James
H. Forest
A
KATOLIKUSOK ÉS A LELKIISMERETI KATONASÁG-MEGTAGADÁS
Ben
Forest-nek és minden fiatalnak, aki küzd a háború struktúráiban betöltött
szerepe ellen!
(Eredeti cím: Catholics and Conscientious Objection)
Magyar fordítás - Hungarian translation © Gyula Simonyi
Kiadta
1981-ben a
THE
CATHOLIC PEACE FELLOWSHIP
339
Lafayette Str., New York, NY 10012
tel:
00-1-212-673-8990
Ezennel
megadjuk az engedélyt ennek a szövegnek teljes vagy részleges másolásához,
azzal a kikötéssel, hogy feltüntetik a Katolikus Béke Szövetséget mint kiadót,
címmel együtt.
NIHIL
OBSTAT: William Smith S T D Censor Librorum
IMPRIMATUR:
Joseph T. O'Keefe, V G Vicar General,
Archdiocese
of New York, 1981. december 3. +
(Eredeti
cím: Catholics and Conscientious Objection)
James
H. Forest az USA haditengerészeténél vált lelkiismereti
katonaságot-megtagadóvá. Miután emiatt elbocsátották, New York belvárosában
csatlakozott a Katolikus Munkás közösséghez (Catholic Worker), és
havilapjuknak, a "The Catholic Worker"-nek ügyvezetõ szerkesztõjeként
szolgált. (A Catholic Worker mozgalom alapításáról és munkájáról magyarul a
lásd a Szolgálat 65. számában Dorothy Day életrajzát. - a ford.) Alapítója és
nemzeti titkára volt a Katolikus Béke Szövetségének és szerkesztõje a
"Fellowship"-nek, a Kiengesztelõdés Szövetsége (Fellowship of
Reconciliation) lapjának, valamint munkatársa a "Sojourners"-nek
(Tartózkodók) és az "IFOR Report"-nak (A Kiengesztelõdés Nemzetközi
Szövetsége jelentései). A vietnami háború alatt egy évet töltött börtönben
behívók elégetése miatt. Legújabb könyve: "Thomas Merton, egy festõi
életrajz", a Paulist kiadónál jelent meg. Jelenleg az IFOR koordinátora,
címe: Hof van Sonoy, 1811 LD Almaer, Hollandia.
+ A
"Nihil obstat" és az "Imprimatur" annak a hivatalos
kinyilvánításai, hogy egy könyv vagy brossúra mentes a hitbeli vagy erkölcsi
tévedésektõl. Nem foglalják magukban az engedélyeket megadók kifejezett
személyes egyetértését a tartalommal.
ISBN
0-942252-063
Térdenállva
könyörgök, forduljatok el az erõszak ösvényétõl és térjetek vissza a béke
útjára... Az erõszak csak késlelteti az igazságosság napját. Az erõszak
lerombolja az igazságosság munkáját. Irántatok való teljes szeretetemmel, a
fiatalokba vetett teljes bizalommal mondom nektek: ne hallgassatok azokra a
hangokra, amelyek a gyûlölet, a bosszú, a megtorlás nyelvén beszélnek. Ne
kövessetek olyan vezetõket, akik a halált osztogatás útjára visznek. Szeressétek
az életet, tiszteljétek az életet, önmagatokban és másokban! Adjátok magatokat
az élet szolgálatára, ne a halál munkájára! Az erõszak az igazságosság
ellensége. Csak a béke vezethet a valódi igazságossághoz.
II.
János Pál pápa, Droghes, Írország, 1979.IX.29.
Auschwitz
és Hirosima századában élünk. Ezek a földgömb ellentétes oldalain helyezkednek
el, és nevük Isten-adta szabadságunk sötét oldalára emlékeztet. Mi éppolyan
szabadok vagyunk a halált választani, mint az életet, szabadok még arra is,
hogy egész városok népek halálát válasszuk, szabadok még saját kihalásunkat is
választani.
Auschwitzben
és a hitleri korszak hasonló koncentrációs táboraiban a gyilkolás hétköznapi
férfiak és nõk mindennapos feladata volt, akik egyszerûen csak a parancsot
teljesítették és megpróbáltak életben maradni. Más normális, mindennapi emberek
belekeveredtek Hirosima lerombolásába 1945. augusztus 6-án. E napon olyan
korszak kezdõdött, amelyben lehetséges egyetlen nap alatt emberek
százmillióinak megölése.
Auschwitz
és Hirosima nemcsak ama képességünkre fájdalmas tanúbizonyság, hogy meg tudjuk
ölni egymást, hanem arra is, hogy racionalizálni tudjuk a számunkra nem
kívánatos, ártatlan emberek tömeges lemészárlását. Ennek következtében manapság
azon vesszük észre magunkat, hogy ki vagyunk képezve idegen nemzetek teljes
elpusztítására, amelyek pedig semmivel sem bûnösebbek nálunk, és amelyek a
szovjet szférában még kevésbé felelõsek kormányuk politikájáért, mint mi a
mieinkért.
Amint
XXIII. János pápa megjegyezte Pacem in Terris c. enciklikájában, a teljes
pusztulás eszközei könnyen kéznél vannak. Az amerikai elnököt mindig kíséri egy
hadsegéd, akinek aktatáskája tartalmazza a "gombot", egy készüléket,
amelyen keresztül továbbítani lehet a kódolt üzenetet, amely elindít egy
nukleáris támadást. Feltételezhetjük, hogy a szovjet elnöknek is van hasonló
társa. Ha a parancsot kiadnák, 15 percen belül (ez 1981-es adat, azóta sokkal
kevesebb ez az idõ - ford.) elérné a célpontot a bombák robbanása. Egy pillanat
alatt több élet pusztulna el, mint az emberi történelem összes háborújában
együttvéve.
De
Auschwitz és Hirosima nem feltétlenül ítéli az emberi nemet ilyen, sajátmaga
okozta katasztrófára. Úgy is lehet értékelni õket, mint annak az akaratnak a
születési helyét, hogy magunkat és kormányainkat leszereljük, és hogy életünket
a konfliktusok erõszakmentes megoldására bízzuk. Míg Auschwitz és Hirosima meg
tudja dermeszteni az észt és a lelket az ember gonoszságra való képességének
nyilvánvalóságával, ugyanakkor az Evangélium legjavából való életadó leckét is
adhat. Ahogy II. János Pál pápa kifejezte ezt a leckét, amikor 1979-ben
elzarándokolt Auschwitzbe: "AZ EMBERNEK SOHA NEM SZABAD SAJÁT ÖNZÕ ÉRDEKÉT
KÖVETNIE MÁSOK ROVÁSÁRA, MÁSOK LEIGÁZÁSA ÁRÁN, HÓDÍTÁS, KIZSÁKMÁNYOLÁS ÉS HALÁL
ÁRÁN". Továbbá hangsúlyozta az átlagpolgárok kötelességét a háború
legyõzésének munkájában való összefogásra, mert "NEMCSAK AZOK FELELÕSEK A
HÁBORÚKÉRT, AKIK KÖZVETLENÜL ELÕIDÉZIK, HANEM AZOK IS, AKIK ELMULASZTANAK
MINDENT MEGTENNI AZOK MEGAKADÁLYOZÁSÁRA."
Tehát
a háború megelõzését nem kell a politikai és katonai vezetõkre hagyni.
Mindegyikünknek köze van hozzá azzal, ahogyan élünk és megválasztjuk munkánkat,
akármilyen fiatalok és tapasztalatlanok is vagyunk. Nem várhatjuk el, hogy
mások a "Ne ölj!" isteni parancsa szerint éljenek, amikor éppen mi,
akik keresztényeknek nevezzük magunkat, megtagadjuk azt.
Nem
is olyan régen, ha a katolikus ember megpróbálta megérteni az egyház háborúról
és békérõl szóló tanítását, gyakran úgy találta, hogy csak összezavarodik a
kutatástól. Az Újszövetségben teljesen nyilvánvaló, hogy ellenségeinket
ugyanúgy kell szeretnünk, mint önmagunkat, viszont a gyakorlatban meg az
nyilvánvaló, hogy a keresztények óriási többsége aktívan részt vesz nemzetének
hadseregében. Úgy tûnt, mintha Jézus tanítása és példája, hogy fegyvertelenül
élt egy katonai megszállás alatt levõ országban, vagy csak egy korábbi és
egyszerûbb kornak, vagy csak a kisszámú szerzetesnek és apácának szólt volna, s
nem lenne használható a világháborúk és dühös nacionalizmus mai világában.
Krisztus parancsa Péternek: "Tedd el kardodat, mert aki kardot ragad, kard
által vész el." Ezt - úgy tûnik - nehéz volt összeegyeztetni a népnek
szóló prédikációval. Évszázadokon keresztül nem csupán a laikusok, hanem a
legtöbb pap és püspök is erõteljesen támogatta nemzetének katonai politikáját.
Egészen
másként állt a dolog az egyház kezdeti idõszakában. Megdöbbentõ felismerni,
hogy az apostoli kortól Kr.u. 170-ig semmi bizonyítékát nem találjuk a
keresztények katonai szolgálatban való részvételének. A keresztények egyik
híres bírálatában, amelyet Celsus pogány tudós írt Kr.u. 173-ban, a
keresztényeket élesen elítéli azért, amit ma úgy mondanánk: "LELKIISMERETI
TILTAKOZÁS a háborúban való részvétel ellen. "Ha minden ember úgy tenne,
mint ti - írta Celsus -, semmi sem mentené meg a császárt a legteljesebb
egyedülmaradástól, és haderõinek szökésével a birodalom a legvadabb barbárok
kezébe kerülne."
A
teológus Origenész így válaszolt a keresztény közösséget védelmezve: "A
keresztényeknek azt tanították, hogy ne védelmezzék magukat ellenségeikkel
szemben. S minthogy megtartották az emberszeretetet és szelídséget parancsoló
törvényeket, megkapták Istentõl azt, amit nem értek volna el, ha megengedett
lett volna nekik a háborúskodás - bár azt éppúgy képesek lettek volna
megtenni." (Contra Celsum 3,8) A katonai szolgálat megtagadása a
keresztények részérõl nem a társadalmi felelõsség iránti közönyt jelzi - érvel
Origenész -, hanem inkább a lelki és transzcendentális síkon való reagálást:
"Minél buzgóbb keresztény valaki, annál hatékonyabban tud segíteni a
császárnak, többet mint a katonák, akik a harctérre menve annyi ellenséges
csapatot ölnek meg, amennyit csak bírnak... Más szavakkal, a legnagyobb háború
nem az emberi ellenségekkel folyik, hanem azokkal, a lelki erõkkel, amelyek az
embereket ellenségekké teszik!"
Ugyanebben
a korban Justin vértanú hasonlóan írt: "Mi, akik nyakig benne voltunk a
háborúban és kölcsönös öldöklésben és minden gonoszságban, az egész világon
megváltoztattuk háborús fegyvereinket... a kardokat ekevasakká és a lándzsákat
szõlõmetszõ késekké." (TRYPHO 110) Máshol így ír: "Mi, akik korábban
gyilkoltuk egymást, most nem viselünk háborút ellenségeink ellen, sõt nem is
hazudhatunk vagy vezethetjük félre bíráinkat, hanem örömmel halunk meg
Krisztust megvallva." (I Apol. 39)
"Az
egyház olyan hadsereg, amely nem ont vért!" - mondja Alexandriai Kelemen
(Protrepricus 11,116) "Mi a békében, nem a háborúban vagyunk
képzettek!" (Paedagogus 1,12) "Ha Isten népének vagy tagja, akkor a
menny a hazád és Isten a törvényhozód. És mi az Õ törvénye? Nem szabad ölnöd,
úgy kell szeretned embertársadat, mint önmagadat. Annak, aki megüti egyik
arcodat, fordítsd oda a másikat is." (Prot. 10)
Nagyon
kevés nyoma van annak, hogy keresztények részt vettek háborúskodásban az i.sz-i
elsõ két század folyamán. Csak 197-tõl vannak "miles" vagy
"milites" (katona, katonák) jelzésû sírfeliratok. Abban az idõben nem
volt az egyházban egységesített tanítás. A katonai szolgálat lassan-lassan
egyre kevésbé kifogásolttá vált. Konstantin császár megszüntette az
egyházüldözést 313-ban a Milánói ediktummal. Röviddel ezután a kereszténység a
birodalom hivatalos vallása lett, s következésképp az egyház és a világi
hatalom közti viszony drasztikusan megváltozott. Konstantin császár, aki nem
tartotta magát kereszténynek (csak halálos ágyán keresztelkedett meg), az
egyház gyámjának tekintette magát, és nem a pápa, hanem õ hívta össze a Niceai
egyetemes zsinatot.
Késõbb,
a negyedik században, lefektették az IGAZSÁGOS HÁBORÚ ELMÉLETÉNEK alapjait.
Noha Szent Ambrus (+397) és Szent Ágoston (+430) fenntartották a hagyományos
szemléletet, hogy a keresztény egyénnek tilos erõszakhoz folyamodni a saját
érdekében, de javaslatuk szerint az egyesek közösségének védekezése már más
ügy. A parancs, hogy az ember szeresse az ellenségeit, még erõs maradt.
Csodálkozhatunk, hogy pszichológiailag miként lehetséges szeretni azt, akinek a
hasát éppen felhasítjuk kardunkkal, de az ellenségszeretetet mégis, még a
csatában is, a keresztények elfogadták, mint a hitnek egy ünnepélyes
kívánalmát.
A
századok során az igazságos háború elmélete fejlõdött, mígnem a középkorra
elérte klasszikus formáját. Ezt finomítgatták mindmáig a késõbbi teológusok.
Ennek
a tanítása: egy háborút igazságosnak lehet tekinteni és a keresztények részt
vehetnek benne, ha KIVÉTEL NÉLKÜL eleget tesz bizonyos feltételeknek: Az állam
törvényes kormányának kell hadat üzennie. A háborút igazságos okból és
igazságos szándékkal kell vívni, nem nemzeti büszkeségbõl vagy gazdasági ill.
területi elõnyökért. Igazságos eszközöket kell alkalmazni, tiszteletben tartva
az ártatlanok és nem-harcolók jogát az élethez. Ésszerû esélynek kell lenni a
gyõzelemre. Ésszerû reménynek kell lennie arra, hogy a háború jó eredményei
felül fogják múlni azt a gonoszat, amit okoz. A háborúhoz csak mint utolsó
lehetõséghez, végsõ megoldáshoz szabad folyamodni. A bûn terhének világosan az
egyik oldalon kell lennie.
Kereken
szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a háború többé nem tûrhetõ,
tolerálható a keresztény ember számára. Hangosan és világosan ki kell ezt
jelentenünk és elvetnünk a háborút mint a nemzeti politika eszközét. Különösen
nemzetünk új, szörnyû, pusztító fegyverei kérdésében kell félreérthetetlenül
állást foglalnunk. SOHA, semmilyen körülmények között, még visszacsapás címén
sem szabad atombombát dobni egy városra. Ez "Isten és ember elleni
gonosztett" lenne. Azokat a parancsokat, hogy ezeket a fegyvereket városok
ellen bevessék, meg kell tagadni, mivel ezek bûnös parancsok, amint a II.
Vatikáni zsinat tanította.
Caroll
Dozier püspök
Vitatható,
hogy akár egyetlen háború, valaha is kielégítette-e egy ilyen elfogadhatóság
valamennyi feltételét. Az utóbbi években azonban világossá vált, hogy a MODERN
háború mind elméletében, mind gyakorlatában az igazságosság számos korlátozását
félredobja, és ez a tény megvilágítja a II. világháború utáni fejlõdést a
katolikusoknak a háborúval való szembehelyezkedésében.
A
katonai szolgálat fokozatos elfogadása ellenére a kereszténység és az erõszak
sosem társult szívesen, és a kereszténység történetének nem volt egyetlen
erõszakmentes tanúságtétel nélküli idõszaka sem.
295-ben,
amikor a keresztényeknek a hadseregben való részvétele már nem volt kivételes
dolog, egy fiatal keresztényt, Maximiliant vezették Dion római tartományi
helytartó elé Észak-Afrikában. Tanúságtételét a SZENTEK CSELEKEDETEI c. õsi
írásban jegyezték le. (Magyarul: Ókeresztény írók 7. kötet, 192.o., SZIT 1984)
"Én
nem leszek e világ katonája, mivel Krisztus katonája vagyok" - mondta
Maximilian a bírájának.
"De
hiszen szolgálnak keresztények a hadseregben" - válaszolta az elképedt
bíró.
"Az
az õ dolguk. Én valóban keresztény vagyok és nem szolgálhatok!" -
válaszolta Maximilian.
Amikor
a törvény szerinti halálos ítéletet kihirdették, a fiatalember felkiáltott:
"Él az Isten!"
336-ban
Tours-i Szent Márton kérte a csapatparancsnokát, hogy szerelje le õt a katonaságtól.
A csata elõestéje volt. "Én Krisztus katonája vagyok. Számomra nem
megengedett, hogy harcoljak!" Mivel gyávasággal vádolták, Márton önként
felajánlotta, hogy egyedül és fegyvertelenül szembeszáll az ellenséggel. Helyt
adtak a kérésnek. Az ellenség azonban megmagyarázhatatlanul békét kért. Mártont
leszerelték, és késõbb püspök és szent lett.
Még
akkor is, amikor a keresztények részvétele a szélsõséges erõszakban és
kegyetlenkedésben mindennapossá vált, mint a keresztes háborúk során is, voltak
akik nemcsak személyesen utasították el az erõszakot, hanem követõiktõl is
elvárták ugyanezt. A legismertebb példa Assziszi Szent Ferencé. Miután
megalapította a szerzetesrendeket, elõször a férfiakét, majd a nõkét, alapított
egy harmadrendet is a világiak számára. Az általa felállított regula
megkívánta, hogy "ne vegyenek gyilkos fegyvert a kezükbe, és ne fordítsák
senki ellen se." Bár a szent halála után a helyi uralkodók nyomására ezt a
vitatott részt törölték, Ferenc életében azt a pápa is jóváhagyta.
Uram,
tégy engem a Te békéd eszközévé. Ahol gyûlölet van, oda szeretetet vigyek, ahol
sérelem, oda bocsánatot, ahol kétkedés, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda
reményt, ahol sötétség, oda világosságot, ahol szomorúság, oda örömet!
Ó,
Isteni Mester, add, hogy ne arra törekedjek, hogy vigaszt nyerjek, hanem inkább
vigasztaljak mást; hogy megértsenek, hanem én legyek megértõ; hogy szeressenek,
hanem én szeressek, mert ha adunk, akkor kapunk igazán, ha megbocsátunk,
nyerünk bocsánatot, és ha meghalunk, nyerjük meg életünket örökre. Assziszi
Szt. Ferenc
Az
utóbbi századok egyik legszeretettebb szentje volt Vianney Szent János, Ars
gyógyítója, akinek a falujába élete során zarándokok tízezrei jöttek el napokat
vagy heteket várva arra, hogy egyszerûen csak meghallgassa bûneik megvallását.
Életének korábbi idõszakában megszökött a francia hadseregtõl, és egy erdõben
rejtõzött el. A papságra érzett hivatást, nem az államért való öldöklésre.
Halálos ágyán mondta, hogy döntése a dezertálás mellett olyasmi volt, amit
sohasem bánt meg.
Századunkban
történt meg Franz Jägerstätter, egy osztrák földmûves emlékezetes esete, aki
családapa és faluja templomának sekrestyése volt, és akit a nácik lefejeztek
1943. augusztus 9-én, mert segédszolgálatos létére is megtagadta a katonai
szolgálatot. (Magyarul: Szolgálat 1973. 19. szám 48-57. old. - a ford.)
Kivégzése elõtt ezt írta: "Ha megláncolt kézzel kell is írnom, ezt sokkal
jobbnak találom, mint ha az akaratom lenne leláncolva... Meg vagyok gyõzõdve
arról, hogy az a legjobb, ha az igazságot mondom, még ha az életembe kerül is.
Mivel nem találjuk meg leírva, hogy az ember bûn terhe alatt köteles olyan
esküt tenni, ami a világi uralkodója iránti engedelmességre kényszeríti."
(Gordon
C. Zahn: A magányos tanú)
Bárhol,
ahol az erõs kizsákmányolja a gyengét, ahol a gazdag kihasználja a szegényt,
ahol a nagyhatalmak uralkodni akarnak és ideológiákat írnak elõ, ott a
béketeremtés mûvét tönkreteszik, a béke katedrálisát újra lerombolják. Manapság
a modern, akár nukleáris, akár nem nukleáris hadviselés méretei és borzasztó
volta TELJES MÉRTÉKBEN ELFOGADHATATLANNÁ TESZI ezt arra, hogy eszközül
szolgáljon a nemzetek közötti ellentétek megoldásához. A háború fogalmának a
tragikus múlthoz, a történelemhez kell tartoznia, és nem kaphat helyet az
emberiség jövõre vonatkozó tervében.
II.
János Pál pápa, Coventry, 1982 Pünkösd
Az
Atlanti-óceán túlsó partján ugyanebben az idõszakban ott olt a Catholic Worker
(Katolikus Munkás) mozgalom, amely 1933-ban keletkezett Jézus tanítása alapján:
"Amit a legkisebb testvéreim közül egynek tettetek, nekem tettétek!"
(Mt 25,40) Ha Krisztus azt parancsolja nekünk, hogy adjunk élelmet az
éhezõknek, italt a szomjazóknak, öltözéket a ruhátlanoknak, hajlékot az
otthontalanoknak, keressük fel a betegeket és a börtönben levõket, és ha az
irgalomnak ezen tetteit munkálni maga az üdvözülés, akkor tiltva van mindennek
a tökéletes ellentétét tenni, amint a háború kívánja: hogy éhséget és
szomjúságot okozzunk, hogy leromboljunk otthonokat, hogy az embereket
menekültekké tegyük, hogy sok beteget és haldoklót hagyjunk magunk után, hogy
elégessünk nemcsak ruhákat, de a húst, mások testét is, és bebörtönözzük
mindazokat, akik megtagadják, hogy ilyen gyilkos munkát végezzenek - érvelt a
Catholic Worker. Országszerte a Catholic Worker számos vendégszeretõ házából
sok önkéntes inkább ment börtönbe vagy munkatáborba a lelkiismereti
katonaság-megtagadás miatt, semhogy katonai szolgálatba álljon a II.
világháborútól kezdve a vietnami háború idõszakán keresztül. (A Catholic Worker
mozgalom létrejöttérõl magyarul: Szolgálat 1985. 65. szám 48. oldal, Dorothy
Day életútja. - a ford.)
Thomas
Merton, akinek írásai a Kentucky-beli trappista apátságából az egész világon
elterjedtek, egyike volt azoknak, akik - még laikusként - megtagadták a katonai
szolgálatot. A II. világháborúban lelkiismereti katonaság-megtagadóként vették
nyilvántartásba, s ez - fejti ki a "Hétemeletes hegy" (The Seven
Storey Mountain, magyarul is megjelent a Szent István Társulatnál 1981-ben - a
ford.) címû önéletrajzában - rávilágít arra a meggyõzõdésére, hogy a modern
háborúban alkalmazott módszerek "tömeg-barbarizmussá és kegyetlen,
általános mészárlássá alacsonyodnak le", azzá, "amit nem lehet másnak
csak halálos bûnnek tekinteni." A lelkiismereti katonaság-megtagadás -
mondta - az, "amit Krisztus maga is megtett volna, és amit tõlem vár el,
hogy megtegyem."
A
lelkiismereti katonaság-megtagadás egyházi támogatása nyílt és hivatalos. A II.
Vatikáni zsinat hosszan foglalkozott a lelkiismeret különleges fontosságával:
"Lelkiismerete
mélyén az ember olyan törvényre bukkan, amit nem õ ír elõ önmagának, hanem ami
engedelmességre szorítja õt. A lelkiismeret szava amellett, hogy minduntalan
figyelmezteti, hogy szeresse a jót és kerülje a gonoszt, ha szükséges még
kifejezettebben szól a szívéhez: Tedd ezt! Kerüld azt! Igen, van olyan törvény,
amelyet Isten írt az ember szívébe; s éppen abban áll az ember méltósága, hogy
megtartja ezt a törvényt; eszerint is fogják megítélni (Róm 2,15-16). A
lelkiismeret a személy legtitokzatosabb lényege és mélysége. Ott egyedül van
Istennel, akinek hangját visszaverik az õ mélységei. A lelkiismeret csodálatos
módon feltárja azt a törvényt, amely Isten és a felebarát szeretetével van tele
(Mt 22,37-40, Gal 5,14). A keresztényeket éppen a lelkiismeretükhöz való hûség
állítja oda a többi ember mellé, keresni az igazságot és az igazság szerinti
megoldást az egyén és a társadalom életében felmerülõ számtalan erkölcsi
kérdésre.
Mivel
az erkölcsi rend feltételezi a parancsolás jogát, és annak forrása Istenben
van, ebbõl következik, hogy ha a civil hatóságok törvénybe iktatnak vagy
engedélyeznek valamit, ami ellentétben áll Isten akaratával, akkor sem a hozott
törvény, sem a megadott felhatalmazás nem lehet kötelezõ az állampolgárok
lelkiismeretére nézve, hiszen Istennek több joga van arra, hogy neki
engedelmeskedjünk, mint az embereknek.
XXIII.
János pápa: Pacem in terris
Minél
inkább érvényesül tehát a helyes lelkiismeret, annál inkább tartózkodnak az
egyének is, a közösségek is, hogy kényük-kedvük szerint döntsenek, és annál
inkább iparkodnak az erkölcs objektív normáihoz alkalmazkodni. A lelkiismeret
gyakran tévútra siklik személyes tudatlanságból, emiatt azonban nem veszíti el
méltóságát. Ez azonban nem állítható olyan esetben, amikor valaki mit sem
törõdik az igaznak és a jónak keresésével, és lelkiismerete megszokja a bûnt,
lassanként szinte vakká lesz tõle."
(Határozat az egyházról a mai világban, no. 16.)
Azok
számára, akik elfogadják egy olyan, modern háború lehetséges voltát, amely
megfelelne az igazságos háború elmélet követelményeinek, az egyház világos
támogatást nyújt ahhoz, hogy megtagadják részvételüket egy ADOTT háborúban,
amely megsértené az igazságos háború elmélet egy vagy több követelményét. A
"szelektív lelkiismereti katonaság-megtagadó" helyzete - az USA
Katolikus konferenciája Igazgatási testületének szavaival élve (1980. február
14.) - "igazoltan levezethetõ az igazságos háború elméletének klasszikus
erkölcsi tanításából." Mindazonáltal az USA törvénye nem támogatja jogilag
a "szelektív" lelkiismereti katonaság-megtagadókat, hanem csak a
minden háborúra, "a háború bármely formájára" vonatkozó lelkiismereti
katonaság-megtagadást ismeri el. "Módját kellene találni, - jelentette ki
az USA Katolikus konferenciája -, hogy biztos jogi státuszt nyújtsanak ennek a
jogos erkölcsi magatartásnak. A vietnami háború tapasztalata rávilágított e
kérdés pontosításának erkölcsi és politikai jelentõségére. Biztosak vagyunk a
"szelektív" lelkiismereti katonaság-megtagadás erkölcsi
érvényességében, és szívesen fogadnánk egy párbeszédet törvényhozókkal,
jogászokkal, etikusokkal és más vallási vezetõkkel arról, hogyan lehetne
megfogalmazni ezt az erkölcsi magatartást hatékony jogi nyelven."
"Nem
én voltam az, aki a zsidókat üldözte, hanem a kormány!" - mondta Adolf
Eichman Jeruzsálemben, bírái elõtt. A náci haláltáborok építésze egyszerûen
csak egy magas posztot betöltõ polgári alkalmazottnak tekintette önmagát, aki
engedelmesen tette azt, amit parancsoltak neki. "Az engedelmességet mindig
is erényként magasztalták!" - mondta. "Az uralmon lévõket vádolom,
hogy visszaéltek az engedelmességemmel!" Bár a struktúra, amit felügyelt,
védtelen és ártatlan férfiak, asszonyok és gyermekek millióit ölte meg, a
pszichiáterek épelméjûnek találták. Nem lepõdhetünk meg az ítéleten, ha
figyelembe vesszük, hogy számtalan tekintélyes és látszólag épeszû ember kész
ma is arra, hogy bizonyos körülmények között elrendelje és végrehajtsa jóval
több ártatlan ember elégetését egyetlen nap alatt, mint ahányat Eichman
kemencéi tudtak volna elégetni egy évszázad során.
Másképpen
épelméjûek viszont azok, akik arra törekszenek, hogy életüket Jézus példája és
tanítása szerint alakítsák. Ez az értelem megbecsüli az alkotást, és elutasítja
az ártatlan, védtelen emberek esztelen és szándékos legyilkolását. Az
Isten-központú értelem egyik alapelve az élet mély tisztelete. Ez az értelem
hatja át az Újszövetséget és századunk pápáinak szociális enciklikáit. XXIII.
János pápa egyszerû, gyakran idézett kijelentése a Pacem in terris-ben: "A
mi korunkban, amely az atomerejére büszke, esztelenség azt hinni, hogy a háború
még mindig alkalmas eszköz a megsértett jogok érvényesítésére." (No. 127)
Azóta
ez csak még világosabbá vált. Akik józanságra és felelõsségre törekszenek,
elismerve az élethez való jogot, mint minden más emberi jog és kötelesség
nélkülözhetetlen alapját, azok számára világos, hogy senki sem hagyhatja
figyelmen kívül korunk erõszak-válságát. Bármilyenek az adottságaink, a
hivatásunk, a nemzetiségünk vagy az élethelyzetünk, bizonyos kérdések nap mint
nap ismételten felvetõdnek:
Hogyan
teremthetnék az életnek nagyobb megbecsülést magamban és a körülöttem levõkben?
Hogyan
járulhatok hozzá, hogy Isten szeretete hasson az életemre, ne a pusztító
ideológiák, mozgalmak vagy pártok félelme és gyûlölete?
Hogyan
fejlesszem a társadalmi kapcsolatokban elkerülhetetlenül fellépõ
konfliktusokkal való foglalkozás ártalmatlan, összebékítõ módszereit?
Hogyan
válhatok, Szent Ferenc imája szerint, Krisztus békéjének eszközéve?
Ezek
a legnehezebb és legsürgetõbb kérdések, amikor a katonai szolgálatról van szó.
Szigorúan az Újszövetségre és az egyház szociális tanítására figyelve próbálhatunk
meg választ adni rájuk. Ez gondos tanulmányozást és elmélkedést jelent. És
jelent imádságot is, könyörgést Isten segítségéért, nemcsak hogy megértsük a
saját életünkben követendõ utat, hanem könyörgést a bátorságért is, hogy Isten
vezetését kövessük.
Nincs
az a rengeteg tanulás és elmélkedés, ami bizonyosságra tudna vezetni minden
dologban, amivel szembekerülünk. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy Isten és
embertársaink iránti szeretetre vagyunk híva. "Aki azt állítja, hogy
szereti Istent, de közben gyûlöli felebarátját, az hazug." (1Ján 5,44)
Isten arra szólított fel bennünket, hogy még az ellenségeinket is szeressük és
bocsássunk meg nekik. "Én pedig azt mondom nektek - tanította Jézus -,
szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek
titeket!" (Mt 5,44) A megbocsátás olyan fontos, hogy abban az imában, amit
Jézus a tanítványainak tanított, arra kérjük Istent, hogy aképpen bocsásson meg
nekünk, amiképpen mi megbocsátunk másoknak. Mikor Jézust megkérdezték, hogy
elég-e hétszer megbocsátani, ezt válaszolta: "Nem hétszer, hanem
hetvenszer hétszer!" (Mt 18,21) Haldokolva a kereszten gyilkosaiért
imádkozott: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!"
(Lk 23,34)
Ezt
a fajta szeretetet és megbocsátást aligha sürgetik valaha is jobb- vagy
baloldali politikai pártok, vagy vezetõ írók. Az efféle tanácsot valójában
kigúnyolják, és sosem volt könnyû azt követni, illetve megvan az ára. "A
gyakorlatban a szeretet gyakran kemény és borzalmas dolog, összehasonlítva az álmainkban
élõ szeretettel" - mondja Zossima páter, Dosztojevszkij "A Karamazov
testvérek" címû mûvében. A valódi szeretet nem szentimentális. A Vatikáni
zsinat "Az egyház a mai világban" c. határozatában igen világosan
kifejezte a gyakorlati szeretet irányát:
"A
zsinat újra és újra sürgeti a tiszteletet az ember iránt. Mindenki köteles
embertársait kivétel nélkül úgy tekinteni, mint másik önmagát, törõdni azzal,
hogy élhessenek és birtokolják az emberhez méltó élet feltételeit...
Napjainkban különösen sürgetõ kötelességünk, hogy közel érezzünk szívünkhöz
megkülönböztetés nélkül minden embert... Krisztus szavaira emlékezve:
"Amit testvéreim közül a legkisebbnek tettetek, nekem tettétek!" (No.
27)
A
zsinat szavai visszavezetnek bennünket Jézus tanításához. Tudjuk, hogy az
utolsó napon nem azért fogunk üdvözülni, mert helyes filozófiánk vagy
ideológiánk volt, sem nem azért, mert oly kiválóak és tiszteletreméltóak
vagyunk. Krisztus azokra árasztja irgalmát, akik azt másoknak megmutatták.
Krisztus befogadja a másokat befogadókat. Krisztus megbocsát a megbocsátóknak.
"Jöjjetek ti, Atyám áldottai, és vegyétek birtokba a világ teremtésétõl
fogva nektek készített országot. Éheztem ugyanis és ennem adtatok, szomjaztam
és innom adtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, vándor voltam és
befogadtatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és
fölkerestetek." (Mt 25,34k)
Az
a határtalan nyomor, amitõl az emberiség egyharmada szenved, nagyrészt egy
irányíthatatlan fegyverkezési verseny egyenes mellékterméke. Azok a
dollármilliárdok, amiket jelenleg évrõl évre fegyverekre költenek az egész
világon, igazából a lopás szörnyû formái egy olyan világban, ahol oly sok ember
hal meg az éhségtõl és nyomortól nap mint nap.
John
Quinn érsek
Jézus
élte is a tanítását, s ez egyáltalán nem magas megbecsülést hozott neki, hanem
a bûnözõk kivégzõ fáján elszenvedett halált. A szeretõ és megbocsátást hirdetõ
Krisztus szenvedett, mint ahogyan bizonyos mértékben mindaz szenved, aki követi
Õt. Az út a Húsvéthoz a Nagypénteken át vezet.
Azok,
akik egészében visszautasítják az erõszakot, és helyette az erõszakmentesség
eszközeit választják, teljes elismerést kapnak a Zsinattól, ha eközben nem
veszik semmibe az egyén társadalmi felelõsségét. "Csak dicsérni tudjuk
azokat, akik jogaik érvényesítésében lemondanak az erõszakról, és a védelem
olyan eszközeihez folyamodnak, amelyek rendelkezésre állnak a gyengébbnek is -
feltéve, ha ezt a közösségben mások jogainak és kötelességeinek megsértése
nélkül teszik." (GS 78) Ezzel tehát a Zsinat sürgetett minden kormányt,
hogy "hozzon humánus intézkedést azokról, akik lelkiismereti okból
megtagadják a fegyverfogást, feltéve, hogy elfogadják az emberi közösség
szolgálatát békés formában." (GS 79)
Másrészrõl
a Zsinat bûnösnek nyilvánított ki minden olyan rendelkezést, amely ütközik
"a természetjog mindent átfogó elveivel", és kijelentette, hogy
"a vak engedelmesség nem menti fel azokat, akik engednek ezeknek", és
hogy "azok bátorsága páratlan elismerést érdemel, akik nem félnek nyíltan
ellenállni az ilyen parancsoknak." (GS 79)
Ma
az erõszak alapbázisa társadalmunkban az a szándékunk, hogy nukleáris
fegyvereket használjunk. Megegyezhetünk abban, hogy ehhez képest minden más
gonoszság eltörpül. Mindaddig, amíg nem nézünk szembe a kérdéssel, hogy
jóváhagyjuk-e a nukleáris fegyverek használatát, a közerkölcs széleskörû
javulásába vetett bármiféle remény kudarcra van ítélve. Sõt, az erkölcsileg
felhasználhatatlan fegyverek birtoklása is rossz. Fenyegetik a békét, és atomháborúhoz
vezethetnek. A kommunisták atomfegyverei elpusztíthatják a testünket, de az a
szándékunk, hogy mi vessünk be ilyeneket, a lelkünket rombolja le! Richard
McSorley páter
Noha
nem tiltja meg a katonai szolgálatot, a Zsinat nyomatékosan elítél minden
háborút, amely elpusztít egész városokat vagy nagy területeket lakosságukkal
együtt, bármilyenek is az eszközei. A katonai szolgálatot vállalókat
figyelmeztették, hogy kötelességük alátámasztani a "biztonságot és
szabadságot". Ha ez megvalósítható, akkor a katonát úgy tekintik, mint aki
"valóban hozzájárul a béke megszilárdításához." (GS 79)
Az
USA katolikus püspökei ismételten hangsúlyozták, hogy az egyház támogatja a
lelkiismereti katonaság-megtagadást. 1969-ben az USA Katolikus Konferenciája
kijelentette:
"Arra
bátorítjuk mind a papságot, mind a laikusokat, különösen a szülõket, hogy
értsék meg azokat és érezzenek együtt azokkal, akik jó lelkiismeretüktõl
vezérelve megtagadják a katonai szolgálatot, még akkor is, ha személy szerint
nem is értenek teljesen egyet velük. A lelkiismereti katonaság-megtagadásra nem
mint botrányra, hanem mint egy egészséges jelre kell tekintenünk. A háborút
mindaddig nem sikerül helyettesíteni a
konfliktusokat
rendezõ humánus intézkedésekkel, amíg a polgárok nem ragaszkodnak az
erõszakmentesség elvéhez. John F. Kennedy mondta egyszer: A háború mindaddig
fennáll, amíg a lelkiismereti katonaság-megtagadó ugyanolyan hírnévnek és
tekintélynek nem fog örvendeni, mint a katona manapság." (The Catholic
Conscientious Objector)
Összegezve,
azt látjuk végig a történelem folyamán, hogy az egyház mindig törekedett az
erõszak korlátozására, és a katonai szolgálatra vonatkozó tanítás két
vonulatával mindig támogatta a békét: egyrészt a háborúnak mint a Szentírás
szellemével összeegyeztethetetlennek teljes elutasításával, másrészt az
igazságos háború elméletével, amely csak meghatározott feltételek mellett
engedi meg a háborúban való részvételt. Mivel pedig adottak a modern
haditechnika és stratégia tényei, amelyek iránya az, hogy megszüntetik a
bûnösök és ártatlanok, a harcolók és a nem-harcolók közti különbséget, ezért a
két hagyományos elmélet egyfelé tart, és az egyén bármelyiket is követi, a
gyakorlati eredmény legtöbbször ugyanaz.
A
béketeremtés minden keresztény hivatásának része. Nincs egyszerû norma. Akik az
erõszakmentességet választják, azok sem tarthatnak igényt egy ezzel együttjáró
automatikus szentségre. Még az is lehetséges, hogy egy háborúban levõ katona a
valóságban sokkal könyörületesebb, odaadóbb, bátrabban törekszik meghallani
Isten hangját, és határozottabban feláldozza életét másokért, mint az, aki
ugyan nem fog fegyvert, de önhitt a saját nézeteiben, és nagyon keveset
kockáztat. Azonban több megfontolandó alternatíva van azok számára, akik az
erõszak vagy a háború elutasítását úgy ismerik fel, mint Isten rájuk vonatkozó
akaratát, vagy akiket aggaszt a modern háború erkölcsi következménye, és
sorozás alá eshetnek.
Az
USÁ-ban is, mint sok más országban, a háború és a katonai szolgálat LELKIISMERETI
MEGTAGADÁSÁT hagyományosan elismerik. Az USA törvénye megkívánja, hogy a
katonaságot megtagadó ellenezze "a háború bármely formájában",
bármiféle háborúban való részvételt, és hogy ez az ellenállása mély és
határozott vallási vagy etikai elven alapuljon. A lelkiismereti
katonaság-megtagadó elfogadhatja a katonai szolgálatot nem-harcolóként, vagy
egészen elutasíthatja azt, és a polgári hatóság alá tartozó valamilyen
ALTERNATÍV SZOLGÁLATOT választ.
ALTERNATÍV
SZOLGÁLAT gyakran kórházakban vagy más közösségi szervezeteknél van. Ez
jelenthet erdészeti munkákat vagy mezõgazdasági kísérletezést is. A vietnami
háború során sok katolikus szervezet ajánlott alternatív szolgálatként
alkalmazást azoknak, akik megtagadták a katonáskodást. Bár ezidáig még nem
történt meg, de reméljük, hogy az USA törvénye tekintetbe fogja venni azokat
is, akik egy ADOTT háborút tagadnak meg. Mindazonáltal a vietnami háború során
sok helyi sorozóbizottság ugyanúgy kezelte ezeket az embereket is, mint akik
minden háborút elleneztek.
A
nem-harcoló katonai szolgálatot leggyakrabban egészségügyi létesítményekben
tölthetik le, bár akármilyen feladat lehetséges, amelyhez nem kell fegyvert
fogni. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy a nem-harcoló személyzet is
összességében a katonai célokat szolgálja. A hadsereg szabályzata szerint
"Az egészségügyi csoportoknak, mint más egységeknek is, az az elsõdleges
feladatuk, hogy minden lehetséges módon hozzájáruljanak csapattestük
sikeréhez." (Army Field Manual 8-40, 195. old.)
Sokan
nem foglalkoznak komolyan a háború, a béke és a személyes felelõsség kérdésével
mindaddig, amíg a hadseregbe nem kerülnek. Akik az egyenruhában válnak
lelkiismereti katonaság-megtagadóvá, azokat vagy leszerelik, vagy más beosztást
kapnak, a személyes lelkiismerettõl függõen.
Vannak,
akik alapvetõen ellenzik akár a katonai, akár a polgári célokra történõ
behívást, és visszautasítják, hogy összeírják õket az általános
hadkötelezettség címén, vagy hogy alternatív polgári ill. nem-harcoló katonai
szolgálatot kérelmezzenek, és ilyet teljesítsenek. A SOROZÁSSAL SZEMBENI
ELLENÁLLÁS-nak vagy a TELJES EGYÜTT-NEM-MÛKÖDÉS-nek ehhez az állásfoglalásához
nagy körültekintéssel kell közeledni. Azoknak, akik visszautasítják az
összeírással való együttmûködést, vagy akiket nem ismernek el lelkiismereti
katonaság-megtagadónak, különbözõ lehetõségeik vannak: megpróbálnak a
"föld alatt" élni, oda mennek, ahol nem ismerik õket, álnéven
keresnek alkalmazást, megpróbálnak észrevétlenek maradni, vagy olyan országba
költöznek, ahol nincs kötelezõ sorozás; másokat pedig bebörtönöznek.
A
földalatti élet is egyfajta bebörtönzöttség. Mégis ismerjük ennek szentjeit.
Vianney Szent Jánost már említettük.
A
szülõföldet elhagyni szintén keserves dolog, leginkább éppen azoknak, akik ezt
elképzelhetetlennek tartják. Nem kis dolog valakinek maga mögött hagyni a
családját, a barátait és a kultúrkörét. Ez csak annak ajánlatos, aki valóban a
kitûzött országban akar élni. Bár ez is egy történelmileg megbecsült választás.
Sok amerikai családot alapítottak a katonai sorozás elõl menekülõ emigránsok.
A
keresztények elõtt jól ismert és szintén messze visszanyúló, igen tisztelt
hagyománya van annak, ha valaki lelkiismereti okból börtönbe megy. Ez gyakran
volt a lelki növekedésnek, mások szolgálatának, az imádságnak és a valódi
megszentelõdésnek a színhelye. Azonban veszélyeit sem kell lebecsülni vagy
romantizálni.
Nincs
hiány azokban, akik megmondják másoknak, hogy mit tegyenek, legyenek bár
kormányfõk, mozgalmak vezetõi, szülõk vagy barátok. Ám lelkiismeretében az
egyén egyedül áll Istennel. A választáshoz mindenkinek szabadon kell eljutni. A
döntéshozatal folyamának egyik része viszont megkívánja, hogy beszéljünk
megbízható tanácsadókkal, családtagokkal, papokkal és ha elérhetõ, egy
gyakorlott sorozási tanácsadóval. Ha valaha nehéz is volt olyan püspököt vagy
papot találni, aki megértette vagy értékelte a lelkiismereti
katonaság-megtagadót, ma egyre inkább nehéz olyat találni, aki nem. Azzal, hogy
ebben az országban törvényesítették az abortuszt, az egyházat arra késztették,
hogy minden téren megértse szerepét az élet védelmében.
Mindenütt
ezt mondom a fiataloknak: építsük együtt a testvériség szolidaritás új jövõjét,
nyújtsuk ki kezünket a
szükséget
szenvedõ testvéreink felé, tápláljuk az éhezõket, adjunk szállást az
otthontalanoknak, szabadítsuk fel a leigázottakat, vigyünk igazságot oda, ahol
az igazságtalanság uralkodik, és békét oda, ahol csak a fegyverek szólnak.
Mindenkinek a próféta szavait ismétlem: "Õk ekevassá kovácsolják kardjukat
és lándzsájukat szõlõmetszõ késsé. Nemzet nem emel többé kardot nemzet ellen,
és nem tanul többé hadviselést."
(Iz
2,4) II. János Pál pápa, Hirosima, 1981. febr.
Az
egyházon belül vannak különféle szervezetek, mint a Katolikus Béke Szövetség, A
Pax Christi USA és a Catholic Worker mozgalom, amelyek információval,
tanáccsal, segítséggel és bátorítással szolgálnak azoknak, akiknek probléma a
sorozás. Lakóhelyed közelében bizonyára találsz ezekkel a csoportokkal
kapcsolatban álló közösségeket vagy egyéneket. Bizonyára van az
egyházkerületedben egy Béke és Igazságosság bizottság (Peace and Justice
Commission), vagy egy képzett sorozási tanácsadó.
Akár
segítenek a barátok és a család, akár nem, a kérdés kizárólag az egyén sajátja
marad. Mit fogsz tenni? A háborúval kapcsolatban? A békéért? Életed hátralevõ
részével? Az alapkérdés sokkal messzebbre mutat, mint a katonai vagy alternatív
szolgálat ideje, vagy egy börtönben letöltött idõszak. Az alapvetõ
irányultságunk kérdése ez. Azt kívánja, hogy Istenre hallgassunk, és a
lelkiismeretünknek engedelmeskedjünk. A kérdés az, hogyan hozunk összefüggésbe
a hittel mindent, még az állampolgárságunkat és a politikai nézeteinket is.
A
Szentlélek, az élet Teremtõje és Ura, aki közelebb van hozzád, mint a következõ
lélegzeted, segítsen neked, hogy megtaláld az utadat!
CATHOLIC
PEACE FELLOWSHIP, 339 Lafayette Str., New York, NY 10012
CATHOLIC
WORKER, 36 East First Str., New York, NY 10003
CENTRAL
COMMITEE FOR CONSCIENTIOUS OBJECTORS (CCCO) 2208 South Str.
Philadelphia,
PA 19146
FELLOWSHIP
OF RECONCILIATION, Box 271, Nyack, NY 10960
INTERNATIONAL
FOR, Hof van Sonoy, 1811 LD Alkmaar, Holland
NATIONAL
INTERRELIGIOUS SERVICE BOARD FOR CONSCIENTIOUS OBJECTORS
550
Washington Bldg. 15th and New York Ave. NW, Washington DC 20005
PAX
CHRISTI USA, 6337 W. Cornelia Ave. Chicago, IL 60634
PAX
CHRISTI CENTER ON CONSCIENCE AND WAR, 5 Rigelow Str.
Cambridge.
MA 02139
PROLIFERS
FOR SURVIVAL, 345 East Ninth Str., Erie, PA 16503
WAR
RESISTERS LEAGUE, 339 Lafayette Str., New York, NY 10012
Ajánlott
irodalom szerzõi: DANIEL BERRIGAN, S J; DOROTHY DAY;
EILEEN
EGAN; JOSEPH FAHEY; JOHN FERGUSON; JAMES FOREST; RICHARD
MC
SORLEY, S J; THOMAS MERTON; GORDON ZAHN; Dom HELDER CAMARA;
ERICH
FROMM; CAROLL DOZIER püspök; LEV TOLSZTOJ; ALBERT CAMUS...
SOJOURNERS
(Evangelical monthly) 1309 L. Str. NW, WASHINGTON DC 20005