Családom Ének: Hogyha igazán szereted... Bevezetés: A család témája felöleli az élet minden területét. Ráadásul nehéz úgy beszélni róla, hogy ne azt érezze az ember minduntalan, hogy erröl már sokat olvastam, még többet hallottam, és még kevesebbet tudtam megvalósítani belöle. Igen, ez az élet. Mindig újból hozzá kell fogni az elvek tudatosításá- hoz és azok gyakorlati végrehajtásához. Ha valaki elfásulna, beleunna ebbe, fel lehet rázni azonban azzal, hogy csak ez az újrakezdési momentum ismétlödik. Az, amit újrakezd, ahogyan, akikkel újrakezdi, ö maga az újrakezdö mindig más ill. mások. Ez pedig roppant izgalmassá teszi az egész müveletet. A család, miután élök alkotják mint egész is állandó mozgásban van, változik. Mintha úton lenne. Soha nincs egyetlen meg- ismételhetö perc sem az élet tovahömpölygésében, egyetlen visszahozható másodperc sem. Ez az, ami nagy felelösséget ró ránk. Amit ma nem teszek meg, holnap már nem tehetem, vagy csak óriási áldozatok árán. Vajon kit vagy mit akarok feláldozni mulasztásaim fejében? Azért vagyunk most itt, ebben a csodálatos és nyugodt környezetben, a lélekre (Lélekre) figyelve, egymásra figyelve, hogy évközben, amikor az élet kissé felgyorsulva hömpölyög, minél kevesebbet mulasszunk. Maradjunk az út hasonlatnál. Minden család, amikor mint szociológiai egység létrejön, elindul valamely irányba. Van, amelyik meghatározza magának, hogy merre, mi legyen a cél, van amelyik nem. Persze legtöbben elképzelik 20-25 évvel késöbbi önmagukat, és ez tulajdonképpen már a cél, a fö irány meghatározása valamilyen formában, mértékben. A sok közül szükítsük ezentúl figyelmünket a mi családi célunkra, ami,Jézus nyom- dokain járva a szeretet minél teljesebb megélése és továbbadása. Nem biztos, hogy a legoptimálisabb idöpontot választottam, de most tegyük a cél elérésének idöpontját akkorra, amikor a gyerekek sorra alakítják saját családjaikat, egymás után repülnek ki a szülöi házból. Ekkor már lehet látni, hogy az általunk választott fö irányvonalakat tartottuk-e, elértük-e a célt, ahova vágytunk házasságunk kezdetén. Ez gyakorlati megfogalmazásban így hangzik: érett, keresztény emberré neveltük-e gyerekeinket, akik ezt pár- és pályaválasztásukkal, a körülöttük lévö közeli és távoli emberekhez való viszonyulásukkal bizonyítják. Még nagyobb bizonyságot kapunk iránytartásunkról, ha fö célunkat, a szereteten alapuló életet gyerekeink is átörökítik, át akarják örökítani saját családjukban. Evely így fogalmaz Szerelem és házasság címü könyvében: "... ez a szeretet életetek alapja, .... megörökíthetö, ... túlmegy rajtatok." "Vajon (a családban) egyik a másik által, egyik a másik számára olyan életet ismert meg, amely megörökíthetö?" A szeretet családos útjáról le lehet térni, kisebb-nagyobb kacskaringókat tehetünk - mint ahogy teszünk is - de ha újból és újból a helyes irányba fordulunk, egyre közelebb kerülhetünk a célhoz. Nem mindegy azonban, hogy mikor; erröl szóltam már az idöfaktor említésével az elején. Az úton ugyanis nincs megállás, a lelkiismeretet nem lehet szabadságra küldeni, bármerre fordulva is, de utazunk, az idö halad, a gyerekek nönek. Ha késön vesszük észre, hogy nem jó irányba megy a szekér, bizony nagy kerülöket tehetünk, és minél távolabb vagyunk a helyes úttól, annál nehezebb és persze több idöbe telik a visszatérés. Ezért ellenöriznünk kell magunkat bizonyos idöközönként, hogy hol tartunk, jófelé áll-e még a szekér rúdja. Föképp a nagyobb keresztezödéseknél, út- elágazásoknál, mint pl. óvódáskorba, iskoláskorba lépésnél, közösségen belüli változások alkalmával, egy-egy nagyobb összegü beruházásnál, állás- változtatáskor, újabb gyermek várásakor, de legalább évente, a lelki- gyakorlaton próbáljuk szembesíteni globális családi vágyainkat jelenlegi tendenciáinkkal. Képzeljük el a 15-20 évvel késöbbi csalái fotóinkat, amelyek akkori lelki-testi mivoltunkat ábrázolják. Ilyenné fogunk válni. Ilyenné akarunk válni? Ujítsuk meg döntéseinket. A házasfelek elöször külön-külön, majd közösen. A házasság elött állók saját leendö házas- ságukra vonatkozóan is meg kell, hogy erösítsék önmagukban, hogy házasságukat milyen irányban szeretnék elindítani. Mostani egyéni és együttes gondolkodásunkat 1-2 kérdéssel, gondolattal szeretném elö- mozdítani. Elöször teleobjektívvel nézzük családunk idöbeli szereplését, vagyis csak a föbb mutatókat. 1. Merre tart a családom, milyen rápillantásra? Egy pár példa: mindig magasabb életszínvonalra vágyó, tollasodó család; a ne hagyd magad eltaposni fiam mottójú, a maga érdekeit erösen képviselö család; a minket hagyjanak békén mottójú, szürkeségbe hajló család; burokban nevelö, a maga kiváltságát örzö család; túl nyitott mások felé, állandóan nyüzsgö család stb.) 2. Ha izgat az elözö kérdés, milyen gyakran ülök le hosszasabban és gondol- kodom erröl magamban és a párommal együtt? (minden évben, minden lelki- vezetéskor, több évente?) 3. Milyen tendenciák érvényesülnek a családomban anyagi és lelki téren?     Anyagi téren: Milyen anyagi javaink vannak, mire vágyunk, mire van szükségünk? Rendszeresen adunk-e a rászorulóknak vagy csak néha? Mennyit adunk ilyenkor? Mi alapján válogatjuk ki, hogy kinek adunk? Mindezeket (az anyagi dolgokat) hogyan beszéljük meg gyermekeinkkel? Tiszteletben tartjuk-e gyermekeink, párunk és saját magunk jogát az egészséges élethez, az egészséges levegö, táplálkozás és mozgás bizto- sítása által?     Lelki téren: Szolgálatkészség és szelídlelküség jellemzö-e ránk? Bántjuk-e azt, aki bánt minket? Segítökészek vagyunk-e vagy diszkréten megpróbálunk odébbállni? Becsületesség, öszinteség jellemzö-e ránk? Amikor együtt van a család, mire pazaroljuk a legtöbb energiát és a legtöbb idöt? Ezután próbáljuk azt szemügyre venni, hogyan telnek az útonjárás mindennapjai. Hogyan állnak össze életünk föbb tendenciái. Idöben egyre szükebbre állítjuk kameránkat. Szempontok, kérdések az elmélkedéshez, mindig csak a családi vonatkozásokat szem elött tartva: 1. Lelki élet, töltekezés: Rendszeresen imádkozom, elmélkedem-e a házastársammal együtt, vagy csak amikor már nagyon "sok vaj van a fülünk mögött"? Tudatosítom-e magamban, hogy saját személyiségem építése nélkül (vagyis egyéni ima, elmélkedés nélkül) nem sokat tudok beletenni a családi közös kalapba? A közös elmélkedés nem ment fel az egyéni alól. Ha így tennénk, az azt mutatná, hogy mindig csak kapni akarok valamit a közösböl, a másiktól, de adni lusta vagyok. Lehet, hogy már csak a gyerekekkel közösen tudunk elmélkedni, lelkiismeretet vizsgálni? Mi ennek az oka? Van hatékony lelki tanácsadásunk? 2. Családi élet:     a) nevelés: Nyugodt, derüs, következetes, melegszívü szülö vagyok-e? Ha valamelyik nem igaz, mit teszek annak érdekében, hogy megváltozzam? Talán a pihenés hiányzik? Jobban kellene beosztani az idömet? Tudom-e, hogy amit ebben az órában nem adok, teszek meg a gyermekemnek, azt késöbb nem, vagy csak igen nehezen tudom pótolni? Gondolok-e arra, hogy gyermekem 14-16 éves korára lelkileg érettebb kellene hogy legyen, mint kortársai, annak érdekében, hogy a felgyorsuló világ zürzavarában el tudjon igazodni, és ne essen bele a fiatalokra váró csapdákba? Hogyan nevelem önállóvá? Önellátásban, háztartásbéli segítés terén nem szolgálom-e ki a kelleténél jobban? Építem-e szellemi önállóságát a világ dolgairól való nyílt beszél- getésekben? Nem szolgálom-e az önzöségét azzal, hogy fölösleges dolgokat veszek neki? A legfontosabb: Van-e rendszeres elmélkedési idönk, ahol a jézusi szeretetet ismeri meg és tudatosítja a gyerek. Van-e ennek kerete, liturgiája? (Érzelmi motiváció) Gondoskodom-e hasonló gondolkodású, potenciális barátokról? Aranyszabály: Sokszoros befektetés kell a megtérüléshez.     b) Házasságunk ápolása: Nyugodt, derüs, áldozatkész pár vagyok-e? Milyen gyakran beszélgetünk jóízüeket? Van-e szexuális harmónia közöttünk? Ha nincs, magamban keresem-e elsösorban az okot? Megbeszéljük-e nyíltan a problémákat? Beszélgetünk-e a gyerekek neveléséröl? Melyikünk véleménye a döntö általában? Mit szól ehhez a másik?     c) Háztartás: Berendezés és ennivaló terén: minél kevesebb pénzzel és idövel egyszerüt, változatosat és egészségeset. Mosás, takarítás, vasalás, mosogatás terén: minél kevesebb kemikáliával és idövel, higiénikusat, rendezettet. Ezeken a területeken állandóan látványos kompromisszumokat kell kötnünk. 3. Munkahely: Az ember elsösorban a családjáért felelös. Ez az a terület, ahol öt senki sem pótolhatja. Alárendelem-e a munkahelyemet, idöben, energiában a családnak? Milyen érveim szólnak amellett, hogy bizonyos idöszakokban (pl. a gyerekek már iskolások, különleges szakmai elömenetellel való kecsegtetés stb.) több idöt és energiát töltök el a munkahelyemen, mint a családban? Ezek az érvek a család többi tagja szerint is helytállóak? Ha nem, hogyan rendezem el magamban és velük ezt a konfliktust? 4. Közösség:     a) táplálkozó: Segítette-e a közösség, amióta együtt, vagy egyedül, de házasként idejárunk, családi harmóniánk kiépülését? Vagy konfliktus- forrás kettönk között a közösség? Mi az oka? Hogyan próbálom megoldani a helyzetet? Mi mint házaspár, vagy mint házasember mit adtunk a közösségnek? Észre lehet venni a különbséget, hogy nem mint te meg én járunk a közösségbe, hanem mint mi? Mikor lehet ezt megfigyelni?     b) leadó közösség: A kincset, amit találtunk, nem szabad elásni. Evely szavával: át kell örökíteni, és nem csak a gyermekeinkben. Söt, a gyermekek elött is akkor leszünk csak igazán hitelt érdemlöek, ha a kincs- böl másnak is juttatunk. - Igazán azt gondolom-e, hogy olyan lenyügözö családi életet élünk, hogy majd követök támadnak, akik tölünk akarnak tanulni, velünk akarnak közösségben lenni? Igen, a példa óriási erejü, e nélkül nem is lehet halászni. De a "halakat" nem csak érzelmileg kell magunkhoz vonzanunk, hiszen a halakkal ellentétben, az emberhalaknak jócskán fejlett tudatuk is van. Eszük, amellyel kommunikálni lehet és kell. Nem elég csak elbüvölni, csak a példával hatni, hiszen elöbb-utóbb az elbüvölt is észreveszi, hogy nem vagyunk tökéletesek. Ne felejtsük el, hogy nem magunkhoz kell édesgetnünk az embereket, hanem Jézushoz, a szeretethez. Természetesen ez rajtunk keresztül történik, de a kihalászot- tal is tudatosítani kell, hogy mivégre halászták ki. Annyira eltölt bennünket családi életünk, hogy másokra már nem is futja az energiánkból? 5. Karitász: Ahhoz, hogy példaértéküek maradjunk mind gyermekeink, mind mások számára, ahhoz, hogy a célirányt ne tévesszük szem elöl, hogy a gyermekekben a helyes és természetes mentalitást kialakítsuk, két fontos dolgot állandóan gyakorolnunk kell a családon kívül is: az adást és a szolgálatot (elsösorban a nagyszülök, a rokonság öregjei, rászorulói irányában). A család anyagi és energiabéli állapotától függöen, ha csak kis mértékben is, de azt a két dolgot tennünk kell, mert különben mi magunk hamar leszokunk róla (igen hatásosnak tünö érveink vannak emellett), azonkívül, ha természetessé nem válik ez a gyerek számára, késöbb már egyáltalán nem, vagy csak igen nehezen fogjuk öt ilyesmire rábírni. Az átörökítés szempontjából pedig a fiatal szülö azt tanítja, gyakoroltatja föképpen a gyerekével, amit ö maga is mint szokást élt át gyerekkorától kezdve. Evely nagyon szemléletes hasonlata a családi élet "leadó szférájáról" (leadó közösség, karitász): Sok házssági közösség azért fulladt meg, fojtódott le, mert nem volt huzat kifelé, nem építették meg a családi tüzhelyhez a megfelelö kéményt. Ahhoz, hogy odabenn a tüz lobogni tudjon, szükség van a huzatra. Se kicsire, se nagyra, pont a megfelelöre. 6. Pihenés: Hogy élem meg pihenö perceimet, óráimat? Büntudattal, vagy kikapcsolt lelkiismerettel nem lehet jót pihenni. Az utána következö vezeklésszerü felpörgetése aktivitásunknak, netán kapkodás, szintén nem tesz jót sem testünknek, sem lelkünknek, sem a család többi tagjának. Jól határozom-e meg energiáim kifogyásának idejét? Nem akarok-e mindig többet tenni, mint amennyit megtehetek? Tudom-e, hogy a gyereknek teljesen mindegy, milyen szent és hasznos dolgokat teszek, ha közben ideges, fáradt, türelmetlen vagyok, ö nem a szeretetet élö és tanító szülöt fogja bennem látni. Egy-egy türelmetlenebb, eröszakosabb rákiabálás több hónap, esetleg év nevelömunkáját teheti tönkre. Az életben van éppen elég olyan váratlan szituáció, amikor az idegrendszerünk már csak kap- kodásban, kiabálásban és rángatásban tud megnyilvánulni. Ne szaporítsuk ezek számát azzal, hogy nem adjuk meg idegeinknek, izmainknak a megfelelö idöt a kinyújtózásra. Tervezzük ezt is tudatosan. Azért van eszünk, hogy kontrollálja és szabályozza testünket, amennyire csak lehetséges. Ötletek trükkök mindezek napirendbe való beágyazásához (hátulról visszafelé): 6. Pihenés: Az iskolában nem hiába van 10 perc szünet az órák között. A felnött se különb. Körülbelül óránként, kétóránként tornátassuk végig izma- inkat fejtöl lefelé. Érezzük, hogy minden testtájon lévö izom kicsit meg- nyúlik. Amikor lehet, ne lógassuk a lábunkat, üljünk törökülésben, vagy tornáztassuk lábfejünket. Nem szabad szégyellni a munkahelyen. Hetente kétszer mozogjunk, tornázzunk annyit, hogy verítékezzünk. A gyerek mozoghasson annyit, hogy utána étvággyal egyen. "Adagoljuk túl" a gyereknek - és magunknak is - a rostos táplálékot, hogy ne legyen kedve (kedvünk) egyéb károsabb dolgokat (pl. zsír, szénhidrát) fogyasz- tani. Télen is olcsó 1-1 répát, almát a kezébe nyomni. Készítsük változatosan a rostos ételeket, hogy legyen kedvünk öket megenni, ne érezzük magunkat nyulaknak (pl. különféle felaprítási módok, reszelések; különbözö zöldség- kombinációk; többféle salátalé hozzá) (Ezeket az apák is megtehetik, könnyebb, mint a rendes fözés, meglephetik vele a családot.) Fejlesszük kreativitásunkat ezen a téren is. A nap közepén legyen egy hosszabb pihenésünk. Megújult erövel lehet mindent folytatni. A gyereket is szoktassuk erre. 5. Karitász: A gyereknek mindent magyarázunk el az ö szintjén, mit és hova adunk, küldünk. Amibe csak lehet vonjuk be. Éhezök, szegények borítékja, kasszája. 4. Közösség: Próbáljuk tartani a kapcsolatot azokkal a hasonelvü családokkal, ahol gyermekünk számára potenciális barát ill. közösségi társ van. Ha lehet, szervezzünk gyerektalálkozókat. Azokat a gyerekeket, akikkel csemeténk a legtöbbet együtt van, és kedveli öket, minél többször hívjuk meg. 3. Ajánlott irodalom: Eric Berne: Emberi játszmák 2.  - " -  : Ginott: Szülök és gyermekek, F. Várkonyi Zsuzsa: Már százszor               megmondtam, Th. Gordon: PET, Simonyi: Szerelemröl, Evely:               Szerelem és házasság 1. A gyerekekkel való rendszeres esti ima, kis elmélkedés mellett, heti rendszeres nagyobb elmélkedést is lehet tartani, valami érdekes "foglal- kozáshoz" kötve. Ez lehet pl. evangéliumi kifestö, gyerekbiblia, szentírási kártyákból való válogatás. Egy-egy idézetröl, történetröl beszélgetve sok minden kiderül, mit is gondol a gyerek a jézusi tartalmakkal kapcsolatban. E beszélgetések során, sokszor több évnyi "hittananyagot" ültethetünk a fejébe. Befejezö gondolatok: Visszatérve az útonjárás hasonlatára. Régebben, pl. a népvándorlás korában, a nép tömege elött mindig volt egy elöörs, egy felderítö csapat, akik a helyes útirányt mutatták a többieknek, ill. kifürkészték, hogy vajon ellenséges vagy barátságos lakók vannak a vidéken, ahová vetödtek. Ma ezt már pótolja a térkép. Családos és nem családos életutunkon nekünk is vannak elöörseink. Jézus, tanítványai és mindazok a jó emberek ök, akik valamiképpen elömozdítot- ták, hogy a szeretet elterjedjen a földön, és a felnövekvö csemeték békében, boldogságban élhessenek. Figyeljünk rájuk. Ének: Azt szeretném, ha a két szemed...