosságot, `mert_ cselekedeteik gonoszak voltak.   Mindaz, aki gonoszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem   megy a világosságra..." (Jn 3,19-21). Erről van itt szó: a sö-   tétségben-maradni-akarás, a sárban hentergés ideológiájáról.   29.A pénznek nincs szaga         Azaz nincs ráírva, és semmilyen módon nem árulkodik arról,   hogyan jutott hozzá az ember. Ez nyilvánvaló, de a közhely töb-   bet akar mondani ennél a nyilvánvalóságnál: azt hogy nem számít,   hogyan jut hozzá az ember, pontosabban: nem számít, hogy tisz-   tességtelen úton jutott-e hozzá az ember, még az sem, hogy vér   tapad-e hozzá - talán még az a cinikus felhang is megvan benne,   hogy "nem számít hogyan, csak legyen". Mindenesetre már maga   az is cinizmus, hogy "nem számít, hogyan jut hozzá az ember".         Sok mindenről árulkodik ez a kijelentés. Mindenekelőtt,   ha nagyon áttételesen is, de arról, hogy az így gondolkodó ember   számára (legalábbis az egyik) legfőbb érték a pénz... Követke-   zésképp nem fő-értékek számára (ha egyáltalán értékek valameny-   nyire!) az emberi értékek (tudás, művészet, család, barátság..),   és még kevésbé az erkölcsi normák; ez utóbbiakon (az alábbiak   is mutatják majd) egyszerűen túllép.         A "nem számít, hogyan jut hozzá" a gátlástalanság világos   jele. Az ilyen ember valószinűleg túljutott már azon, hogy a   "jó" és "rossz" fogalmaival mérlegelje cselekedeteit, aligha za-   varja már őt az, amit lelkiismeretnek szoktunk nevezni, csak a   "célszerű", "praktikus" szempontok érdeklik: hogyan érhetné el   legbiztosabban és legegyszerűbben saját céljait...         Világos ebből az ilyen ember teljes önközpontúsága: senki   és semmi nem számít neki, csak a saját akarata, saját érdeke. Ha   "kell" gondolkodás nélkül lő (pl. rendőr) vagy lövet (pl. a   rendőrparancsnok); a pénznek nincs szaga, nem lesz rajta a fize-   tési borítékon, hogy a benne lévő pénz minek az ellenértéke. -   Az ilyen embernek nincs szive, nem is tud senkivel együttérezni,   legkevésbé a rászorulókkal. Közönyös, cinikus.         Valamiféle bűnfogalma mégis-csak van, bár nagyon sajátos:   "Ha nem derül ki, hogy tisztességtelen úton jutottam a pénzhez,   akkor az nem is tisztességtelen!" Azaz: "bűn" az a "rossz" cse-   lekedet, ami nyilvánosságra jut. Fontosak itt az idézőjelek,   mert nem az illető tartja bűnnek és rossznak az adott cselekede-   tet, hanem csak tudja, hogy a társadalom annak tartja.         Az előző bekezdés idézőjeles mondata arról is árulkodik,   hogy ez az egész szemlélet- és magatartásmód csak önbecsapás út-   ján jöhet létre és maradhat fenn, hiszen az illetőnek önmagával   is el kell hitetnie, hogy az a tény, miszerint a pénznek nincs   szaga, elegendő bizonyítéka annak, hogy nem számít, hogyan ju-   tott hozzá, sőt annak is, hogy ő sosem tisztességtelen úton jut   hozzá. Ez az önbecsapás pedig, amelyet (valamilyen formában) ál-   landóan gyakorolnia kell, elegendő bizonyítéka annak, hogy e   közhely ideológia, ami pedig arra utal, hogy ha a lelkiismeretét   s a szívét kiírthatja is magából az ember, a jó és a rossz pusz-   ta tudatát semmiképp.   30. Az idő pénz         Ez egyike azoknak a közhelyeknek, melyek nem takargatják   mondanivalójukat, hanem világosan közlik a szavak mögött rejlő   mentalitást (másfelől pedig egyike azoknak a közhelyeknek, me-   lyek a legközvetlenebbül fejezik ki a közhely-mentalitást).         Az idő voltaképpen egész életünknek a szimbóluma, hiszen   az életünk bizonyos értelemben azt jelenti, hogy egy meghatáro-   zott időponttól egy másikig itt tartózkodunk e világban. Amire   felhasználjuk a rendelkezésünkre álló időt, az az életünk. Mondd   meg, mire gondolod felhasználandónak az időt, és megmondom ki   vagy! Még inkább: Mondd meg, mire használod fel az idődet, és   megmondom, ki vagy! Az időnk értelme az életünk értelme! Akinek   "az idő pénz", annak az élete értelme a pénz. Nem a család, nem   a barátok, nem a tudomány vagy a művészet (a rászoruló embertár-   sakról nem is szólva), mégcsak nem is a munka vagy a szórakozás,   hanem a pénz. S talán jó okkal feltételezzük, hogy még a pénz   sem döntően azért, hogy ezt vagy azt vásárolhasson, vagy utaz-   hasson, hanem magáért a pénzért, a pénz birtoklásának tudatáért.         Minden korban voltak és lesznek ilyen emberek, és érdemes   eltöprengeni azon, hogyan lesz valaki ilyenné, ill. hogyan képes   így élni, ezzel a mentalitással és a belőle fakadó magatartás-   móddal? Hogy lehet az, hogy valaki az egész életét mélyen az em-   ber alatti szinten éli le, s úgy hal meg, hogy fogalma vagy sej-   tése sem volt arról, mit jelent embernek lenni? Hogy lehet az,   hogy ilyen emberek tömegével, tíz- és százmilliószámra léteznek,   ha nem is éppen amiatt, hogy a pénz az életük értelme? Hanem   egyszerűen a vegetálás. Hogy van az, hogy minden más létező léte   aktualitás, csupán az ember léte az, ami többnyire merő potenci-   alitás? Eljut-e valaha az emberiség az emberré válás fokára, még   mielőtt elpusztítja önmagát? 2.) A reklámok hazudnak. Például belső ellentmondásaikból is bizonyítható ez. Kizárt dolog, hogy "a legtöbb, ami adható az életben" az egyik nap egy pohár tea, másnap egy kávé, valami déli gyümölcs, megint máskor egy drága autó legyen. Ha az OMO jobb, mint az összes többi mosószer, akkor egyidejűleg nem lehet a Persil is jobb, mint az összes többi, és fordítva. Ezen állítások közül csak az egyik lehet igaz, vagy egyik sem. Ez utóbbi a valószínű, mint ahogy az is valószínű, hogy a téves állítások nem csak úgy véletlenül, hanem tudatos és haszonleső hazugságokból keletkeznek, és így a reklámok erkölcsi szintjét is jellemzik. 3.) A reklám a szavakat elértékteleníti. Az olyan kifejezések, mint "legnagyobb öröm", "boldogító érzés", "a szeretet ajándéka", "a legtöbb, mi adható az életben", "fedezd fel az élvezés örömének művészetét", "a boldogság csúcsa", "mindennapi varázslat", "a teljes élet öröme", "a csúcs felfedezésének vágya", "önfeledt pillanat" - korábban csak a szerelmes regényekben szerepeltek, s ott is módjával. A szavak elértéktelenedése maga után vonja az érzelmek devalválódását is: egyre nehezebb lesz szerelmet vallani "életem egyetlen kincsének" ebben a reklámözönben, s lassan már szerelmet érezni is egyre lehetetlenebb. 4.) A reklámok - éppen a köztük lévő ellentmondások miatt - egymás specifikus hatását kioltják. Hiába döngölik agyunkba "A" mosószer előnyeit, ha utána öt perc múlva már "B" mosószer a legjobb, majd ismét egy másik. Így egyik reklám sem tudja elérni a kívánt hatást, és ezért a hatékonyság fokozása érdekében egyre durvább reklámfogásokkal próbálnak az egyes cégek átmeneti előnyöket elérni. 5.) Az egymás ellen küzdő reklámok végülis csak a közös, általános hatást (Fogyassz! Fogyassz!! Fogyassz!!!) erősíthetik: mindegy, hogy melyiket veszed, csak vegyél már valamit, bármit, és fogyassz, fogyassz egyre többet. 8.) Mi a jó a reklámokban? Biztos van bennük valami jó is, ha - kis mértékben ugyan - de maguk is kívántosak. Például szépek a színeik. A teljes érzékelhető színspektrumot kihasználják, szemben a természettel, mely a rikító színekkel takarékoskodik. Sok reklámban van némi humor is, amely nyilván jótékony hatású az ember kedélyére; ámde az is jellemző, hogy a nevetség tárgya többnyire a bárgyú nem-fogyasztó. Ha tehát valaki közülünk igazán jóízűt akar nevetni a reklámok viccein, alkalmas mennyiségű öniróniával is kell rendelkeznie. Másrészt viszont egyértelműen bántó a reklámok hangossága (kb. 10-20 decibellel hangosabbak, mint az egyszerű közlések), bántó, de lassan megszokottá válik a reklámok szaggatottsága, tolakodása, melynek következtében az ember immár az élővilág legizgágább és legzajosabb állatává nevelte ki magát. Még a legszebb reklámkép is más szépségek elől veszi el a helyet, ha a természetben helyezik el, rongálja a tájat, szétszabdalja a megszokott városképeket. 9.) A reklám bűnre kényszerít. Ezt a tételt hagytam utoljára, hogy teljesen nyilvánvalóvá tehessem a tétel helyességét. Mint láttuk a reklám a fogyasztást akarja kikényszeríteni, és akiket elér, azoknál - legyen bármilyen erős akaratuk - többé-kevésbé el is éri a célját. Az emberi agy t.i. külsőleg befolyásolható szerkezet. Most azt szeretném megmutatni, hogy az esetek többségében ez a fogyasztás bűnös fogyasztás. Mikor etikus ugyanis a fogyasztás? Csak néhány példa: etikus a felesleges testsúlyt fogyasztani az egészséges élet érdekében, de az is jó, ha a hirtelen sokat termett szilvafa gyümölcsét fogyasztjuk, hogy kárba ne vesszen, és fogyaszthatjuk, gyomlálhatjuk a bűneinket, és bármit etikus fogyasztani, amiből túl sok, a megfelelőnél több van a közelünkben. Azt azonban senki nem állítja, hogy a Földön túl sok lenne a termőföld, az energia, az ásványkincsek mennyisége, a tiszta víz, a fa, az élet, s az ezekből kialakított termékeket kínálja fogyasztásra a reklám, mégpedig nagyobb mennyiségben, mint amit a szükségleteink miatt amúgyis magunkhoz vennénk. Hallatlan kincsei vannak a Földnek, de korlátos mennyiségben. Még a leghazugabb ember sem merné állítani, hogy e kincsek bármelyikéből is túl sok van, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy utánunk még generációk jönnek, akik szükségleteiket szeretnék kielégíteni, és ma is milliárdok élnek rajtunk kívül a Földön, akik szintén szeretnék még kielégíteni a szükségleteiket. És ezekből a korlátozott mennyiségben meglévő javakból készíti a fogyasztói társadalom azt a sok-sok árut, amit mind ránk akar sózni, el akar fogyaszttatni. Nos, ezért bűnös a fogyasztói társadalom, és bűnös az ő prófétája a reklám is. Kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, hanyagság, restség - ezek azok a rossz szokások, melyről egyházunk azt tanítja, hogy a Hét Főbűn, s melyből legalább öt a bűnös reklámok lételeme. Legfőképpen a torkosság és a restség, minden reklámok fundamentuma, no de az irigység, a pénzsóvárság és a szex is a reklámkészítők íróasztalán heverő nélkülözhetetlen kellékek. Bűn az, amire kényszeríteni akarnak, és bűnös a mód is ahogyan teszik. Csak ennyit mondok: A budapesti Bazilika oldalán láttam az alábbi feliratot 24 négyzetméteren: "Engedjen Ön is az édes csábításnak!" 10.) Okelemzés: Mi az oka a reklámoknak? Első gyanúnk a természetes felhalmozáson alapuló túlfogyasztásra terelődik. Közismert, hogy az ember, ha minden szükséges dologgal jól el van látva, akkor cukorból, sóból, szénhidrátból általában többet fogyaszt a kelleténél (az ú.n. élvezeti cikkekről, drogokról nem is beszélve). Ez az egészség rovására is megy. A laboratóriumi patkányoknál "kávéházi étrendnek" nevezik azt az etetési módot, amikor az állatoknak minden lehetséges élelemfajtát korlátlan mennyiségben felkínálnak. Megfigyelték, hogy a "kávéházi étrenden" tartott patkányok rövidebbi ideig élnek, mint a beosztással, optimáliasan etetettek. A jelenség oka az, hogy az állatok a természetben hiányra és felhalmozásra vannak berendezkedve, és kávéházi étrenden csak a fehér patkányok és a fehér emberek élnek. Valószínűleg ez a torkosság alapja, de ebből még nem lesz fogyasztói társadalom. A torkosság kell a reklámok működéséhez, de a torkosság önmagában csak 20-50 %-kal növeli meg az ellent nem álló ember napi adagját, az illető elhájasodik és viseli annak következményeit. De vajon hogyan lehetséges az, hogy a fogyasztói társadalom nem százalékokkal, hanem nagyságrendekkel volt képes növelni a fogyasztását a természet javaiból néhány évtized leforgása alatt? 11.) Hogyan lehetséges a fogyasztói társadalom önmagába programozott esztelen ívű növekedése? Kizárólag a reklámok segítségével. Az anyukák is reklámozzák a vasárnapi húslevest, amikor már mindenki jól van lakva (értsd: a kelleténél már többet is evett). Senki nem állítja, hogy sok a föld, a mag vagy a csirke, csak éppen az "eladatlan" leves a sok, ezért kell kínálgatni (vagy eltenni hétfőre, átvinni a törött lábú Manci néninek vagy legközelebb megfelelő mennyiséget főzni). A gyerekek nádbuzogányokat gyűjtenek a Balatonnál, csokorba kötve árulni kezdik, hogy meglegyen a fagylaltra való. Reklámozni is fogják. 100 méterrel odébb van tízezer nádbuzogány, de ők bementek érte, nem kis munkával csokrokba kötötték, és így keletkezett az eladatlan termékük. Ha még délelőtt fagylaltozni szeretnének, akkor reklámozni is fogják a terméküket, és az emberek meg is veszik ezt az egyébként nélkülözhető szobadíszt. Honnan van a sok eladatlan nyersanyag, termény, áru? A természet nagy, de véges kincséből. Ha a természet bármely kincséhez hozzányúlunk, már el nem adott termékké válik. A természet nyög az emberiség éves fogyasztásának súlya alatt, de a termelőt csak az érdekli, hogy ha a vacak 39 darab kunkorított cipőpertlijéből csak egy is nála marad, az neki ráfizetés. És méginkább az, ha nem is 39 cipőpertliről van szó, hanem 39 ezer tonna autóriasztó távirányító gombról, vagy 39 milliárd liter azúrkék színű üdítőitalról. Ha axióma az, hogy mindenki az érdekeinek megfelelően cselekszik, és érdekeinek érvényesítésére bármilyen rentábilis eszközt (kényszerítést) is alkalmazhat, akkor mindenegyes eladatlan cipőpertlit, riasztót és üdítőitalt reklámozni fognak, mert a reklám az eladás hatékony eszköze. Igaz, hogy kényszerítő eszköz, igaz, hogy bűnös eszköz, de elad, és ez volt a cél. Eladja azt is, amire nincs szükséged, tízszer, százszor többet is elad, mint amennyire az emberi szükségleteket becsülhetnénk, kifizetődővé tesz minden új beruházást, megcsinálja a piacot ott, ahol rég minden mindennel telítve van. 12.) Mi a megoldás? Az egyéni megoldást már említettük: élj kellemes, barátságos, környezetvédő életet, és messzire elkerül a reklám. Ürítsd ki a pénztárcádat az Európa miatt nyomorgók üres zsebeibe, és téged már nem kényszeríthet vásárlásra a multinacionális cégek egyetemes világtanácsa sem. De mi a kitörés globális amerikanizálódásból? Ki tudjuk-e menteni az emberiséget a reklámok fogságából? Mikor fog lecsillapodni ez az őrület? Mennyit tudunk megmenteni a természet kincseiből unokáink számára az éhségnél százszorta kívánósabb jelenkor karmai elől? Ilyenféle ellenreklámokat lehetne fizetni belőle: "Tisztelt TV-nézők! Kérjük, ne higgyenek a habzsolásra buzdító reklámoknak. Éljenek szerény, felelős, mértéktartó életet, hogy együtt megmenthessük a Földet unokáink számára!" Magam inkább a kisléptékű társadalomra szavaznék. Egy magyar faluban, ha krumplira van szükséged, két lehetőséged van. Először is a faluban három ember foglalkozik krumplitermesztéssel, ezt mindenki tudja, elballagsz bármelyikükhöz, és veszel amennyire szükséged van minimalizált áron. A másik, hogy idegen vagy a faluban, és még semmit sem tudsz: oda mégy bárkihez, és megkérdezed, hogy ki foglalkozik itt krumplival, elballagsz a legközelebbihez, és megveszed amennyi kell, ugyanannyiért. Egy német kisvárosban is hasonlóan megy a dolog. Ha krumpliról van szó, akkor felütöd a telefonkönyvet a "K"-betűnél, és az ott található három telefonszámon érdeklődsz. Elmehetsz érte, de másnap házhoz is szállítják, ha türelmes vagy. Ha azonban teljesen tudatlan az ember, és nem jön rá, hogy a krumplit a burgonyánál kell keresni, akkor felhívja a tudakozót, és a számítógépes kisasszony pontosan annyit fog tudni a krumpliról és a német kisvárosról, mint amennyit a magyar paraszt, t. i. hogy hol kell keresni, és hol veheted meg, amennyi kell. Ha viszont egy nagyvárosban bérelsz egy flancos sufnit, és el akarsz adni egy tonna abszolút felesleges bóvlit, millióknak, milliókért, akkor sajnos keményen reklámoznod kell magad. Ennek azonban már semmi köze a kisléptékű társadalomhoz. Összefoglalva: Nem tudom, hogy reklámügyben mi lesz az általunk elérhető és megérhető megoldás, és mit kell ennek érdekében tennünk. Azt tudom, hogy mi az egyén megoldása, ld. fentebb, és hogy az járható út. Az általános megoldást nem ismerem, de az biztos, hogy minden élethelyzetben el tudod dönteni, hogy az adott cselekvés jó-e a fogyasztói társadalomnak, a fogyasztásnak, a reklámnak. Ha igen, tedd meg az ellenkezőjét. Vagy pozitívan megfogalmazva: minden cselekedetünkkel döntünk a reklámmentes, kisléptékű társadalom sorsáról. Ha segítesz, hogy megőrizzük a magyar falut, vagy felépítsünk itt egy német kisvárost, akkor már tettél, tettünk valamit. Martini bíboros, Milánó érseke elmesélt egy kedves történetet, amely láttatja, milyen veszélyt idézhet elő a vallás. A történet egy házasulni készülő olasz párhoz kapcsolódik, akik előre megbeszélték a plébánossal, hogy egy kis ünnepséget tartanak a templomkertben. De esett az eső, és ők nem tudták megtartani az ünnepséget. Azt kérdezték tehát a plébánostól: "Baj lenne, ha az ünnepséget a templomban tartanánk meg?" Mármost az atya cseppet sem volt boldog afelett, hogy fogadást rendezzenek a templomban, de ők azt felelték: "Eszünk egy kis süteményt, éneklünk egy kicsit, iszunk egy kis bort, és hazamegyünk." Így hát meggyőzték az atyát. De, minthogy derék, életszerető olaszok voltak, ittak egy kis bort, énekeltek egy kicsit, aztán ittak még egy kis bort, és énekeltek még néhány dalt, és fél órán belül nagy ünnepelgetés folyt a templom falain belül. És mindenki jól érezte magát, volt sok tréfa és csintalan dévajkodás. Az atya viszont tele volt feszültséggel, fel s alá járt a sekrestyében, háborogva a társaság keltette zaj miatt. A segédlelkész bejön, és így szól: "Látom, ön tele van feszültséggel." "Hát persze, hogy feszült vagyok. Hallgassa csak a lármát, amit ezek csinálnak! És mindezt az Isten Házában! Az ég szerelmére!" "Nos, atya, ezeknek az embereknek valóban nincs hova menniük." "Tudom! De muszáj nekik ilyen zenebonát csapni?" "Nos, atya, ugyebár nem szabad elfeledjük, hogy Jézus is jelen volt egy esküvőn!" Mire az atya: "Tudom, hogy Jézus Krisztus jelen volt egy esküvői banketten, ÖN aztán nem kell elmondja nekem, hogy Jézus Krisztus jelen volt egy esküvői banketten! De ott nem volt Oltáriszentség!" Tudod, vannak még hasonló esetek, amikor az Oltáriszentség fontosabb, mint Jézus Krisztus. Amikor az ima fontosabb lesz, mint a szeretet, amikor az Egyház fontosabb, mint az élet. Amikor Isten fontosabbá lesz, mint a szomszéd. És így tovább. Ez a veszély. Ez az, felfogásom szerint, amire Jézus nyilvánvalóan felhívott bennünket - elöl állnak a legfontosabb dolgok! Az emberi lény sokkal fontosabb, mint a Sabbath. Megtenni, amit mondok nektek, azzá válni, amit jelzek nektek, az sokkal fontosabb, mint Uram, Uram. A természet egyensúlya A természet évmilliókon át bonyolult egyensúlyban volt, s ennek a sokkarú mérlegnek egyes karjaira - szennyezéseivel - rácsimpaszkodott az ember. Az egyensúly felborulásának folyamata minden területen és minden szennyezésre nézve nagyjából három szakaszra tagolható: Első fázis:    a természetes öntisztuló képesség Második fázis: túlterhelődés után a természet öntisztuló                képességének (a tisztító szervezeteknek) a lepusztulása,                megszűnése Harmadik fázis: a szennyeződés halmozódása az elviselhetetlenségig Tudjuk, hogy az egyes szennyezések között (káros) keresztkölcsönhatások is lehetségesek, t.i. egy szennyezésfajtától elpusztulhatnak olyan élőlények, melyek egy másik szennyezéssel még sokáig megbirkóztak volna. Az is előfordul, hogy egy hirtelen, csapásszerű szennyezés tartósan felszámolja az öntisztulóképességet olyan területen, ahol ez egyébként nem volt várható. E kivételek ellenére, mégis használhatónak tűnik a fenti szakaszolás, és tapasztalaink is sajnos azt bizonyítják, hogy a természet pusztulása a környezetünkben az egyes területeken más-más ütemben, de elvileg azonos módon történik. Ezt a jelenséget, és ennek következményeit tárgyalja ez a dolgozat. Gyerekkoromban édesapám hívta fel a figyelmemet a Duna öntisztító képességére: ha pl. a vízbe dobunk egy almacsutkát az hamar baktériumok és halak táplálékává válik, megszűnik nyomtalanul, a Dunával válik egyenlővé. De arra is ő hívta fel a figyelmemet, hogy minden élő víz túlterhelhető - például - szervesanyagokkal, s az ellégtelenedés után a vízből kipusztulnak az állati, majd a növényi szervezetek, s a víz még azt az öntisztulóképességét is elveszíti, amit ezek az élőlények kölcsönöztek neki. A folyó holt vízzé, szennycsatornák higítóedényévé válik, s ekkor már az almacsutka is feldolgozhatatlan szennyezésként úszik az alatta lévő mérgező keverék habjain. (Ez a folyamat le is zajlott, az Elbán, a Rajnán, a Temzén; a Dunán most zajlik; később látni fogjuk, hogy a folyamat csak nagy erőfeszítéssel fordítható meg: nehéz egy folyót ismét élővé varázsolni.) Hasonló, például, az erdők tisztító képessége: A fák és az aljnövényzet asszimilálnak, szennyeződéseket, port kötnek meg, stabil klímát alakítanak ki, magukba tudnak építeni még a kénes gázokból is valamennyit. De ha a savasesőket már nem tudják tovább elviselni, pusztulásba fordulnak, és maguk is szennykibocsátóvá válnak. Ugyanígy megismerhető a tavak, a talaj terhelhetősége, s hasonlóan az óceánoké, sztyeppéké, meghatározható egy adott zöldfelületmennyiséggel rendelkező város levegőjének terhelhetősége ugyanúgy, mint az egész légköré. Most vizsgáljuk meg az elszennyeződés három fázisának folyamatát:     1.) Az első fázis, az egyensúly, az öntisztulás fázis évmilliókon át fennállt, de még az ember is évezredeken át használta úgy a természetet, hogy abból sem a természet, sem az ember nem sokat érzett. Ellenpéldaként szokták említeni, hogy az ókori ember már ki tudta meríteni az erdők megújulási képességét, több tölgyet és cédrust termelve ki hadihajók számára, mint amennyi makkból és sarjból újranőhetett. Így változtak balkáni és libanoni rengeteg erdőségek - máig - lepusztult hegyoldalakká. Minden más területen azonban a huszadik századig "kellett várni" a természet lehetőségeinek kimeríthetőségére.     2.) A második fázis általában rövid, évekig, évtizedekig tarthat csak. Ennek okai: a természet pusztulása maga is terheli a természetet; közben az ember nemhogy csökkentené a szennyezését, hanem éppen ezekben az időkben általában megtöbbszörözi azt; a folyamatot gyorsítják a bevezetőben említett káros együtthatások is: egy élő rendszer egy elemének sérülésével nagyon gyakran felborul az egyensúly, és lebomlik az egész együttélő közösség. Ha pedig a természet feldolgozóképessége megszűnik, akkor nagyon hamar elérkezik a harmadik fázis, amikor az ember négyszemközt marad szemetével, s a további elviselhetőség már csak a higító edényzet (a Föld élettelen terei) térfogatától függ.     3.) Erre a harmadik fázisra jellemző, hogy a szennykibocsátás mértéke, ha lehet, lendületből még újabb egy nagyságrenddel nő; egyetlen pozitívum, hogy a viszonyok egyszerűsödnek: a bonyolult természeti folyamatok már kimaradnak a számításokból, a súlyos szennyezés mértéke könnyen mérhető és fizikai, kémiai modellekkel nyomon követhető. Mindazonáltal én az első fázist mégis egyszerűbbnek és kívánatosabbnak gondolnám: Ennek elve ugyanis az, hogy ha a természet határait felismerjük, és nem közelítjük meg, boldogan élhetünk itt, a Földön. Nem célom, hogy vitát indítsak a természet tűrőképességének határairól csak példaként szeretnék megemlíteni néhány olyan szennyezési területet, ahol könnyen és egyértelműen eldönthető, melyik fázisban tartunk:     Első fázis: légköri oxigén egyensúlya, erdők porterhelése     Második fázis: a Duna biológiai és szerves szennyezése, tavak eutrofizálódása, talaj savasodása     Harmadik fázis: talajvíz nitrátosodása, az őserdők letarolása, a városi növényzet küzdelme a por, só, kiszáradás, nitrózus gázok ellen, a szilárd hulladékok halmozódása, a levegő szénmonoxid, ózon, kéndioxid tartalma különösen városokban, ipartelepek környékén, veszélyes hulladékok, sugárzó szemetek felhalmozódása, stb. Mivel a második fázis tragikusan rövid, ezért részletesebben az első és harmadik fázissal szeretnék foglalkozni, megállapítva, hogy a két helyzetben gyökeresen eltérő élet-stratégiára van szükségünk. Nyilvánvaló, hogy ami az első fázisban megfelelő szabályozás, az a harmadik fázisban teljességgel alkalmatlan lehet. Az első fázisban kézenfekvőnek tűnik a limitszabályozás. T. i. ha ismert a természet öntisztulási tűrőképessége, akkor ennél alacsonyabb szinten kijelölhetünk egy terhelési határt, amit semmilyen körülmények között nem szabad túllépnünk. Valami hasonlót láthatunk is megvalósulni, csak nagy furcsaságokkal: Egyes országok rendelkeznek bizonyos anyagok összkibocsátásáról, Amerikában még "kibocsátási jegyet" is bevezettek például széndioxidra, kéndioxidra, amit aztán a nagy erőművek adnak-vesznek. Az alapgondolat itt nyilván a limitszabályozás. Csakhogy a furcsaságokat is meg kell említeni, amely alapvetően megkérdőjelezi e stratégia értelmét:     - sok esetben nem a kibocsátási határt szabályozzák, hanem a       megengedett növekedési ütemet (mintha a természet tűrőképessége       még nőne is)     - a legtöbb esetben a történelmileg kialakult, jelenlegi       szinten, vagy valamilyen más kellemesnek tűnő szinten       szabályozzák a szennyezés mértékét (teljesen függetlenül attól,       hogy ehhez mit szól a természet)     - és a legfőbb hiba, hogy sok esetben harmadik fázisú helyzetben       alkalmazzák az említett limitszabályozást, aminek aztán végképp       nincs semmi értelme (sebtapasz a haslövésre). Hasonlóan viselkedünk mi magunk is, amikor - egyébként dicséretes módon - takarékoskodunk, fogadkozunk, hogy nem fogjuk növelni víz-, villanyfogyasztásunkat, és ezzel legalábbis a növekedés ütemét valóban korlátozzuk; kevesebbet autózunk, kevesebbet vásárolunk, de nem határozzuk meg, hogy milyen ütemben és milyen szintre csökkentjük fogyasztásunkat, és legfőképpen, hogy miért. Egy harmadik fázisú szennyezés esetén a limitszabályozás ugyanis elégtelen eszköz. Még a fogyasztáscsökkentés is csak a megoldás egyik fele a második illetve harmadik fázis esetén. Éppen ezért írtam le ezt a gondolatmenetet, hogy legalább ne kenődjünk el, ha tényleges erőfeszítéseinknek sem most, sem hosszabb idő múltán nem látjuk a gyümölcsét. Nem is láthatjuk. Ezt a logikai hibák világosan mutatják. Senki nem akar értelmetlenül áldozatot hozni, tehát tisztába kell jönnünk a valós helyzettel, hogy egyértelműen meghatározhassuk harmadik fázisú élet-stratégiánkat. Mi a teendő a harmadik fázisban? Két dolog: a csökkentés és a helyreállítás. Tetszőleges sorrendben, de lehetőleg egyszerre. Szerintem nyilvánvaló, hogy ha valamit túlléptünk és tönkretettünk, akkor vissza kell lépnünk és helyre kell állítanunk, különösen ha azt is tekintetbe vesszük, hogy a helyreállítás a záloga annak, hogy újból felálljanak azok a határok, melyeket ha nem lépünk túl, akkor hosszan és boldogan élhetünk, mint a mesében. Tehát mindkettőre szükség van. Vigasztaljon az a tudat, hogy ha a csökkentés és a helyreállítás is sikerült, akkor a gyermekeinknek már valóban csak a határaikra kell majd figyelniük. A szép, új ökologikus világban már sokkal könnyebb lesz élni, mint azt elérni. Tehát csökkentés: nem bizonyos ütemben és bizonyos arányban való csökkentgetésekről van itt szó, hanem az első fázis határainak meghatározásáról, és az annak megfelelő szintű új életmód sürgős kialakításáról. A megfelelő szint bárhol lehet a határokon belül, amit ha ötmillárddal megszorzunk, akkor még a természetnek "meg se kottyan". Nem nyafoghatunk tehát: "Nekem olyan jó állásom van. Oly édes ábrándokat ábrándoztam kamasz koromban! Hadd pancsikoljak még egy kicsit a fogyasztói világ fürdőkádjában, de holnap, ígérem, már környezetbarát dezodort fogok vásárolni!" Nem. Itt fenntartható életmódról van szó. Ezer szerencsénk, hogy ez ma Magyarországon, vidéken és a világ számos táján "könnyen" kialakítható. Meg is élhető, és unokáinknak is csak ezt kell majd megélniük, meg a dédunokáinknak, meg az ükunokáinknak, STB. (A hangsúly ebben a mondatban a satöbbin van.) És helyreállítás: vagyis több kárt tenni jóvá, mint amennyit okoztunk. Egészen pontosan: az emberek többségének több kárt tenni jóvá, mint amennyit a sötét múlt és a renitens kisebbség okoztak, okoznak és okozni fognak. Ez már nagyobb falat. Nem csak magunkat kell megrendszabályozni, hanem egy tehetetlen többséget kell megnyerni... Nem csupán a méltányos fenntartható életmódra, hanem egy kifejezetten méltánytalan jóvátételre... A természet és gyermekeink érdekében... Annak jóvátételére, amit vérszerinti szüleink rontottak el, meg azok az újgazdag ficsúrok, akiknek gazdasági ügyeskedéseit a TV-ben bámuljátok. Mint minden, a helyreállítás és a jóvátétel sem példa nélkül való. A háborúk utáni hadisarc sokszor még nagyobb és méltánytalanabb volt, de megadták a jóvátételre kötelezettek. A Temze folyót az állam tisztította meg és állította helyre, ilyen értelemben az adófizető többség akaratát hajtván végre. Egy város lakóinak jelentős része órák alatt felszedi azt a szemetet a közterekről, amit egy kisebbség hagyott el, amit a természet nem emésztett meg egy év alatt, csak a szél kavargatott ide-oda. Összefoglalva: ökológiai pozitívumot kell felmutatnunk legalábbis addig, amíg a fenntarthatóság állapotát újra el nem érjük. Az ökológiai adósságot pedig ugyanúgy kamatostul kell megfizetnünk, mint az államadósságokat. Befejezésül hadd mondjak egy példabeszédet az ökológiai pozitívumról. Egy rádiótelefonos ficsúr az ezredik masszázs-szalonjának megnyitására készülődve körbepöfögi az országot. Amit tesz társadalmilag értéktelen, mégis jól él. Ökológiailag is negatív, de talán nem is tud róla. Ugyanebben az országban egy pék hajnalban kel, és megsüti mindannyiunk kenyerét. Rengeteget fárad, és meg is kapja a megélhetéséhez szükséges fizetséget. Munkája társadalmi egyensúlyban van: meggazdagodni sose fog, hiszen nem ő az egyetlen pék az utcában, de mindenki hálás a munkájáért. Azonban a kibocsátott füstöt még senki nem fizette meg, a kemence hamuját senki nem tudja visszaalakítani, és a pék sem tudja, hogy egész életében, negyven éve, minden nap csak ökológiai negatívumot termelt (meg társadalmi értékeket, amiért megkapta a fizetségét). Egy napon a pék beállt az önkéntes tűzoltók közé, és részt vett egy villámsújtotta hegyoldal oltásában is. Fákat ültetett minden évben a felesége nevenapján, mert az ősszel volt, máskor pedig megakadályozta egy fa kivágását, pedig ezért a szomszédja hónapokig nem köszönt neki. A polgármester barátjaként sokat tehetett a helyi csatornázás meggyorsításáért, bár a szennyvízüzem még mind a mai napig nem épült meg. Egyszer még azt is megtette, hogy a város ifjúsága előtt beszédet mondott, és fontosabb harcnak nevezte a természet védelmét, mint a hazafias buzgóságot. Másnap meghalt a pék, mert elütötte egy autó. Egy rádiótelefonos ficsúr volt, de nem a masszázs-szalonos, hanem egy másik. Mit gondoltok, amikor összegyűltek a temetésén a gyermekei és az emberek, mit köszöntek meg ennek a péknek? - A szeretetet és a kenyeret. - Valóban, a kenyeret, amelyért megkapta a fizetségét, és maga is élelmet vásárolt, és a szeretetet, amit a jó gyermekei részben viszonoztak, részben meg továbbadtak a saját gyermekeiknek. De este, eljöttek a madarak is, és csendes dalolással megköszönték a fészküket, az életüket és a fákat is, amiről mindenki más elfeledkezett a temetésen. A pék pedig megbékélve, de szomorúan hallgatta őket, mert már tudta, hogy az élete még így is ökológiai negatívumban volt. Akinek füle van, hallja meg! D.I. Utazás az elég világába Jól tudjuk, hogy anyagi gyarapodásunknak, lélekszámunk növekedésének határt szabnak a földi erőforrások korlátai. Gyakran látnunk kell, hogy munkánk, találékonyságunk, alkotókészségünk nem mást szolgál, mint a keveseknek hasznot hozó, életünk terét felemésztő gazdasági növekedést. Ha más utat választunk - ha megtehetjük -, és a Föld sebein vagy az emberek gondjain próbálunk segíteni, ha hosszú távú változásokon munkálkodunk - akkor is naponta ezer módon szembesülünk azzal, hogy nem tudunk úgy élni, ahogy szeretnénk. Az elégedetlenség "szakirodalma", legalábbis a sikerkönyvek csoportja állítja, hogy elérhető mindenki számára a hatalmas vagyon, a tökéletes egészség, a nyerők kiterjedt kapcsolatrendszere vagy a végtelen spirituális hatóerő. Jó érzékkel úgy sejtjük, hogy a megelégedést nem ezek nyomán érdemes keresnünk. KALAND AZ ELÉG VILÁGÁBAN "sem szegénységet, sem gazdagságot ne adj nékem..." - Példabeszédek 30:7-9 Elég? Micsoda fogalom! Társadalmunk arra biztat: "Többre van szükséged. A több jobb. Nem élhetsz teljes életet, hacsak nincs ez és ez, no meg még amaz is a birtokodban." Gyakran kérdezzük magunkban fáradtan: "Mennyit bírok még? Vajon belefér-e ez az újabb tevékenység amúgy is zsúfolt napjaimba?" Azt mondta egyszer egy lelkész a Fülöp-szigetekről: "Keresztény hitünknek nem az a lényege, hogy kevesebbünk van, mint amennyire szükségünk lenne, hanem hogy mindenkinek elegendő jut." Egyszerű gondolat... mindenkinek elég. Elég étel ... elég ruha ... elég pihenés ... elég idő a családdal ... elég csend ... elég idő Istennel. De mi az elég? Az "Utazás" során erre a kérdésre keressük a választ gondolkodva és tettekkel. Tegyük meg ezt az utat barátainkkal, diáktársainkkal, közösségünkkel, családunkkal. A barátok fontosak, nem azért, hogy ők mondják meg, hogyan gondolkodjunk és éljünk, hanem hogy elmondjuk történeteinket, bátorítsuk egymást. Az "Utazás" négy héten keresztül különböző témákat mutat be, naponta új történettel, bibliai idézettel, megbeszélésre váró kérdésekkel, tennivalókkal. Mindez arra hív, hogy lépjünk be a mindenki számára elég világába, s ebben gondolkodjunk, éljünk. Jó utat! "Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, aki meg keveset, nem szűkölködött." Kor. II, 8:15 Elég öröm 1. AZ ÉLET ÉRTELME "Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen." - János 10:7-18 2. CSAKNEM MINDENT NÉLKÜLÖZNI "...Érte mindent elvetettem, ... csakhogy Krisztust elnyerhessem ..." - Filippieknek 3:7-16 "A lelki élet titka az a hajlandóság, hogy csaknem mindent nélkülözzünk" - ismeretlen szerző. Észak-amerikaiként számomra a szabadság egyenlő a választási lehetőségekkel. Az egyik üzlet 135 féle gabonapelyhet árul. Ekkora választási lehetőség megbénít - hogyan tudnék ennyifélét kipróbálni? Huszonévesen azt gondoltam, mindent meg tudok tenni; hosszútávon dolgozom az egyháznak, megházasodom és családom lesz, mások szolgálatának szentelem az életem, "normális" életet élek. Amikor 35 éves lettem, váratlanul rájöttem, hogy nemsokára eltűnik az életemből a gyermekvállalási lehetőség. Választásainknak következményei vannak. Mégsem bánom életem egyik döntését sem. Azzal, hogy szegény embereket segítek, más lehetőségeket kizárok az életemből. Mégis szabadabbnak érzem magam, mert nem aprózódom el azzal, hogy minden utamon felmerülő lehetőségnek utánajárok. "Választásaimnak szabad utat hagyni" csak akkor tudok, ha nem kötelezem el magam hosszú távra életem során. Ha Jézust követem, el kell fogadnom, hogy az út szűk, a hűséggel nem jár együtt a vég nélküli választási lehetőség. De a szűk úttal vállalt határok a szükséges mederbe terelik energiáimat, hogy céllal és irányultsággal áramolhassanak. Ha hajlandó vagyok "csaknem mindent nélkülözni", egyedülálló, teljes és mély lelki elhivatottságot élhetek meg. Susan Classen Hogyan hatnak rám a körülöttem lévő választási lehetőségek? A látható, tapintható jelenségeket megérteni egészen más, mint kapcsolatunk Istennel, aki nem látható, nem tapintható. Életünk ideje véges, nem tehetünk meg mindent. Ha egyvalamit választunk, gyakran le kell mondanunk más lehetőségekről. Akkor leszünk elégedettek, ha alapvető választásaink alapvető értékeinket tükrözik. Mondhatom-e őszintén, hogy Isten a legfontosabb az életemben? Életem során melyek voltak azok a választások, amelyek Istennel való kapcsolatomat tükrözik? 3. A VADVIRÁGOK UTÁNI ADÓ "Csepegnek a puszta legelői és a halmokat vígság övezi." - Zsoltárok 65 Amikor az adóelszámolást készítettem, feltűnt, hogy az állam szegénynek minősíti családunkat. Ennyire szegények vagyunk: ötéves fiam jelentette, hogy egy májfű nyílik a dombon. Előző évben néhány vadvirágot ültettünk át a dombunkra. (Mi az értéke egy májfűnek az adózási űrlapon?) A férjem erősen megrándította a hátát néhány évvel ezelőtt - egy kertész számára ez katasztrófa. Barátaink kisegítettek a bajból: egy nyolcéves kisfiú gyomlálta ki a zöldbabot a kertünkben. (Mennyit ér a barátság dollárban?) Többgyermekes anyaként nem könnyű elmélkedésre időt találnom. Legjobban reggel tudok imádkozni, amíg fejem a kecskéket. (Tisztelt adóbehajtók: Levonható az adónkból farmköltségként annak a harminc percnek az értéke, amit a Nagy Tanácsadóval töltök?) Munkám közben Istenemmel vagyok kapcsolatban. A férjem és én többet kereshetnénk, ha más foglalkozást választanánk. De lenne-e időnk olyan vadvirágültetésre a fiunkkal? Tudnánk-e egymásnak segíteni a szomszédainkkal? Lenne-e időm az imádságra, ha túladnék a kecskéinken, amelyek "nem gazdaságosak"? Én továbbra sem a "módosított értékű bruttó jövedelem" szerint ítélem meg a vagyonunkat, és boldog vagyok szegénységem gazdagságában. Ellen L. Davis-Zehr Milyen mércék szerint értékelem már meghozott döntéseimet? Mindannyian hozunk döntéseket életünkkel kapcsolatban. Ahogy ezek szerint élünk, mások ezer módon adják tudtunkra, hogy szerintük indokolt és fontos volt-e a döntés. Utólag felül kell vizsgálnunk, jók voltak-e korábbi választásaink, s azok az értékek és elkötelezettségek, amelyek elsősorban befolyásoltak minket döntéseink meghozatalakor. Életvezetésem tükrözi-e a számomra legfontosabb értékeket? Legközelebbi barátaim támogatják-e értékrendemet, vagy megpróbálnak eltávolítani hitemtől? Válassz ki valakit, akinek életstílusa legjobban vonz téged! Hívd meg ebédre! Beszélgess vele terveidről, értékeidről. Kérdezd meg tőle, hajlandó-e rendszeresen találkozni veled, beszélgetni arról, hogyan lehet olyanfajta életet élni, amelyre lényed legmélyéről vágysz. 4. LÁTTAM A PIGMEUSOK TÁNCÁT "...a hegyek és halmok ujjongva énekelnek ti előttetek..." - Ésaiás 55:6-13 Az élet időnként meglepetéseket tartogat. Mennyi csodálatos élményem gyűlt fel az elmúlt 40 év alatt! Jók is....rosszak is... Láttam a pigmeusok táncát. Úsztam az Indiai-óceánban. Kagylókat gyűjtöttem Zanzibár szigetén. Láttam a keringő derviseket Khartoumban, és egy lázadást Khampala közepén. Éreztem a szantálfának, a tömjénnek és a mirhának az illatát. Emlékszem a nyitott kanálisok, az égő szemét, a rothadó hús, a száradó hal és a teveürülék szagára. Ébredtem a muzulmánok reggeli imádságának hangjára. Hallottam, ahogyan felrobbant egy taposóakna. És pisztolylövéseket ünnepléskor, lázadáskor, félelemből, dühből. Egy AK 47-est rám szegeztek, amikor ellopták az autónkat. Tudom, hogy sok minden van az életben, amit még nem tapasztaltam, és élhettem volna teljesebb életet is. Meglep, hogy a sajnálkozás efölött nem életem legfontosabb gondja. Most megpróbálom elképzelni magamat 50, 60, 80 évesen. Mekkora boldogságot jelent, hogy még a fél életem hátravan. Még negyven év tele lehetőségekkel, élményekkel, emberekkel. Még negyven évig élhetek azzal a férfival, akit szeretek. Még negyven évig járhatok Isten útjain, és szerethetem őt. Le vagyok nyűgözve. Pam Ferguson Milyen váratlan örömet hozott nekem az élet? Meg van írva, hogy Isten arra a helyre hív minket, "ahol találkozik nagy örömünk a világ nagy vágyakozásával". A fenti elmélkedés írója olyan megtörtént eseményekről mesél, ahol veszéllyel és szükséget szenvedő emberekkel találkozott. Mégis arról ír, hogy jó élete volt. Nem kellett választania a között, hogy teljes élete legyen, és dolgozhasson másokért. Sokan végeznek számukra érdektelen a munkát, mert nincs lehetőségük mást csinálni. Mások meggyőződésükkel ellentétes munkát vállalnak, mert jól kereshetnek. Sokszor szükségleteink megfogalmazásától függ, hogy találunk-e olyan munkát, amiből meg tudunk élni, egyszersmind másoknak is hasznára vagyunk vele. Mely élményeimből származik a legtöbb öröm? Van-e mód arra, hogy olyan megélhetést válasszak, amivel másoknak is hasznára lehetek? Írj verset vagy más elmélkedést eddigi életed főbb állomásairól. 5. KÉTES FELTEVÉSEK "...nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete." - Lukács 12:13-34 Néha megkísért az a gondolat, hogy ha félre tudnék tenni elég pénzt, akkor pihenhetnék és lenne időm a számomra fontos dolgokra: minőségi időtöltésre a barátaimmal és a családommal; nehéz időket megélt emberek segítésére. Az a gyanúm azonban, hogy téves ez a logika, hiányzik az ellentmondó bibliai elvek valamilyen felszabadító egyensúlya. Anthony de Mello, indiai pap története erre az ellentmondásra emlékeztet. A gazdag gyáros északról megdöbbenve látta, hogy a déli halász kényelmesen fekszik a csónakja mellett. - "Miért nem halászik?" - kérdezte a gyáros. - "Mert mára elég halat fogtam." - mondta a halász. - "Miért nem fog többet?" - "Mit kezdenék vele?" - "Több pénzt kereshetne, azon motorcsónakot vehetne, mélyebb vizekre evezhetne, és több halat foghatna. Azután jobb hálókat vehetne, ezekkel még több halat foghatna, ami még több pénzt jelentene. Nemsokára két csónakot vehetne ... talán egy egész flottát. Akkor aztán olyan gazdag lenne, mint én." - "Akkor mihez kezdenék?" - "Élvezhetné az életet." - "Mit gondol, most mit csinálok?" Earl Martin Mi a jó egyensúly a "kielégülés elodázása" és a "holnapért nem aggódás" között? 1957-ben az átlag amerikai fizetés 8000 $ volt (mai árfolyam szerint). Ma az átlagkereset több mint 16000 $, vagyis megkétszereződött. Mégis 30 %-ra esett 42 %-ról azoknak az embereknek az aránya, akik meg vannak elégedve anyagi helyzetükkel. Ha a nálunk gazdagabbakkal hasonlítjuk össze magunkat, vagy azon tépelődünk, mennyit tudnánk kereshetnénk, soha nem leszünk boldogok és elégedettek. Az "elég" nem egy számszerű cél, hanem hozzáállás kérdése. "Két módon lehet megelégedettségre jutni. Az egyik mód az, hogy egyre többet gyűjtünk. A másik mód az, hogy kevesebbel is beérjük." - G. K. Chesterton Életem során egyre több lesz-e a birtokomban lévő tárgy, vagy egyszer csak kimondom majd: elég? Mennyit kell összegyűjtenem ahhoz, hogy megtehessem, amit igazán meg akarok tenni? 6. SZABADULJUNK MEG A SZÍNLELÉSTŐL "A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük. ...örömmel és tiszta szívvel vették magukhoz az ételt." -ApCsel 2:43-47 Egy dolgot nagyra értékelek azokban az emberekben, akiket Lao népéből ismerek: nem színlelnek. Ez persze részben kulturális örökség, és a szegénységgel is összefügg. Anyagi nehézségben az embereknek osztozniuk kell egymással. Ily módon szabadon lehetnek önmaguk, de nem kell fenntartaniuk a látszatot, hogy egyedül is boldogulnak. Ez különösen nyilvánvalóvá vált egy többhetes úton, mikor falvak sorát látogattuk végig. Kis szobákban aludtunk, nyitott ablakok és ajtók mellett. Az élet napi ritmusa - főzés, fürdés, mosás, látogatások - kint, közös tereken zajlott. Szobánk nem volt magánszentély, mint nyugaton. Laoi kollégáink be-bedugták a fejüket, hogy üdvözöljenek bennünket. Idővel megtanultuk élvezni ezt a közelséget és kötetlenséget. Amikor egy nagy városba értünk, ahol egyedül aludhattunk légkondicionált, fürdőszobás hotelszobáinkban, úgy éreztem, el vagyok vágva a kollégáimtól, akikkel együtt töltöttük az elmúlt heteket. Nem voltak többé nyitott ablakok, és nem éreztük a szükségét, hogy kiüljünk a verandára egy kis friss levegőért. Nem volt szükségünk egymásra. Gyakran eltűnődöm, hogyan befolyásol minket vagyonunk. Míg élvezem otthonom kényelmét, feladtam-e a reményt, hogy másokkal közvetlen tudok lenni? Míg függetlenségemet építgetem, be merem-e szabadon vallani, hogy szükségem van másokra? Linda Gehman Peachey Falakat vagy hidakat építek magam és az emberek közé azokból a dolgokból, amelyek a birtokomban vannak? Mit mondanak nekem mások arról, hogy szükséges-e, kívánatos-e "egy saját hely"? Kinek a gondolatai ezek? Ha leégne a házam, kit kérnék meg, hogy ideiglenesen szállást adjon? Beszéljétek meg csoportotokban, ki, milyen dolgot szeretne venni az elkövetkezendő hat hónapban. Válasszatok ki ezek közül valamit, és vegyétek meg, használjátok közösen. 7. AZ EGYETLEN SZÜKSÉGES DOLOG "...Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába ..." -Lukács 10:38-42 Amikor megérkeztem a Belo Jardim nevű városba, egy 70 éves özvegyasszony, Dona Josefa adott szállást. Két évig voltunk szomszédok. A nap bármelyik szakában örült látogatásomnak, és sokszor találkoztam nappali szobájában más asszonyokkal, akiket szintén megragadott bölcsessége és humora. Örömmel tette félre a munkát, hogy az emberekre összpontosíthasson, mert ez volt számára a legfontosabb. Nem aggódott amiatt, hogy készüljön a látogatókra; tudta, hogy jelenléte a legfontosabb. "Mária ...odaült az Úr lábához, és hallgatta a szavait, Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket." Én mindig jó előre meghívtam az embereket. Kitakarítottam, aggódtam, hogy elég lesz-e az ennivaló. Dona Josefa gyakran nevezett a lányának. Vajon mennyit tanultam második anyámtól? Lehet, hogy valami nagyon fontosat? Hogy eszeveszett készülődésem elvonja a figyelmemet vendégeimtől? Hogy ők akkor érzik leginkább otthon magukat, ha teljesen rájuk figyelek, a házimunkát félretéve? "Az Úr azonban így válaszolt: ...sok mindenre gondod van és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges..." Sally Jacober Mi a legnagyobb ajándék, amit az életembe belépő látogatónak adhatok? Kinek a jelenléte old fel legjobban? Mit tesz az illető ezért? 8. FÉLELEM AZ ELÉGTŐL "Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök." (Róm 7,14-25) Az emberek, akiket a kis mexikói városban meglátogattunk, nagyon szegények voltak, bármilyen mérce szerint. Mégis együtt nevettek, tréfálkoztak és dolgoztak. Összegyűltek a templomban imádkozni, az iskolában beszélgetni és játszani. "Az élet jó itt - gondoltam - még nincs is meg sok minden, ami otthon megszokott." Azután elgondolkoztam: "Mi teszi értelmessé az életemet?" Fiamra és feleségemre gondoltam, a közösségünkre, a háztömbünk előtt minden évben megrendezett virágültetésre, munkahelyi, templomi eseményekre. Nem jutott eszembe sem a házam, sem az autóm, sem a tévém vagy a videóm, semmilyen "tárgy". Folytattam a gondolatmenetet: - Hiszel benne, hogy a gazdagok és a szegények közötti szakadék sérti Isten akaratát. Hiszel benne, hogy ha sok "dolgot" használsz, azzal a Földnek okozol kárt. Ha a családod és a barátaid jelentik életed értelmét, miért nem adod el az autódat, és költözöl kisebb házba? Nem fogsz szükséget szenvedni, és hited szerint élhetsz. "Eladni az autómat!" Rossz érzéssel gondoltam arra, mennyire kiszolgáltatott az ember a zsúfolt buszokon. "Hogyan is tudnám eladni a házamat? Hogy férnénk el kisebb helyen?" Itt megálltam, lesújtottak saját gondolataim. Hitem és tapasztalataim azt súgták, hogy kevesebb tárggyal is teljes életet élhetnék, de a gyomrom összeszorult a gondolattól, hogy kevesebbel boldoguljunk. Miért olyan ijesztő az elég? Hogyan tudnék kitörni tárgyaim fogságából, hogy hitem szerint élhessek? Dave Schrock-Shenk Mi ad életemnek értelmet? A "dolgok" segíthetnek a mindennapi életben, kreativitásunk kifejezésében, kapcsolataink megerősítésében. Ugyanakkor elvonhatnak attól, amit igazán akarunk az életünkkel kezdeni. Ahogy kapcsolatba kerülünk velük, az anyagi dolgok "önálló életre kelhetnek". Ha ezt megértjük, ez fontos felismerés lehet, ahogy életünk legmélyebb örömét és értelmét keressük. Mi mindenem van, amire nincs szükség a számomra legjelentősebb tevékenységekhez? Mit tennék a szabadidőmmel, ha lehetne feleennyit dolgoznom? A melléklet adatai szerint a legtöbb észak-amerikainak egyharmadára kellene csökkentenie "ökológiai lábnyomát", hogy a globális átlagot elérje. E számítás legfőbb elemei a közlekedés, az élelem és a lakásmegoldás (lakbérrel vagy lakásrészlettel, rezsivel). Számold ki, mennyit költesz, illetve a családod mennyit költ erre a három dologra évente! Azt is számold ki, mennyi pénzt takarítanál meg, ha ezekre a dolgokra az eredeti költség egyharmadát költenéd csak! 9. ADD NEKÜNK EZT A NAPOT "Isten nem azokat választotta-e ki, akik a világ szemében szegények, hogy...örököljék az országot?" (Jakab 2,1-7) "Tanító úr, kölcsön tudna adni öt bahtot?" Belenéztem a 12 éves Piak izzadtságtól maszatos arcába. Tanítványom volt, és éppen most kért tőlem 20 centet (kb. 50 Ft-nak felel meg). Nemrég ért haza a bangkoki szeméttelepről, ahol szétválogatja a szemetet, eladja a talált üveget, bádogot, papírt és műanyagot. "Mire kell neked a pénz? Egy kis szerencsejáték a barátaiddal, ugye?" - tréfálkoztam. "Nem, tanár úr, tegnap beteg voltam, és csak 10 bahtot tudtam keresni a szokott 15 helyett. Így nem tudom megvenni a nagymamám orvosságát." Ezután Piak elmondta, hogy a szülei nemrégen elhagyták őt és a testvérét. Most a nagymamájukkal élnek abból, amit Piak minden nap iskola után keres a szeméttelepen. Estig dolgozik, így 15 bahtot keres, amiből tízért ételt vesz hármójuknak, ötért pedig gyógyszert a nagymamának, aki állandóan köhög. Dühös voltam magamra, amiért viccelődtem a szerencsejátékkal. Mint annyi emberben, úgy látszik, bennem is él az előítélet, hogy a szegények azért szegények, mert lusták és elpazarolják a pénzt. Benyúltam a zsebembe, és elővettem 100 bahtot. "A tiéd - mondtam -, ma vegyél magadnak valami finomat." "Nem fogadhatom el. Csak ötöt kérek. Holnap lógok az iskolából és többet dolgozom. Este már vissza is tudom fizetni a pénzt." Az 5 bahtos érme értékes aranynak tűnt, ahogy odanyújtottam neki. Mosolyogva mondott köszönetet és újból megígérte, hogy másnap visszaadja. Néztem, amint fáradtan elment és könnyek futottak végig az arcomon. Mennyi mindent tudna a világnak tanítani Piak, ha figyelnének rá! Max Ediger (a Soi On Nhut Általános Iskola igazgatója) elbeszélése alapján Mit tanult az iskolaigazgató Piaktól? Az életnek anyagi alapja van. Alapvető szükségletünk az étel, a ruha és a lakás. Máté 6. fejezetében Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy Isten ismeri szükségleteinket, imádkozhatunk ezekért a dolgokért, és Isten megadja nekünk, ami a legfontosabb. A gazdag Északon kevesen dolgoznak olyan keményen, mint Piak. Mégis, bárki, akinek munkája van, többet keres nála, mert a globális gazdasági rendszer rendkívüli mértékben "felnagyítja" kereseti lehetőségeinket. Ha mi, ilyen lehetőségekkel, be tudnánk érni az "eléggel", akkor nemcsak osztozni tudnánk a javakon az olyan emberekkel, mint Piak, hanem életünk is nyugodtabb, stresszmentesebb lenne. Vajon Isten Máté 6. részben tett ígérete teljesül-e abban, ahogy Piak magára és családjára keres? Többet dolgozom-e hetente, mint amennyit szeretnék? Ha igen, minek kellene történnie velem ahhoz, hogy kevesebbet dolgozzak? Nézegesd a csillagokat! Kérj meg valakit, aki ért hozzá, hogy segítsen felismerni az alapvető csillagképeket! Este imádkozz azokért, akik ezeket a csillagokat nézik éjszaka, és akik a mindennapi kenyérért imádkoznak a Teremtőhöz! Megadom-e azoknak, akik szeretnek engem, azt, amit a legjobban szeretnének tőlem? Egyszerű dolgokat is fel lehet használni arra, hogy a különleges együttlét hangulatát megteremtsük szeretteink körében. Művészeti alkotásokat is hozhatunk létre egyszerű tárgyakkal. Ilyenkor a bennünk élő teremtő, szerető Isten képét formáljuk meg. Tudok-e annyi időt tölteni szeretteimmel, amennyire szükség van kapcsolatunkhoz? Mit kellene tennem, hogy több időm legyen? Teremts különleges alkalmat a "semmiből" valaki számára, akit szeretsz. Gondold végig, mit csinálna a legszívesebben. Csak kéznél levő, egyszerű tárgyakat használj a tervezett tevékenységhez. 11. A TÁRGYAK BOSSZÚJA "Ahol a kincsed, ott a szíved is." (Máté 6,19-21) Bevallom, megszállottan gyűjtöm a különböző szerkentyűket. Szváziföldön elég időm volt, hogy végiggondoljam és megtervezzem néhány új eszköz megvételét, míg közelgő hazalátogatásomra vártam. * Tintasugaras nyomtató * Új, könnyen kezelhető fényképezőgép, ami azért kell, mert a másik elromlott, én pedig rajongok a képekért. * Bibliaszoftver, ez segít majd az otthoni prédikációk összeállításánál. * Új memóriaegység a szoftverhez. * Faxmodem a számítógépemhez, mert ezt a cikket el akarom küldeni. * Rádió-alkatrészek A lista még folytatódik. A Szváziföldön eltöltött három év alatt nem vehettem semmilyen szerkentyűt. De most, hogy hazalátogathattam, lehetőség nyílt, hogy mindezt pótoljam. Hitelkártyámmal és három év alatt félretett pénzemmel bevásárlókörútra indultam. A csomagkihordó nemsokára ösvényt taposott a házunkhoz, egymás után érkeztek az újabb dobozok és számlák, mintha karácsony lett volna. Mint a karácsony... túlságosan is arra hasonlított. Az észak-amerikai karácsonyok hírhedtek arról, hogy a tárgyakon van a hangsúly - a különböző szerkentyűkön. "Mit vegyen annak, akinek megvan mindene?" "Tegye különlegessé ezt a karácsonyt...vegyen..." És így tovább. Miközben nyitogattam a dobozaimat és rendezgettem az új szerkentyűket, rájöttem, hogy valamit elvétettem. Az emberi kapcsolatokat áldoztam fel a tárgyakkal töltött időért. Választani kell: vagy a családomra van időm, vagy a tárgyaimra. Most, újra Szváziföldön, megint nem vehetek szerkentyűket. Remélem, még nem késő, hogy pótoljam az elveszett időt. Jon Rudy A tárgyaim hozzátesznek emberi mivoltomhoz, vagy elvesznek belőle? A fogyasztói kultúra szándékosan elmossa a határt az életünkhöz szükséges dolgok és a felesleges tárgyak között. Az utóbbiak visszahúznak bennünket, elszívják energiáinkat. Victor Lebow, amerikai kereskedelmi elemző szerint: "Rendkívül termelékeny gazdaságunk...megköveteli, hogy életmódunkká, lelki megnyugvásunkká váljon a fogyasztás, a dolgok beszerzése és használata rituálévá váljon...Egyre gyorsuló ütemben kell hogy vegyük, elhasználjuk, kidobjuk és helyettesítsük a dolgokat." (Journal of Retailing) Ha végső megelégedést keresünk a dolgok birtoklásában, az végső kiábrándultsághoz vezet. Valódiak-e Jon érvei eszközeinek vásárlásakor? A segítségünkre létrehozott tárgyak mikor válnak nyűggé? Nézz körül a lakásodban és a garázsodban, ha van. Melyek azok a felszerelési tárgyak, amiket ritkán vagy soha nem használsz? Ajándékozd őket a legközelebbi non-profit bizományinak. 12. VEGYÜK ÉSZRE HATÁSUNKAT A FÖLDRE "A folyóvizek tapsoljanak, a hegyek együttesen örvendezzenek az Úr előtt" (Zsoltárok 98) Gyakran zuhog az eső Kentucky hegyes-völgyes keleti részén, ahol élek. A folyókban, patakokban hömpölyög a sáros víz. Amikor lemegy az ár, könnyen meg lehet látni a magas vízszint vonalát. A part menti fák és cserjék ágain ugyanis fennakad a víz hordta szemét: zacskók, használt pelenkák, üres tejes flakonok. A zavaros víz alatt pedig régi autógumik, szódásüvegek és egyéb kidobott tárgyak vannak. Nem mindig volt ez így. A térség természetvédelmi területein a víz tisztán folyik fényes kövek fölött, a part menti fenyők lábánál vastag a moha. Valaha ilyen volt egész Kelet-Kentucky - mielőtt megjelentek mindennapi életünkben az olcsó, eldobható használati eszközök. Egyszer egy művészeti órán szobrász tanárnőnk figyelmeztetett bennünket, hogy fontoljuk meg jól, mit alkotunk a Föld nyersanyagaiból: "Ne feledjétek, a szobraitok talán tovább fognak létezni ezen a világon, mint ti magatok! Ezért először tegyétek fel magatoknak a kérdést: milyen hatással lesz az alkotásom a világra? Nem felejtettem el tanárom figyelmeztetését, ezért megfontolom, hogy megvegyem-e a következő rövid életű tárgyat a legközelebbi leértékelésnél. Mennyire fontos? Meddig használható? Mi történik vele, ha nekem már nem kell? Talán meg sem kell venni, mert jó a meglevő is, s Kelet-Kentuckyban valamivel tisztábbak lehetnek az áramló folyók. Milyen hatással van életmódom a Földre? Több mint száz éve egy brit közgazdász jellemezte az angol fogyasztók beszerzési "körét": "Észak-Amerikából és Oroszországból jön a gabona ... Peru küldi az ezüstöt, Dél-Afrikából és Ausztráliából ömlik az arany Londonba; a hinduk és a kínaiak termesztik nekünk a teát és a kávét, az összes cukor és fűszerültetvényünk Indiában van. Borunk Spanyolországból és Franciaországból származik, a Földközi-tenger vidéke a gyümölcsöskertünk." (Stanley Jevons, A szénkérdés, 1865) A mai globális gazdaságban csaknem mindannyian használunk olyan árucikkeket, amelyeket a világ másik tájáról hoztak. Szemetünket autóink kipufogógázával és gyáraink füstjével együtt szétterítjük a világban. Ablakunkból nem láthatjuk, mi az ára fogyasztásunknak. Meg kell tanulnunk más szemszögből nézni a dolgokat, ha észre akarjuk venni "hatásunkat a Földre". Veszélyezteti-e valami kedvenc tájam szépségét és sértetlenségét? Mi kellene hogy történjen ahhoz, hogy ez a táj így megmaradjon nekem és a jövő nemzedéknek? Ültess egy fát! Vizsgáld át a szemetet otthon! Ha találsz olyan dolgokat, amiket újra lehetne hasznosítani, próbáld meg kialakítani ennek rendszerét. Válassz egy kellően összetett tárgyat, ami a birtokodban van - egy biciklit, gépkocsit, sztereót. Járj utána, milyen alkotórészeket vettek el gyártásakor a földből, és a gyártás során milyen hatás érte a földet. Tedd fel a kérdést önmagadnak: Mennyi ideig fogom ezt használni? Mit csinálok vele, ha már nem kell? Választható-e jobb, kisebb negatív hatású megoldás az adott tárgy megvétele ill. kidobása helyett? Ha igen, fontold meg, ha választanod kell. 13. A LEGÉRTÉKESEBB AJÁNDÉKOK "És ha vagyonomat mind felétetem is, ... szeretet pedig nincsen bennem, semmi hasznom abból." (1Korintus 13) Az ajándékozáshoz kapcsolódik a munkám, ezért tudom, hogy ajándékot venni jó dolog. Egy olyan világban azonban, ahol túl sok a stressz, az eldobható tárgy, a felszínes boldogság, az ajándékvásárlás feladat lesz, kötelesség. "Negyven dollárt költöttem az első unokám diplomaosztója alkalmával, ezért erre az unokámra is legalább ennyit kell költenem" - mondta egy holtfáradt vásárló nemrégen. Tíz perccel később már el is ment az ajándékkal, amit valójában én választottam ki. Évek során sok olyan ajándékot kaptam, amelyeknek pénzértéke nem volt, mégis drágábbak voltak nekem, mint akár egy rakomány különleges gyertyatartó. Egy váratlan telefonhívás a barátomtól, aki az egészségem iránt érdeklődött, egy recept kis megjegyzéssel: "Ennek a süteménynek az ízéről te jutottál eszembe", a szeretet ezernyi gesztusa a nagymamámtól, aki 50 mérföldeket vezetett zongorahangversenyeimre, rengeteg gyümölcstortát sütött a különféle ünnepekre, és nagyobb útjaim után az üdvözlete vár az üzenetrögzítőmön. Mi gátol abban, hogy ma tegyek valami jót? Miért nem vagyok többször kedvesebb, ha a jó szándék megvan bennem? A bőség világában mi teszi a szeretet gesztusait olyan értékessé? Ma, amint belevetem magam világjobbító teendőimbe, két olyan ember intésére figyelek, akik szakértői a kedvességnek: "Nagy dolgokat nem tudunk tenni, csak kis dolgokat nagy szeretettel." (Teréz anya) "Egy kedves szó nem kerül semmibe" (Gertie Rice, a nagymamám) Elhatározom, hogy valami váratlan jócselekedetet teszek ma. Az elég világában, amelyről álmodom, mindenkinek elég az élelem, a védettség, és elég a kedvesség, az öröm, a vendégszeretet és a figyelem is. Az utóbbiak valóra váltását már meg is kezdhetem. Doris Daley Mi tart vissza attól, hogy gyakrabban adjam önmagam ajándékát? "Miféle bölcsesség lehet nagyobb a kedvességnél?" - Jean-Jacques Rousseau A különböző ajándékozási alkalmakkor milyen nem-anyagi ajándékot tudnék adni? Mi volt a legértékesebb ajándék, amit valaha kaptam? Legközelebb, ha vásárolt ajándékot akarsz adni, az ajándékot olyan szervezettől vedd, amely az igazságos kereskedelemre törekszik. (Ilyen pl. a Fair Trade hálózat, vagy a Tízezer Falu hálózat: http://www.villages.ca) 14. MAGASABBRA A FORRÁSNÁL "...mindenben úgy viselkedünk, ... mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan." (2Kor 6,1-10) Egy kis csoport gyűlt össze winnipegi otthonunkban, hogy életünkről és értékrendünkről beszélgessünk, és hogy eldöntsük, akarunk-e 30 napig az "elég szintjén" élni. Először megosztottuk egymással tapasztalatainkat ezzel az életmóddal kapcsolatban. "Az önkéntes szolgálatban és a szemináriumban eltöltött éveink a legértékesebbek számunkra - mondta egyikünk -. Önkéntesként olykor még költségeinket is megtakarított pénzünkből fedeztük. A szemináriumon meg egyik hallgatónak sem volt pénze. Alkalmi munkákkal tartottuk fenn magunkat. Alig volt valamink, mégis életünk legszebb évei voltak ezek, a gyermekeink szerint is." "Lehet, hogy visszatérne az az életminőség, ha megpróbálnátok újra az 'elég szintjén' élni" - kockáztattam meg a feltevést. "Most meg sem próbálnám" - válaszolta. Nem értettem, miért nem akarja ismét átélni életének "legszebb éveit". Megmagyarázta: "A visszatérésünk utáni évek voltak a legfájdalmasabbak az életünkben. Barátaink és hitközösségünk tagjai nagy házakat építettek, új autókat vettek és egzotikus helyekre mentek nyaralni. Senki nem támogatta azt a vágyunkat, hogy egyszerűen éljünk. Úgy éreztük magunkat, mint valami különc csodabogarak, végül feladtuk a próbálkozást. Ezt nem akarom még egyszer átélni." Csendben ültünk. Megdöbbentett határozott elutasítása és könnyei. Mennyire másként alakulhatott volna az életük, ha egy olyan egyházba és közösségbe térnek vissza, amely támogatta volna képességüket és elkötelezettségüket az iránt, hogy kevéssel legyenek boldogok. Dave Schrock-Shenk Legközelebbi barátaim erősítik-e bennem a hitet legmélyebb elkötelezettségeim iránt? Egy népszerű mondás szerint: "A víz nem emelkedhet magasabbra forrásánál." Ugyanígy azok, akiket példaképnek tartunk, életükkel mutatják meg, mennyi szintje van az elfogadhatónak, a lehetségesnek. Ezek a példák támogatják vagy visszafogják azokat a kísérleteinket, ahogy legmélyebb értékeink szerint próbálunk élni. Erősen támogatni kell azt, aki a "túl sok" társadalmában az "elég" szintjén akar élni. Hogy vélekedik az anyagi javakról egyházam és közösségem? Legközelebbi barátaim legmélyebb értékeim felé irányítanak, vagy megnehezítik, hogy azok szerint éljek? Ha nem tartozol olyan csoporthoz, amely támogatná legmélyebb értékeidet, építs ki egyet! Keress hasonló érdeklődésű embereket a barátaid, az egyházad tagjai között. Barátkozzatok össze, és kötelezzétek el magatokat, hogy hosszú távon próbáltok máshogyan élni. Összefoglaló kérdések: Melyek a legfontosabb új gondolataim a tárgyakhoz való viszonyomról? Melyek a legfontosabb új gondolataim az emberi kapcsolataimról? 15. GYALOG DIGAYAPBA "Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két maroknak teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel." (Prédikátorok 4:4-16) Négyórás hegyi út után érek Digayapba, a Fülöp-szigeteki mennonita egyház vezetőinek, Norma és Edwin Lorenzónak az otthonába. Puha fényben fürdenek a rizsföldek, a munkások hazafelé mennek a zöld ösvényeken, főtt rizs várja őket vacsorára. Norma és Edwin háza durván megmunkált deszkalapokból épült, a teteje hullámos bádog. Ahogy belépünk, szinte üres, alig tűnik szembe az egyszerű berendezés: matrac, takarók, párnák, mindegyik családtagnak két-három váltás ruha és néhány eszköz a főzéshez, étkezéshez. Mindenük elférne egy talicskában. Jártam már szegény családoknál a Fülöp-szigeteken, de ez a település más volt. Nem nyomasztó a szegénység. A házat zöldségágyások és gyümölcsfák veszik körül. A gyermekek egészségesnek látszanak. A házilag készített olajlámpa fényénél üldögélve a szerény vacsora után megkérdezem Normát és Edwint, hogy boldogok-e. Azt válaszolják, hogy meg vannak elégedve, csak a hosszú út a nehéz az iskolához, a kórházhoz. Valaha azt hittük, a fejlődés lehetővé teszi, hogy a szegény emberek utolérjék a gazdagokat. De az ökológusok szerint még öt földméretű bolygóra lenne szükségünk a nyersanyag-szükséglet és a szemét elhelyezése miatt, ha mindenki úgy élne, mint az átlagos észak-amerikai és európai polgár. Ahelyett, hogy mindenkinek többet akarunk juttatni, lehet, máshogyan kell osztanunk, amit rendelkezésre áll, ha a szegénység problémáját meg akarjuk oldani. Norma és Edwin példáján okulhatunk, hogyan lehet beérni kevesebbel. Dale Hildebrand Elégedettebb lennék-e kevesebb tulajdonnal? A Föld nagy árat fizet használati tárgyainkért. A globális gazdaság elérte a Föld nyersanyagkészletének és szemételnyelő-képességének határait. Mégis, a Fortune magazin becslése szerint a hirdetők évente több mint 250 milliárd dollárt költenek arra, hogy reklámok segítségével az embereket világszerte egyre több dolog megvásárlására vegyék rá. (1993. júl. 26. 188-204. old.) Naponta több mint háromezerszer szólítanak fel bennünket, hogy vásároljunk. Ha valamit megveszünk, máris nyomunkban van a reklámszakma, hogy meggyőzzön, rosszul választottunk, vegyünk másik típust. Olyanok vagyunk, mint a tengerimalacok a mókuskerékben: minél gyorsabban futunk, annál gyorsabban pörög a kerék. A megelégedettséghez nem a költekezés útja vezet. Hogyan magyarázható Lorenzóék válasza, mely szerint ők elégedettek az életükkel? Milyen ismérvek alapján döntöm el, hogy mire van igazán szükségem, és mi lényegtelen? Vigyél magaddal egy kis jegyzetfüzetet egy napra! Minden alkalommal, amikor elér egy üzenet, hogy vásárolj valamit, jegyezd le, hol voltál, és hogyan kaptad az üzenetet! A nap végén látni fogod, honnan jön a legtöbb felszólítás a vásárlásra. Egy hétig próbáld kerülni azt az üzenetforrást. 16. UTAZZ KÖNNYŰ TEHERREL A VILÁGBAN! "Nem több az élet az eledelnél, s a test a ruhánál?" (Máté 6,24-33) Hároméves szolgálatra készülődtünk a férjemmel Kenyába, órákig gondosan csomagoltunk. Csak a legszükségesebbeket akartuk vinni, s büszkék voltunk, hogy minden belefért három dobozba, két csomagba és néhány táskába. Csaknem három évvel később Kenyában segítettünk a felkészülésben egy maszáj férfinak, aki egy évre indult Kanadába cserelátogatásra. Elmondtuk neki a kanadai szokásokat, az időjárási viszonyokat. Megegyeztünk, hogy majd a repülőtéren elköszönünk. Juliusszal a check-in pultnál találkoztunk. Egyetlen kis táska volt a poggyásza. Még csak tele sem pakolta. Két teherautót bérelt azonban, hogy barátai és családtagjai elbúcsúzhassanak tőle. A hagyományos, élénkszínű ruhákba öltözött búcsúztatók körülállták, elhalmozták jókívánságaikkal. Sokáig emlékeztem erre a megható jelenetre. Egy fiatal kenyai ember egy évre indul egy távoli, ismeretlen országba, és annyi poggyászt visz csak magával, amennyi nekem egy hétvégére is kevés lenne. Sokkal fontosabb dolgot vitt el az útra; éneklő, integető honfitársai szeretetét és támogatását, az otthon, a hovatartozás biztonságát. Deborah Fast Mi adja életemben a biztonság érzését? Ruházatunk takarja és védi testünket. Juliusnak kevés ruhája volt kis útitáskájában, mégis elégnek érezte. A ruhák kifejezhetik kreativitásunkat és eredetiségünket. Megkülönböztetik a szegényt és a gazdagot. Megadhatják azt az érzést, hogy egy megbecsült csoporthoz tartozunk. Ruháim hogyan fejezik ki egyéniségemet és értékeimet? A ruháimat készítő embereket rendesen megfizették-e munkájukért? Ruhásszekrényedből válassz ki egy hétre minden ruhát, amire szükséged lesz. A többit rakd félre. Csak azokat viseld két hétig, amelyeket kiválasztottál. 17. A SZEGÉNYEK PALOTÁJÁBAN "...ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe." (Márk 12,38-44) A vietnamiak a tet ünnepet, a holdhónap szerinti új évet úgy köszöntik, hogy új ruhákba öltöznek, meglátogatják barátaikat, különleges ételeket esznek. Egyik évben Ba Hein, egy menekült a Quang Ngai város környéki táborból meghívott minket a tet ünnep alkalmára készített ebédre. Késő délután érkeztünk meg hozzá. Nádból és sárból készült, egyhelyiséges háza a menekülttábor közepén állt. Konyhája a sarokban álló tűzhely volt. Barátságosan ültetett le minket az asztalhoz húzott alacsony székekre. Háza egyik sarkában családi képeket láttam, köztük egy fiatalemberét és egy kisgyermekét. Elmondta, hogy a férjét és a kislányát ábrázolja a kép, az amerikai tüzérség áldozatául estek a háborúban. Ba Hein törött csőrű teáskannából töltötte ki a teát. A csészék tisztára súrolt sörösdobozok voltak. Miközben ittuk a teát, Ba Hein elkészítette és felszolgálta a néhány fogást. Nem kért elnézést a szegényes ételért, és házának szomorú állapotáért. Méltósággal szolgálta fel az ételt, biztos volt benne, hogy vendégszeretete ugyanolyan értékes, mint Quang Ngai leggazdagabb házaié. Távozáskor hátrafordultam, hogy búcsút intsek neki. Az ajtóban állt, erősen, dacosan, önbizalommal mosolyogva. Királyként bántak velem a szegények palotájában. Max Ediger Mi kell ahhoz, hogy valakivel királyi módon bánjunk? Milyen tulajdonságai voltak Ba Heinnek, amelyek arra késztették Maxot, hogy házát palotának lássa? Vannak-e olyan emberek a közösségemben, akiket soha nem hívnék meg az otthonomba? Miért? Hívj meg valakit ebédre, akit eddig nem akartál meghívni. Állapítsd meg családoddal vagy lakótársaiddal, melyik az az öt legfontosabb háztartási munka, amelyeket "időmegtakarító" gépekkel végeztek. Ki használja ezeket leggyakrabban? Ki végezné el ezeket a munkákat, ha energiatakarékosabb módszerekre térnétek át, ha elhagynátok az energiaigényes gépeket? Mit követelne meg az egész családtól, lakóközösségtől egy ilyen változtatás? 18. VÍZHORDÁS "Az úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai." (Zsoltárok 24,1-6) A háziúr Harit fogadta fel, hogy segítsen a ház körüli munkákban. Hari 11 éves, egyik feladata az, hogy vizet húzzon fel a kútból és vödörben a földszinti vízgyűjtőbe vigye. Innen elektromos motor segítségével pumpálják a tetőnél lévő tartályba. Nepálban a száraz évszak alatt nem lenne víz a házban, ha Hari nem dolgozna. Amikor csak megnyitom a csapot, mindig Hari jut eszembe, hogy milyen keményen dolgozik, s hogy én neki köszönhetően jutok könnyen vízhez. Tudom, hogy nem jár iskolába, így a jövőben nem lesz sok választási lehetősége. Hari boldog - fütyül, dobként ütögeti üres vödrét. Mosolyog, melegen üdvözöl, ha találkozunk. Gyakran jön oda szobám ajtajához, és egy pohár vizet kér. Szereti a nálam folyó szűrt vizet, és sóvárog az után, hogy észrevegyék. Sohasem utasítom vissza a kérését. A víz tartja fenn az életemet. Nélküle testem gyorsan kiszáradna, elhervadna, mint egy fonnyadt rózsa. Szükségem van a vízre, hogy tisztálkodhassam, és ételem elkészítéséhez is. Limonádémhoz, teámhoz is kell. Benne mosom a ruháimat és vele öblítem a vécét. De amikor minden cseppjét Hari pumpálja és cipeli, úgy érzem, kötelességem csak annyit használni, amennyi feltétlenül szükséges. Elvárásaim nem változtak a jó egészséggel és a tisztasággal kapcsolatban, de sokkal kevesebb vizet használok, mint eddig bármikor. Catherine Mumaw Mennyi vizet használnék naponta, ha nekem kellene pumpálnom és cipelnem? Észak-Amerika "Harija" az elektromosság. Az elektromosság pumpálja a vizünket, hűti és főzi az ételeinket, világítja meg házainkat. Míg az elektromos áram viszonylag olcsó, a Föld nagy árat fizet az energiáért, amit elhasználunk. Észak-Amerikában a legtöbb ember olyan elektromos áramot használ, amelyet fosszilis tüzelőanyagok - szén, olaj, gáz - égetésével állítanak elő. E tüzelőanyagok előkészítése is szennyező, égetéskor pedig szén-dioxidot bocsátanak ki. Egy átlagos kanadai évi elektromos energiájának előállításakor felszabaduló szén-dioxid elnyeléséhez 2,34 hektár erdő szükséges. Egy átlagos amerikai elektromosenergia-fogyasztásához valamivel több. Hogyan termelődik az áram, amit otthon használok? Fürdőszobádba szerelj víztakarékos zuhanyrózsát! Állandóan melegítő vízbojleredet cseréld ki olyanra, ami csak szükség esetén működik, vagy napenergiát használ! Kutasd fel a legjobb módszert házad energiaellátására! 19. LÉLEGZETTŐL LÉLEGZETIG "És látá Isten, hogy minden, amit teremtett vala, ímé igen jó." (Teremtés 1-ből) Biciklivel járok munkába, mert reggel szeretem kinyújtóztatni a tagjaimat, szeretem az arcomba fújó szelet, a friss reggeli levegőt, s ahogy az izmaim felébrednek az első emelkedőn. Elkerülöm az izzadó emberek tömegét a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön, az ideges autóvezetőket a forgalmi dugókban. Ha hazafelé biciklizek a napi tárgyalások után, újjáélednek a tagjaim, az agyam. A zöld fák, az éneklő madarak, a kanyargó patakok és a gyönyörű virágok eszembe juttatják, milyen szép világot teremtett Isten. Még esőben is jó biciklizni, hideg napokon, mert ilyenkor otthon kibújok nedves ruháimból, és vár a forró zuhany. Mostanában észrevettem, hogy a tüdőmet telíti az autók, távolsági buszok kipufogógáza. Ha gyorsan vagy emelkedőn tekerek, hörögve kapkodok levegő után. Soha nem volt asztmám, de lehet, hogy ez változik. Most levegőszűrő álarcot viselek. Hülyén nézek ki, de védem a tüdőmet. A maszk meleg és fullasztó, nem érzem benne a naptól meleg fű, a reggeli nedves föld, a virágok illatát. Milyen ostoba választási kényszer: vagy a föld illata, vagy a tüdőm megőrzése. Össze vagyunk kapcsolva, te meg én, összeköt a világ, amelyben élünk, a levegő, amelyet belélegzünk. Reina C. Neufeldt Milyen árat vagyok hajlandó fizetni azért, hogy az árral szemben ússzak?  "Ha azt hiszed, hogy az autók egészségesek, csukd be a garázsajtót, és indítsd be a motort." (ismeretlen szerző) Az észak-amerikai társadalom a személygépkocsikra épült. Pedig az autózás az egyik legpusztítóbb környezetszennyező tevékenység, ami csak telik tőlünk. A benzin elégetésekor szén-dioxid szabadul fel (literenként kb. 0,5 kg), ami az üvegházhatás legfőbb okozója. Ha jelentősen akarjuk csökkenteni a Földre gyakorolt káros hatásunkat, akkor ki kell szállnunk az autónkból, és busszal, vonattal vagy biciklivel kell közlekednünk. Hogy ezt egyénenként megtehessük, nagyban függ annak a társadalomnak a döntéseitől, amelyben élünk. Támogatni kell a tömegközlekedési rendszert ahhoz, hogy tekintettel lehessünk környezetünkre. Mit tudok csinálni a buszon utazva, amit nem tehetek meg autóvezetés közben? Milyen érzésekkel utazom tömegközlekedéssel? Ha vannak részletes feljegyzéseid, számold ki, hány kilométert vezettél az elmúlt évben! (A kanadaiak átlagosan 18000 km-t, az amerikaiak 20000 mérföldet.) Ha autód átlagos fogyasztását tudod, kiszámolhatod, mennyi szén-dioxidot engedtél ez idő alatt a légkörbe. Készíts tervet, hogyan tudnád fogyasztásodat 75 %-kal csökkenteni! A szükséges változtatásokat próbáld ki egy hétig! Vedd fontolóra, hogy egy hónapig próbálod ki ugyanezt! 20. BÚZATERMELÉS " ...és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk" (Zsoltárok 90:13-17) Dél-Mexikóban voltunk; csoportunk egy meredek lejtőjű gabonaföld közepén állt, közel a hegytetőhöz. Megkérdeztük a farmert, mennyit fizetett a falujabeli asszonyoknak, hogy gyomlálják a gabonavetést, mennyi volt a föld bérletének ára és a bivaly kölcsönzési díja a szántáshoz. Egyikünk kiszámolta a költségeket a várt terméshez képest. "Hisz ez több, mint amennyiért a városban meg lehet venni a búzát! - kiáltott fel meglepetten. - Miért bajlódik vele mégis?" A farmert megdöbbentette a kérdés. Lenézett a völgy felé. Mi is odafordultunk, s új fényben láttuk a lenyűgözően szép völgyet, a folyót mélyen lent a házaknál, a körben álló hegyeket. Hűs szellő legyintette meg kimelegedett csoportunkat. A farmer kezével először a falujabeli emberekre mutatott, majd a gyönyörű látképre. "Ha az ember magának termeli a búzát..." kezdte, de nem tudta befejezni a mondatot, mert nem értette teljesen a kérdést. Csoporttársunk sem tudott mit kezdeni a válasszal. Bár ő angolul, s a farmer spanyolul beszélt, nem nyelvi nehézségek miatt nem értették egymást, hanem mert mások voltak az életről az elképzeléseik. Az észak-amerikai a búzát végterméknek tekinti, s értékét számokban méri. A mexikói farmer számára a saját gabonaföld értékét az jelentette, hogy ez kötötte össze a falujabeliekkel, így vitte tovább a ráhagyott életformát, s ez adta meg neki a természet, a munka szépségét, élvezetét. Dave Schrock-Shenk Mi szerint állapítom meg valaminek az értékét? Ha a földön termesztett összes élelmet egyenlően osztanák el az emberek között és nem állatok takarmányozására használnák, mindenkinek kb. 3000 kalória jutna naponta. A világ lakosainak többsége tápláló ételhez juthat minden nap. Sok millió farmer termeli meg saját családjának az ennivalót. Sokuk olyan társadalomban él, ahol az élelem termesztése majdnem olyan megbecsült, mint maga az étel. Mégis kb. 1 milliárd ember kel fel minden nap úgy hogy nincs biztosítva a napi élelme. Sokan mások pedig elhízási problémákkal küszködnek. Lassan, odafigyelve eszem-e az ételt, vagy rendszerint sietve, menetközben? Hogyan tudnék több élelmet vásárolni a lakóhelyem környékén élő gazdáktól? Készíts olyan ételt a családodnak vagy társaidnak az "elég világában", amit közvetlen környezetedből beszerzett alapanyagokból főzöl! Hívj meg valakit a környékedről, aki növényeket termeszt! Kérdezd meg, mit jelent számára az, hogy mások számára is élelmet termel! 21. VEDD EZT, A LEGJOBBAT, AMIM VAN "Mária azért elővevén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával;" (János 12,1-8) 1983-ban önkéntesként dolgoztam a menekültsegélyezési programban a Szent Ferenc presbiteriánus egyháznál Fro Worthban (Texas). Egy napon Rodrigo megszólított: "Hálásak vagyunk azokért a gyönyörű dolgokért, amiket az emberektől kaptunk, de mindig azt mondják, hogy azért adják, mert már nem kell nekik. Olyan érzés ez nekünk, mintha a kidobott dolgaikat kapnánk meg. Hazámban azt mondanánk ilyen helyzetben: vedd, ez a legjobb, amim van. Ha egyszerű dolog is, azért adjuk oda, mert tudjuk róla, hogy jó." "Értem, mit mondasz - válaszoltam - de nálunk sérti az emberek büszkeségét, ha el kell fogadniuk valamit. Azért mondják, hogy nem kell már nekik, hogy megkönnyítsék az elfogadását." De új kérdések vetődtek fel bennem. Miért a maradékot adjuk oda? Én is olyan pólókat adtam oda a program során, amelyeket amúgy sem viseltem. Legközelebb, mikor ruhagyűjtés volt, az egyik legszebb blúzomat adtam oda. Amellett, hogy: "Jaj! Hogy fog hiányozni ez a blúz!", megpróbáltam átérezni a büszkeséget, hogy a legjobbat adtam, amim csak volt. Közép-amerikai tartózkodásunk során szenvedtem az ajándékoktól. A szomszédok levágták miattunk az egyetlen csirkéjüket, felkínálták a legjobb széküket, drága idejükből is sokat szenteltek nekünk. Az ő példájuk kihívássá vált számomra. Kathy Ogle  Hogyan tudnám megtanulni, hogy örömmel mondjam: "Tessék, vidd ezt, a legjobbat, amim van"? A takarékosság és az egyszerűség az "elég" világának alapszabályai. De ugyanezek az értékek a gazdagsághoz vezető utat is jelenthetik. Az individualista kultúra elleni védekezés egyik módja a nagylelkűség. Életünk korai éveiben hosszú időn át "ingyenes szállást és ellátást" kaptunk a szüleinktől vagy más családtagoktól. A Föld gazdagságát ingyen kapták az emberi teremtmények. Amikor adunk valamit a rászorulóknak, egyszerűen továbbadjuk, amit kaptunk. Mikor jelentette számomra a legnagyobb örömet, hogy adtam a rászorulónak? Miért tudtam akkor örömmel adni? Készíts egy listát azokról a dolgokról, amiket ingyen kaptál a családodtól, a barátaidtól, a társadalomtól, Istentől! Készíts egy másikat is azokról a dolgokról, amelyeket fizetség nélkül adtál családtagjaidnak, barátaidnak, a szükséget szenvedőknek! Egyensúlyban van-e érzésed szerint a két lista? Gondolatok arról, "amennyi nekem elég": A szabadság vagy a megkötöttség érzésével tölt el, ha arra gondolsz, hogy kevesebb tárgyat használj? Motivál-e azoknak az embereknek a példája, akik teljes életet élnek kevesebbel? IV. Amennyi mindenkinek elég - Tarts ki a tanultakban 22. A LÉGGÖMBÖS PÉLDA "...szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem; táplálj engem hozzám illendő eledellel." - Példabeszéd 30:7-9 Viola, tanulmányutunk egyik résztvevője Texasból elmesélte egy reggel, hogy San Antonióban dolgozott egy Dockers nadrág üzemben, amíg a Levi-Straus át nem költöztette a részleget Közép-Amerikába az olcsóbb munkaerő miatt. Azóta a többi kitett munkással együtt azért küzdenek, hogy megkapják azt a hasznot, amellyel a Levi-Straus tartozik nekik. Később a nap folyamán együtt meglátogattunk egy műhelyt, ahol a hondurasiak termékeket állítanak elő északi exportra. A műhely bejárata fölött meglepve vettük észre a "Dockers" feliratot. Látogatásunk alatt az üzem vezetője elmondta, hogy ez a műhelyrendszer mennyi jót hozott a töb száz fiatal férfinak és nőnek, akik a varrógépek fölé hajolva olyan gyorsan varrtak, ahogy csak tudtak, hogy meglegyen a napi normájuk. Ebédszünetben Viola odaült az egyik gép elé, amely ugyanolyan volt, mint amin Texasban varrt. Hogy örült akkor, hogy el tudja látni a családját! Most egy közép-amerikai nő volt az ő helyén, s ő örülhetett, hogy kereshet a családjára. A csoportunk zavarodott érzésekkel fejezte be a napot. Tudtuk, hogy miután Violát kitették, nagyon nehezen éltek. A hondurasi üzemben pedig az emberek százai sokkal kevesebb bért kaptak, mint Viola annak idején, de sokkal többet, mint addig bárhol másutt. Daryl Yoder-Bontrager Annyira össze vagyunk-e kötve a világgal, mint egy léggömbben a levegő, amely kipúposodik az egyik oldalon, ha benyomjuk a másikon? A nekem elég nem elég! Az utazás lényege nem az, hogy mi magunk legyünk jobban tápláltak, kevésbé stresszben élők vagy boldogabbak de elvágva a világ többi részétől. Azon kell munkálkodnunk, hogy a világ összes lakosa eljusson az "elég" szintjére. Ehhez meg kell változtatnunk azokat a rendszereket és struktúrákat, amelyek az egyik oldalon a bőséget, a másik oldalon a szükséget létrehozzák. A rendszerek megváltoztatása nehéz, és nehéz a "túl sok" kultúrájában az "elég" szintjén élni. Ezen a héten azokról a lelki erőforrásokról lesz szó, amelyek segítenek végigjárni ezt a hosszú utat. Minek kellene történnie ahhoz, hogy Violának is és a hondurasiaknak is elég munka jusson? Ismerek-e valakit, aki munkanélküli? Hívj meg ebédre egy olyan embert, aki munkát keres, hogy elmondja ezzel kapcsolatos tapasztalatait! 23. AMERIKAI ÉTKEZÉSEK "...megkérdezte Jézustól: "Kit tekintsek felebarátomnak?" - Lukács 10:25-37 Az "American" repülőjárat tömve volt. Az Egyesült Légitársaság egyik törölt járatának utasait is velünk utaztatták. A pilóta üdvözölt bennünket: "Örülünk, hogy elég helyünk van az Egyesült járat utasai számára is. Sajnos azonban nincs elég étel. Az "amerikai" utasoknak vacsorát tudunk felszolgálni, az "egyesült" utasoknak ásványvizet." Először megkönnyebbültem, mivel "amerikai" voltam, de azután eszembe jutottak a mellettem ülők. Ha az Egyesültről jöttek, osztozzam velük? Szerencsére kiderült, hogy ők is "amerikaiak" voltak. De kapnak-e enni a mögöttem ülők? És a mögöttük ülők? Megosszam velük a vacsorámat? Ha elkezdem osztani, hol hagyom abba? Nem néztem semerre. Amíg nem láttam őket, tudtam enni. Szembesülök a kísértéssel, hogy "ne nézzek rá" az éhező, otthontalan emberekre szerte a világon. De tudom, hogy ha elfordul az ember, akkor kicsit érzéketlenebb és kevésbé emberi lesz. Ha nem rekesztem ki tudatomból a szükséget szenvedőket, sőt megosztom velük az ételemet, akkor emberibbé válok. Dave Schrock-Shenk Mi segítene abban, hogy jobban odafigyeljek a szükséget szenvedőkre? A legtöbb ember, akinek túl sok mindene van, soha nem néz azok szemébe, akiknek kevés jutott. Még egyazon országon és városon belül is, úgy tűnik, a gazdagok és a szegények két különböző világban élnek. A mai szentírási részlet a szamaritániusról szól, aki megsajnált egy ismeretlen embert az út mentén. A kérdés - "Ki az én felebarátom?" - azokra is vonatkozhat, akiket naponta látunk az ablakból. Mikor, hogyan találkozom szegény emberekkel? Lakóhely-választásom milyen értékeket és meggyőződéseket tükröz? Vegyél egy térképet arról a városról, megyéről, lakókörzetről, ahol élsz! Csoportoddal jelöljétek ki rajta a gazdagnak ill. szegénynek számító kerületeket. Kutasd fel a szegény városrészek múltját! Mindig is szegények voltak, vagy régen gazdagnak számítottak? Hogyan alakulnak ki az elkülönülő gazdag és szegény negyedek? Jelöld be azokat a helyeket, ahol te és a csoport többi tagja él! Milyen érzéseitek vannak közvetlen lakóhelyetekkel kapcsolatban? 24. A SZEGÉNYEK KÖNNYEI "...amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek." - Máté 25:31-40 Vietnamban a szegénység időnként ráébreszt minket viszonylagos gazdagságunkra. De ez megszokott, köznapi érzéssé is válhat. Ly asszony egy földműves az ország északi, falusias részéről megmutatta nekem, mennyire közönyössé válhatok a szegény emberek helyzete és érzései iránt. Újévkor Ly és Ngoc asszony, mindketten farmerek, rizst, babot és gyümölcsöt hoztak ajándékba Hanoiban lévő irodánkba. Amíg beszélgettünk, egy koldus állt meg a kapunál. Mi ülve maradtunk, alig vettük észre. De a két asszony azonnal odament és pénzt adott neki. Az ő keresetük még a mi háztartásunkban dolgozó vietnamiakéhoz képest is kevés volt, minket, gazdag külföldieket nem is számolva. Mégis csak ők - és azonnal - reagáltak a koldus kérésére, eszükbe sem jutott, hogy ne így tegyenek. Közülük Ly asszony maga is volt korában hasonlóan nehéz helyzetben; megértően, együttérzéssel fordult most a koldusasszonyhoz. Az egyház munkatársaiként célunk, hogy jelen legyünk olyan helyeken, ahol az élet nehéz. De szükségünk van más emberekre, ahogy próbálunk túllépni elszigetelő gazdagságunkon, kiváltságainkon, hogy Jézus tanítása szerint élhessünk. A Ly asszonyhoz hasonló emberek segítenek összeköttetést teremteni a szegényekkel, akiknek szeretetére Jézus felszólít minket. Vagyonunk mértékétől függetlenül örömmel, szabadon és nagylelkűen adhatunk. Betsy Headrick McCrae Milyen kapcsolatra van szükségünk a szegény emberekkel, hogy együttérzően és nagylelkűen forduljunk feléjük? Volt-e valaha olyan időszak, amikor nem volt elég pénzem? Milyen érzéseim vannak emiatt a gazdagabb emberekkel szemben? Van-e személyes kapcsolatom valakivel, aki küzd a mindennapi megélhetésért? Ez a kapcsolatom mennyivel járul hozzá életismeretemhez? Beszélgess el valakivel, akinek az életében már voltak anyagi nehézségek! Mik voltak a legrosszabb és a jó oldalai ennek az időszaknak? 25. ELÉG EGYÜTTÉRZÉS "Csak öt kenyerünk van, és két halunk...Mindnyájan ettek, s jól is laktak."- Máté 14:13-21 A Zairében eltöltött három év során tanúja voltam sok közeli barátom nyomorának és szenvedésének. Ahogy próbáltam segíteni, gyakran éreztem: soha nem elég. Önkéntesi fizetésem 50$ volt egy hónapban; ezer helye lett volna minden centnek. Csak csepp volt a tengerben az a néhány dollár, vagy pár zacskó rizs, amit adni tudtam. Ha segítettem is néhány embernek, végtelen volt a szegénység. Méltatlankodtam, miért küldött engem Isten erre a helyre, hogy csak nézzem a sok szenvedést, a segítség lehetőségei nélkül. Idővel megértettem, hogyan élik túl a nyomort a zaireiek. Ők úgy hívják, hogy Afrikai Szolidaritás. Ha van valamijük, megosztják. Ha szükséget szenvednek, barátokhoz, családtagokhoz fordulnak segítségért. Mindenki ad lehetősége szerint, mert soha nem tudhatja, mikor lesz saját magának is szüksége segítségre. Csodálatos közösségi szellem épül ki, ha mindenki lehetősége szerint ad. Ma már önteltségnek tűnik azt hinni, hogy képes lennék vagy szükséges lenne magamra venni a világ terheit. Tudom, hogy Isten lehatárolt anyagi eszközökkel hozott ide, hogy részt vegyek az adásban és a szenvedésben Isten családjának egyik tagjaként. Annyit adok, amennyit tudok a most szükséget szenvedőnek, s a maga idején ő is ad majd. Ha együttműködünk, másokkal szolidaritásban, elég lehet mindannyiunknak. Krista-Anne Rigalo Elmulasztom-e a lehetőséget, hogy megtegyem, amit tudok, ha nem tudok mindent megtenni? Elmegy a kedvem a segítéstől, ha a segítségem nem elég nagy a szükséghez képest? Mit tehetek azért, hogy többet tudjak adni a szűkölködőknek? Mi az a probléma a világon, amely legjobban lesújt téged? Keress egy szervezetet, amely ezzel a problémával foglalkozik. Van-e olyan pénzmegtakarító változás, amelyre az Utazás késztetett? Egy évig tedd félre a megtakarított pénzt! Havonta küldj ebből az összegből annak a szervezetnek, amely a téged legjobban lesújtó problémát próbálja orvosolni! Ha választásaid következtében időd szabadul fel, dolgozz önkéntesként ennél a szervezetnél! 26. TARTSD MEG AZ ELÉRT SZINTET "...nem a törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben."- Rómaiaknak 6:5-14 Kedves testvéreim az Elég Világából! Jólesik, hogy leírhatom gondolataimat útmutatótokhoz. Nekem túl sok mindenem van. Próbálok alacsonyabb színvonalon élni, változó lelkesedéssel dolgozom ezen.. Családunk benzinfogyasztása önmagában lehetetlenné teszi, hogy valaha is "megtartók" legyünk. De világosan érzem, hogy Isten küldött erre a hivatásra és ebbe a közösségbe, ahol semmi nem elérhető gyalog vagy biciklivel, tömegközlekedés pedig nem létezik! Sokan közülünk jó emberek, de olyan rendszerben élünk, amelyet nem mi teremtettünk vagy választottunk. Az anyagi erőforrások igazságtalan elosztásának rendszerében, hátrányos helyzetű testvéreinkkel ellentétben, mi éppen az előnyöket élvezzük. De együttérzésre is szükségünk van, ahogy változtatni próbálunk a rendszeren, amit nem mi alkottunk, és amiből néha képtelenségnek látszik a szabadulás. Megtartóbb életstílust szeretnék megvalósítani. Fájdalmas lesz, lelkiismeret-furdalással is fog járni, de ha életre szóló változásokat akarok elérni, akkor reménykednem kell, a lehetőséget kell látnom ebben, nem egy újabb nehéz, elviselhetetlen terhet. Susan Mark Landis Hogyan tudok az "elégért" küzdeni anélkül, hogy belegabalyodnék az elkeseredésbe, a bűntudatba? Kedves Susan! Feleségemmel, Carolynnal együtt, mi is próbáljuk egyszerűsíteni az életünket, mégis túlfogyasztók maradunk. Nem tudom, hogyan lehetne egy megtartó életformára eljutni. Azt tudom, mit kellene tenni, autó helyett buszra szállni, hús helyett babot enni, a házunkat másokkal megosztani. De nincs elég lelkierőm, kreativitásom és indíttatásom, hogy megtegyem mindezt. Ön is ismeri életformánk néhány negatív következményét. Azt is tudjuk, hogy a szégyen miatt nem fogunk változtatni rajta. Túl sok szegény embert ismerünk a világban, ezért könnyű mondani: mindez túl nehéz, felesleges próbálkozni. Meglehetősen kellemetlen dolog a mai világban gazdag kereszténynek lenni! Mégis azt remélem, hogy az evangélium magában hordozza az ígéretet, amely felszabadít gazdagságunkból. Együtt kell dolgoznunk, hogy beteljesedjen ez az ígéret. Az Elég világa valójában olyan emberek keresése, akik velünk alakítják ki a számunkra élhető modellt. Aztán megpróbálunk az "elég" szintjén élni 30 napig, és felfedezzük, hogy érdekes és élhető így az élet. Ön is, mi is konkrét fogódzókat szeretnénk azzal kapcsolatban, hogy mi az "elég". Ha együtt keressük, meg fogjuk találni ezeket. Békességgel, David Schrock-Shenk Kapcsolódnak-e ezek a levelek az életemben felmerülő kérdésekhez? Írj levelet a "Nagy Út" szervezőinek! Meséld el azokat a kihívásokat, amelyekkel szembesülsz, ha az "elég" szintjén akarsz élni! Írj az álmaidról - ahogy élni szeretnél! Mondd el, mire lenne szükséged, hogy közelebb juss az "elég" szintjéhez! Levélcím: World of Enough, MCC, 21 South 12th Street, Akron, PA 17501. 27. LÁTOMÁS AZ EGYHÁZNAK "És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok..." (Joel 2,28) Hirdessünk a hittel élő embereknek látomást, amelyet Jézus tanítása ihletett! A keresztények a 2000. évet jubileumi évnek kiáltották ki! Az egész világon elengedték a kölcsönöket, ősszegyűjtötték a pénzüket, és elosztották, így mindenkinek elég jutott. Az egyházak az úgynevezett harmadik világból munkásokat küldtek az Egyesült Államokba és Kanadába, hogy megtanítsanak minket, hogyan lehet autók és repülőgépek nélkül utazni, egyszerű, tápláló ételeket főzni, pénzköltés nélkül vigadni. Az egész nyugati világban a keresztények drasztikusan csökkentették a jövedelmüket és összeköltöztek elmélkedő, aktív közösségekbe. Adóbegyűjtők próbálják megfejteni, miért nem tartoznak többé olyan sokan a katonai adóval. Régebbi vagyonuktól megszabadulva szárnyal a lelkük. Járványként terjed az együttérzés, a kiengesztelődés és az öröm. A Szentlélek még a fajgyűlöletet, az osztályok közötti megkülönböztetést és a patriarchátust is legyőzi. Az eddig egyházhoz nem tartozók egységesen csatlakoznak a keresztényekhez, hogy Krisztus életében osztozzanak. Isten alkotó ereje, a Szentlélek együttérzése és öröme, Jézus feltétel nélküli szeretete árad az emberekre mindenütt. Ezt a forradalmat Jézus kezdte, aki teljesen emberi és teljesen isteni, aki azért jött, hogy olyanok lehessünk, mint ő, és megkaphassuk az erőt mindehhez. Nancy Brubaker A keresztények arra hivatottak, hogy saját erőforrásaikon túl is reagáljanak a világ nyomorúságára. Ehhez a hosszú távú munkához, hitünk megéléséhez, az ad erőt, ha szem előtt tartjuk Isten akaratát az Ő népével. Hogyan nyitok teret önmagamban Isten lelke munkálkodásának? Hogyan érthetem meg Isten szándékát a világgal kapcsolatban? Írd le, mi történne a világgal, ha Isten minden teremtménye az Ő akarata szerint élne! Csoportotokon belül beszéljétek meg elképzeléseiteket, és azt a lehetőséget, hogy együttes munkával megpróbáljátok megvalósítani azokat! 28. FORDÍTOTT IMÁDSÁG "Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, aki meg keveset, nem szűkölködött." - 2 Korintusiaknak 8:8-15 "Isten, kérlek segíts, hogy a szegények meggazdagodjanak, és a gazdagok elszegényedjenek, hogy megtudják, milyen érzés. Azután kérünk, Istenünk, mindenkit hozz középszintre, hogy ugyanannyi étel és pénz jusson mindenkinek. Amen." Ez volt a hétéves Ben vacsora előtti imája. Születése óta keresztény szolgálatban dolgozunk. Valószínűleg sokat töprengett már az "elég" jelentéséről. Amikor egy zairei gyémántbányász faluban laktunk, Bennek két különböző játszópajtása volt. Az egyik Rupert, egy brit gyémántszakértő egyetlen fia, akinek minden játéka megvolt, amit csak repülőgéppel el lehetett juttatni az ország belsejébe. A másik játszópajtás Sabu volt, az ő szülei menekültek voltak, házukat leégették Zaire egy másik részén. Azokon a napokon, amikor az édesanyja kimosta egyetlen ruháját, Sabunak otthon kellett maradnia. Ben nagyon jól érezte magát mindkét barátjával, de szinte soha nem játszottak hármasban. Ruperték házában távirányítós autóval és elektromos billentyűzettel játszott, Sabuval kis sártéglákat készítettek és kergették a csirkéket. Könnyedén váltott a vagyoni szélsőségek között. Ben nem azért imádkozott, hogy minden szegény ember gazdag legyen, hanem azért, hogy minden ember középszinten éljen. Megérezte az "elég" szabadságát. Jeanne Zimmerly Jantzi A "mindenkinek elég" elképzelés része-e szerintem Isten tervének az emberiséggel kapcsolatban? Az Utazás végén visszatekintünk az elmúlt 28 nap tapasztalataira. Mit tanultam az Utazás alatt az "elégről", és mit tudtam meg önmagamról? A jövővel is szembesülünk. Ajándéknak tudjuk-e elfogadni az "elég" szintjét egész életünkben? A mai szentírási részlet arra a helyre hívja fel a figyelmet, ahol senkinek sincs "túl sok" vagy "túl kevés". Az Utazás tanulsága az, hogy sokunknak egyharmadára kellene csökkentenie a fogyasztását, hogy elérje az "elég" szintjét. Másoknak lehetnek más ötleteik az "elég" elérésére. De mindannyiunknak hasznos elgondolkodni a felszabadító bibliai paradoxonról, amiről Anthony de Mello történetében olvashattunk a halásszal kapcsolatban. Az "elég" elfogadása fel tud-e minket szabadítani a szerzés okozta stresszből és elégedetlenségből? Jut-e mindenkinek a Föld erőforrásaiból, ha mi csak a ránk eső részt használjuk belőle? Együtt kell-e másokkal dolgoznunk, hogy ők is megtapasztalják az egészséget és örömöt, amit Isten mindenkinek szánt? Hogyan tudnánk gyermekeinkre olyan világot hagyni, ami elég lesz nekik és az ő gyermekeiknek? Útjaink különbözőek lesznek, az "elég" mindannyiunknak mást jelent majd. Bízzunk Istenben, aki teremtett minket, hogy végigvezet ezen az úton. Áldja meg az Isten néhol hosszú és fáradságos utunkat az Elég világába, hogy boldogsággal haladhassunk rajta! ÖKOLÓGIAI LÁBNYOMUNK Az emberek a Föld erőforrásait fizikai szükségleteik kielégítésére használják. A Föld kínálja életfeltételeinket és elnyeli a szemetünket. A gabonaföldek és az óceánok élelmet adnak. Szenet, olajat és más tüzelőanyagot a föld mélyéből kapunk. Az erdők fái a papír alapanyagai, és a fosszilis anyagok égetésekor felszabaduló szén-dioxid elnyelői. A kifosztott földön utak és épületek épülnek. Ki lehet számolni azt a földmennyiséget, amely egy ember szükségleteinek fedezéséhez kell. Ezt a továbbiakban "ökológiai lábnyomnak" nevezzük. Az ökológiai rendszerek, amiktől függünk, megújulnak a természet segítségével. A halak szaporodnak, az erdők terjeszkednek, a talajvíz pótlódik az esővel. A fák oxigént bocsátanak ki, és szén-dioxidot nyelnek el. Úgy is használhatjuk ezeket a rendszereket, hogy rendszeresen megújíthassák magukat. Az emberek és minden élő teremtmény megtartó módon élhet a Földön. Ha azonban túl nagy stresszt okozunk ezeknek a természetes rendszereknek, akkor nem tudnak többé rendeltetésük szerint működni, és nem tudnak megfelelő mértékben megújulni. A stressz mértéke attól függ, hogyan elégítjük ki szükségleteinket és mennyit használunk az erőforrásokból. A technológiai fejlettség lehetővé teszi az emberek számára, hogy könnyebben jussanak hozzá az erőforrásokhoz, ami csaknem biztosan nagyobb fogyasztáshoz vezet. Azoknak az embereknek, akik fejlett technikát használnak, csaknem mindig nagyobb az ökológiai lábnyoma, mint a fejletlenebb technológiával rendelkezőknek. Az egy országra jutó ökológiai lábnyom nagyságát úgy kapjuk meg, hogy összeadjuk a teljes lakosság szükségleteit fedező erőforrásokat, kiszámoljuk, mennyi földterület kell ezeknek az erőforrásoknak a biztosításához, majd elosztjuk a kapott földterület nagyságát az adott területen élő emberek számával. Önmagában nem jelent problémát az a tény, hogy egy ország lakosai más országok erőforrásait használják. Ez még a szegény országokban is megtörténik. A probléma az, hogy a vagyonosabb társadalmak nagyon nagy területre terjeszthetik ki ökológiai lábnyomukat. Nem tudnak azonban több földet létrehozni. Túlméretezett ökológiai lábnyomuk "ökológiai deficitet" jelent a világ többi része számára. Ha a Föld ökológiailag termékeny területét (7,4 milliárd hektár) elosztjuk a világ lakosainak számával (6 milliárd), akkor meg tudjuk határozni a Föld erőforrásainak "tisztességes elosztásból származó részét". E szerint minden embernek 1,23 hektár jutna szükségletei kielégítésére. Hogyan lehet több földterületet használni a meglévőknél? Úgy, hogy az erdőket, a talajt és a levegőt kizsákmányolják, ennek következtében elvesztik regenerálódó képességüket és elvesznek a jövő generációi számára. Közgazdasági kifejezéssel élve (természetes) tőkét használunk, hogy a jelenlegi fogyasztást finanszírozzuk. Nem tudjuk megnövelni a Földet. Ha azt akarjuk, hogy Isten minden gyermekének "elég" jusson, akkor azoknak közülünk, akiknek túl nagy az ökológiai lábnyoma, kevesebb erőforrást kell használnia, és kevesebb hulladékot kell termelnie. Boldog, teljes életet élhetünk Isten rendelése szerint, ha a Föld erőforrásaiból csak a minket megillető részt vesszük el. Ehhez többségünknek egyharmadára kell csökkentenie fogyasztását, vagyis szén-dioxid kibocsátásunkat, fosszilis tüzelőanyag felhasználásunkat, papír és vízszükségletünket kb. 75 %-al kell visszaszorítanunk GLOBÁLIS OSZTÁLYOK A "nagy utazás" egyik kulcsfontosságú elve az, hogy három globális társadalmi-gazdasági osztály létezik. E három osztály nincs teljesen elválasztva egymástól. A Nyomorgók felső, és a Megtartók alsó szintje nincs messze egymástól. De általános megfogalmazásban az emberiség jól megkülönböztethetően három csoportra tagolódik: nyomorgók: A világon kb. 1,4 milliárd ember tartozik ide. A háztartásokban az egy főre jutó jövedelem kevesebb, mint 700 dollár évente. Gabonát, gumós termésűeket és babot esznek. Nagyon ritkán jutnak tiszta vízhez. Fadarabokból, bádogból, ágakból készített házakban laknak. Gyalog közlekednek, esetleg állati erő segítségével. Összességében ez az osztály alkotja a globális család több mint egyötödét, de a globális jövedelemnek csak 2%-át kapja munkájáért. megtartók: Ez a globális középosztály, kb. 3,4 milliárd ember. Tagjai 700-7500 dollár között keresnek évente. Főként gabonaféléket esznek, néha húst. Rendszerint van tiszta ivóvizük. Masszív, de kisebb házakban laknak. Háztartásukban van elektromos áram, rádió, televízió, hűtőszekrény, mosógép. Busszal, biciklivel és vonattal utaznak. A globális jövedelem 33%-át keresik meg együttesen. túlfogyasztók: körülbelül 1,2 milliárd ember. Az egy főre jutó jövedelem több, mint 7500 dollár évente. Sok húst esznek, előre csomagolt, feldolgozott ételeket, üdítőket. Ételeik többsége távoli helyekről érkezik, eldobható csomagolásban. Házaik nagyok, fűtés és gyakran légkondicionálás van benne. Sok elektromos eszközük van, a megtartókra jellemző háztartási gépek mellett rengeteg kisebb készülék. Személyautóval járnak. Akkor utaznak tömegközlekedési eszközön, ha repülővel mennek. Ez az osztály, amely a globális család kevesebb mint egyötödét teszi ki, a globális jövedelem 64 $-át keresi. Ez 32-szer több, mint amennyit a legszegényebbek keresnek.