1/ 2.54 pont C:\0XE\EGYEB\MINDENTU\LANG.TXT

Láng István előadása a Mindentudás Egyetemén:

A Brundtland Bizottság így határozta meg: "A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generációk szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk hasonló igényeinek kielégítését." Ez a megfogalmazás politikai üzenet; egyrészt a szegényeknek, mert céljául azt tűzi ki, hogy jusson mindenkinek legalább annyi, amennyi az alapvető emberi szükségletek biztosításához kell, másrészt a gazdagoknak, hogy életmódjukat és fogyasztási szokásaikat szerényebben és takarékosabban alakítsák ki.

Egy másik definíció Herman Daly megfogalmazásában: "A fenntartható fejlődés a folyamatos szociális jobblét elérése anélkül, hogy az ökológiai eltartóképességet meghaladó módon növekednénk. A növekedés azt jelenti, hogy nagyobbak leszünk, a fejlődés pedig azt, hogy jobbak."

(...)

A fosszilis energiahordozók elégetése szén-dioxid kibocsátással jár, ennek légkörbejutása úgynevezett üvegházhatást vált ki, vagyis a hősugarak egy részét visszaveri a Föld felszínére. Így fennáll a veszély, hogy felmelegedés, klímaváltozás következik be. Már a Brundtland jelentés is sürgetett olyan intézkedéseket, amelyek a CO2 kibocsátás csökkentését eredményezik. Öt évi előkészület után, 1992-ben Rióban elfogadták az Éghajlatváltozási keretegyezményt, de ez nem tartalmazott meghatározott kötelezettségeket. Újabb öt év kellett ahhoz, hogy 1997-ben Kiotóban megszülessen egy konkrét csökkentési adatokat tartalmazó jegyzőkönyv. Később az Egyesült Államok elnöke úgy döntött, hogy nem ratifikálják a jegyzőkönyvet, de bátorítják az amerikai vállalatokat és a lakosságot, hogy önkéntes alapon törekedjenek a csökkentésre. Elmúlt újabb öt év, és csak ez év végére várható, hogy a megállapodás életbe lép. A kormányok nagyon lassan reagálnak a globális problémákra.

A népesség 2,5 milliárd főről 5,8-ra emelkedett, sőt ma már tudjuk, hogy jóval meghaladta a 6 milliárdot. A 8 millió lakosnál is népesebb városok, vagyis a megavárosok száma 2-ről 25-re emelkedett. Érdekes adat, hogy az átlagosan megtermelt élelmiszermennyiség lépést tartott, sőt felülmúlta a népesség növekedését. A számok a termelést mutatják, nem az egyéni hozzáférést, amely már más kategória, s amelyet már a gazdasági és szociális lehetőségek határolnak be. Az éves vízfelhasználás óriási növekedést mutat; 1300 köbkilométerről 4200-ig jutottunk el. Ez azt jelenti, hogy a vízkészletekkel pazarlóan gazdálkodunk. Az esőerdők jelenleg, az 1950-ben mért felületnek csupán a 70 százalékát adják. A CO2 kibocsátás közel ötszörösére emelkedett. Az elefántok száma pedig a tizedére csökkent fél évszázad alatt.

V. ... hogy ne legyen néma a tavasz!

Mindenesetre én bizakodó vagyok. Bízom abban, hogy a politikusok, a gazdasági vezetők és a civil társadalom egyaránt belátja, hogy alapvető változásokra van szükség a termelésben, a fogyasztásban, az életvitelben és az értékrendekben. Ha lassan is, de ez a folyamat végbe fog menni, és akkor, óvatosan bár, de optimisták lehetünk. Az emberek többsége szereti a természetet, az élővilágot, és saját egészségének megőrzését is nagyon fontosnak tartja.

A Néma tavasz baljós víziója után inkább optimistább hangvételben zárnám írásomat. Hallgassuk meg két állatcsoport hangját, a békák és madarak énekét. Ők teremtik meg a tavaszi és a nyári hajnalok, esték felejthetetlen hangulatát. Ne legyen néma a tavasz! Hallassák hangjukat tehát a békák és a madarak!

Ha mindenki védi és óvja a természet értékeit, akkor lesz még kuruttyoló béka és lesz még éneklő madár, és az emberek is boldogabban, egészségesebben élhetnek a jövőben.


16/ 1.35 pont C:\0XE\ARCHIVUM\BOKORIR\GYB\NAPLO\GNAP16IG.TXT

Gy.B. imája:

Istenem, segítsd meg az én magyar nemzetemet abban, hogy megértsen Téged. Hogy kivétel nélkül mindannyian hasznos emberek legyünk, hogy sok-sok életet adjunk, és soha semmiféle életet el ne vegyünk, mert csak azok a nemzetek maradnak meg, amelyek ezt a leckét megtanulták: nemzeteket fenntartani hadseregekkel, betonba beleverésekkel nem lehet, hanem kizárólag csak azzal, hogy szülnek, szülnek, szülnek az édesanyák. Mikor nálam járt a korábbi gyulafehérvári érsek, aki jó barátom, ezt mondtam neki: Lajoskám, mondd meg, hogy mit tehetünk értetek? Gondolkodott, és ezt mondta: Azt csináljátok meg, hogy a pirula nem jöhessen be Csíkba. Istenem, és is imádkozom azért, hogy minden nemzet éljen, minden nemzet megmaradjon. Hogy egyetlen nemzet se bántson egyetlen nemzetet se, és hogy az édesanyák szüljenek, és ennek következtében a magyar nemzet is megmaradjon. Mert az élet élni akar, az Isten nem a holtak, hanem az élők Istene. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.


9/ 2.63 pont C:\0XE\FOLYOIR\GAIA\G380IG.TXT

Bull. World Health Organ. 1992. 70 (4) p 409-13 WHO Commission on Health and Environment: Health and the environment: a global challenge - (Egészség és környezet: bolygói kihívás)

Az egészséges környezet nem csak szükséglet, hanem egyben jog is; az emberi jogok egyetemes nyilatkozata leszögezi, hogy mindenkinek joga van fizikai és lelki egészséget biztosító környezetben élni és dolgozni. Mindenki felelős azért, hogy biztosítsa ennek a tudomásul vételét. Felelősek az egyének és a vállalkozók is. A kormányok felelősek a megfelelő stratégia kidolgozásáért és az intézményes keretek biztosításáért.

Az egészségvédelem területén három fő bolygói cél van:
- el kell érni egy fenttartható alapot mindenki egészsége számára, lassítva a népesség növekedését amilyen gyorsan csak lehet s elősegítve a bőségben élő csoportok és országok olyan életviteleli és fogyasztási mintázatait, amelyek megfelelnek az ökológiai fenntarthatóságnak;
- biztosítani kell egy olyan környezetet, amely elősegíti az egészséget -- csökkentve a fizikai, vegyi és biológiai kockázatokat, s biztosítva mindenki számára az egészséges élete számára szükséges forrásokat;
- minden egyénben és szervezetben tudatosítani kell a felelősséget az egészség és annak környezeti alapja iránt.

Pi.



10/ 2.63 pont C:\0XE\FOLYOIR\GAIA\G380IG.TXT

Ecoforum, Journal of the Environmental Liaison Centre International, Vol 18:1, May 1994. p. 11. - Code of Environmental Ethics and Conduct (A környezeti erkölcs és életvitel törvénykönyve)

Fölismerjük, hogy minden emberi lény a Föld élő közösségének a része és hogy az emberek - mint minden más faj - ugyanazon megváltozhatatlan ökológiai törvényeknek vannak alávetve. A közösség egybekapcsolja az emberi társadalmakat, a jelenlegi és az eljövendő nemzedékeket és a természet többi részét. Magába foglalja a kulturális és a természeti különbözőséget.

Minden élet az energia- és tápanyagellátást biztosító természeti rendszerek szakadatlan működésétől függ. Így a túléléshez, biztonsághoz és méltányossághoz minden ember ökológiai felelőssége szükséges. Az emberi kultúrának a természet iránti mély tiszteletre, a természettel való egység érzésére és arra a fölismerésre kell épülnie, hogy az emberi ügyek csak a természettel összhangban és egyensúlyban folytatódhatnak.

Minden egyénnek joga van az egészséges élő környezethez. Ebből következik, hogy senkinek és semminek nincs joga olyan mértékben veszélyeztetni a környezetet, hogy azzal károsan befolyásolja az ökológiai fenntarthatóságot.


A fejlődés csak akkor lehet hosszú távon fönntartható, ha biztosítja a bolygó életet támogató rendszereinek épségét és ezzel párhuzamosan az alapvető emberi szükségleteket. A valódi fenntartható fejlődésnek a természeti környezethez kell alkalmazkodnia.

Éppen úgy, ahogyan a természeti rendszerek fönntarthatóságát az elemi kapcsolatokat elrendező törvények szabályozzák, a társadalomnak is elő kell segítenie azon emberi erkölcsi értékek elfogadását, melyek elrendezik a dolgokhoz való viszonyunkat. A környezeti erkölcs és életvitel ezen törvénykönyvének az a szerepe, hogy kihangsúlyozza a kölcsönösen fontos értékeket. Ezen értékek alapján az egyének és szervezetek úgy képesek cselekedni, hogy hozzájárulnak nem csupán önfenntartásukhoz, hanem az őket fenntartó környezet jólétéhez is. A Törvény szerepe, hogy buzdítson a természet iránti kötelességeink fölismerésére, és a bennünket fenntartó rendszerek támogatására is.

A természeti környezetet igazgató alaptételek

Minden közösség alapegysége az élet. Az élet az evolúció folyamán az alakok sokféleségét hozta létre. Az élet minden alakjának egyedi története van és mindegyik együtt evolválódott a többi szervezettel, hogy kialakítsák a természeti rendszereket.

Az emberiség a természet és az élő alakok sokféleségének a része. A élet összetettségére, sokféleségére és kapcsolatrendszerére vonatkozó tudásunk kezdetleges.

Az emberek olyan mértékben változtatták meg a bolygó élő rendszereit, hogy annak nagy része már kihalt és a fajok többsége, így a mienk is, veszélyeztetve van.

Komoly bizonyítékok vannak arra nézve, hogy az életünk alapját képező fenntarthatóság összeegyeztethetetlen a jelenlegi fogyasztói növekedési mintázatokkal és az emberség szaporodásával.


Elfogadva ezeket az alapvető ökológiai elveket, leszögezzük a következő erkölcsi tételeket:

Az élet minden alakja egyedi és belső értékkel rendelkezik, attól függetlenül, hogy milyen fontos az ember számára.

Mély tisztelettel kell fordulnunk a Természet sokféle megnyilvánulása felé.

Fontos a számunkra, hogy a természeti rendszerek határai között tartsuk fenn illetve állítsuk helyre a többi fajjal való jó összhangunkat.

Minden személynek felelősségteljesen kell viselkednie a Természettel szemben.

Sok helyi bennszülött ember (férfi és nő) egyedi tudással rendelkezik a helyi természeti rendszerekről. Ezt a tudást, és azt a kultúrát, amelynek az egyedi tudás a részét képezi, tiszteletben kell tartani és meg kell őrizni. A helyi kultúráknak szabadon kell határozniuk a saját jövőjükről.

Olyan értékeket kell elfogadnunk és követnünk, amelyek szemben állanak a jelen fogyasztói mintákkal és az emberiség szaporodásával.

A jövő nemzedékek és a bolygó élő rendszereinek a túlélése érdekében hosszú távra kell terveznünk.

A fenti erkölcsi elvek alapján elfogadjuk a megfelelő életvitel következő alapjait:

A környezeti, kulturális, társadalmi és egyéb értékekre vonatkozó megfontolásoknak be kell épülniük a döntéshozatali folyamatokba.

Miután a tudásunk a természeti rendszerekről igen korlátozott, nem ezen rendszereket kell megváltoztatni, hanem az emberi tevékenységet, a természeti rendszerek használatát.

El kell kerülnünk azokat a cselekedeteket, amelyek hozzájárulnak bármely faj kipusztulásához, vagy rongálják, netán elpusztítják az élőhelyeket.

A fejlesztési folyamatok során föl kell használni az ökológiai szaktudást.


11/ 2.63 pont C:\0XE\FOLYOIR\GAIA\G380IG.TXT

Az "ökológiai tér" (ökológiai lábnyom) fogalmáról. Ez a fogalom a holland FOE-től származik, s annyit jelent, hogy a bolygó minden lakosa azonos módon kell hogy osztozzon a bolygó termelő és asszimiláló képességéből. Úgy számoltak, hogy Észak országainak 80-90%-kal kellene csökkentenie a fogyasztását, hogy az egész világ az ökológiai fenntarthatóság körülményei között élhessen. Úgy mondták, hogy mindenkinek lehetne a hollandokéhoz hasonló életmódja, de kevesebb kocsival, levesebb légi utazással, kevesebb hús- és távoli országokból származó gyümölcs fogyasztásával. A környezeti tér fogalmából az következik, hogy Nyugatnak el kell fogadnia az anyagi életszínvonal csökkentését. Gro Harlem Brundtland azt gondolja, hogy inkább a szolgáltatásoknak, s nem a fogyasztásnak kellene növekedni. A környezeti minisztere, Thorbjorn Berntsen úgy véli, hogy ez lehetetlen, s véget kell vetni Nyugat gazdasági növekedésének.


14/ 2.62 pont C:\0XE\FOLYOIR\FOLDNAP\AJOT.TXT

Az Earth First! (Első a Föld!) bírálja a növekedés alapú társadalmat, s előtérbe helyezi a helyi, önálló, ökológiailag fenntartható és nem központosított rendszert. Az Earth First! szerint az ipari társadalomnak össze kell omlania, a rövidesen bekövetkező ökológiai szerencsétlenség után az emberek kénytelenek lesznek új módon, máshogyan élni.

A mozgalom korlátozni akarja az emberiség szaporodását. Chim Blea így ír: "Minden középosztályhoz tartozó, nálunk születő gyerek 40 harmadik világbeli gyereknek felel meg - ha arányosan kiszámítjuk a reájuk eső erdőirtást, növekvő legeltetést, sivatagosodást. Elmélkedj, mielőtt gyereket nemzel. Köttesd le a petevezetékedet, végeztesd el a vazektómiát." Fontosnak tartják a vallást. Elutasítják az intézményes egyházakat, s - úgymond - "spirituális" kapcsolatban vannak a természettel, mélyen átélik minden élő szentségét és a velük való kapcsolatot. Rokonságban vannak a taoizmussal, buddhizmussal, hinduizmussal, földimádattal, de vannak köztük keresztény misztikusok is. Legfontosabb csoportjuk valamiféle "amerikai indián spiritualizmus" alapján áll. Rendszeresen megrendezik az "Összes Élőlény Tanácsa" nevű összejöveteleiket. Ezeken kapcsolatot akarnak létesíteni a nem emberi világgal, akár sziklákkal, folyókkal, s szavakkal adnak kifejezést azok emberek okozta sérelmeinek. Éjszakába nyúló eksztatikus szertartásos táncokkal fejezik ki a többi fajjal való egységüket. Egyik mitikus eszméjük Aldo Leopoldtól származik, aki egy tanulmányában írt arról, hogy milyen módon lehet "Hegy módjára gondolkodni".


18/ 2.62 pont C:\0XE\ARCHIVUM\FORDITAS\BOCSFORD\BOCSF01.TXT

(Közgazdasági problémafelvetés a BocsFordító hasábjain)

Az ökológiailag fenntartható létmód szabályai közé tartozik, hogy ennek költségeit bele kell építeni a gazdasági aktivitásba; a környezetvédelem terheit nem szabad a szegényekre hárítani, ez nem szoríthatja háttérbe az igazságosabb fejlődést, az igazságtalanság nem fenntartható.

Ki fizessen?

Az egyik probléma, hogy hogyan hozzuk létre azt a tőkét, ami a fejlődő országok számára a megújuló energiaforrásokhoz, a tömegközlekedés javításához és az erdők megvédéséhez szükséges, nem számítva az egyéb prioritásokat is. Ez egy lényeges szempont, mivel több év távlatában a "Harmadik Világ" előrevetítve több üvegházi gázt bocsát majd ki, mint amennyit most az iparosodott országok.

A Föld Csúcstalálkozón 1992-ben az ipari országok megígérték, hogy "új és további forrásokat" találnak majd ezen feladatok megoldásához. Legtöbbjük megszegte ezt az ígéretét. Jelenleg nagyon kevés jele van csak annak, hogy a szükséges erőforrások maguktól összejönnének a nemzeti költségvetésekből.

Eredmény, hogy az ENSZ-ben egyre több szó esik nemzetközi megújuló források létrehozásáról, melyből az ökológiailag fenntartható fejlesztéseket fizetnék. A legszélesebb körben megvitatott ötlet a "Föld Csúcstalálkozó +5" (Earth Summit +5) konferencián 1997 júniusában a légi közlekedés nemzetközi üzemanyag-adójára vonatkozott. (Ugyanis - ha jól tudom - a repülőgépek üzemanyaga jelenleg ÁFA-mentes. - A szerk.) Egy ilyen megközelítés jó reményeket adhat egy megbízható forrásteremtésre olyan mértékben, mely megvédené a Földet.

Politikai akadályokból elég sok van. A fosszilis üzemanyag ipar keményen lobbizik a hagyományos üzleti élet folytatása érdekében. A fő olajtermelő országok kormányai tagadják az éghajlatváltozás veszélyeit.

De amíg a kormányok vitatkoznak, a globális felmelegedés tovább folytatódik. Csak a világ közvéleménye biztosíthatja azt, hogy a tényleges lépéseket még időben megtegyék.


Kétféle erkölcs, kétféle pénz

(idézetek az Érted vagyok-ban megjelent cikkből)

Tegyük fel, hogy már meg is valósult, amiről írni szeretnék: kétféle pénzzel jelölünk meg minden árat: az egyik az emberi munka értékét fejezi ki (az ember-ember viszonylatot szabályozza); a másik az ember-Természet relációt teszi kézzelfoghatóvá, azt fizetjük meg vele, amit a Természetből a pótlódás mértékének megfelelően elveszünk, az ásványokat, Napenergiát, szántóterületet, stb.; továbbá a szennyezéseket, mivel ezek is területet vesznek el és csökkentik a Természet megújuló képességét.


A második pénz egyszerűen azoknak a szolgáltatásoknak a "díja", amelyeket nem az ember nyújt az embernek, hanem a Természet nyújt az embernek. (Kinek fizessünk??) Láttuk, hogy a mai pénzrendszer azt fejezi ki, hogy valami véges, s így számszerűen leírható. A Természet még sokkal drasztikusabban és kézzelfoghatóbban véges, és még olyan kivételekkel sem kell számolnunk, mint az első pénz esetében (aranymosás, infláció, kamat stb.). A Természet tényleg véges, vagy még pontosabban egy év alatt minden természeti forrásból véges mennyiséget állít elő (Napenergiából, tiszta vízből, tűzifából, frissen fosszilizálódott kőolajból, vasércből stb.) Nem is nagyon látunk olyan eszközöket, amellyel egy adott négyzetméterre több fény jutna, több csapadék esne, több érc válna ki. Az viszont elrémítő, hogy az emberi működés következtében a Természet megújuló képessége bizonyos területeken gyengülhet, pl. egy túlterhelt folyó kevésbé "emészti meg" a beléeresztett anyagokat, a savas eső (SO2) rontja a fák CO2-megkötő képességét, az elszennyezett talajra hiába hull adott mennyiségű esővíz, nem használhatjuk fel ivóvízként stb.

Egyelőre azonban tételezzük fel, hogy a Természet produktumai minden régióban állandó és ismert mennyiségűek, és így meghatározható az is, hogy a gazdaság a jelenlegi működési módjával a Természet megújuló képességének hány százalékát használja fel: 1-2 jelentéktelen százalékát?; vagy több mint 100 százalékot? - ez esetben keletkezik az ún. környezeti adósság, az utódoknak átadott környezet romlik, a készletek kimerülnek, a Természet (ön)fenntartó képessége csökken.

A dolgok globó-árát a bennük lévő anyag és energia határozza meg. Az egyes nyersanyagok globó-árfolyamát (árarányát) viszont piacosítani kellene, vagyis az olaj, víz, fa, mészkő árfolyama addig változna (nőne), amíg az összfogyasztás az évente keletkező mennyiségre nem csökkenne. Tipikus glob-olcsó dolgok lennének a szolgáltatások (az emberi munkát persze meg kellene fizetni a munkabérünkből) és a mezőgazdasági termékek ott, ahol a föld eltartóképessége és a népesség hosszabb ideje egyensúlyban van (a kenyérben lévő munkáért valamivel kevesebbet kellene fizetni, mert a földadó megszűnne, de az ár mellé írt Globószám sem lenne túl sok).

A dolgot nem lehet visszavezetni a hagyományos pénzrendszerre. Ezt a történelem bizonyítja. Ha egy erőforrásnak csak a kitermelését kell megfizetni, akkor azt rohamos ütemben el is fogják fogyasztani. Így tűntek el a mediterrán erdőségek, ezért apad a talajvízszint Pakisztánban (könnyebb kutat ásni, mint esőt csinálni), így zárták be Magyarországon a mindenféle bányákat, miután gyakorlatilag kiürültek (réz, ezüst, szén, urán, stb.). És így fog történni a Föld többi ún. ásványkincsével, amit a földrajzórákon tanultunk. Nem az a lényeges, hogy egy országnak mennyi érctelére bukik a felszínre, amit eddig szerencsés adottságnak tekintettünk, hanem az, hogy az adott "ásványkincsből" mennyi pótlódik évente. Ha ennél többet veszünk el, akkor matematikai bizonyossággal ki fog fogyni.

Marad még a kérdés: a kiosztható Globo mennyisége és elosztása. Mivel egyéb elv még nem született, az ország Globó-készletét alanyi jogon kellene mindenkinek kiosztani. Azt, amit eddig a Természet ingyenes adományának tekintettünk az ország egésze számára, azt ezután is csak együttesen használhatjuk fel, csak most már felelősségteljesebben, mivel fizetni kell érte.
A második erkölcs

Az egyetemes erkölcsnek ez a mindmáig alig gyakorolt része arról szól, hogy mit tesz az ember a Természettel. A Természetnek is vannak igen egyszerű törvényei, parancsai, melyeket korábban nem is nagyon állt módunkban megszegni: nem értük föl a bili fülét. Ha viszont megszegjük ezeket... Ilyen egyszerűekre gondolok, mint hogy:
* ne végy el többet, mint amennyi keletkezik;
* ne vágj ki minden fát;
* ne tekints minden más fajt ellenségnek;
* ne akarj növényevőből csúcsragadozóvá fejlődni;
* ne önts mérgező gázt oda, ahol te és a többi élőlény lélegezni akarnátok;
* ne csinálj monokultúrát a mezőből;
* ne viselkedj ostobábban nagy csoportban, mint egyénileg;
* ne pusztíts ki fajokat mindegyszálig;
* ne tervezz véges helyre korlátlan növekedést;
* ne foglald le az egész életteret magad számára;
* ne változtass meg olyan dolgot, amit nem ismersz - hátha megismervén nem is akarnád megváltoztatni;
* ne terheld a környezetedet jobban, mint amit elbír, stb.,
vagy pozitívan megfogalmazva: "Szeresd a Természetet, mint a saját fajodat, hogy hosszú életű lehess a Földön." Ott tartottunk, hogyha ezeket megszegjük, akkor ezért büntetés jár. A Természet büntetése pedig a halál. Furcsábbak itt az erkölcstani szabályok is. Nem kérdezik a halak, hogy készakarva vagy gondatlanságból engedtük (mi vagy mások) a ciánt a Tiszába, az sem számít, hogyha valamit letaroltunk kapzsiságból vagy égető szükségből tettük-e. Csak az eredmény számít az Ítéletnél, az ítélet pedig: élet vagy halál. Nem akarom bagatellizálni az első erkölcs büntetését, hogy mi a súlyosabb: a pokoli élet vagy a halál. Csak megállapítom, hogy a kövületek tanúsága szerint a Természet nem ismeri a "tartós szenvedés" büntetési tételét. A hibák(!) büntetése: szenvedés plusz halál.

Daniel Quinn: Izmael című könyvéből tanultam, hogy az élőlények 3 milliárd éve gyakorolják, amit gyakorolnak, betartják a Természet törvényeit, amit bizonyít, hogy léteznek, akik ma léteznek. Tehát, ha azt keressük, hogy hogyan kell élni a Természetben, amikor fontossá válik számunkra, hogy élni akarunk, akkor az Élőket kell megvizsgálnunk, nem pedig önmagunkat. Önmagunkat csak annyiban, hogy eltér-e amit csinálunk attól, amit az élők milliárd évek óta elénk élnek. Ha Életképes, Élet-képű, amit csinálunk, akkor a jutalmunk ugyanaz, mint az első erkölcs esetében: mennyország a Földön és ökológiai béke.


De sustinebilitate (előzetes a cikkből)

A fenntarthatóság a közgazdászok nyelvezetében már fenntartható fejlődéssé, fenntartható növekedéssé lényegült át, s valami olyasmit jelent, hogy növekedjünk, gazdagodjunk erősen, csak nagyobb válság, vagy infláció ne legyen belőle... ...mostanában. "Fenntarthatóság - legalábbis egyelőre".

Számomra a fenntarthatóság alapvetően a következő négy dolgot jelenti:

1.) Kevesebbet fogyasztani, mint amit a Természet adni tud. Kevesebb fát kivágni, mint amennyit ültetünk, mint amennyit az állomány vastagodik.

2.) Több kárt tenni jóvá, mint amennyit a létünkkel és igényeinkkel okozunk, okoztunk. El kell ismernünk, hogy máris létrehoztunk olyan helyzeteket, amelyeket a Természet nem tud orvosolni, a környezetünkben vannak és folyamatosan keletkeznek elrontott dolgok. Majd' minden tevékenységünkkel okozunk egy kis további fenntarthatatlanságot, és alig tudunk említeni olyan foglalkozásokat, olyan ismerősünket, aki a károk helyreállításával foglalkozna. Természetes, hogy enni kell, de vajon tudunk-e kenyeret sütni szén-dioxid kibocsátás nélkül? Természetes, hogy sütünk, és hogy környezeti adósságot okozunk. De vajon több kárt teszünk-e jóvá, mint amennyit okozunk; vajon az emberek többsége foglalkozik-e hivatásszerűen azzal, hogy holnap helyrehozza azt, amit tegnap elrontottunk? Ebből a szempontból (és csak ebből a szempontból) mindegy, hogy a károkat szükségből, létszámból vagy luxus-pazarlásból okoztuk-e. Csak az a lényeg, hogy többet teszünk-e jóvá, mint amennyit okozunk. Ez esetben egyre csökkeni fog a fenntarthatatlanságunk. Ellenkező esetben pedig nőni.

3.) Nem termelni több szennyeződést, mint amit a Természet fel tud dolgozni. Bár már ezzel is azt deklaráljuk, hogy a Természetnek semmi egyéb dolga nincs, mint a mi szennyezéseinket feldolgozni. Ebben a szemléletben a folyó nem más, mint hosszú szennyvíztisztító, az erdő porfogó, a völgy lerakó, a tenger szén-dioxid-szűrő.

4.) A fenntarthatóság eszméjének fennmaradása

Egy vallomás: "A fenntartható életet el tudom ma már képzelni, és kívánom is." Szeretnék élni egy agyonszigetelt lakásban, melynek 60 köbméter napmelengette vízből, és 10 q fából megvan a fűtése. Szeretnék otthon ülni, ahol nincsen 50 W-nál erélyesebb gépezetem, kicsit gyűrötten, viseltesen öltözködve. Szeretnék olyan keveset enni, mint Cedric Prakash iskoláiban az indiai gyerekek, nem vásárolni szerkentyűket, abban a tudatban, hogy mások sem vesznek, és nem is gyártanak ilyen marhaságokat. Vágyom arra, hogy magamat megtartóztatva éljek, és csak gyalog, vagy kerékpárral közlekedjek, Nap-, szél, bioenergiával hajtott vonatokat, trolikat, villamosokat csak nagy szükség esetén vennék igénybe, lehetőleg kedvezményes jeggyel (nappal, amikor a szél is erősen fúj). Igénybe venném a vasúti fuvarozást és a kerékpáros házhozszállítást, de csak akkor, ha biztosítva látom, hogy a síneket, bicikliket újraolvasztják mind, ha elöregednek. Olyan világról álmodom, ahol vasból nem készítenek fegyvert, kőolajjal, földgázzal nem fűtenek, az urániumból nem lesz atombomba, és ahol drogok, alkohol és cigaretta nélkül is lehet "elviselhető" életet élni.

Mégsem látom, hogy megvalósulna... egyetlen országban. Van olyan ország, ahol nyomorúságosan keveset fogyasztanak, de a népsűrűség a Gangesz partján fenntarthatatlanul magas, és még növekszik is. (...) Van olyan ország, ahol kedélyesek az emberek, megtisztították már a Temzét, de fenntarthatatlanul fogyasztanak, és ezt még gyorsabban növelik, mint a harmadik világ népességnövekedése. És van olyan ország is, ahol talán csak 20 évnyire vagyunk a fenntarthatóságtól a Duna partján, de csak akkor érezzük jól magunkat, ha a Lajtán túlra kacsingathatunk, és ha révbe ér a hajónk - úgy 10 év múlva -, akkor már 30 évnyire leszünk a fenntarthatóságtól.

Nincs egyetlen ország, egyetlen közösség, egyetlen kontraszttársadalom sem, ahol menne a dolog. Hát mégiscsak utópia lenne a fenntarthatóság?

Valaki pedig azt súgja nekem, hogy a lelki ok egyben a legkönnyebben megváltoztatható ok is. Csak újat kell gondolni, csak el kell határozni magunkat, csak erről kell álmodni, csak el kell kezdeni.

Dőry István

Kiegészítés:

+ pár száz vagy pár ezer forint is elég a környezetvédelemre,

(...ha nem költünk pár száz vagy pár ezer forintnál többet a környezetpusztításra.)

9